Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-01-03 / 1. szám

1991. január 3. Tóth György, Nyíregyháza Ki kit tart sakkban? Az a kormány, amelyre föltet­tünk mindent, úgy érezzük, a jó­­váhagyott intézkedésekkel elfor­dult tőlünk. Ezáltal akik hittek bennünk, tagok, szimpatizánsok, elfordulnak tőlünk. Szomorú va­gyok, mert úgy fogalmaztak töb­ben, hogy nincs gyalogság... Én nem mondanám ezt, mert ez a gyalogság menetelt márciusban is, menetelt az ősszel is, de olyan dolgok történtek, amelyeknek nem lett volna szabad megtörtén­niük. Hogy egy áremelést, amit mindig vasárnap este jelentettek be a televízióban, most szomba­ton este jelentettek be­­ a vasár­nap reggeli szavazás előtt. Készakarva elfordították tő­lünk a tömeget. Továbbmegyek. Van egy An­tall József miniszterelnök és MDF-elnök­­ és van egy Hankiss Elemér televízió-elnök, aki el tudta dönteni, hogy az Antall Jó­zsef beszámolója mikor hangoz­zon el a televízióban. Én eldön­töttem annak idején, hogy nekem Antall József kell. Szeretném, ha ő is eldöntené, hogy neki ki kell? Az MDF tagsága, vagy ilyen ma­nipulált vezető, aki bármikor bár­mit eldönthet felelősség nélkül. A munkahelyeken megmaradt minden vezető. Márciusban azok a kommunisták, a kommunista vezetők, akik úgy összehúzódtak, hogy alig láttuk őket, most újra föllélegeztek, és sakkban tartanak bennünket. Sorozatosan történ­nek elbocsátások, mihelyt valaki­ről kitudódik, hogy az MDF-fel szimpatizál, vagy az MDF-nek a tagja. Ha mi el tudtuk dönteni, hogy a miénk az MDF és a kor­mány, akkor szeretném, ha most már a kormány is eldöntené, hogy mi kik vagyunk neki? Hegedűs András, Tiszadob Mi lett a Justitia-tervvel? A privatizációhoz fűznék egy gondolatot. Ki tud ma privatizálni? - kérdem én. Az egyszerű, bérből élő dolgozó nemigen. Viszont tud az eddigi vezetőrétegnek a nagy része. Javaslom, olyan törvényeket hozzon a Parlament, amelyek ezt a réteget kizárják a privatizációból. Az igazságtételről. Mi lett a Justitia-tervvel? Egyelőre semmi nem valósult meg belőle. Az egy­szerű dolgozó, alacsony fizetésű ember jobban eltűrné az áremelé­seket, ha látná azt, hogy felelős­ségre vonják az eddigi vezetőket, akik ide juttatták az országot. Tűr ez a réteg, tűr, de egyszer nem fogja tovább bírni. Tehát mielőbb a Justitia-terv végrehajtását kér­jük! Magyar Fórum Jönnek az új jelentkezők Körmend nyílt város A nyugati határszélről érkezett Szabó Ferenc, Körmend MDF- szervezetének elnöke. - Egy átalakulási folyamat után vagyunk. Jelenleg ötvenkét tagunk v­an, és nyolc új jelentkező vár felvételre. Három-négy hete jönnek az új belépők. Korábban ennél valamivel többen voltunk, de a szervezetünkben gyakorolt antidemokratikus vezetési mód­szerekkel sokan elégedetlenked­tünk, ezért huszonhat aláírással bizalmatlansági javaslatot tet­tünk, új vezetőség választását kö­vetelve. Ez a nyár végén történt.­­ Nem volt ez kockázatos ke­véssel az önkormányzati válasz­tások előtt? - Úgy éreztük, mindenképpen lépnünk kell, hogy előnyére változ­tassuk meg a szervezetet olyan új emberekkel, akik jobban összefog­ják a hozzánk tartozókat és való­ban demokratikus módon irányíta­nak. Ez feltétele annak, hogy ne csak bekönyvelt hanem aktív tag­ságunk legyen. Az új vezetőség megválasztása még az önkormány­zati választások előtt lezajlott - És ott milyen eredmény született? - A tizenkilenc tagú önkor­mányzati testület pártállás szerint kiegyensúlyozott. A legtöbb helyet az SZDSZ jelöltjei kapták, ötöt éi kettőt a kisgazdák is kettőt, így is MDF-es polgármester lett, egyrészt mert a szabad demokraták jelöltje nem vállalta, másrészt pedig jól együttműködtünk a kisgazdákkal. Azt is el kell mondanom, a polgár­­mester egyik fő törekvése, hogy a testület a munkáját pártszempon­toktól függetlenül végezze. - Hogyan változik mostaná­ban e sokáig elzárt kisváros élete? - A város kinyílt megközelít­hető, megszűntek a vasúti igazol­tatások, és mi is kijárhatunk a ha­társáv menti területekre. A köz­élet is megélénkült egy sor új arc tűnt fel, akik eddig nem juthattak szóhoz - igaz, nem is akartak. Mikor kapható Magyaroszágon is? Ismét itt a Nyugati Magyarság A Magyar Demokrata Fórum országos gyűlésén, a Budapest Sportcsarnokban több hónapos szünet után ismét megvásárolhat­tuk a Nyugati Magyarságot az emigrációs magyar sajtó kiemel­kedő értékű, rangos közéleti havi­lapját. Korábban a folyóirat - Ma­gyarországon is jelentős, 115 ezer példányban terjesztett - szeptem­beri számában örömmel értesül­tünk róla, hogy a lap következő számai már itthon is folyamato­san kaphatók és előfizethetők. Sajnos, azonban ez az ígéret mind a mai napig nem teljesülhetett. A Sportcsarnokban találkozo­t­tunk a Montreálban kiadott lap kiadó-főszerkesztőjével, Miklós­­si Istvánnal, s megkérdeztük tőle: Mikor kapható végre Magyaror­szágon, az újságárusoknál is a Nyugati Magyarság? Mikor lehet rá itthon is előfizetni? - Most még nem tudok erre válaszolni - felelte a főszerkesztő munkatársunknak. - A lap rend­szeres hazai megjelenése és ter­jesztése sajnos, előre nem látott akadályokba ütközött. A Posta egyelőre nem vállalta a terjesz­tést, így idehaza előfizetni sem lehet rá. Csak a hírlapterjesztés valódi privatizálása segíthet... Megnyugtató ígéretet tehát Mik­­lóssi István nem adhatott. Csupán reményét fejezhette ki, hogy január­tól talán már elhárulnak az akadá­lyok a lap hazai terjesztése elől. Bizony ideje volna már, hogy a Nyugati Magyarság, a világban szétszórt több mint 3 millió ma­gyar méltó szellemi követeként végre hazataláljon. Vass László Wágner Dénes, Hatvan Gazdasági kiszorítósdi Önkormányzati képviselő va­gyok Hatvanban. Választóimtól napról napra a szemrehányásokat kapom a Magyar Demokrata Fó­rum, és ezen keresztül a kormány­zat felé. Engedtessék meg néhány kritikai észrevétel. Már május hó­napban meg kellett volna monda­ni az egész nemzet előtt, ki az az ezerötszáz, kétezer vagy három­ezer személy, aki felelős a húsz­milliárd dollár adósságért. A privatizációval kapcsolat­ban néhány szót. Ha megenged­jük, hogy a gazdasági életben ki­szorítósdi következzék be, tehát a régi rend híveiből alakuljanak ki az „új kapitalisták”, nehogy egy év múlva arra ébredjünk, hogy nincs semmi gazdasági hatalom a kormány kezében. Politikai hata­lom gazdasági hatalom nélkül, sajnos, nem sokat ér. A földkérdésről a mi vélemé­nyünk­ volt az MDF-nek egy na­gyon jó földtörvény-tervezete. Amennyiben az a megfelelő fóru­mokon keresztülment volna, már nem állnánk itt. A falukban lép­­ten-nyomon megállítanak min­ket, mi történik a földdel, hol van, amit ígértünk. nma ilyentájt, az adventi elcsendesedésben nem volna illő érdesen meg­­szólalni .Mégis ezt kell termemi. Ez így nem mehet tovább! Van a magyar történelemben egy iszonyatos ismétlődés, folyamato­san hallható fekete ritmusa az önpusztításnak. Minden ütemmel köze­lebb dúl ez a nép a végzetes legrosszabbhoz. 1867 után, amikor Deák Ferenc messzirelátásával a nemzet nemesi elitje kiegyezett a Habsburg-házzal, egy-két évtized alatt szárba szök­kent a magyar élet. Megindult a polgárosodás, fejlődésnek indult az ipar, a kereskedelem, világvárossá nőtt Budapest, a magyarság a monarchia vezető nemzete lett, csak egyvalamit nem volt képes megol­dani: nagy népi tömegei birtokon kívül maradtak. Elsősorban a magyar ajkú milliók kiszolgáltatottsága nemhogy csökkent volna a fejlődéssel párhuzamosan, hanem inkább nőtt. Ezért nem bírta­k a nemzeti liberalizmus dualista rendszere a háborúvesztést, ezért lett a háború legnagyobb vesztese a magyarság. Mert nemcsak az ország nemzetiségei nem érezték sajátjuknak az országot, de a magyarság tengődő, kitántorgó népi tömegei sem. Aztán rendszerváltás következett. A Horthy-rendszer sok tekintetben sikeres volt. Ügyesen és sokszor hősiesen tartotta életben az összezsugorított országot, történt valame­lyes korszerűsödés. Anyaország lettünk, és figyeltünk a többi magyarra. De annak a nagy igazságtalanságnak a megoldásában, amelyik sírba taszította a dualista Magyarországot, jóformán semmit nem tett. A nép nagy tömegei változatlanul nem érezték hazájuknak az országot, mert nem volt földjük. Nem szűnt meg a kitántorgás. Kettéhasította a nem­zetet az uralkodó rétegek közönye a „puszták népe” iránt. A népi mozgalom irodalomban és poli­tikában éppen ez ellen lázadt föl. S mi történt a második világháború után? A függetlenség teljesen elveszett. Az egész nemzet a vesztes oldalra szorult. A vékony moszkovita réteget leszámítva mindenki a kiszolgál­tatott, az árnyékos oldalra került, az egykori úr is, meg az egykori paraszt is. Fokozatok persze voltak. Ez a nagy közös szenvedés, az összetartozásnak ez a nyomás alatt született élménye hozta létre az ötvenhatos forradalmat, a nemzeti csodát. És utána megint rendszerváltás következett. S mi történt? A magát szocialistának és munkásuralminak mondó rendszer magnetizálva hatolt vissza a Horthy-rendszer legrosszabb népellenességéhez, és fortélyos félelmeket keltve igazította vissza az A Szakma órákat a nagy kettéhasításhoz. Munkásnak és parasztnak, kiszolgálta­tott szegényembernek volt a legrosszabb lenni a kádári Magyarorszá­gon. A gyengék, az érdekérvényesítésből már vagy még kiszorultak, tehát a fiatalok és a nyugdíjasok - mármint bizonyos nyugdíjasok! — kerültek ebbe a lenti nemzetrészbe, és mire a rendszer elérkezett a kikerülhetetlen bukás szakaszába, tisztán látható módon osztódott ha­szonélvezőkre és kiszolgáltatottakra. És még a kitántorgás is folytató­dott, csak most nem a kétkeziek indultak el a nagy kikötők felé. Nem lett elviselhetőbb a tét Kádár alatt, mint volt Rákosi alatt? Dehogyisnem! Csak a halálos kór nem lett orvosolva, csak a legrosszabb folytatódott, immár százados méretben. A hasadás, az ősi bűn, amely oly keserűvé teszi a milliókat ezen a tájon. Most ismét rendszerváltozás van az országban. Legalábbis azt mondják. Magam már, hadd valljam meg lehajtott fejjel, szégyellem, hogy egyszer is kimondtam. Mert nincs, mert a sorozat folytatódik. Politikailag persze át lett meszelve a kirakat. Eltűntek a süllyesztőben az egykori haramiavezérek, és látszólag a szabadság is nagyobb lett. Korszerűsödésnek is van jele. Ez most egy jobb rendszer, mint ami tavaly volt. Mennek ki a megszálló csapatok. Az ország azonban semmivel sem lett függetlenebb. A függés miként­je változott csupán. Eddig a bennünket leigázó hatalom rabló ösztöné­nek, parancsainak voltunk kiszolgáltatva, most a pusztulásnak és a tehetetlenségének. És különben is: a mai világrend olyan, hogy szinte másodlagos valamely államrend politikai fdozófiája és jellege, lehet etnyomó és lehet demokratikusnak mondott, az a kérdés, milyen anyagi erő felett rendelkezik, mennyire tud beilleszkedni, és e beilleszkedéssel részesülni a világgazdaság javaiból, illetve mennyire van kiszolgáltatva az e világgazdaságot uralma alatt tartó pénzügyi és ipari központoknak. Magyarországot ma a pénztelensége és az adós volta teszi kiszolgálta­tottá. Meg van ugyan adva a lehetősége a korszerű európai társada­lomszervezésnek, de csak papíron, mert a kádári elit által felhalmozott adósság az egész nemzetet terheli. Azokat a rétegeket pedig, amelyeket a kádári rendszer szétvert szinte halálosan. A kisemberek ma már nem tudnak tömörülni és védekezni. Újra itt van tehát a mai, újnak mondott rendszerben is a százados kiszolgáltatottság, és mit sem számít, hogy most nem vodkára uborkát harapó KGB-tisztek a mindenható tanácsadók, hanem szenvtelen ban­károk, akik a maguk logikájával természetesen nincsenek és nem is lehetnek tekintettel a magyarság évszázados kettéosztottságára. Nincs rendszerváltás, mert a kádári időkben kialakult vezető rétegek át tudják hárítani az elherdált dollármilliárdok terheit az összességre és leginkább az akkor is kiszolgáltatottakra, az ártatlanokra. Nincs elszámoltatás, mert ha az elszámoltatást kívánó tömegek kerülnének felülre, első ítéletük ez lenne: nem fizetünk! így tehát a Kádárék által a nemzetközi pénzpiacon felvett dollármilliárdok azt a hatalmi elitet védik, amelyik felvette, amelyik elherdálta. Természetesen ostobaság volna a szenvtelen külhoni bankárokat okolni. Nem kívánhatjuk tőlük, hogy Illyés Gyula vagy Sinka István népiségével lássák a magyar életet. A következmény viszont iszonyatos. A kettéhasított állapot fennáll, és minden jel arra mutat, hogy fenn is marad. Ezért érzi úgy sokmillió magyar, hogy nem történt rendszerváltás. Sokan ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a régi pártállami emberek, a régi pártelit mindenütt a helyén maradt. Ez igaz, de ez ma már idejétmúlt megfogalmazás. Az egykori pártelitet ma úgy hívják, hogy a Szakma. A Szakma. Nagybetűvel írva és mondva. Ma minden kérdésben a Szakma dönt. Ma a Szakma privatizál és a Szakma engedi meg a kormánynak és az Országgyűlésnek, hogy úgy tegyen, mintha hatalmon volna. A Szakma a jövőben azokat fogja megbüntetni, akik azt merik mondani, hogy nincs rendszerváltás. Én azért a jövőben is bátorkodom majd beleszólni szakmai kérdé­sekbe. (Elhangzott a Vasárnapi Újság 1990. december 16-i műsorában.) Csurka István 3 A regionális küldöttértekezletek állásfoglalásaiból A Magyar Demokrata Fórum történelmi felelőssége, hogy segítse a tulajdonos nemzeti polgárság megteremtését, melynek egyik le­hetséges bázisa a jelenleg béből és fizetésből élők széles tömege. En­nek érdekében szükségesnek tart­juk, hogy a kormányzati, törvény­hozási munkában az e réteg tulaj­donhoz való jutását szolgáló tör­vények alkotása kapjon prioritást, mellyel egyidejűleg nyerjen megol­dást a szociális védőháló kiépítésé­nek ügye is (érdekvédelmi törvény). A kereszténydemokrácia és a népi-nemzeti liberalizmus elemei egymást kiegészítve sajátjai a Ma­gyar Demokrata Fórumnak. A ta­nácskozás résztvevői kimondják, a politikai akarat most - meghagyva a szellemi műhelyek szabadságát - a párt eddigi hármas tagozódású politikai arculatának megerősítése. Amikor a helyzet válságos, akkor nem a szellemi-politikai műhelyek egymást kioltó versengése a cél, hanem összefogásuk. (Baranya, Tolna, Somogy me­gye) A küldöttek tudatában vannak azoknak az objektív kény­szereknek és kényszerpályáknak, amelyek a kormány és az MDF mozgásterét és cselekvőképességét meghatározzák. Mindezek mellett is úgy ítélik meg, hogy az elmúlt hat hónapban az ország vezetésében mérvadó szerepet vállaló MDF- nek (kormány, képviselőcsoport, pártvezetőség, központi hivatal) a helyzetfelismerésben, az elemzés­ben, a döntésekben, a politikai és közhatalmi módszerek és eszközök megválasztásában, a belső párt­életben elkövetett hibái súlyosbí­tották a feszültségeket. Mindez oda vezetett, hogy az áprilisban még széles körű közbizalomnak örven­dő politikai erő mostanra úgy jele­nik meg a társadalom többsége előtt, mintha képtelen volna a prog­­ramjában meghirdetett rend­szerváltozás megvalósítására. Ez a mai magyar közállapotokban tény­szerűen abban mutatkozik meg, hogy lelassult, vagy meg sem indult a privatizálás (benne a földtulajdo­né), a szociális háló kiépítése, a de­mokrácia teljes működése (például az alkalmatlan vezetők cseréje). (Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár-Bereg megye) Összeállította: Jász László Fotó: Turczer György

Next