Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-04-18 / 16. szám

1991. április 18. Magyar Fórum MÁV-országban csak a székek cserélődtek... A MÁV ifjúsági klubja már reggel nyolckor is han­gos. Feltűnő, hiszen az em­ber esti nyitásokra gondol leginkább, de aztán rá kell jönnie: más errefelé a me­netrend! A nemzetközi jára­tok hol este, hol éjszaka, vagy éppen hajnalban érkez­nek, s a szolgálatot letevők­nek jól esik meginni egy ká­vét a műszak után. De gyaní­tom, ez a hely afféle helyi parlament is lehet, ahol ki­beszélik az emberek maguk­ból a keserűségüket. Van mit kibeszélni... Csak a hatalmat! - A MÁV-nál nem történt meg a rendszerváltozás. Csak a székek cserélődtek - kezdi mondókáját Kalmár Tibor, a Vasutasok Függet­len Szakszervezeti Szövetsé­gének vezetője. - Azok az emberek osztozkodnak most is a vezető posztokon, akik régen, csak a címkéket ragasztották át. S hát kifélék ezek az emberek? A régi rendszer Moszkvában vagy a KISZ-ben kiképzett élhar­cosai. A MÁV Budapesti Igazgatóságáról beszélek; ehhez tartozik Magyarorszá­gon a nemzetközi tranzitfor­galom jelentős része és a nemzetközi személyszállítás 99 százaléka. Ennek ellené­re semmi koncepciója nincs a vezetésnek, hacsak azt nem nevezzük koncepció­nak, hogyan tartsák meg po­zíciójukat. Ehhez minden eszközt bevetnek. Aki nem áll be az általuk diktált sor­ba, az megnézheti magát. De nemcsak személyekről van szó! A szakszervezeti jogo­sítványokról mintha nem is tudnának. Vizsy Ferenc üze­meltetési igazgatóhelyettes szerint a valódi participáció Magyarországon ilyen viszo­nyok között nem valósítható meg, de nem is célszerű! Pe­dig éppen a szakszervezetek döntéshozatalban való rész­vétele előzheti meg a konf­liktusokat. Nem akarják, vagy nem tudják meghaladni azt a vezetési stílust, amit negyven éven keresztül gya­koroltak. Akkor nyilvánvaló volt a szereposztás. A szak­­szervezet „bólogatójános” volt. S most is akként próbál­nak intézkedni. Megpróbál­ják kijátszani a kollektív szerződést. - Mondana erre konkrét példát? - Igen. Vizsy Ferenc pél­dául április 2-án kiadott egy B 48-as számú távirati ren­delkezést, amely teljesen el­lentétes a szerződéssel. De szakszervezeti jogokat is sért, hiszen abban, hogy munkaköröket összevonja­nak, részmunkaidőben vagy teljes munkaidőben foglal­koztassanak embereket, esetleg elbocsássanak dolgo­zókat, csak a szakszerveze­tek egyetértésével dönthet­nek. Nem, ők kitaláltak vala­mit, és elrendelték a végre­hajtást. Mi azonban éltünk a Munkatörvénykönyv 14. § 3. bekezdése biztosította jo­gunkkal, és egyeztető tár­gyalást követeltünk. A ren­delkezést nagy nehezen visszavonták, de tovább megy a huzavona. De mást is furcsállunk! A múlt év őszén pattanásig fe­szült a helyzet a hajléktala­nok miatt. A Budapesti Igaz­gatóság vezetői úgy foglaltak állást, hogy ezt a gondot nem a MÁV-nak, hanem más ille­tékes szerveknek kell meg­oldani. Azóta újra elleptek bennünket a hajléktalanok, s most Vizsy úr a pályaudvar állomásfőnökét teszi felelős­sé a kialakult áldatlan hely­zetért. Nem engedünk! Balla Tibor az Utasellátó Mozgószolgálati Dolgozók Munkástanácsának elnöke. - Munkástanácsunk janu­ár 24-én alakult, de jó ideig nem akarták tudomásul ven­ni, mondván, nem vagyunk bejegyezve. Szerencsére er­re már nincs gondunk. - Önök is hasonló tapasz­talatokkal bírnak? - Be akarták vezetni a pontozásos rendszert. Hogy értékelni lehessen a dolgo­zók tevékenységét. S hogyan ment volna mindez? Négy vállalati vezető 60, tizen­nyolc érdekképviselő pedig összesen 10 pontot adhatott volna. Az egyenlőség nevé­ben. Konkrét példa: azért, ha valaki bement a munka­helyére s így elküldhették valamelyik járattal, egytől ötig lehetett pontozni. Mun­kaköri kötelességet? És honnan tudják az íróasztal mögül, hogy valaki 800 kilo­méterre mit csinál vagy mit nem csinál? Nevetséges. - Hogyan döntik el például azt, hogy kit osztanak be a Báthori-expresszre, s kit mondjuk az Orient-expresszre vagy a Wiener Walzerra? - Mindig is tudtuk, hogy ennél a vállalatnál nem a munka becsülete számít. Akik a pártállamban a nyu­gati járatokra felkerültek, ma is ott vannak. Ez akkor ráadásul „bizalmi” állás is volt. De a legfőbb szempont, ki kinek a jóbarátja, és ad-e baksist? Ha nem, akkor azonnal a Bukarest felé tartó nemzetközi gyorson találja magát. - Tehát meg kell veszteget­ni a főnököket? - Igen. - De miből? - A Wiener Walzeren pél­dául már Komáromig bejön az előírt bevétel. „Érdekes módon” mégis telik baksis­­ra! - Tehát két választás MÁV- országban. A jó, régi elvtársi barátság ápolása, a korrupció­­ egyenlő nyugati út, a tisztes­ség vállalása, netán visszabe­szélés - balkáni viszonyok? - De még mennyire! A volt szocialista országok vo­nalain közlekedő járatok kocsiparkja olyannyira le­robbant, hogy messze nem éri el a nemzetközi normá­kat. Rosszak a hűtőszekré­nyek, az étkezőkocsik fel­szereltsége harmadosztályú kocsmához hasonlít. Mi pe­dig éjszakánként a földön alszunk, mert még kem­pingágyat se kapunk. A fize­tésünk pedig még a 7­000 forintos létminimumot sem éri el. Majd lopunk, csalunk, hazudunk - okoskodnak az okosok. Ameddig tűrjük. Banos János Megérkezett az Orient-Expressz -­­ TAMASKA GYULA FELVÉTELE ­ A Suzuki sohasem adta fel Beszélgetés Hitoshi Honda miniszter-követtanácsossal A világ egyik legnagyobb konszernje már majdnem egy év­tizede "kóstolgatja" Magyarországot. Réges-rég, még a kommunizmus kellős közepén kezdődtek el a tárgyalások a közös magyar-japán autógyártásról vagy összeszerelés­ről. Ki is emlékszik manapság már az akkor áhított végcél­ra? Bizonyos azonban: Suzukiék annyit tudtak Magyaror­szágról, hogy bürokráciák jönnek és mennek, rendszerek villonganak, majd csendben egybeolvadnak az enyészettel, de az ország, a nép, ez a fizikai és szellemi kapacitás, amit Magyarország és a magyar nemzet jelent - az marad. - A japán gazdasági szakemberek ebből indulnak ki, ez az alfájuk és ómegájuk, erre építik együttműködési és expanzi­ós stratégiájukat - mondta minapi beszélgetésünk alkalmá­ból a Japán Császárság budapesti nagykövetségén Hitoshi Honda miniszter, a külképviselet követtanácsosa. - Suzuki­­éké az úttörők érdeme, de már jó ideje is tucatnyi vegyesválla­lat működött Magyarországon. Most is tudok említeni számos példát a jó együttműködésre, ami persze - lévén szó nagy­mérvű gazdasági változásokról - nem mindig felhőtlen. Látjuk a különbséget - Hallottunk a japánok kellemetlen tapasztalatairól Itt ne­héz megbirkózni a bürokráciával. A bürokráciában nevelkedett emberek mentalitásával. Hogy véli, mi lehet nálunk a teendő? - Nos, nekünk széleskörű kelet-közép-európai összeha­sonlításaink vannak, így mi nem is vagyunk annyira pesszimis­ták, mint Önöknél sokan. Örömmel nyugtázzuk, hogy min­den ellenkező híreszteléssel szemben a térségben nagy lép­tekkel haladnak a gazdasági reformok, és itt dinamikus a privatizáció. Itt van meg a legkézzelfoghatóbban a készség arra is, hogy kiformálják, kiképezzék azt a kereskedő-köz­gazdász, menedzser-réteget, amely nélkül lehetetlen az elő­­bbrelépés.­­ Mi hagyományosan érezzük - talán élvezzük is-azt a ro­­konszenvet, amely a Felkelő Nap országából sugárzik felénk. Persze, a gazdaság nem költészet... - Mi még a rendszerváltást megelőző kormánynak meg­tettük az ígéretet a félmilliárd dolláros hitelre. Azóta - sok más egyéb mellett és között - folyik a magyar szakemberek ki­képzése. Egy részük a mi hazánkban, a mi körülményeink kö­zött tanulja, vagy tanulja újra hivatását - más részüket Japán­ból érkező szakemberek képezik ki itt, Magyarországon. Ta­valy száz magyar szakember tanult japán költségen, ez a szám az idén sem lesz kevesebb. A magyar szürkeállomány - Mi a véleménye a magyar optimizmusról és pesszimizmus­ról? Ezárt sokan érvelnek vele, sugalmazva azt, hogy a magyar­ságnak nincs esélye kikászálódni a „gödörből”.­­ Mi meg vagyunk győződve arról, hogy itt egy kitűnően működő „szürkeállomány” van jelen, és amikor a japán tőke mérlegeli az előnyöket és a kockázatot, számol ezzel a ténye­zővel. Mondhat, híresztelhet bárki bármit, ezzel a magyar ér­telmiséggel és vállalkozó­ réteggel - főként, mivel a politikai at­moszféra is kedvez - lehet és kell együttműködni.­­ Hogy véli: Suzukiék nem nyugtalankodnak az elvesztegetett majdnem egy évtizedért? - Nevükben, persze, nem nyilatkozhatom. De annyit tu­dok: befejezés felé közelednek a tárgyalások, a szerződések végleges szövege már kész, beszélgetésünk pillanatában csak az aláírás van hátra. Meglehet, minket kevésbé nyugtalanít az a bürokratizmus, amelynek nyomását a magyarok hosszabb ideje érzik - szóval, ez minket talán nem annyira bánt, mint a magyarokat. - Követtanácsos úr! Az Ön véleménye szerint az Ön távoli ha­zájából csak szupercégek keresnek és kereshetnek-e fel bennün­ket? Mert a magyar polgárosuláshoz a kis és a közepes cégekre is szükség van.­­ Tucatnyi együttműködési megállapodás van érvényben, kereskedőházi kapcsolataink vannak. Mi kezdeményezünk és várjuk a magyar kezdeményezéseket. Szó sincs két egyforma országról, hiszen itt a problémák egészen mások, mint Ja­pánban, de a sikerek összeköthetik örömeinket és reménye­inket. Szóval: vidéki és fővárosi magyar vállalatok keresték és találták meg a japán kapcsolatot - remélem, közös örömre. Nem könyörögni­ ­ Többen, magukat profiként jegyző politikusok - még a magyar Parlamentben is - felvetették, hogy jó lenne nekünk is kérni az adósságok átütemezését vagy teljes, esetleg részleges el­engedését. Legjobb tudomásom szerint a demokratikus magyar kormány ettől mindenképpen elzárkózik. Mi erről a tokiói véle­mény? - A legjobb. Számunkra a megbízhatóság mindennél fon­tosabb. Örömmel üdvözöljük és támogatjuk a magyar kor­mánynak azt a törekvését, hogy önerejéből próbál kilábalni ab­ból a bajból, amit nemcsak az előző kormánytól, hanem inkább az előző rendszertől örökölt. A magyar szándék és elhatározás - határozottság - motiválja, a magyarok irányában bátorítja a mi elhatározásainkat. De, persze, szükség van néhány kérdés egyértelmű rendezésére. A kölcsönös beruházásvédelmi megállapodást végre tető alá kell hoznunk. Az sem árt, ha jobban megismerjük egymás gazdasági-politikai törvényei­nek szövevényrendszerét. Úgy vélem, cégeink kezdeménye­zőkészségére nem lehet panasz.­­ Térjünk vissza a „Suzuki-ügyre”. Értesüléseink szerint egy­némely magyar cég „betartott” a tárgyalások során. Hallottunk olyasmiről is, hogy bizonyos magyar vállalatok visszaléptek az üzletileg hasznosnak ígérkező együttműködéstől. Előszerződé­sek felmondásáról is beszélnek... - Javaslom, ne nevezzünk meg egyetlen egy céget sem. A ma­gyar gazdasági élet egy része követi a régi gyakorlatot, míg a másik, dinamikusabb hányada megpróbál alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Amelyek között egészen jól érzi magát a ja­pán üzleti világ. Ami - tudomásom szerint - megéri a pers­pektívákat a magyarokkal való együttműködésben.­­ Követtanácsos úr, köszönöm a beszélgetést. Azzal a meg­jegyzéssel, hogy szeretnénk folytatni a társalgást, amint újabb fejleményekre kerül sor a két ország gazdasági kapcsolataiban. De a Magyar Fórumot nemcsak a gazdasági együttműködés ér­dekli Krajczár Imre Tokió

Next