Magyar Fórum, 1992. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-08 / 41. szám
1992. október 8. Magyar Fórum A MÚLT SÖTÉT ÁRNYÉKAI MEGTISZTUL A VÁROS Takarítanak Budapesten. Előbb kellett volna - tavaszszal a sok jogos indulatot megelőzendő, de jobb későn, mint soha. Ez a takarítás, ha nem is nagy, de elég alapos. Hosszú évtizedeken keresztül az alapok - posztamensek - sérthetetlensége nélkül elképzelhetetlen lett volna ez a takarítás: a kommunista szellemiségű szobrok, relikviák és a „nagy felszabadítót" dicsőítő emlékművek, obeliszkek eltávolítása a közterekről. A „főalakot", a hatalmas méretű Lenin-szobrot hosszas tétovázás után, elkerülendő a tömeg kedélyének borzolását, még Nagy Imréék újratemetése előtt „nyugdíjba küldték". S utána minden maradt a régiben. Kivéve néhány olyan figurát, amelyet a népharag nem tűrt tovább, s maga döntött le, mint ama bizonyos Sztálin-szobrot a forradalmi tettek történelmi jelképeként. „ÖRÖKLÉTRE" KÉSZÜLTEK Ma néhány száz méterrel odébb a fegyverbe hívó plakátkatona helyén kereszt és a mögötte álló zászlórudakra erősített fehér tábla emlékeztet arra, hogy „Itt állt a Regnum Marianum templom, Rákosi Mátyás 1951-ben leromboltatta". Szeptember 14-én valami teljesen más kezdődött a fővárosban. Nem rombolás, csak csöndes takarítás. A kerületi önkormányzatokkal egyeztetve a fővárosi képviselőtestület kijelölte azokat a szobrokat, amelyek nem kívánatosak a köztereken. Az „operáció" elvégzését a Budapest Galéria szakfelügyeletével az Emlékmű Kft. végzi. - Elsőkként azokat a szobrokat bontattuk le, amelyek az embereket leginkább ingerelték, így például még régebben a Vigadó téri szovjet emlékművet, most pedig Osztapenkó és Steinmetz szobrát, illetve a Köztársaság téri, 1956-ot gyalázó emlékművet - mondja Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója. - Ez utóbbi legalább annyira ellenállt, mint a Szabadságszobor szovjet katona mellékalakja. Ezek a szobrok ugyanis az „öröklétre" készültek, s nagyon erősen rögzítették őket. Némely szovjet emlékmű alatt szovjet katonák is feküsznek, maradványaikat exhumálják és a rákoskeresztúri temetőben temetik el. Nem kell, hogy a háború után negyvenhét-negyvennyolc évvel egy világváros közterein ilyen emlékhelyek legyenek. A lebontott szobrok pedig a főváros szélén kialakuló szoborparkba kerülnek. TÍZMILLIÓKAT ÖLTEK BELE A park Eleőd Ákos és Vadász György tervei alapján épül, mely köré fasort telepítünk, ne kelljen a környék lakosságának akaratlanul is látni ezeket a „műtárgyakat". Állítom, sehol a világon nincs ehhez hasonló. A bejárati kapu előtt Lenin, Marx és Engels fogadja a látogatót. Mindenesetre a fricskán kívül ez a park olyan mementó lesz, amely arra figyelmeztet: vigyázzatok, emberek, ez a szörnyűség elő ne fordulhasson még egyszer - tájékoztat Zsigmond Attila. Az Emlékmű Kft. dolgozik rendesen. Terv szerint október 10-ig szeretnék befejezni a munkát, amennyiben az időjárás nem szól bele. Tény: október 23-ig nem maradhat a helyén egyetlen eltávolítandó szobor sem. - Mintegy harminc emlékműről van szó, s eddig több mint húszat lebontottunk - mondja Szilágyi András, a Budapest Galéria beruházási osztályának vezetője. - A vártnál nyugodtabb körülmények között tudunk dolgozni, nem tapasztaltunk ellenérzést az emberekben. Azt hiszem, ezek a szobrok egyébként sem izgatták őket különösebben, mert sosem nézték, legföljebb csak futólag látták azokat. Szeptember utolsó napja, elkeseredetten zuhog az eső. A Szent Gellért téri szovjet emlékmű állványain teremtett lélek sincs. - Életveszély ilyen időben bontani, bármikor megcsúszhat az ember, s a lábára dőlhet egy súlyos betondarab vagy kő - világosít föl Varga János, az Emlékmű Kft. munkása. Hárman ülnek kegyesebb időre várva az obeliszk mellett álló furgon hátsó traktusában. - Nekem ez szakmunka - vélekedik Németh Gyula -, én ötvenhatban születtem, mindaz, amit magam körül láttam, úgy volt természetes, ahogy volt. - Pestszenterzsébeten, az Emlékezés terén olyan volt az emlékmű, mint egy bebetonozott Csernobil - kapcsolódik a beszélgetésbe Halász Gábor magánvállalkozó. - De nem volt különb a Köztársaság téri sem: csak az alapok anyagába több tíz milliót öltek bele. EGY-KÉT HŐBÖRGŐ CSUPÁN S miként fogadja az utca népe ezt az akciót? Szó esik erről is. Volt olyan német turista, aki szovjet katonát akart venni. Elküldték az önkormányzathoz, ahol megfeneklett a vásárlási szándék A Steinmetz szobor lebontásánál elkezdett üvöltözni egy kommunista, körülötte ötvenhatosok. Elcsattant egy adok-kapok pofon. A Szent Gellért téri obeliszk bontásán dolgozókhoz pedig odament egy járókelő, s megkérdezte: - Miért szedik le az emlékművet? Azt válaszolták neki, azért, mert visszaállítják a Sztálin szobrot... Mikor rájött, hogy ugratják, így kezdett üvöltözni: - Ki rendelte ezt el? Kitekerem a nyakát... A búzában is van ocsú. Egy-két randalírozó, az utolsó tankokról lemaradó hőbörgött ezidáig. Varga János halkan megjegyzi, nagyon rendes ettől a kormánytól, hogy nem pusztítja el ezeket a szobrokat, mint ahogy a múlt rendszer tette az előző emlékművekkel. S lassan kibukik belőle a történet, amit szinte félve mond el. ELRABOLTÁK A GYERMEKEMET - Nekem 1956 mindig is forradalom volt, bár én nem vettem benne részt, csak láttam, hogy mi történik. Mint utcán járókelőt kétszer majdnem lekaszabolt egy-egy géppisztolysorozat. A forradalom leverése után kivándoroltam Angliába, de 1958-ban visszajöttem. 1971-ig nem is történt semmi különösebb baj. Ekkor valahogy kibukott, hogy annak idején „disszidáltam". Attól kezdve - egész 1990-ig - nem volt nyugtom, mindig zaklattak. A fiamat például kivágták az iskolából, mint nemkívánatos személyt. Egyben köteleztek, hogy járassam iskolába, ám sehová se vették fel. Az egyik hajnalban rendőrautók álltak meg a házunk előtt nyolc rendőrrel. Elrabolták a gyerekemet, nevelőintézetbe vitték, fele fizetésemet levonták az eltartására, s a végén, mikor másfél év múlva hazaengedték, még engem büntettek meg 4200 forintra. Hosszan sorolhatnám, miként próbáltak megtörni, de nem bírtak - sóhajt föl Varga János. Szavaiban semmi gyűlölet. Bontja az egyik embernek közömbös, a másiknak gyűlölt szobrokat, ez a munkája. Hamarost megtisztul a város. De az ő sebeit vajon ki tisztogatja ki, s ki hordja el szívéről azt a sok követ, amely még most is eltakarja a fény Banos János Steinmetz kapitány a földre száll szántó tamás felvétele Osztapenkó utolsó zászlólengetése Ő sem integet már tovább a Köztársaság téren Ez a vörös csillagos emlékmű is már a szoborparkban pihen TALUM ATTILA FELVÉTELEI 3