Magyar Fórum, 1994. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1994-03-31 / 13. szám
18 A kormány akkori tudományos tanácsadója, Hajósy Adrienne jelenleg a környezetvédelmi minisztériumban a vízlépcső miniszteri biztosa, „ellen úti jelentésében” határozottan tagadta a „C” változat építésének, vagyis a Duna elterelésének szlovák szándékát. Ezzel a magyar parlamentet és a kormányt félrevezette. Az események Hábel Györgyöt igazolták, Szlovákia tizenegy hónap múlva elterelte a Dunát. A szakértőt most arról kérdeztük, hogy milyen veszélyeket, katasztrófákat vetít előre Bősnél az idén történt két súlyos baleset. Február elején a magyarországi lapokban fotók jelentek meg az ukrán uszály bősi katasztrófájáról — kezdte Hábel György —, amelyeken jól látható volt, miként bukott arra a talatmány motorhajója, amely Pozsony felől érkezett a zsiliphez. A balesetről nyomban cikket írtam, amelyet elvittem a magát „legkedveltebb napilapnak” hirdető Népszabadsághoz, amit persze kilencmillió ember nem olvas, de írásomat visszautasították, mondván: jóslásokkal nem foglalkoznak. Az újabb, március 20-án történt baleset is — az egyik hajóemelő zsilipkamra kétszárnyas páncélkapuja, nem bírván ellenálni a víz nyomásának, kiszakadt, és több darabra tört — további tragédiákra figyelmeztet. Ki a felelős a balesetekért? — Mindenekelőtt arra, hogy a hajók átzsilipelése veszélyes üzem... — A nemzetközi hajózási szabályzat szerint e műveletekért az éppen szolgálatban levő zsilipfőnök a legfőbb felelős. Az ő kötelessége meggyőződni arról, hogy a zsilipkamrába beúszott hajó jó vagy rossz pozícióban van-e, vagyis biztonsággal beért a zsilipkamrába. A szlovák zsilipfőnök ezt elmulasztotta, amit bizonyít, hogy az ukrán hajót gyakorlatilag felnyársalták. A balesetből, szaknyelven haváriából, arra lehet következtetni, hogy a bősi vízlépcsőnél a biztonsághoz szükséges berendezéseket nem építették meg, vagy nem működnek. Ha a biztonsági berendezések megfelelően üzemelnek, akkor ennek a balesetnek nem lett volna szabad bekövetkeznie. Felnyársalt ukrán hajó — De nem csak ezek a hiányosságok a vízlépcsőnél... — A létesítményt takarékossági okokból — ezzel nagy kockázatot vállalva — úgy tervezték meg, hogy a jégleeresztés számára nem építettek fenékleürítő, illetve jégleeresztő zsilipet. Bőstől Dunacsúnig a felvízcsatorna 31 kilométer hosszú, szélessége a tervezett csúcsüzemmód miatt négyszáz és háromezer méter közötti. Átlagosan fél kilométeres szélességgel számolhatunk, amely 15 és fél millió négyzetméter vízfelületet jelent. A víz áramlása csekély, ezért hidegben félméteres jég is képződhet. Dunacsún felől így nyolctíz millió köbméter jég állhat össze, amit a szlovákok az alatta levő víz mozgatásával vagy hajókkal akarnak széttörni. A szlovákok e hatalmas mennyiségű jeget két, egyenként harmincnégy méter széles hajózsilipen akarják leereszteni. — Ezért építettek a Pozsony felőli felvízi zsilipeknél olyan zárókapukat, amelyeknek koronáján egymástól háromméteres távolságban hegyes acéloszlopok vannak. Ezek feladata az érkező jégtáblák feldarabolása. — Ezek a „lándzsák” döfték át az ukrán tolóhajó fenekét és buktatták orra az egyensúlyát vesztett, a zsilipemelési szinten úszó hajót. Aztán a kamra fenekén levő vízbeeresztő és vízelosztó alagút födémét képező harmincnégy méter hosszú vasbeton gerendáknak ütközött. Ezért tartott hat hétig, március 22-ig az ukrán uszály kiemelése. Daruval ugyanis nem lehetett elvégezni a műveletet, mert arra a zsilipkamra nem alkalmas. — Az ukrán hajó balesete minden bizonnyal súlyos károkat okozott. — Ezek mértékét még nem lehet tudni, de előfordulhat, hogy teljes szerkezetcserére lesz szükség, amely hónapokig is eltarthat. Ezenkívül kérdéses, hogy a víztöltő és -ürítő fenékalagút vasbeton gerendákból álló födémszerkezete milyen módon sérült meg. A szlovákok megsértettek egy igen fontos alapelvet: nem szabad olyan létesítményt tervezni, amely katasztrófát okozhat. Ez egyértelműen a politikai szempontokból, nemzeti presztízsből tervezett és hajszolt beruházás következménye. A bősi vízlépcsőnél az idén történt két balesetből világosan kitűnik a legsürgősebb tennivaló: a Duna anyamedrében, az úgynevezett Öreg-Dunában a hajózási feltételeket meg kell teremteni. A Duna nemzetközi folyó, és jogtalan elterelése nem szlovák belügy, mint azt Julius Binder hiszi és állandóan hangoztatja. A kapitány halála . És bekövetkezett a jóslat a tragédiáról, amit a legkedveltebb napilap nem közölt. Az ukrán uszály balesete miatt már hat hete csak az egyik hajózsilipet lehetett használni, most ez is használhatatlanná vált, azt jelenti, hogy akár hónapokra is megbénulhat a Dunán a nemzetközi hajóforgalom. Jellemző Binderék magatartására, hogy az ukrán uszály balesetét a hajóskapitányra akarják kenni, mondván, öngyilkos lett. Ez lehetetlen, hiszen erre a hirtelen bekövetkezett baleset miatt nem volt ideje. A zuhanáskor agyrázkódást szenvedhetett, eszméletét veszthette a parancsnoki kabinban, és a betóduló vízben megfulladt. — Mik az idei bősi balesetek tanulságai? — Hogy milyen felelőtlen volt a dunacsúni önkényes szlovák építkezés, és Binderék mennyire ki akarták kapcsolni az Öreg-Dunát a forgalomból és szlovák monopolhelyzetbe hozni a bősi csatornát, azt a következő bizonyítja a legjobban: a dunacsúni vízlépcsőnél nem építettek legalább egy, a nemzetközi hajóforgalomnak megfelelő méretű hajózsilipet. Mindezt pedig a Duna menti, illetve az itteni hajózásban érdekelt országok, a Duna-bizottság megkérdezése nélkül merészelték megtenni olyan kockázati tényezőkkel, melyeket egyetlen civilizált, fejlett ország sem vállalt volna. A balesettel kapcsolatban a magyar külügy írt egy vértelen jegyzéket Szlovákiához a dunai hajózás veszélyeztetéséről, de azt Binder úr lepöccintette. — A katasztrófák kivédéséről, az öreg-dunai alternatív hajózásról Szlovákia hallani sem akar... — Már azért sem, mert a Duna elterelésével, Szlovákia 63 kilométer hosszan saját Duna-szakaszt szerzett magának, Magyaroszágra pedig a budapesti kormányzat hibájából a harmadik Trianon csapását mérte. Mindenképpen vissza kellene állítani az Öreg-Dunában a hajózás lehetőségét, már csak azért is, mert akkor a bősi vízlépcsőnél várhatóan még bekövetkező balesetek idejére nem kellene hosszú hetekre lezárni vagy korlátozni a nemzetközi hajóforgalmat. Gyergyói Levente Binder—Bős A katasztrófa bölcsője /------------------------------------------------------------------------ Hobel György nyugalmazott mérnök-főtanácsos, vízlépcsős* Sértő másfél évtizede foglalkozik a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer tragikus problémáival. Az ügyben számos cikke, tanulmánya jelent meg, illetve előadása, interjúja hangzott el. 1991. november 16-án jelen volt a dunacséni, úgynevezett „C” változata érinti vízlépcsőépítés kezdeténél. Erről készínteti jelentését, szakvéleményét, javaslatait az illetékesek nem vették figye lembe. V.___________________________________________________| Bős — Leállt a hajóforgalom a Dunán MTI-TELEFOTÓ: MATUSZ KÁROLY Magyar Fórum 1994. március 31. Választások előtt Szlovákiában Csak Meciar ment, a meciarizmus él Fél év múlva, szeptember 30-án és október 1-jén tartják az előrehozott parlamenti választásokat Szlovákiában. Az időpont még nem is volt ismeretes, s máris megkezdődött a választási kampány. Ugyanis csak kortesbeszédként értékelhető Vladimír Meciar kormányfőként mondott utolsó parlamenti felszólalása, amelyben a rá jellemző módon nem a képviselőket szólította meg, akiknek számot kellett volna adnia, hanem Szlovákia polgárait. Lincshangulat a tereken Ami a közhangulatot illeti, ellentétes tendenciák érvényesülnek. A hosszan tartó válságba belefáradt többség bizakodik, hogy stabilabb lesz a helyzet, és javul Szlovákia nemzetközi megítélése. A kisebbik rész, a Meciartábor, radikalizálódik. A válságos napokban a parlament és az államfői rezidencia előtt tüntetők nacionalista, fasisztoid jelszavakat skandáltak, eluralkodott a lincshangulat. Az új kormány kinevezése utáni első ülésén csupán egyetlen személyi döntést hozott, leváltotta az országos rendőrparancsnokot, hogy így megkönnyítse a Meciarhoz hű rendőri erők kezelését. Az átmeneti kabinet vezető ereje kétségkívül a Peter Weiss vezette DBP. A jobboldalt a Carnogursky exkormányfőj nevével fémjelzett Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) képviseli, s a kettő között helyezkedik el az úgynevezett centrumcsoportosulás. Ez utóbbit a DSZM-ből kiugrott, Knazko exkülügyminiszter vezette Demokraták Szövetsége, a szintén a DSZM-ből kivált Moravcik—Roman Kovác-féle realista platform, valamint a Szlovák Nemzeti Pártból (SZNP) kivált Cernák-féle csoport alkotja. A stabilitás ellen ható tényezők közé tartozik, hogy Meciartól romhalmazt örökölt, s ha meg akarja őrizni a gazdaság működőképességét, akkor nagyon népszerűtlen intézkedéseket is kell tennie, egyebek között számítani lehet a korona leértékelésére. A népszerűtlen döntések pedig gyengítik a koalíciós pártok választási esélyeit, ezért nem alaptalan az az aggodalom sem, hogy ismét Meciar lép majd fel nemzetmentőként, aki meg is ígérte, hogy októberben győztesen tér vissza. Meciar pártállami módszerekkel minden járás minden vezető tisztségébe a saját embereit ültette, egyáltalán nem a szakmai kritériumok alapján. Az új kormánypolitikát tehát nekik kellene megvalósítaniuk. A paradoxon az, hogy ha eltávolítják ezeket az embereket, akkor a világ szemében ez a kabinet is olyan piszkos tisztogatásokat hajt majd végre, mint Meciar. Ha nem teszi, akkor még roszszabb lesz. Tehát a leginkább destabilizáló tényező a még mindig a legerősebb parlamenti párt élén álló Meciar. A miniszterelnök tehát az a Jozef Morav- cik lett, aki a külügyi tárca élén állt, ő volt a Meciar-kormány egyedüli, külföldön is szalonképes minisztere. Sok mindenben nem értett egyet főnökével, s munkájának jelentős része abban merült ki, hogy a külföld előtt megpróbálta elsimítani Meciar botrányait. A külügyminiszteri posztot egy profi, igazi karrierdiplomata, Eduard Kukan kapta, akit New Yorkból hívtak haza. Miért nincs magyar miniszter? Pozsonyi magyar körökben az egyik legvitatottabb kérdés az, hogy miért nincs magyar tagja az átmeneti kabinetnek, hisz a magyar pártok is részt vettek a koalíciós tárgyalásokon. Igaz, kezdetben az Együttélést és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat kihagyták az ellenzéki kerekasztalból, de amikor a szlovák ellenzék a parlamenti matematika alapján rájött, hogy nélkülük nem léphet, mégis kaptak meghívót. Most a szlovák koalíció azzal érvelt, ha a magyarokat bevonnák a kormányzásba, ezt Meciar a demagóg, populista szólamaival kijátszaná az új kormány ellen a szlovák közvélemény előtt. Tegyük hozzá, hogy ez csak féligazság, mert Meciar a magyar kártyát mindenképpen ki fogja játszani a kampány során. Meg aztán elvszerűnek sem nevezhető a dolog: ha a kormánynak szüksége van a magyar szavazatokra, akkor a demokrácia szabályai szerint kellett volna bevonni őket a kormányzati munkába. Az érveket és ellenérveket, no meg a közhangulatot figyelembe véve a magyar pártok mindezt elfogadták, ugyanakkor megfogalmazták azokat az igényeiket, amelyeket az ideiglenes kormánynak mindenképpen teljesítenie kellene. A legfontosabbak: a névhasználat, a helységnevek írása, az alternatív oktatás koncepciójának a feladása és a Meciar-féle új területi-közigazgatási koncepció felfüggesztése. A tizennégy magyar parlamenti képviselő szavazata döntő jelentőséggel bír, a mérleg nyelvének számít. A magyar pártok ezért is optimisták követeléseik teljesítését illetően. M. Kassai István