Magyar Fórum, 1994. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1994-02-03 / 5. szám
1994. február 3. Magyar Fórum Az embargó áldozatai Segély a vajdasági gyerekeknek Kis-Jugoszláviát az ENSZ embargója sújtja, s még a segély kijuttatásához is szükséges a világszervezet engedélye. Átfutási ideje 2 hónap. Ki tudja, miért tart eddig, de az bizonyos, hogy a New York-i palota dolgozói még soha nem éheztek. Miként a mostani küldemény papírjait intéző hivatalnok sem. Ha megfordul a gyomra, leszalad egy hamburgerért, aztán fel sem tűnik neki, ha az egyik rakomány értékét 220 000 forint helyett egy nulla lefelejtésével 22 000 forintban engedélyezi. Ennyiért talán csak sóval lehetett volna az autót megtölteni. Varga Lászlót, a Tisza Füszért igazgatóját és munkatársait köszönet illeti, hogy ötletességével és nagyvonalúságával megoldotta a majdnem végzetes elírást. A vámudvarban egy úr a szavát adta, hogy soron kívül elintézi a papírokat. Később kiderült, hogy Fontos II. János, a 370. senki készségeskedett. Viccből vagy kisebbrendűségi komplexusból eredően parancsnoknak adta ki magát. Mit kívánhatunk neki? Több hónapos éhezést. Egy nap elvesztése szárad a lelkén. Három órát töltünk a határon, jut idő szemlélődésre. Több kilométeres sorban autók, buszok várakoznak. Mindenki igyekszik átvinni valamit. Kis-Jugoszlávia lakossága közvetlenül vagy közvetve a csempészetből él. A buszokból a magyar vámosok kiszállítják az utasokat, s ők libasorban viszik a 10 és 20 literes kannákat a tartályokhoz, azokba gyűlik a benzin és a fűtőolaj. Ám azért valamennyi mégis átjut. Az emberek felszólítás nélkül leadják a szerb vámosok „járandóságait”, hogy ne legyenek szigorúak. Visznek mindenből, amit sikerült áthozni. Az ENSZ még mindig avval áltatja a világot vagy magát, hogy a szerb vezetést majd térdre kényszerítik az embargóval. Jönnének el csak néhány órára, s tekintenék meg, hogy pezseg az élet! Kis-Jugoszlávia területére naponta számos kamion lép be. Ha mind segélyt szállít, miért nyomorognak, szenvednek ínséget ott az emberek? — tehetnők fel a kérdést. Dinárdömping Nemrég rendeletet hozott a szerb kormány, hogy állampolgárai kötelesek kilépéskor autónként 30, személyenként 10 német márka illetéket fizetni. Néhány napig tartott a döbbenet,aztán azt is beépítették a fekete árakba. A krajinai szerbekre ez a rendelkezés nem vonatkozik, így aztán igen jól jártak, mert ők is a megemelt árakon „dolgoznak”. A vajdasági magyarok, ha élni akarnak, busásan fizetnek. Az embargóban való részvételünk hivatalos bevallás szerint 2 milliárd dollár veszteséget okoz az országnak évente. (Ugyanennyi a kamatterhünk is.) Ennyiért vállaljuk, hogy részt vegyünk a vajdasági magyarok sanyargatásában. Az estét Balla Lajos-Laci családja körében töltjük. Ő a kanizsai önkormányzat képviselője és egy személyben a Vox Humana segélyszervezet egyik vezetője is. Felesége nyugdíjas tanítónő. Nem a kora miatt nyugdíjazták. Egyszerűen nincs szükség a munkájára. Anikó, a 19 éves lányuk Losoncon dolgozik egy baromfitenyésztő vállalatnál. Azon a héten 1 300 000 dinár bérért. Ez a pénznem szinte elvont fogalom. A kereskedelem alapja: a forint, a német márka és a tyúktojás. Ez nem vicc! Aki nem jut feketén ezekhez a fizetőeszközökhöz, annak marad a cserekereskedelem. Majd minden héten kibocsátanak egy-egy újabb soknullás feliratú papírt, ami a következő napon már a felirat töredékét sem éri. Anikó heti bére tehát 3-5 márka, vagy 190-240 forint. Ez attól függ, mikor és hogy számolják el neki. Jellemző, hogy a posta a telefonszolgáltatásai közé felvette a valuták hivatalos és fekete árfolyamának közlését. Mire elegendő Anikó heti keresete? Hatvan deka kenyérre. Balla Lajos-Laci feleségének heti nyugdíja 80 000 dinár. Egy doboz tejföl ára 83 000. Tehát még azt sem vehetett volna, ha megkapja a nyugdíját, csakhogy meg se kapta. Kis-Jugoszláviában a hivatalos pénzkímélő módszerek közé tartozik a késedelmes átutalás. A vajdasági magyarok bére, jövedelme egyébként legtöbb esetben töredékét teszi ki a szerb nemzetiségű állampolgárokénak. Tervünk szerint Magyarországon vacsoráztunk volna, de maradnunk kell. A szállítmány még mindig nem jött át. Csak némi rágcsálnivalót hoztunk magunkkal, de vendéglátóink étellel kínálnak. Visszautasítani nem akarjuk, de kissé rossz érzéssel eszünk. Azt a keveset is, amit mégis elfogyasztunk, a szájuktól vonjuk meg. Az első fogás ízletes zöldbableves. A babot nyár óta őrizgetik. A második, diós tészta. Tudom, nem sértődnek meg, ha elárulom, milyen lehet a keverési arány. Úgy fél kiló tésztához 3-4 szem dió. Nem panaszkodnak, csak mesélnek. Néha nevetnek is. Van min. A kormány bejelentette, hogy hétfőtől a dinár konvertibilis lesz, és átváltási értéke egy az egy arányban megegyezik a márkával. Ez olyan, mint egy telefonvicc. A szellem köztársasága Vendéglátóink puszta megjelenése, alkata nem igazán a félelmet keltő marcona vitézé. Ám a lófarkas, nagy szakállas, talán ha 70 kilós embertől és a tőle vezetett fiataloktól megrettent két éve a szerb hatóság. Hogy is kezdődhetett volna itt másképp? A magyar fiatalok tömegesen kaptak behívót. Válaszul a nők május 10-re Oromhegyesen békegyűlést szerveztek. Majd a helyi Zitzer klubban, melyben valaha pizzát lehetett enni és biliárdozni, válságstábbá alakult, és megtagadták a bevonulást. Június 16-án kikiáltották a Zitzer Szellemi Köztársaságot és állampolgáraivá nyilvánították magukat. Szellemi köztársaság ez, mert nincs territóriuma. Van alkotmánya, de nincs zászlaja, nehogy kifeszítsék, nehogy fényes szelek fújják. Himnuszául Ravel Boleróját választották, hisz a demokrácia akkor szép, ha különböző hangok és szólamok harmonizálnak. New Yorkban egy popfesztivál során létrehozták a követségüket is, és több mint 400 külföldi állampolgáruk van. A köztársaság kikiáltása a szerb hatóságokból nem váltott ki rokonszenvet. Összesen 92 harckocsival és harcjárművel körbezárták a falut. A tankok csöve Oromhegyesre irányult, egyet kivéve, azt a szomszédos magyar község, Adorján felé fordították. Nem ijesztgetésnek szánták, tűzparancsuk volt. Ez idő alatt végig, 62 napon át kulturális rendezvények követték egymást. Tartottak olyat, melyen 2500 fő vett részt. Oromhegyes 2000 lelkes település! A 63. napon elvonultak a katonák. A fiatalok a mai napig megúszták a bevonulást, a falu a rommá lövetést. De meddig? Önfenntartó plébánia Este átmegyünk a szomszéd községbe, Tóthfaluba, ahová a segély egy része érkezik. A katolikus egyház és Utasi Jenő plébános a szállásadónk. Jenő atyához 3 település tartozik: Tóthfalu, Völgyes és Oromhegyes, valamint egy kiterjedt tanyavilág. A plébániához szálló is tartozik, konyhával, fürdővel. Heti váltásban 40-50 gyerek részesül itt hitoktatásban. Saját nyomda, 17 hold szántó, 2 hold legelő, 4 hízóbika, tehenek, juhok, 1 anyakoca és számos aprójószág teszi lehetővé fennmaradásukat, működésüket. Csekélyke adományokkal a hívők is besegítenek. Irodalmi és népzenei táborokat szerveznek. Tanítanak. Jenő atya 1977 óta vezeti a templomot. Szándékában áll egy iskolaépület és százszemélyes konviktus felépítése. A legfőbb cél a jó képességű gyerekek magas szintű képzése, a magyar értelmiség megtartása, újak kinevelése. Előadókat várnak az anyaországból, akik néprajzot, népzenét, történelmet, magyar nyelvet és irodalmat oktatnának. Nagy szükség van könyvekre, rengeteg könyvre! Főleg magyar klasszikusok műveire és történelemkönyvekre ! Másnap reggel Balla Lajos-Lacival bemegyünk Kanizsára. A községházán Bacskulin István, a képviselő-testület elnökének szobájában várjuk a hírt a kamionokról. Egy sem jelentkezett. A titkárnő télikabátba burkolózva gépel. Az elnök úr teával kilegjellemzőbb a köd, a ködösítés. Minden bizonytalan. Átláthatatlan a politikai vezetés szándéka és cselekedete. A magyarok a Vajdasági Magyarok Demokratikus Szervezetén kívül senkiben nem bíznak. Valamennyi szerb párt a nacionalizmus állandó harsogásával akarja a többit túllihegni. Csupán a nevükben különböznek. A Zenta—Kanizsa—Horgos vasútvonal több mint egy hónapja használhatatlan. Még ma is az eredeti, Diósgyőrben készült sínek fekszenek az 1872-ben átadott pályán. A gondoskodásból csak annyira tellett, hogy 20-30 km-es óránkénti sebességben határozzák meg a vonatok közlekedését. Ám egy decemberi napon ez is gyorsnak bizonyult, egy tehervagon kisiklott. Egyelőre nem tudják --------------------------- -------------——- " Január 13-án hajnalban indultunk útnak Halasy-Nagy Endrével, a Mocsáry Lajos Alapítvány irodavezetőjével, hogy a Bácskában élő magyar gyerekek számára küldött, élelmiszersegélyt szállító két kamiont elkísérjük. Aki manapság arra szánja el magát, hogy a Vajdaságban élő magyaroknak segélyt küld, ne sajnálja az időt, az energiát, és tudjon uralkodni az idegein! __________________________________________________^ Jenő atya az ínség ellenére iskolaközpontot akar A SZERZŐ FELVÉTELE ZITZER SZELLEMI KÖZTÁRSASÁG AYXOBHA PETiyEJIMKA 3HT3EP nál s elnézést kér, amiért nem velünk foglalkozik, ő is a kamionokért aggódik-Nagy a tét. A 7200 kg vegyes élelmiszerből 13 település óvodáiban és iskoláiban 3709 gyermeknek másfél hónapig tudják az élelmezését följavítani, s ha kell, pótolni. Naponta egyszer talán ingyenes étkezést is tudnak biztosítani. Csak jól gazdálkodjanak a konyhák! A lisztet becserélik a pékségeknél. 1 kilóért 80 dkg kenyeret kapnak. Aztán megérkezik a jó hír. Éjjel az egyik kamion átlépte a határt, a másik vámkezelése is folyik már. Köd, köd, köd Útban a határ felé köd borít be mindent. Utat, falvakat, mezőket. Talán ha 80-100 méteres a látótávolság. Magára az országra is a szabaddá tenni a pályát, mert autódaruval lehetetlen a vagont a sínre visszaemelni. A vasúti daru súlyát a felázott töltés nem bírná ki. Várni kell! Várni kell, míg eljön a tavasz, míg kiszárad a töltés. Addig fekszik a vagon a síneken, elhagyatva. Számomra szimbólummá vált az a fekvő vagon, a Vajdaságban élő magyarok szimbólumává! Úgy vár a vagon, hogy felemeljék, s akkor szabad lesz a valamikor fontos, de mára eljelentéktelenített vasútvonal, miként a magyarok várnak a segítségnyújtó kézre. Európának szabaddá kell tenni az utat a Balkán felé, a Balkánnak Európa felé! Nem lehet a végtelenségig kerülő utakat választani! Kassovitz László 17