Magyar Fórum, 1999. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-07 / 1. szám

M­AGYA­R F­M­­M XI. évfolyam, 1. szám KÖZÉLETI HETILAP 1999. január 7. Y / ^ § A 0 Igazságos arány szerint" Az emberiség történetében az egyik legfon­tosabb dolog a pénz. Az árucsere-kapcsola­tok velejárója, mozgatórugója. A megélhetés, a boldogulás, az előbbre jutás alapja. A de­mokratikus, többpárti demokráciákban en­nél csak egy komolyabb dolog van: a köz­pénz. A közpénzek előteremtésének kerete, éves előirányzata a költségvetés. Végül is ez hatá­rozza meg, hogy hogyan élhetünk, vagyis az állam adók formájában mennyit von el tőlünk, másrészt az állam milyen mértékben gondoskodik a polgárairól. így lesz ez Krisz­tus születésének 1999. esztendejében is. Mostanság megtapasztalhatjuk: a Fidesz választási és kormányprogramjának végre­hajtása sem a szép beszédeken múlna már, hanem a költségvetésen keresztül érvényesít­hető arányos közteherviselés és az igazságos jövedelem-újraelosztás érvényesítésén. Ezen magasztos gondolatok beteljesedése azonban még várat magára, legalábbis 1999-ben ezek­ből vajmi kevés teljesül. Még ígéretek szint­jén sem. Az országnak végül is van az Országgyűlés kormánypártjai által elfogadott, érvényes költségvetése 1999-re. A társadalmi béke, az esélyegyenlőség, tízmillió magyar állampol­gár közös, egyetemes boldogulásá­nak lehetősége azonban még nem olvasható ki a költségvetési keret­számokból. Jobbára, a lényegesebb dolgokat tekintve, minden maradt a régi­ben. Ezen alapvető követelmények elmaradása, valóra nem váltása miatt mondtunk nemet az 1999. évi költségvetési törvényre. Nemet mondtunk rá, mert a közteherviselés még mindig nem arányos. A lakosság és a kényszer­­vállalkozók fizetik az állam gaz­dálkodásához szükséges adóbevé­telek 80 százalékát. A 3,1 milliár­dos bevételi főösszeghez a pénzt teremtő Nemzeti Bank és a pénzt fialtató kereskedelmi bankok hoz­zájárulása, adóbefizetése min­dössze 2,4 százalékos részarányú. Nemet mondtunk rá, mert a jövedelemelosz­tás, a közpénzek elosztása nem igazságos. A bankok felé fennálló állami adósságok tör­lesztésére 835 milliárd forintot „kell” (?) köl­tenünk, adósságszolgálatunk kamatfizetésé­re pedig 762 milliárdot. Az 1999. évi várható bruttó hazai terméknek (GDP) a 14 százalé­kát, a központi költségvetés közadókból elő­teremtett pénzkeretének pedig a 46 százalé­kát a bankok viszik el az adósság fejében. Ez persze újabb és újabb pénzügyi nehézségeket szül. Az éves hiány így is legkevesebb 374 milliárd forint lesz, aminek következtében a központi költségvetés felgyülemlett adóssága 6457 milliárd forint, 570 milliárd forinttal több, mint 1998-ban. A külkereskedelmi fi­zetési mérleg várható hiánya 2 milliárd dol­lár (450-500 milliárd forint), vagyis ennyivel több tőkejövedelem hagyja el az országot, mint amennyi beérkezik, illetve ennyivel több az árubehozatal, mint a kivitel. Nemet mondtunk az 1999. évi költ­ségvetésre, mert az a mára már jogfosztott ré­teg, amely az állami költségvetés adóbevéte­leinek 80 százalékát fizeti, jó ha a közki­adási oldalon 20 szá­zalékos részesedést kap szociális, egészségügyi és megélhetés­biztosítási jogcímen. Nemet mondtunk rá, mert az éves költség­­vetés a bankvilág pénzügyi monopolpozí­cióit 1999-re is érintetlenül hagyja. A ban­kok így a hitellehetőségek megvonásán ke­resztül a kezükben tarthatják a vállalkozó­kat, az államadósság gerjesztése, majd meg­hitelezése révén sakkban a magyar kor­mányt, az életlehetőségek beszűkítésével pe­dig mattban a magyar társadalmat. A bankok tehát továbbra is elvonják a családok hathatós támogatásától, a kis- és középvállal­kozások átfogó megsegítésétől a forráslehető­ségeket. Nemet mondtunk a költségvetésre, mert a társadalombiztosítás állami alapjainak és a magánbiztosítók közötti forráselosztás arány­talanságai továbbra is a lakosságot és a köz­ponti költségvetést terhelik anyagilag és ki­szolgáltatottság tekintetében egyaránt. Ah­hoz, hogy az állami egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás alapjai 1999-ben a közvetlen csődöt elkerüljék, a teljes, 52 milliárd forint értékű vagyonukat kell a privatizáció oltárán feláldozniuk, a központi költségvetésből pe­dig 144 milliárd forintot kell átengedni az ál­lami társadalombiztosításba, hogy a magán­pénztárakhoz átirányított járulékok ne okoz­zanak pénzügyi csődöt. A veszteség még ezek után is 40 milliárd forint feletti lesz. Az MSZP-SZDSZ-kormány által bevezetett nyugdíjreform igazi feketelevese 1999-ben jön. Az egészségbiztosítás ingatag lábakon ál­lása miatt újabb kórházi csődökre, újabb kór­házbezárásokra lehet számítani. A magánbiz­tosítók pedig a „beszervezett” járulékfizetők pénzéből privatizálhatják a csődbe ment kór­házakat, az általuk okozott hiány áthidalására kölcsönt adhatnak az államnak, busás kama­tokért állampapírt vásárolhatnak, amit végül is majd az adófizetők állnak. Pénzügyi mono­póliumteremtés ez a javából, még ha a köz­pénzek bátortalan kezelgetéséből, a valóban radikális lépések elmaradása miatt is történik. Ugyanakkor kétségtelen az, hogy a Fidesz­­éra fél éve alatt valóban előbbre vivő folya­matok is elkezdődtek. A társadalombiztosí­tás pénzügyi alapja már nem állam az állam­ban, nem az MSZP-s szakszervezetek hitbi­­zománya. Állami felügyelet és ellenőrzés alá kerültek. De késik a rendszer pénzügyi rend­betétele, az elhibázott nyugdíjreform kijaví­tása, mert a nyugdíjjárulékok egy részének az állami nyugdíj-biztosítási pillérből a magán­­biztosítókhoz terelése nem erősíti, hanem gyengíti, kiszolgáltatottá teszi a nemzetgaz­daságot és az állampolgárokat. A magánbiz­tosítók a szerzett pénzügyi monopólium ré­vén begyűjtött forrásokat az állam és a biz­tosítottak érdekei ellen használhatják. Visszaállításra került a családi pótlék, a gyed, eltörölték a tandíjat, szélesítették a csa­ládtámogatások rendszerét, 40 százalékkal emelték a kultúra támogatását, a történelmi egyházak és a hitélet támogatására 50 száza­lékkal fordítanak többet 1999-ben, mint az előző évben. A jó szándékú intézkedések tar­tóssá tételéhez azonban nem történt meg a hathatós forrásbiztosítás. Az új kedvezmé­nyek címzettjei fizetik lényegében a támoga­tások fedezetét. A külföldi vállalkozások, a bankok adómentesek továbbra is. Kitakarították a Postabankot Princz Gábo­rostul, de késik a büntetőjogi felelősségre vo­nás. Az elkövetett bűnök elévülhetnek, köd borulhat rájuk, mint az elmúlt években oly sok bankban elkövetett bűncselekményre. A Nemzeti Bank gazdálkodása és az országban működő külföldi bankok tevé­kenysége ellenőrizetlen. A Nemzeti Bank ál­lami számvevőszéki ellenőrzését kezde­ményezték, de az MSZP-SZDSZ a kéthar­mados törvényjavaslatot leszavazta. A külföl­di bankok ellenőrzésétől, pénzügyi tevékenységük számbavételétől a kormány félszeg módon tartózko­dik, pedig a hathatósabb családi támogatások és a teljes körű gazda­ságélénkítés forrása ezen pénzinté­zeteknél van. A pénztőke társadal­mi célokra történő mozgatásának koncepciója azonban nem kidol­gozott. Még hiányzik az ez irányú kormányzati stratégia. Az erős állami fellépést és a gaz­daságpolitikai akarat érvényesíté­sét jelentő kancellária kialakítása és költségvetési pénzkereteinek felpumpálása megtörtént, de bá­tortalan módon váratnak magukra a kis- és középvállalkozásokat segí­tő állami megrendelések, a támo­gatások, az új hitellehetőségek és garanciavállalások a vállalkozások felpezsdítésére, új munkahelyek létesítésére. Az országban működő külföldi multinacio­nális vállalatokkal a kormányzat egyeztető tárgyalásokat még mindig nem kezdett a kis­vállalkozói bedolgozói programok elindítá­sára. Mit tehetünk, milyen reményekkel indul­hatunk hát neki az új évnek? Kétségtelen, hogy az anyaországon belüli és kívüli magyarság esélyei a megmaradásra, a lelki és anyagi gyarapodásra most jobbak, mint 4 évvel ezelőtt, az MSZP-SZDSZ vá­lasztási győzelmekor. Azonban még tennünk kell. Közösen, az előbbre jutásért. Táplálni kell a magyarság hitét, fokozni összetartozá­sát és anyagi erejét a közös boldoguláshoz. Tovább kell erősíteni a családok támogatását, ami mindennek az alapja, minden anyagi és lelki gyarapodás kiindulópontja. Az ország pénzügyi helyzetének, a közpénzek gyarapo­dásának és hasznos, társadalmi célokat jelen­tő felhasználásának serkentése érdekében pedig Széchenyi István gondolatait idézve arra kell törekedni, hogy: „Mindenki, mennyire csak lehet, igazságos arány szerint viselje a haza terhét, de szintily arányban él­vezze is viszont annak minden elsőségeit!” . Lentner Csaba , „ Élelemosztás a Józsefvárosban. Az elosztási rendszer idén sem változik A MÁV-megálló­ k megfogalmazása szerinti eredménytelen bértárgyalá­sok miatt beváltotta sztrájk­fenyegetését a Vasúti Dolgo­zók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). Annak ellenére kezdte meg január 4-én nul­la órakor az általa általános­nak meghirdetetett munka­beszüntető akcióját, hogy a sztrájk eredeti célját a MÁV- alkalmazottak többségét tö­mörítő Vasutasok Szakszer­vezete (VSZ) és a Mozdony­­vezetők Szakszervezete (MOSZ) is elértnek minősí­tette. Hajnali egy órakor a szolgálatban levők mintegy 86 százaléka felvette a mun­kát, vagyis 3978 vasutas kö­zül 596-an tiltakoztak. Mind a MÁV Rt. menedzs­mentje, mind a VDSZSZ a Fővárosi Munkaügyi Bíró­sághoz fordult jogorvosla­tért. A vasúttársaság jogsze­rűtlennek ítélte meg a mun­kabeszüntetést, az érdek­­képviseleti szerv álláspontja szerint pedig a MÁV nem működött közre a még elég­séges szolgáltatások feltéte­leinek megteremtésében. A sztrájkoló vasutasok érdekképviseleti szervével a MÁV Rt. a jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően folytatta az egyeztetést. A vasúttársaság vezetése ismé­telten leszögezte, hogy nincs további tartaléka az idei üzleti tervükben. Ezt a másik két reprezentatív ér­dekvédelmi tömörülés, a ka­rácsony környéki kétórás fi­gyelmeztető sztrájkban érintett Vasutasok Szakszer­vezete és a Mozdonyvezetők Szakszervezete is kinyilvá­nította. A velük kötött meg­állapodás 14,5 százalékos alapbéremelésről rendelke­zik. Ezen belül 20 ezer vasutas differenciált bérkollekciót kap annak érdekében, hogy a legalacsonyabb keresetűek jövedelme is érzékelhetően nőjön. A január 1-jétől min­den vasutasra érvényes bér­emeléshez kapcsolódik a de­cemberben esedékes 1,5 szá­zalékos teljesítményjuta­lom. Mindennek eredmé­nyeként a vasutasság átlago­san 1,7 százalékos reálkere­set-növekedést könyvelhet el 1999-ben. A VDSZSZ azért sem írta alá a másik két szakszervezet által para­fált béralkut, mert megfo­galmazása szerint az 1,7 szá­zalékos átlagos reálbér-nö­vekedés a vasutasok meg­osztását takarja. Hangsú­lyozták, hogy nem a maga­sabb bérjuttatás ellen emel­tek kifogást, hanem amiatt emelték fel a szavukat, hogy alacsony ajánlatával a mun­káltató diszkriminálja az érintett vasutasokat. (Riportunk a vasutassztrájkról a 6. oldalon)

Next