Magyar Fórum, 1992. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1992-10-08 / 41. szám

1992. október 8. Magyar Fórum A MÚLT SÖTÉT ÁRNYÉKAI MEGTISZTUL A VÁROS Takarítanak Budapesten. Előbb kellett volna - tavasz­­szal a sok jogos indulatot megelőzendő, de jobb későn, mint soha. Ez a takarítás, ha nem is nagy, de elég alapos. Hosszú évtizedeken keresz­tül az alapok - posztamensek - sérthetetlensége nélkül el­képzelhetetlen lett volna ez a takarítás: a kommunista szel­lemiségű szobrok, relikviák és a „nagy felszabadítót" dicsőí­tő emlékművek, obeliszkek eltávolítása a közterekről. A „főalakot", a hatalmas méretű Lenin-szobrot­­ hosszas této­vázás után, elkerülendő a tö­meg kedélyének borzolását, még Nagy Imréék újrateme­tése előtt „nyugdíjba küld­ték". S utána minden maradt a régiben. Kivéve néhány olyan figurát, amelyet a nép­harag nem tűrt tovább, s ma­ga döntött le, mint ama bizo­nyos Sztálin-szobrot a forra­dalmi tettek történelmi jelké­peként. „ÖRÖKLÉTRE" KÉSZÜLTEK Ma néhány száz méterrel odébb a fegyverbe hívó pla­kátkatona helyén kereszt és a mögötte álló zászlórudakra erősített fehér tábla emlékez­tet arra, hogy „Itt állt a Reg­­num Marianum templom, Rákosi Mátyás 1951-ben le­romboltatta". Szeptember 14-én valami teljesen más kezdődött a fő­városban. Nem rombolás, csak csöndes takarítás. A ke­rületi önkormányzatokkal egyeztetve a fővárosi képvi­selőtestület kijelölte azokat a szobrokat, amelyek nem kívá­natosak a köztereken. Az „operáció" elvégzését a Buda­pest Galéria szakfelügyeleté­vel az Emlékmű Kft. végzi. - Elsőkként azokat a szob­rokat bontattuk le, amelyek az embereket leginkább inge­relték, így például még régeb­ben a Vigadó téri szovjet em­lékművet, most pedig Oszta­­penkó és Steinmetz szobrát, illetve a Köztársaság téri, 1956-ot gyalázó emlékművet - mondja Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgató­ja. - Ez utóbbi legalább annyi­ra ellenállt, mint a Szabadság­szobor szovjet katona mellék­alakja. Ezek a szobrok ugyan­is az „öröklétre" készültek, s nagyon erősen rögzítették őket. Némely szovjet emlékmű alatt szovjet katonák is fe­­küsznek, maradványaikat ex­humálják és a rákoskeresztúri temetőben temetik el. Nem kell, hogy a háború után negyvenhét-negyvennyolc évvel egy világváros köztere­in ilyen emlékhelyek legye­nek. A lebontott szobrok pe­dig a főváros szélén kialakuló szoborparkba kerülnek. TÍZMILLIÓKAT ÖLTEK BELE­ ­ A park Eleőd Ákos és Va­dász György tervei alapján épül, mely köré fasort telepí­tünk, ne kelljen a környék la­kosságának akaratlanul is lát­ni ezeket a „műtárgyakat". Ál­lítom, sehol a világon nincs ehhez hasonló. A bejárati ka­pu előtt Lenin, Marx és Engels fogadja a látogatót. Minden­esetre a fricskán kívül ez a park olyan mementó lesz, amely arra figyelmeztet: vi­gyázzatok, emberek, ez a szörnyűség elő ne fordulhas­son még egyszer - tájékoztat Zsigmond Attila. Az Emlékmű Kft. dolgozik rendesen. Terv szerint októ­ber 10-ig szeretnék befejezni a munkát, amennyiben az idő­járás nem szól bele. Tény: ok­tóber 23-ig nem maradhat a helyén egyetlen eltávolítandó szobor sem. - Mintegy harminc emlék­műről van szó, s eddig több mint húszat lebontottunk - mondja Szilágyi András, a Bu­dapest Galéria beruházási osztályának vezetője. - A vártnál nyugodtabb körülmé­nyek között tudunk dolgozni, nem tapasztaltunk ellenér­zést az emberekben. Azt hi­szem, ezek a szobrok egyéb­ként sem izgatták őket külö­nösebben, mert sosem néz­ték, legföljebb csak futólag látták azokat. Szeptember utolsó napja, elkeseredetten zuhog az eső. A Szent Gellért téri szovjet emlékmű állványain terem­tett lélek sincs. - Életveszély ilyen időben bontani, bármikor megcsúsz­hat az ember, s a lábára dőlhet egy súlyos betondarab vagy kő - világosít föl Varga János, az Emlékmű Kft. munkása. Hárman ülnek kegyesebb időre várva az obeliszk mel­lett álló furgon hátsó traktusá­ban. - Nekem ez szakmunka - vélekedik Németh Gyula -, én ötvenhatban születtem, mindaz, amit magam körül láttam, úgy volt természetes, ahogy volt. - Pestszenterzsébeten, az Emlékezés terén olyan volt az emlékmű, mint egy bebeto­nozott Csernobil - kapcsoló­dik a beszélgetésbe Halász Gá­bor magánvállalkozó. - De nem volt különb a Köztársa­ság téri sem: csak az alapok anyagába több tíz milliót öltek bele. EGY-KÉT HŐBÖRGŐ CSUPÁN S miként fogadja az utca népe ezt az akciót? Szó esik erről is. Volt olyan német tu­rista, aki szovjet katonát akart venni. Elküldték az önkor­mányzathoz, ahol megfenek­lett a vásárlási szándék A Stein­metz szobor lebontásánál el­kezdett üvöltözni egy kom­munista, körülötte ötvenha­tosok. Elcsattant egy adok-ka­­pok pofon. A Szent Gellért té­ri obeliszk bontásán dolgo­zókhoz pedig odament egy járókelő, s megkérdezte: - Mi­ért szedik le az emlékművet? Azt válaszolták neki, azért, mert visszaállítják a Sztálin szobrot... Mikor rájött, hogy ugratják, így kezdett üvöltöz­ni: - Ki rendelte ezt el? Kiteke­rem a nyakát... A búzában is van ocsú. Egy-két randalíro­zó, az utolsó tankokról lema­radó hőbörgött ezidáig. Varga János halkan meg­jegyzi, nagyon rendes ettől a kormánytól, hogy nem pusz­títja el ezeket a szobrokat, mint ahogy a múlt rendszer tette az előző emlékművek­kel. S lassan kibukik belőle a történet, amit szinte félve mond el. ELRABOLTÁK A GYERMEKEMET - Nekem 1956 mindig is for­radalom volt, bár én nem vet­tem benne részt, csak láttam, hogy mi történik. Mint utcán járókelőt kétszer majdnem le­kaszabolt egy-egy géppisz­tolysorozat. A forradalom le­verése után kivándoroltam Angliába, de 1958-ban vissza­jöttem. 1971-ig nem is történt semmi különösebb baj. Ekkor valahogy kibukott, hogy an­nak idején „disszidáltam". At­tól kezdve - egész 1990-ig - nem volt nyugtom, mindig zaklattak. A fiamat például ki­vágták az iskolából, mint nemkívánatos személyt. Egy­ben köteleztek, hogy járas­sam iskolába, ám sehová se vették fel. Az egyik hajnalban rendőrautók álltak meg a há­zunk előtt nyolc rendőrrel. El­rabolták a gyerekemet, neve­lőintézetbe vitték, fele fizeté­semet levonták az eltartására, s a végén, mikor másfél év múlva hazaengedték, még engem büntettek meg 4200 forintra. Hosszan sorolhat­nám, miként próbáltak meg­törni, de nem bírtak - sóhajt föl Varga János. Szavaiban semmi gyűlölet. Bontja­­ az egyik embernek közömbös, a másiknak gyű­lölt szobrokat, ez a munkája. Hamarost megtisztul a vá­ros. De az ő sebeit vajon ki tisztogatja ki, s ki hordja el szí­véről azt a sok követ, amely még most is eltakarja a fény Banos János Steinmetz kapitány a földre száll szántó tamás felvétele Osztapenkó utolsó zászlólengetése Ő sem integet már tovább a Köztársaság téren Ez a vörös csillagos emlékmű is már a szoborparkban pihen TALUM ATTILA FELVÉTELEI 3

Next