Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-04-18 / 16. szám
1991. április 18. Magyar Fórum MÁV-országban csak a székek cserélődtek... A MÁV ifjúsági klubja már reggel nyolckor is hangos. Feltűnő, hiszen az ember esti nyitásokra gondol leginkább, de aztán rá kell jönnie: más errefelé a menetrend! A nemzetközi járatok hol este, hol éjszaka, vagy éppen hajnalban érkeznek, s a szolgálatot letevőknek jól esik meginni egy kávét a műszak után. De gyanítom, ez a hely afféle helyi parlament is lehet, ahol kibeszélik az emberek magukból a keserűségüket. Van mit kibeszélni... Csak a hatalmat! - A MÁV-nál nem történt meg a rendszerváltozás. Csak a székek cserélődtek - kezdi mondókáját Kalmár Tibor, a Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetségének vezetője. - Azok az emberek osztozkodnak most is a vezető posztokon, akik régen, csak a címkéket ragasztották át. S hát kifélék ezek az emberek? A régi rendszer Moszkvában vagy a KISZ-ben kiképzett élharcosai. A MÁV Budapesti Igazgatóságáról beszélek; ehhez tartozik Magyarországon a nemzetközi tranzitforgalom jelentős része és a nemzetközi személyszállítás 99 százaléka. Ennek ellenére semmi koncepciója nincs a vezetésnek, hacsak azt nem nevezzük koncepciónak, hogyan tartsák meg pozíciójukat. Ehhez minden eszközt bevetnek. Aki nem áll be az általuk diktált sorba, az megnézheti magát. De nemcsak személyekről van szó! A szakszervezeti jogosítványokról mintha nem is tudnának. Vizsy Ferenc üzemeltetési igazgatóhelyettes szerint a valódi participáció Magyarországon ilyen viszonyok között nem valósítható meg, de nem is célszerű! Pedig éppen a szakszervezetek döntéshozatalban való részvétele előzheti meg a konfliktusokat. Nem akarják, vagy nem tudják meghaladni azt a vezetési stílust, amit negyven éven keresztül gyakoroltak. Akkor nyilvánvaló volt a szereposztás. A szakszervezet „bólogatójános” volt. S most is akként próbálnak intézkedni. Megpróbálják kijátszani a kollektív szerződést. - Mondana erre konkrét példát? - Igen. Vizsy Ferenc például április 2-án kiadott egy B 48-as számú távirati rendelkezést, amely teljesen ellentétes a szerződéssel. De szakszervezeti jogokat is sért, hiszen abban, hogy munkaköröket összevonjanak, részmunkaidőben vagy teljes munkaidőben foglalkoztassanak embereket, esetleg elbocsássanak dolgozókat, csak a szakszervezetek egyetértésével dönthetnek. Nem, ők kitaláltak valamit, és elrendelték a végrehajtást. Mi azonban éltünk a Munkatörvénykönyv 14. § 3. bekezdése biztosította jogunkkal, és egyeztető tárgyalást követeltünk. A rendelkezést nagy nehezen visszavonták, de tovább megy a huzavona. De mást is furcsállunk! A múlt év őszén pattanásig feszült a helyzet a hajléktalanok miatt. A Budapesti Igazgatóság vezetői úgy foglaltak állást, hogy ezt a gondot nem a MÁV-nak, hanem más illetékes szerveknek kell megoldani. Azóta újra elleptek bennünket a hajléktalanok, s most Vizsy úr a pályaudvar állomásfőnökét teszi felelőssé a kialakult áldatlan helyzetért. Nem engedünk! Balla Tibor az Utasellátó Mozgószolgálati Dolgozók Munkástanácsának elnöke. - Munkástanácsunk január 24-én alakult, de jó ideig nem akarták tudomásul venni, mondván, nem vagyunk bejegyezve. Szerencsére erre már nincs gondunk. - Önök is hasonló tapasztalatokkal bírnak? - Be akarták vezetni a pontozásos rendszert. Hogy értékelni lehessen a dolgozók tevékenységét. S hogyan ment volna mindez? Négy vállalati vezető 60, tizennyolc érdekképviselő pedig összesen 10 pontot adhatott volna. Az egyenlőség nevében. Konkrét példa: azért, ha valaki bement a munkahelyére s így elküldhették valamelyik járattal, egytől ötig lehetett pontozni. Munkaköri kötelességet? És honnan tudják az íróasztal mögül, hogy valaki 800 kilométerre mit csinál vagy mit nem csinál? Nevetséges. - Hogyan döntik el például azt, hogy kit osztanak be a Báthori-expresszre, s kit mondjuk az Orient-expresszre vagy a Wiener Walzerra? - Mindig is tudtuk, hogy ennél a vállalatnál nem a munka becsülete számít. Akik a pártállamban a nyugati járatokra felkerültek, ma is ott vannak. Ez akkor ráadásul „bizalmi” állás is volt. De a legfőbb szempont, ki kinek a jóbarátja, és ad-e baksist? Ha nem, akkor azonnal a Bukarest felé tartó nemzetközi gyorson találja magát. - Tehát meg kell vesztegetni a főnököket? - Igen. - De miből? - A Wiener Walzeren például már Komáromig bejön az előírt bevétel. „Érdekes módon” mégis telik baksisra! - Tehát két választás MÁV- országban. A jó, régi elvtársi barátság ápolása, a korrupció egyenlő nyugati út, a tisztesség vállalása, netán visszabeszélés - balkáni viszonyok? - De még mennyire! A volt szocialista országok vonalain közlekedő járatok kocsiparkja olyannyira lerobbant, hogy messze nem éri el a nemzetközi normákat. Rosszak a hűtőszekrények, az étkezőkocsik felszereltsége harmadosztályú kocsmához hasonlít. Mi pedig éjszakánként a földön alszunk, mert még kempingágyat se kapunk. A fizetésünk pedig még a 7000 forintos létminimumot sem éri el. Majd lopunk, csalunk, hazudunk - okoskodnak az okosok. Ameddig tűrjük. Banos János Megérkezett az Orient-Expressz - TAMASKA GYULA FELVÉTELE A Suzuki sohasem adta fel Beszélgetés Hitoshi Honda miniszter-követtanácsossal A világ egyik legnagyobb konszernje már majdnem egy évtizede "kóstolgatja" Magyarországot. Réges-rég, még a kommunizmus kellős közepén kezdődtek el a tárgyalások a közös magyar-japán autógyártásról vagy összeszerelésről. Ki is emlékszik manapság már az akkor áhított végcélra? Bizonyos azonban: Suzukiék annyit tudtak Magyarországról, hogy bürokráciák jönnek és mennek, rendszerek villonganak, majd csendben egybeolvadnak az enyészettel, de az ország, a nép, ez a fizikai és szellemi kapacitás, amit Magyarország és a magyar nemzet jelent - az marad. - A japán gazdasági szakemberek ebből indulnak ki, ez az alfájuk és ómegájuk, erre építik együttműködési és expanziós stratégiájukat - mondta minapi beszélgetésünk alkalmából a Japán Császárság budapesti nagykövetségén Hitoshi Honda miniszter, a külképviselet követtanácsosa. - Suzukiéké az úttörők érdeme, de már jó ideje is tucatnyi vegyesvállalat működött Magyarországon. Most is tudok említeni számos példát a jó együttműködésre, ami persze - lévén szó nagymérvű gazdasági változásokról - nem mindig felhőtlen. Látjuk a különbséget - Hallottunk a japánok kellemetlen tapasztalatairól Itt nehéz megbirkózni a bürokráciával. A bürokráciában nevelkedett emberek mentalitásával. Hogy véli, mi lehet nálunk a teendő? - Nos, nekünk széleskörű kelet-közép-európai összehasonlításaink vannak, így mi nem is vagyunk annyira pesszimisták, mint Önöknél sokan. Örömmel nyugtázzuk, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben a térségben nagy léptekkel haladnak a gazdasági reformok, és itt dinamikus a privatizáció. Itt van meg a legkézzelfoghatóbban a készség arra is, hogy kiformálják, kiképezzék azt a kereskedő-közgazdász, menedzser-réteget, amely nélkül lehetetlen az előbbrelépés. Mi hagyományosan érezzük - talán élvezzük is-azt a rokonszenvet, amely a Felkelő Nap országából sugárzik felénk. Persze, a gazdaság nem költészet... - Mi még a rendszerváltást megelőző kormánynak megtettük az ígéretet a félmilliárd dolláros hitelre. Azóta - sok más egyéb mellett és között - folyik a magyar szakemberek kiképzése. Egy részük a mi hazánkban, a mi körülményeink között tanulja, vagy tanulja újra hivatását - más részüket Japánból érkező szakemberek képezik ki itt, Magyarországon. Tavaly száz magyar szakember tanult japán költségen, ez a szám az idén sem lesz kevesebb. A magyar szürkeállomány - Mi a véleménye a magyar optimizmusról és pesszimizmusról? Ezárt sokan érvelnek vele, sugalmazva azt, hogy a magyarságnak nincs esélye kikászálódni a „gödörből”. Mi meg vagyunk győződve arról, hogy itt egy kitűnően működő „szürkeállomány” van jelen, és amikor a japán tőke mérlegeli az előnyöket és a kockázatot, számol ezzel a tényezővel. Mondhat, híresztelhet bárki bármit, ezzel a magyar értelmiséggel és vállalkozó réteggel - főként, mivel a politikai atmoszféra is kedvez - lehet és kell együttműködni. Hogy véli: Suzukiék nem nyugtalankodnak az elvesztegetett majdnem egy évtizedért? - Nevükben, persze, nem nyilatkozhatom. De annyit tudok: befejezés felé közelednek a tárgyalások, a szerződések végleges szövege már kész, beszélgetésünk pillanatában csak az aláírás van hátra. Meglehet, minket kevésbé nyugtalanít az a bürokratizmus, amelynek nyomását a magyarok hosszabb ideje érzik - szóval, ez minket talán nem annyira bánt, mint a magyarokat. - Követtanácsos úr! Az Ön véleménye szerint az Ön távoli hazájából csak szupercégek keresnek és kereshetnek-e fel bennünket? Mert a magyar polgárosuláshoz a kis és a közepes cégekre is szükség van. Tucatnyi együttműködési megállapodás van érvényben, kereskedőházi kapcsolataink vannak. Mi kezdeményezünk és várjuk a magyar kezdeményezéseket. Szó sincs két egyforma országról, hiszen itt a problémák egészen mások, mint Japánban, de a sikerek összeköthetik örömeinket és reményeinket. Szóval: vidéki és fővárosi magyar vállalatok keresték és találták meg a japán kapcsolatot - remélem, közös örömre. Nem könyörögni Többen, magukat profiként jegyző politikusok - még a magyar Parlamentben is - felvetették, hogy jó lenne nekünk is kérni az adósságok átütemezését vagy teljes, esetleg részleges elengedését. Legjobb tudomásom szerint a demokratikus magyar kormány ettől mindenképpen elzárkózik. Mi erről a tokiói vélemény? - A legjobb. Számunkra a megbízhatóság mindennél fontosabb. Örömmel üdvözöljük és támogatjuk a magyar kormánynak azt a törekvését, hogy önerejéből próbál kilábalni abból a bajból, amit nemcsak az előző kormánytól, hanem inkább az előző rendszertől örökölt. A magyar szándék és elhatározás - határozottság - motiválja, a magyarok irányában bátorítja a mi elhatározásainkat. De, persze, szükség van néhány kérdés egyértelmű rendezésére. A kölcsönös beruházásvédelmi megállapodást végre tető alá kell hoznunk. Az sem árt, ha jobban megismerjük egymás gazdasági-politikai törvényeinek szövevényrendszerét. Úgy vélem, cégeink kezdeményezőkészségére nem lehet panasz. Térjünk vissza a „Suzuki-ügyre”. Értesüléseink szerint egynémely magyar cég „betartott” a tárgyalások során. Hallottunk olyasmiről is, hogy bizonyos magyar vállalatok visszaléptek az üzletileg hasznosnak ígérkező együttműködéstől. Előszerződések felmondásáról is beszélnek... - Javaslom, ne nevezzünk meg egyetlen egy céget sem. A magyar gazdasági élet egy része követi a régi gyakorlatot, míg a másik, dinamikusabb hányada megpróbál alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Amelyek között egészen jól érzi magát a japán üzleti világ. Ami - tudomásom szerint - megéri a perspektívákat a magyarokkal való együttműködésben. Követtanácsos úr, köszönöm a beszélgetést. Azzal a megjegyzéssel, hogy szeretnénk folytatni a társalgást, amint újabb fejleményekre kerül sor a két ország gazdasági kapcsolataiban. De a Magyar Fórumot nemcsak a gazdasági együttműködés érdekli Krajczár Imre Tokió