Magyar Fórum, 1995. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-11 / 19. szám
6 GSDU*. "■'H | P-'VMH ^világgazdaság] j gtSIll saftévadálat SBj|g# j| NÉPSZABADSÁG ( Ha Tom Lantos örül, Amerika is örül?) Múlt heti sajtóvadászatunkban beszámoltunk Tom Lantos öröméről, amit Magyarország jelenlegi gazdasági állapota és vezetése váltott ki benne. A hazai kollaboráns sajtó jóvoltából azóta megtudhattuk, hogy a szenátor úr boldogsága időközben már az egész Egyesült Államokra kiterjedt. „Horn Gyula miniszterelnök tegnap hivatalában fogadta David Mulfordot, a Credit Suisse First Boston Europe Társaság elnökét, akivel mintegy félórás megbeszélést folytattak. A találkozót David Mulford kérte a magyar miniszterelnöktől. A Budapest Bank eladása nem került szóba a tárgyalásokon. David Mulford elnök kilenc évig az USA pénzügyminisztériumának helyettes államtitkára volt, aki nemzetközi beruházási ügyletekért volt felelős és ezzel kapcsolatosan az adott térségben és az adott országokban az IMF és a Világbank kapcsolatáért volt felelős. A szakértők szerint David Mulford - az összes külföldi nagy beruházó számára - a legmegbízhatóbb információs forrás a keleteurópai térséget illetően, beleértve Magyarországot is, illetve az összes nagy beruházó hozzá fordul a potenciális befektetési lehetőségekkel kapcsolatos információkért. David Mulford megerősítette, hogy a Bokros-program meghirdetése és a régóta várt új privatizációs törvény elfogadása éppen időben jött, mert megerősítette Magyarország piacorientált elkötelezettségét. Nemcsak azt, hanem az ország azon törekvését, hogy egy döntőképes vezetés végre kézbe vette azt a folyamatot, amely kiutat mutat a jelenlegi súlyos válságból. Amely kiutat a rendszerváltás eddigi kormányai nem tudtak megtalálni. A Bokros-program megvalósítása és az új kormány elszántsága a külföldi befektetők szemében pozitívumként hat”. (Amerika örül a Bokros-csomagnak, Népszava, 1995. május 3.) Így könnyű! A Horn-Mulford találkozón nem került szóba a Budapest Bank eladása, pedig a magyar kormány a hírek szerint mindent elkövetett, hogy a vevő minél jobb üzletet köthessen! A Népszabadság a címoldalán közölte az alábbi hírt: „A Budapest Bank mérleg szerinti eredménye az előző évi mínusz 13,4 milliárdról 1994 végére mintegy 1,1 milliárd forint pluszra változott. A bank ugyanis időközben az Állami Vagyonkezelő Rt. -től 12 milliárd forintot kapott - derült ki a pénzintézet tegnapi közgyűlésén. Az ÁV Rt. 12 milliárd forintot a saját tőketartalékából adott át, s erről a bank 1994 végén kötött szerződést a vagyonkezelővel és a Pénzügyminisztériummal. Utóbbi részvételére azért volt szükség, mert az ÁV Rt. is állami tulajdonban van. A megállapodás a tartalékátadást semmilyen feltételhez sem kötötte. A tulajdonképpeni bankkonszolidáció után adott egyedi juttatásról - amely nagyobb volt a pénzintézet eredeti alaptőkéjénél - eddig senki sem értesült, a közgyűlésen néhány részvényes is megdöbbenésének adott hangot. Tehette ezt azért is, mert ilyen jellegű támogatáshoz nem jutott egyetlen pénzintézet sem. (!) A február végéig a bank kasszájába ténylegesen is befolyt pénzzel - mint a bank vezetősége hangsúlyozta - a BB privatizációját akarták elősegíteni. A Credit Suisse svájci pénzintézet visszalépése miatt ez ugyan eddig nem sikerült, de Singlovics Béla vezérigazgató a közgyűlésen annak a reményének adott hangot, hogy a pénzintézet az év végéig »elkel«. Jól értesült informátorunk szerint az ÁV Rt. kormányhatározat alapján cselekedett”. (A Budapest Bank 12 milliárdot kapott az államtól, Népszabadság, 1995. május 4.) A fenti hír két rövid mondatban megismételve tehát így hangzik: a Budapest Banknak a magyar kormány, egyedi juttatásként 12 milliárd forintot adott át a magyar adófizetők pénzéből. A kormány, jelenlegi pénzügyminisztere, Bokros Lajos kinevezése előtt a Budapest Bank elnöke volt, így könnyű sikeres bankszakembernek lenni, így viszont nehéz... Ma kétségkívül könnyebb dolog bankárnak lenni Magyarországon, mint - mondjuk - kisvállalkozónak. „A privátszféra kis- és középvállalkozóinak tb-csalási gyakorlata legyen bármennyire is elítélendő közönséges kényszerűség! A magyar munkabéreket jelenleg összesen 61 százaléknyi járulék terheli, és ez messze a legmagasabb az egész világon. E 61 százalékból a munkaadóra terhelt járulék 49,2 százalék (44 százalék az ugyancsak példátlanul magas társadalombiztosítási járulék és 5,2 százalék az úgynevezett szolidaritási alap). A munkavállalók béréből összesen 11,5 százalékot vonnak le (nyugdíjjárulékra és egészségügyi biztosításra 10, a szolidaritási alapra pedig 1,5 százalékot). E drasztikus „adóztatással” magyarázható, hogy az elmúlt négy-öt évben a személyes jövedelmeken belül ugyancsak drasztikusan csökkent a hagyományos értelemben vett bérek aránya, ami azt is jelenti, hogy a bérek ösztönzőereje egyre jelentéktelenebb (akárcsak a valamikori központi bérszabályozás idején). Másképpen fogalmazva: a hazai és rendkívül rövidlátó bérrendszer változatlanul nem teljesítményorientált! (Négy éve még 67 százalék volt a bérhányad a háztartások jövedelmében, jelenleg már csak 60 százalék.) A világon legmagasabb járulékterhek értelemszerűn gátolják a foglalkoztatás növelését éppen egy olyan országban, ahol a legális szektorban drámaian csökkent a foglalkoztatottak száma. Viszont ily módon sikerült a ma már veszedelmes méretűvé terebélyesedett feketegazdaság kezére játszani, ami ellen úgy kívánnak hadakozni, hogy e tényekről tudomást sem vesznek”. (Bérterhek, világcsúcs!, Figyelő, 1995. április 27.) Talán mégsem örül Amerika? „Az elmúlt egy év alatt 31 országban esett vissza a sajtószabadság foka, intő jelként arra, hogy a sajtó függetlenségének és szabadságának növekedéséhez fűzött korábbi remények még messze vannak a teljesüléstől - állapította meg a Freedom House szerdán, az ENSZ által meghirdetett nemzetközi sajtónap alkalmából közzétett éves jelentésében. A szervezet szerint romlott a magyar sajtó helyzete is, és a „szabad” kategóriából a „csak részben szabad” csoportba csúszott vissza. A New York-i szervezet minden évben elkészíti felmérését a világsajtó szabadságfokáról. Beszámolója szerint tavaly tizenhat országban jelentősen, tizenötben viszonylag kisebb mértékben szorították vissza a sajtószabadságot. A korlátozások miatt öt ország a „szabad” minősítés helyett már csak a „részben szabad” besorolást kaphatta: Antigua és Barbuda, a Dominikai Köztársaság, Ecuador, Magyarország és Venezuela. A legdrasztikusabb romlás az afrikai Gambiában következett be. A magyar sajtószabadság foka nyolc ponttal esett vissza, különösen a gazdasági befolyás terén romlott a helyzet. A cseh és a lengyel sajtó a „szabad” besorolást kapta. ” (Lefokozott magyar sajtó, Népszava, 1995. május 4.) A „részben szabad” minősítés talán a Magyar Fórum létének köszönhető... Összeállította: L. E. David Singer és az osztrák fekete bárány Elcsépelt mondás, idézzük most mégis fel: Hazudni az igazság elferdítésével, az igazság elhallgatásával és statisztikával lehet. Ez jutott eszembe, mikor a Die Presse április 29-i számának cikkét olvastam. Címe: „Minden harmadik szabadságpártinak antiszemita előítéletei vannak”. „A zsidóellenes előítéletek a Szabadságpárt szimpatizánsai körében igen elterjedtek, sokkal nagyobb mértékben, mint a lakosság többi részében: 36%-uk „nem szeretné, ha zsidók lennének a szomszédai”. A lakosság többi részében ez csak 24%. A szabadságpárti szimpatizánsok 17%-a „lehetségesnek tartja, hogy a nácik soha nem irtották ki a zsidókat”. A többi osztráknak csak 5%-a osztja ezt a nézetet. Az adatok egy tanulmány részét képezik, mely egy az American Jewish Comittee (AJC - Amerikai Zsidó Bizottság) megbízásából készült. A Gallup Intézet 1995. január 17. és 1995. március 1. között 2000 személyt kérdezett meg. Az eredmények a 14 év fölötti lakosság véleményét tükrözik. A Szabadságpárt szimpatizánsai egyéb kisebbségekkel szemben is inkább ellenségesek: 60%-uk nem szeretne ,cigány’ szomszédokat. A lakosság többi részében ez csak 42%. Az AJC részéről ez ,mélyen megrendítette’ David Singert. A szabadságpártiak veszélyt jelentenek a zsidókra. Pénteki bécsi sajtótájékoztatóján mindenek előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt szimpatizánsai egyharmadának antiszemita beállítottsága nem tartja vissza a másik kétharmadot attól, hogy vonzódjék e párthoz. Ahhoz, hogy a zsidók biztonságban legyenek, nem elég, ha valaki nem antiszemita. Antiszemita-ellenesnek kell lennie. ” A különféle népcsoportokkal szembeni előítéletek még sokáig elválaszthatatlanok lesznek nemcsak Európától, hanem pl. a nagy olvasztótégelynek nevezett Egyesült Államoktól is. Kérdés persze, mennyire van itt előítéletekről szó, valószínű ugyanis, hogy a klasszikus értelemben vett előítéletek egyre inkább kihalóban vannak. Alig találni ma Magyarországon olyan embert, ki komolyan venné pl. a cigányokról egykoron elterjedt hiedelmet a parketta eltüzeléséről, aminthogy épeszű ember manapság nem varr rituális gyilkosságokat sem a zsidók nyakába. Véleményem szerint inkább arról van szó, hogy az egy kultúrkörhöz tartozók, az egy nyelvet beszélők szeretnének egy közösséget alkotni, amiben viszont csak a legelvetemültebb liberálisok találhatnak kivetnivalót, ez lévén minden nemzetállam létének alapja. David Singer felveti, hogy a párt szimpatizánsai egyharmadának antiszemita beállítottsága nem tartja vissza a másik kétharmadot attól, hogy vonzódjék e párthoz, ezért a Szabadságpártot veszélyesnek tekinti a zsidóságra. A Gallup Intézet említett felméréséből kiderül azonban az is, hogy az osztrák lakosság 45%-a elutasítja a cigányok, 44%-a a szerbek, 42%-a a törökök, 35%-a a románok, 33%-a a horvátok, 29%-a a lengyelek és 27%-a a szlovének szomszédságát. Sőt 10%-a nem lakna szívesen németek szomszédságában sem. A fentiekből David Singer szerint az következnék, hogy az osztrák lakosság (nemcsak a szabadságpártiak, minthogy a fenti százalékok az egész népesség átlagában értendőek!) veszélyt jelent a cigányok, a szerbek, a törökök, a románok, a horvátok, sőt még a lengyelek és a szlovének számára is. Másfelől David Singer - ha önmagával szemben következetes lenne - feltehetné azt a kérdést is, vajon hogyan képes egy országban együtt élni a szerbeket, horvátokat, szlovénokat vagy lengyeleket nem elutasító többség az e népek szomszédságát nem kívánó kisebbséggel? Az AJC megrendelte Gallup-tanulmány egyebekben iskolapéldája annak, miként lehet a tárgyilagosság látszatát keltve manipulálni a kevésbé figyelmes olvasót. Mert vessünk csak egy pillantást azon nemzetek sorára, melyekkel szemben a körkérdés az osztrák lakosság „tűrőképességét” vizsgálja. Az alacsony társadalmi státusú cigányok mellett csupa olyan nemzetről van szó, melyek vendégmunkásként vagy a balkáni háború kapcsán menekültként, esetleg a körükben magasabb arányú csempészet és bűnözés miatt (románok, lengyelek) nem örvendenek nagy népszerűségnek. Tehát már maga a felsorolás is manipulálja az olvasót, hiszen a zsidókat - a németek kivételével - a „szegény keleti szomszédok” mellett említi, fokozva az „elutasítás” lélektani hatását. Ám kilóg a lóláb, mert az osztrákok 10%-a a németek szomszédságát is elutasítja, holott a legszorosabb kapocs, a közös nyelv köti össze őket. Ezek után kár, hogy a felmérés nem szól arról, milyen arányban nem szeretnének az osztrákok olasz, spanyol, holland, francia, skandináv vagy észak-amerikai szomszédságban élni. Az elutasítás minden bizonnyal sokkal magasabb lenne, mint a németek esetében, amiből egyenesen következnék, hogy az osztrákok még egy sor nemzetre igencsak nagy veszélyt jelentenek. David Singer sajnos még egy adattal adósunk marad, szívesen olvasnék ugyanis olyan felmérést, melyből megtudhatnám, az izraeli zsidó lakosság hány százaléka nem szeretne arabok, főként pedig palesztinok szomszédságában élni - amiből pedig az is megtudhatná, aki eddig nem tudta, kik jelentik a legnagyobb veszélyt a palesztinokra... Izrael gazdasági vezető szerepre törekszik A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) április 29/30-i számában az egyiptomi-izraeli béke lehűléséről, az egyiptomi lakosság jogos vagy alaptalan félelmeiről olvashatunk részletes írást. „Az itteni [egyiptomi] média teljesen hallgatott arról, hogy Egyiptom nem küldött delegációt egy március végén Jeruzsálemben tartott nemzetközi repülésügyi konferenciára, noha kapott meghívót. Izrael leplezetlen rosszallással fogadta az egyiptomi távolmaradást. Rossz szél fúj a Nílus felől, mondta Weizmann izraeli elnök és bejelentette, magyarázatot fog kérni Mubarak elnöktől az egyiptomi bojkottra. Egyiptom távolmaradása Jeruzsálemből nem véletlen, hanem Kairó részéről az évek óta fennálló hidegbéke tudatos lehűtése, ami mostanában leginkább az atomcsend-egyezmény izraeli alá nem írása elleni egyiptomi kampányban mutatkozik meg. ” Tény, hogy az egymás elleni évtizedes propaganda romboló hatását Camp David óta nem sikerült megszüntetni, de Egyiptom ettől függetlenül sem volt képes függetleníteni magát Izrael és a többi arab állam viszonyától. A közhangulatra mi sem jellemzőbb, mint hogy tavaly heves sajtókampány indult egy egyiptomi színházi szerző ellen, aki könyvet írt izraeli utazásáról. Hasonló esett meg egy másik szerzővel is, aki azt állította, egyszer Nasszer azt mondta neki, Izraelt nem tekinti feltétlenül Egyiptom örök ellenségének. Az izraeli és arab részről egyaránt heves indulatokat - legalábbis arab oldalon - nem csillapítják a Nyugat legújabb közel-keleti gazdaságfejlesztési elképzelései sem. „Az arab országok számára egyre konkrétabbá váló fenyegetés Izrael gazdasági ereje. Az USA és Európa nyomatékosan támogatja a közel-keleti piac koncepcióját, melyben az izraeliek központi szerepben látják magukat. Az Öböl-államok adnák a pénzt, az izraeliek adnák a technológiát és ők irányítanának, arab szomszédai pedig az olcsó munkaerőt szállítanák, így katonai fölénye és politikai támadhatatlansága után Izraelé lenne a gazdasági vezető szerep is. Ahogy Mohammed Sig-Ahmed egyiptomi újságíró megjegyzi, ez a koncepció szöges ellentétben áll a pánarab gondolattal; elfogadása az araboknak azt jelentené, hogy elismernék vereségüket Izraellel szemben. ” Összeállította: Koch Tibor Magyar Fórum 1995. május 11.