Magyar Fórum, 1998. január-június (10. évfolyam, 2-26. szám)

1998-01-08 / 2. szám

98.január 8. MAGYAR FÓRUM 3 „Néha a hányinger is kerülget" Az MSZP lapot osztogat Örvendetesen nő az ingyenes magyarorszá­gi sajtótermékek választéka. Bizonyára az országgyűlési választások közelgő időpont­jának köszönhető, hogy december közepé­től - a számtalan kereskedelmi lap és rek­lámkiadvány mellett - egy politikai kam­pányújság is megjelenik a fővárosban. Tőke Péter, az új reklámlap főszerkesztője szerint a 100-150 ezer példányban utcára dobott Esti Hírlap más, mint egykori névadója. Megállapításával tökéletesen egyetérthe­tünk, sőt kijelenthetjük, hogy az első szám szerkesztői gárdája maradandót alkotott az újságírói szolgalelkűség és a publicisztikai ízléstelenség területén. Elég egy pillantás a címoldalra annak meg­állapításához, hogy az új Esti Hírlap MSZP-s reklámkiadvány (De ha nem, az impresszum mindenképp: a szerkesztőség a Köztársaság téren van. - A szerk. megj.), amelyben a Rákosi-korszak hurráoptimiz­musa ötvöződik a pletykalapok szenzáció­­hajhász harsányságával. Példa erre a Horn­­féle utazási kedvezmények értékelése a nyugdíjasok és az ellenzék szemszögéből: „Nyugdíjasok: a mi emberünk ez a Gyula. Frankó! Ellenzék: ebből is választási tőkét ko­vácsol. Tisztességtelen verseny. Ő adni is tud, mi csak ígérgetni. ” Ennyi is elegendő lenne annak eldönté­séhez, hogy mennyire vehető komolyan az ingyenes Esti Hírlap főszerkesztőjének kijelentése újságjának „hiteles közszolgá­­latiságáról és szélsőségektől mentes poli­tikai tényközléséről”, ám a lap utolsó ol­dala még tartogat egy kedves meglepetést. Az önmagát „Európai Uniós” sajtóter­méknek nevező kiadvány szocreál életké­pet közöl szeretett vezéreinkről. Az év vé­gi MSZP-pártiról szóló tudósításból meg­tudhatjuk, hogy Horn, Szekeres és társaik egyszerű, kedves emberek. A rendezvény színhelyén nincs őrző-védő gorillagyűrű, és a barátságosan mosolygó szocialista ve­zetők személyesen üdvözlik a meghívott vendégeket. Visszafogottság és puritaniz­mus jellemzi az egész összejövetelt. A saj­tóbarát miniszterelnök csupán egy kis po­hár sört iszik, míg a vidám és jól öltözött Szekeres Imre nem fogyaszt semmit, de minden kedves vendéggel igyekszik né­hány jó szót váltani. A szocialista politi­kusok példamutató szerénységet és mér­tékletességet tanúsítanak, nem úgy mint az ellenzéki pártok köszönni sem tudó képviselői - derül ki a cikkből. „Milyen ellenzéki pártvezér az, aki dühében falhoz vágja a széket? Miért nem írjátok meg?” - teszi fel a kérdést az Esti Hírlap névtelen újságírójának az MSZP egyik meg nem nevezett vezetője. Szinte már az '50-es évek elejének lelkesí­tő hangulatát idézné a beszámoló, ha a be­szélgetések során nem bukkanna fel min­duntalan az ország kapitalista építését hát­ráltató reakció, mai szocialista szóhaszná­lattal: az a bunkó ellenzék. Néha a hányinger is kerülget. ” - hangzik el a tudósítás egyik párbeszédében. Végig­olvasva az ingyen osztogatott - vajon kinek a pénzéből támogatott? - Esti Hírlap he­lyesírási hibáktól hemzsegő fogalmazvá­nyát, ezzel egyetértek.­ ­ x Varga Imre A MIÉP-esek a szegényeknek adtak Karácsony előtt két nappal a Magyar Igazság és Élet Pártjának tagjai bizonyították, hogy le­het és kell segíteni a még jobban rászorulókon. A felhívásra, a segítségadásra a legegysze­rűbb, ám a legjobb szívű emberek hozták el ajándékaikat, amit még nélkülözni tudtak: ruhát, cipőt, élelmiszert. A Szabadság téren felállított sátor előtt a rideg és hideg időben már reggel 9 órakor gyülekeztek a főváros számkivetettjei, pedig csak déli 12 órára volt meghirdetve a segélyosztás. A legszomorúbb, hogy ezek az emberek, sajnos, nagyon ismerték egymást. A forró tea mellett, amit a várakozás közben kaptak, próbálták egymást is szívből melegíteni. A legmeghatóbb talán az a fiatal pár volt, akit mindenki előreengedett a pici babával. Ők semmit nem kértek önmaguknak, csak a kicsi gyermeküknek. A hajléktalanok nagy család­jában ez a gyermek képviselte talán a várva várt kis Jézust. A rongyosak hada körbeállta őket és a kapott ajándék mellé mindenki odatette a legféltettebb kincsét, egy narancsot, banánt, vagy szaloncukrot, így azután ők is királyok lettek. Kútvölgyi Mihály képriportja ­l.­­ Az idei karácsonykor megtudhatták a magyarországi keresztények, hogy hol lakik az Úristen. Jézus születésnapján alighanem több szó esett a zsidók hanu­­kájáról, meg az épp most ötven éve lét­rehozott Izrael államról, mint a hagyo­mányosan legnagyobb keresztény ün­nepről. A lelkendező kommentá­to­rok csupán arról hallgattak szemérmesen, hogy lassan annak is fél évszázada már, amióta a zsidó állam fittyet hány az ENSZ határozataira, amelyek a palesz­tinok elemi életfeltételeit volnának hi­vatva biztosítani Palesztinában és ép­penséggel kerek évfordulója van az 1967-68-as ENSZ-határozatoknak is, amelyek megtiltják az izraeli kormány­­szervek áttelepítését Tel-Avivból Jeru­zsálembe, valamint a zsidók további be­vándorlását a Szent Városba. Az ENSZ „kettős mércéjét” döntései végrehajtásában - amit a napokban a kínai elnök is csípősen szóvá tett­­, jól szemléltette az ENSZ-embargó miatt éhező iraki gyermekeknek szánt orosz­­országi karácsonyi ajándékszállítmány esete, amit csak nagy keservesen tud­tak eljuttatni Bagdadba, Mikulásnak beöltözött ellenőrök felügyeletével. A keresztény magyar államot ezer éve létrehozó Szent István király városa is gazdagabb lett ez alkalomból egy látvá­nyossággal. Karácsonyra megkapta az ország legnagyobb hanuka-gyertyatar­­tóját, amit - a tévéhíradó jelenlétében - Solomon Berkowitz New York-i rabbi szentelt föl. Az alaposabb újságolvasók számára nem egészen ismeretlen a pár éve a Kárpátaljáról kivándorolt Berko­­vics úr: ő a főszereplője az Élet és Iro­dalom című hetilapban az ősszel megje­lent kétrészes riportnak, amely a Trau­­biszódát gyártó Badacsonyi Állami Gazdaság kalandos átalakulását tárja fel, az Amerikából jött privatizátor ál­dott ténykedése révén. Berkowitz úr eredeti szokása, hogy amikor az illeté­kes hatóságok - például a bíróságok - cégének sorozatos szabálytalanságai­val, törvénysértéseivel foglalkoznak, akkor antiszemitizmust, náci módsze­reket emleget. Hogy miért, csak ő a megmondhatója... De hát, ajándék lónak ne nézd a fogát és jó tett helyébe jót várj, az önkényes lakásfoglaló cigányoknak juttatott har­mincmillió forintnyi közpénz helyett a székesfehérváriaknak most van egy szép, nyolcágú gyertyatartójuk. Azt nem tudom, hány izraelita hívő él a ko­ronázó városban, nem lehetnek sokan, de hogy a cigány kisebbséghez tarto­zókból fölöslegük is van, az biztos. Kü­lönben nem igyekezne a derék, polgári liberális vezetésű város minden áron megszabadulni a Rádió utcai gettóból kipaterolt és ideiglenesen a vöröske­resztes házba bekvártélyozott 13 csa­ládtól. Mégpedig elég eredeti módon: menjenek Isten hírével, ahová akar­nak, a környékbeli kistelepülésekre, gondoskodjanak azok tovább a „legdi­namikusabban fejlődő magyar város” fölöslegessé vált polgárairól. Ez bizony nem szép dolog, nem is igen tetszik a Fejér megyei falvak amúgy is nélkülö­ző lakóinak. Bőszen tiltakoznak ellene, és olykor még az alkotmányt is meg­sértik. Ám az sem különösen szép, amit a népszabadságos Miklós Gábor vetett papírra a lap december 19-ei vezércik­kében. „Ami e napokban történik a le­rombolt székesfehérvári ház lakóival, az rossz. A szociális konfliktus átalakult fa­ji összeütközéssé” - írja. Na már most, az idézet első fele, különösen alattomos módon, azt sugallja a történteket nem ismerő olvasó számára, hogy a szegény cigányok a házuk lerombolása miatt váltak földönfutóvá, aminek épp az el­lenkezőjéről szól a történet. De ez még hagyján. A baloldali-liberális napilap „faji” összeütközésről, alább „faji” konf­liktusról cikkez, ami „elfedi a szociá­lis hátteret”. A Der Stürmer című náci pártlap egykori főszerkesztője, Schtreicher elégedetten simogatná ke­febajuszát a Népszabadság olvastán, ha 1946-ban föl nem akasztották volna Nürnbergben, éppen ilyesmiért. O íro­gatott ugyanis rendszeresen, elég elfo­gultan, „faji” konfliktusokról, általában különböző „fajokról”, s a dolognak tényleg rossz vége lett. Csak csodálkoz­ni lehet a volt kommunista napilap, a Népszabadság szóhasználatán, hiszen köztudomású, hogy az emberiség egyet­len fajt alkot, amit úgy hívnak: Homo Sapiens. Azon belül pedig legfeljebb különféle emberfajták, etnikai csopor­tok léteznek, amelyek szociológiai meg­határozása nem egyszerű, nem egyér­telmű. És könnyen ütközésbe kerül al­kotmányunkkal.­ ­ Ludwig Emil aZ IMBMW A mögöttünk álló esztendő legzajosabb ingatlanügye a székesfehérvári Rá­dió utca 11. szám alatti ház körül zajlott. Az elhagyott háromemeletes épü­letbe hajléktalan cigánycsaládok költöztek, nem kis feszültséget gerjesztve a környéken lakók körében. A ház nem volt műemlék, nem képezte részét a világörökségnek sem, ezért a helyi önkormányzat elbuldózerezte. A ben­ne lakókat - átmenetileg - egy vöröskeresztes épületbe helyezték át. A tör­ténet folytatódik­­ immár a város határán kívül. MTI-fotó

Next