Magyar Fórum, 1997. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám, 10. évfolyam, 1. szám)
1997-07-31 / 31. szám
10 Magyar FérfM 1997. július 31. Erről beszélni kell Ha ott 8 felült ahol 8 leii ram „Egyszer azután kifárad az Élet, Alomra hajtja fejét szótlanul, A sok törtető gyűrű szerteszéled S a végtelenben halkan elsimul.” A fenti sorokat a 31 esztendőt élt Dsida Jenő írta, a halálról. Tavaly december 12-én az Objektív kivételesen objektív képet adott a székesfővárosunk hullaházaiban uralkodó helyzetről, a halottainkról való „gondoskodásról”. Részlet a műsorból: „A halottakból mindig is jól meg lehetett élni, a temetkezés azért jó üzlet, mert itt elég a látszatra ügyelni. Arra a látszatra, amit mások is látnak. Ami a vasajtó mögött történik, az két ember magánügye és közülük már csak az egyik él. A másik számára a halott a már csak egy feladat, amit minél gyorsabban meg kell oldani, hogy jöhessen a következő. A tét nagy, mert egy átlagos temetkezés 100 ezer Ft-ba kerül. A konkurenciaharc ellenére a szakma összetartó, a módszerekről senki nem beszél.” Ladányi Jenő, a Fővárosi Temetkezési Intézet vezérigazgatója: - Vannak kórházak, ahol a halottak egy részét egymás hegyén-hátán, mint a rakott palacsinta, tárolják. Ugyanakkor általában a kórházakban bérhűtést vállalnak, tehát magyarul: a hűtőben kétszeres hasznosítást végez a hűtőt üzemeltető vállalkozó. Ezek után január közepén a Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottságának ülésén kértem, hogy a bizottság foglalkozzon azzal, hogy hol fejeződik be az emberi jog. A bizottság minden tagja mellém állt. A Fővárosi Közgyűlés január 30-ai ülésén, amikor többek között a főváros és a Temetkezési Intézet Rt. közötti együttműködési megállapodást tárgyalta, hozzászólásomban kitértem az elhunytakkal kapcsolatos helyzetre. Kegyetlen állapotok Részlet a Fővárosi Közgyűlés jegyzőkönyvéből: Marsi Péter Pál: Tisztelt Közgyűlés! December közepén megnéztem az Objektív egy blokkját, ami nem foglalkozott mással, mint a főváros halottaival, méghozzá a halál pillanatától a temetésig. Ebben a műsorban megszólalt Ladányi Jenő vezérigazgató úr is, dr. Szolnoki Andrea főpolgármesterhelyettes asszony, egy-két boncnok és temetkezési vállalkozó. Ez a műsor arról szólt, hogy a főváros kezelésében, illetve tulajdonában lévő kórházakban elhunytakkal mi történik, illetve mi nem történik. Ladányi Jenő vezérigazgató úr szavait nem szeretném idézni, de mindenesetre ő úgy emlegette, hogy egy-két helyen, egy-két kórházban a halottak, az elhunytak - nem pedig a tetemek, mint ahogy a műsorban a tisztelt főpolgármester-helyettes asszony mondta, mert az egy másfajta megközelítése ennek az állapotnak úgy fekszenek egymáson, mint a rakott palacsinta.A vidáman csevegő két képviselő felé: rendkívüli boldogság tölt el, hogy egy-két képviselőtársam eközben igen jól érzi magát, de ez nyilvánvalóan magánügy és nem érdekli őket a téma. Valószínűleg már túl vannak azon, amin nagyon sokan még nem vagyunk túl, ha nem is személyesen, de a hozzátartozóikon kerészül. Fontos, hogy törvényi úton nemcsak magát a temetést, hanem a meghalás pillanatától addig az időpontig, ameddig a végtisztességét meg nem adjuk a halottaknak - szabályozni kell, mert a társadalmi viszonyok az elmúlt hat évben megváltoztak, és tarthatatlan, hogy már a kórházakban megindul egy gusztustalan féregharc, hangsúlyozom, hogy féregharc, a halottakért, mert abban ppnz rejlik. Két vagy három héttel ezelőtt a Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottságban kértem, hogy foglalkozzunk a kérdéssel. A bizottság minden tagja magáénak érezte ezt a problémát és nyilván nem kisebbségi oldalról közelítjük meg, hanem emberi jogi oldalról, mert tisztázni kell azt, hogy hol fejeződik be az ember joga. Gerő Gábor, az egészségügyi bizottság elnöke: - Én nagyon örülök annak, hogy ez mégsem egy olyan mindenki által utálatosnak vélhető téma, amit gyorsan túl kell tárgyalni. Miután itt több hivatkozás történt, részben a kórházakra, részben a temetkezési vállalat vezetőjére, szeretném azt elmondani, hogy sajnos a Temetkezési Intézet Rt. vezetője több esetben félrevezető nyilatkozatokat tett a televízióban, rádióban és a sajtóban. Az egészségügyi bizottság már ’96 elején hozott egy határozatot, amelyben megtiltotta, hogy a Fővárosi Önkormányzat kórházaiban a halotthűtőket bérbe lehessen adni. A problémák legnagyobb része ugyanis azokban a kórházakban vagy intézményekben keletkezik, ahol a hűtőket magánvállalkozóknak bérbe adták. Gondot jelent a Temetkezési Intézet Rt. magatartása, hogy csak akkor szállítják el a halottakat, ha beérkezik a vállalathoz a megrendelő által befizetett összeg, ezért három-négyhetes szállítási határidőik vannak. Ez az intézményeket elég komolyan megterheli, az energiaköltség a kisebbik gond, de a munkaköltség és a halottaskamra tisztán tartása meglehetősen nagy nehézségekbe ütközik. Ezért kénytelen több kórház irodahelyiséget biztosítani magánvállalkozóknak, így egyrészt a hozzátartozóknak nem kell több megállót utazniuk a temetkezési vállalat irodáiba, másrészt pedig biztosítják azt, hogy az elhunytak szállítása időben megtörténjen. Van arra ugyan törvényi előírás, hogy a kórboncolást követő 72 órán belül el kell szállítani, de ezt a törvényi előírást nem nagyon tartják be. Szeretném remélni, hogy a tulajdonos önkormányzat a törvényi előírást betartatja a Temetkezési Intézet Részvénytársasággal, hogy az elhunyt ember, aki ugyanúgy ember, mint amikor élő volt, kegyeleti jogait és emberi jogait elhunyta után se sérthesse senki. Vajda Pál, főpolgármester-helyettes: - A megjegyzésem pedig az, lehet, hogy vannak félreérthető megnyilatkozások a köztemetést érintő vállalkozói szféra irányában, ugyanakkor azt is el kell mondanom, esetenként bizonyított tény, hogy a vállalkozói szféra működése szinte egyenlő a kegyeletsértéssel. Részlet a Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottság 1991. február 10-ei jegyzőkönyvéből. Ladányi Jenő tájékoztatójában elmondta, hogy nagyon köszöni a bizottságnak ezt a lehetőséget, ugyanis annak ellenére, hogy a Fővárosi Önkormányzat látja el a felügyeleti jogot, még ez idáig egyetlen bizottság sem tűzte napirendjére ezt a kérdést. Elmondta, hogy az elhunytat 8 napon belül kellene eltemetni, vagy 15 napon belül elhamvasztani. 26 éve csak miniszteri rendelet szabályozza az ember halála utáni állapotot, vagyis az emberi jogok a halállal véget érnek. Beszélt azokról az „áldatlan állapotokról”, amelyek a temetkezés területén fennállnak. Például bárki kaphat vállalkozói engedélyt erre a kegyeleti szolgáltatásra, úgy, hogy tőkeszegény és nincs szakképesítése. Nem ellenőrzi őket senki, azt csinálnak, amit akarnak. Ezen a területen „maffiaállapotok” uralkodnak, a kórházakban az elhunytak eltemetéséért harc folyik. Kérte a bizottságot, hogy az emberi jogok érvényesítése szempontjából vigye végig ezt az ügyet, annak érdekében, hogy az emberi testet a halál után is tisztelet és méltó bánásmód illesse meg. A Kisebbségi Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottság elkészíttetett egy tanulmányt, ami a halál körüli kérdésekkel és a kegyeleti szolgáltatásokkal foglalkozott. A jogképesség a halállal megszűnik, így a halott embernek személyiségi jogai nem lehetnek. Azonban a halál beálltakor sok, a személyiség védelmével kapcsolatos kérdés merül fel, melyek alapvetően két csoportra oszthatók: a halál előtt és közvetlen utána felmerülő polgári jogi és orvosi jogi kérdések, valamint a kegyeleti jog, mint az elhunyt személy holttestével, sírhelyével, emlékének megsértésével kapcsolatos polgári jogi kérdéskör. Mi a helyzet Budapesten? Nincsenek tisztázva és kellően szabályozva a kegyeleti jogok sem. A temetkezést, mint szolgáltatási tevékenységet a jelenleg hatályos 1008/1970./IV. 17. Korm. határozat alapján készített és módosított 10/1970./IV. 17. ÉVM-EÜM sz. együttes rendelet és ennek végrehajtására kiadott 7/1970. ÉVM-EÜM sz. együttes miniszteri rendelet szabályozza. A fővárosban, de szerte az országban a jogi szabályozás hiányossága olyan méretű kegyeletsértéseket, sokszor mondhatni „hullarablásokat” eredményez, amit már nem lehet szó nélkül hagyni. Természetesen a piac, a verseny nem száműzhető életünkből. Van azonban a szolgáltatások körének egy olyan szűkebb része, amelyek közé a temetkezés is tartozik, ahol a piac, a verseny szabadsága csak korlátozottan érvényesülhet. A főváros tekintélyéből fakadóan, ha itt sikerülne valamelyest megnyugtató megoldásokat találni, az pozitív hatással lenne az ország egészére. Budapest területén 14 üzemelő temető van. Területük 4 759 403 m2. A legnagyobb temető az Új Köztemető, területe 2 070 535 m2. A legkisebb a III. kerületi Tamás utcai urnatemető 17 065 m2. A Budapesti Temetkezési Intézet Rt. dolgozóinak létszáma 870 fő. 1995-ben a temetések száma 28 366 volt, amiből 9393 koporsós, 18 973 hamvasztásos volt. A parcellák száma 1237. Egy átlagos temetés ára 70 000 Ft körül van. A legolcsóbb temetés a közköltségen végzett temetés, amelynek ára 34 000 Ft. Kiemelten kezelt a Kerepesi temető és a Farkasréti temető. A budapesti temetők szinte teljesen telítettek, kivéve az Új Köztemetőt. A gazdasági liberalizációs jogszabályok hatályba lépése után Budapesten több mint 60 vállalkozási formában működő temetkezési iroda jegyeztette be magát. 229 vállalkozás sírgondozást végez. Számos kórházban nyitottak irodát a temetkezési vállalkozók, rendszerint a halottasház mellett, vagy közvetlen közelében kínálják szolgáltatásaikat. Furcsa kapcsolatokról is hallani a proszektúra dolgozói, a nővérek és a vállalkozók körében. Ha hírét veszik, hogy az elfekvőben kinek reménytelen az állapota, s ha ezeknek az embereknek a hozzátartozóit meglátják, megfelelő ellenszolgáltatásért megteszik ajánlataikat. A vállalkozások kórházakban történő működése, túl azon, hogy sokkolja az embereket, az amúgy is megrendült hozzátartozóknak nem adhat teljes körű áttekintést a szolgáltatásokról, így az éppen kéznél lévőt veszik igénybe. A gyászolókra való erőteljes nyomásra utal az, hogy sokszor a kórházban lévő iroda tízszer több ügyfelet fogad, mint ugyanazon cég városi irodája. Európában nincs még olyan ország, ahol temetkezési vállalkozók működnének a kórházakban. Új szabályozás kell, ami szerint a temetkezési tevékenységet törvény szabályozná, amelyet egy végrehajtási kormányrendelet pontosítana. Ez lenne a központi szabályozás, amely a gyakorlatot, az etikai elveket, a normákat tartalmazza és az adott helyi önkormányzati rendelet a fentiekre támaszkodna. Érdemes felsorolásszerűen megemlíteni azokat a tényeket, amelyek az elavult miniszteri rendelet újraszabályozását indokolják. Egyértelművé kell tenni a temető tulajdonosok és az üzemeltetők jogait és kötelezettségeit. Nagy hangsúlyt kell fektetni a nyilvántartások pontos vezetésére, az okmányok őrzésére. Jó példa erre a Kerepesi úti temetőben lévő, megfelelő körülmények között tartott okmánytár, ahol 1995-ig 30 évre visszamenőleg biztonsággal meg lehet találni a temetkezésre vonatkozó minden lényeges adatot. Rossz példa az Új Köztemető néhány, pl. a 297,298-as parcellájának állítólag hiányos nyilvántartása. Fontos e tevékenység alapos, pontos, minden részletre kiterjedő engedélyezési, közegészségügyi, szállítási, műszaki, valamint kegyeleti feltételeinek szabályozása. Az önkormányzatokra fontos szabályozási szerep hárul, de figyelembe kell venni, hogy az adott önkormányzat csak saját területén belül tehet ilyen jellegű intézkedéseket. Fontos állampolgári és igazgatási érdek fűződik ahhoz, hogy az ország minden temetőjében kötelezően egységes nyilvántartási rend működjék. Budapest Főváros Közgyűlése a magasabb szintű jogszabályok megjelenéséig valamelyest rendezhetné a tarthatatlan állapotokat, s mintegy elébe menne, kikényszeríthetné, meggyorsíthatná és alapvetően meghatározhatná a készülő jogi szabályozást. A többi a belügyminiszter és a parlament dolga. Marsi Péter Pál