Magyar Fórum, 1998. január-június (10. évfolyam, 2-26. szám)
1998-01-08 / 2. szám
1 9 99 FORINT Magyar ForiM X. évfolyam, 2. szám KÖZÉLETI HETILAP 1998. január 8. Márciusban újra kezdjük! Számunkra, igaz magyarok számára, akik nem nyugszunk bele, hogy nemzetünk idegen uralom alá kerüljön, akármilyen legyen is az az idegenség, ez az esztendő nem csupán a választások éve lesz, hanem az 1848-49-es gyönyörű, bukásában is sorsmeghatározó Magyar Szabadságharc 150. évfordulója. Ekkor született meg az a teljes, korszerű, fénylőszemű magyar nemzet, amely két vesztett világháború és országcsonkítás, egy levert és eltiport és magárahagyott forradalom és szabadságharc után még mindig él. Él. Ennél többet, sajnos nem mondhatunk. Élünk, elnyomva, kirekesztve, elárulva, mindenünktől megfosztva, de élünk! Ez a mi évünk, mert más nincs, aki a magyar élet lángját még táplálni tudná. Nincs, mert a társadalom túlnyomó része félre van vezetve és félelembe van taszítva. Most ravasz elnyomás, „fortélyos félelem” közegében tengeti napjait a Kárpát-medencében élő magyarság. Az csak a kisebbik baj, hogy az elcsatolt egykori magyar országrészekben élő testvéreinket a szomszédok önzése, kíméletlensége be akarja olvasztani, a nagyobbik már az, hogy az anyaországban olyan uralmi réteg, olyan nemzetellenes zsoldosság került hatalomra, amelyik a magyar nemzetből akar másodrendű kiszolgáló lakosságot, jellegtelen, öntudat nélküli befogadó állami gyülevészséget rothasztani, kozmopolitásítani. Azért ez a kisebbik baj, mert a jelenlegi határainkon kívüli magyarok ellenállóképessége jelenleg erősebbnek látszik és az ellenségeik, a beolvasztóik gyengébbek. De az anyaországban belülről támad a féreg. Erkölcsöt rombol, kábít és családot zülleszt. Egzisztenciális félelembe taszítja a kenyérkeresőt és elhiteti a férfival a saját másodrendűségét. Minden szép, ami idegen, minden nagyszerű, ami nem magyar és nem hitelesen keresztény. 1998-ban, százötven évvel Petőfi Sándor Márciusa után, százhetvenöt évvel a költő születése után annak a herderi jóslatnak a beteljesedésével kell szembenéznünk, amit Szabadságharcunk oly fényesen cáfolt meg 1848-ban. S mi, töretlen gerincű magyarok mást nem mondhatunk: szembenézünk. Ha mi nem adjuk fel, akkor most sem teljesedik be a herderi jóslat. Ez most a tét. S mi nem adjuk fel. Negyvennyolcnak, Kossuthnak, Petőfinek, a Himnuszt és Szózatot termő reformkornak, Széchenyinek, Adynak és Szabó Dezsőnek, a népi irodalomban feltörő új magyar életakaratnak, s aztán Mindszenty József hercegprímásnak, Ravasz László és Karátsony Sándor magyarságának, Ordass Lajos püspöknek, a szent Magyar Forradalomnak immár mi vagyunk az egyetlen hiteles örökösei és mi vagyunk a zászlótartók. Ezt a zászlót nekünk immár nem kell elvennünk senkitől, mert magyarság zászlaját mindenki letette. Úgy még cserben senkit nem hagytak egykori társak, ahogy bennünket otthagytak. Kapott-e annyi ütést, gyalázkodást, rágalmazást, lekicsinylést és szorítottak-e ki még valakit, valakiket oly teljességgel és kizárólagosan a magyarsága, vállalt magyarsága miatt, mint bennünket? Ugyan kit? Ez jogosít fel bennünket mindennek a kimondására. Mi kiálltuk az ütéseket. Azok pedig, akik bennünket cserbenhagytak, összeroppantak. Mit mondhatunk? Sajnáljuk. Mi a nemzetrontó erőkkel szemben összefogott fellépést akartunk, éspedig nem is elsősorban a jobb választási eredmény érdekében, hanem a magyar megmaradásért. Elutasíttattunk. Majdhogynem nevetség tárgyává lettünk, azért, mert szemébe mertük mondani egykét - látszólag - a nemzeti érdekszolgálat jegyében álló pártnak, pártvezérnek eltévelyedését. Kínunkban sokszor többet is mondtunk, mindhiába. Pedig még nem mondtunk el mindent. Sajnos az idő, a liberálbolsi gonoszság és alattomosság másra is megtanított bennünket. Sokat tudunk és hallgatni is képesek vagyunk, ha a nemzet érdeke úgy kívánja. Most az idő józanságot, szerénységet és áldozatokra való készséget kíván. Ez most nem a különféle tetszetős indokú, szépen hangzó elindulások és megalakulások ideje, mert az ilyenekkel csak a feldaraboltságot lehet tovább darabolni. Van kipróbált, éleslátású, ütésálló és elszánt pártja, mozgalma a magyarságnak. Megvan, szerveződik, készül a harcra. Minden és mindenki, aki mellette szalad, mint éves csikó az anyja mellett, az most nem húzza a közös szekeret. Az bizonytalanságot kelt az emberekben és a jelenlegi nemzetpusztító, népirtó hatalom éppen ezt akarja. Kiábrándultan otthon tartani az embereket. Körmönfontan játszanak rá arra, hogy ne menjen el választani csak ötven százaléka a választásra jogosultaknak. Mert ebből a fele részből fenyegetéssel, egzisztenciális félelmek felgerjesztésével, ígéretekkel, ajánlatokkal, csábításokkal és mindenekelőtt ordas hazugságokkal ők mindig tudnak maguknak demokratikusnak látszó többséget összeblöffölni. Minden szavuk hazugság! Minden szándékuk rosszindulatú. Nem érdekli őket semmi más, csak a saját hatalmuk. No, meg a mi pénzünk. Az életünk, a verejtékünk, az, hogy maradjunk kiszolgáltatva. Gyengén, feldarabolva. Ezért nagyon gondolja meg itt most mindenki a színrelépést. Az a nap, amelyik 150 évvel ezelőtt szürke, esős hétköznap volt egy túlnyomórészt németajkú vásárvárosban, az most áldott vasárnapra esik, egy ugyancsak idegenszerűségek által uralt, vásári szemétségekre kijelölt városban, de mint ahogy az elsőből is magyar ünnep vált, ebből is magyar feltámadás fog kifejlődni. Legyen ott mindenki, aki magyar! Kérjük, már most úgy készítsék el családi terveiket a mégis magyar Magyarországot akarók, hogy ott legyenek, ha esik, ha fúj. Templomokból indulunk, ahogyan szoktunk, szépen vonulunk a városban és megmutatjuk magunkat elleneinknek. Sápadjanak. Egy szó hangzik majd el, s a harcba hívó véres kard lesz felmutatva, ősi szokás szerint. Ezt kérjük. De nem is: mindannyiunk megmaradása parancsolja ezt Petőfi évében. „Aki magyar, velünk tart!” / Csurka István ... ... VA • Szilveszterkor egy igazi cowboy a jugó szuvenír kalasnyikovjából hoszszú sorozatot eresztett a kaposvári éjszakába! •Kick • Kovács külügyminisztert - ex-MSZMP pártfőiskola - beválasztották az öttagú brüsszeli Bölcsek Tanácsába. Azannya...