Magyar Fórum, 2000. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-27 / 30. szám
10 A MÚLTTÉVÉ Szentmihályi Szabó Péter jegyzete Régen és most A televíziózásban is, akárcsak a rendszerváltozásnak csúfolt helybenjárásban eltelt tíz keserves év alatt kezdenek kirajzolódni az erővonalak és a maradandó értékek. Az M1 levetítette Mihályfy Sándor rendező filmét, a Rideg Sándor könyvéből készült Indul a bakterházat 1980-ból, és a fél ország rögtön elpártolt a gagyitévéktől, hiába lehet olyan zseniális kérdésekre betelefonálni, hogy „miként hívták az egyiptomi uralkodókat?” A. Szultán, B. Fáraó, C. Fejedelem, vagy „az alábbiak közül ki volt török szultán?” A. II. Szulejmán. B. III. Richárd. C. Árpád. No most, a magyar tévénézők ilyen mértékű lenézése nem marad büntetlenül: az RTL és a Tv 2 agyirtása visszájára fordul. Persze a közszolgálati televíziót se menesszük a mennybe, hiszen (pártállami) múltjából él, s mindig összerezzenek, ha bizonyos arcokat megpillantok a képernyőn, például, ha a sporthíreket Ildikó mondja, aki hideg tekintetével és erőltetett mosollyal inkább egy KGB-ügynöknőre emlékeztet, vagy a Forró nyomon vérszomjas műsorvezetőjére. Persze lehet, még meg fogom szeretni, hiszen a kereskedelmi tévék kínálatához képest Ildikó kifejezetten meleg tekintetű, oldott, pozitív személyiség. Az is igaz, Walter Matthau halálának alkalmából a Tv 2 gyorsan leadta a nagy komikus legjobb filmjeit a délutáni vacakságok helyett, és ez a gyorsaság dicséretes. Az viszont kínos, hogy a nyári uborkaszezonban megszaporodnak a Bahamákra vonult „sztárok” korábbi mocskos műsoraiból összeollózott szerencsétlenségek, meg az olyan képes hírek, mint a Tv 2-ben egy állítólagos krokodilról egy magyar tóban: egy lepusztult egyén fecskében belegázol a vízbe, és mutatja, itt volt a krokodil. A humorral van a legnagyobb baj, mert a Bruhaha éppen olyan csapnivaló, mint a Citrom vagy a Csattanó, az olyan amerikai filmekkel sem lehet már épeszű nézőt kábítani, mint a Riválisok 3, melyben derék feketék természetesen legyőzik a mocskos fehéreket, akik fehér uralmat és hatalmat akarnak az áldásos demokrácia helyett. A híradók összehasonlítása sem kedvező egyik versenytárs számára sem: nincs bennük logika, normális hírmagyarázat, hírsorrend - éppen olyanok, mint a nyálas reggeli műsorok, nincs mögöttük meggyőződés, értékrend, világnézet, becsület és megbízható műveltség. Ez csak azért szomorú, mert régen, az egypárti és egy darab televízióban akár akartuk, akár nem, csak olyan kipróbált arcokat láttunk, mint amilyen Komlós Jánosé, Árkus Józsefé, Vitray Tamásé, Aczél Endréé volt. Ők voltak az államilag engedélyezett humor, szórakozás, tudósítás és hírmagyarázat. Persze vannak kis felvillanások: a Tv 2 a külföldi ingatlanvásárlásokról kutatta a közvéleményt, a felvezetőben udvariasan kihagyva az éllovas izraeli vásárlókat, ám így is a betelefonálók 84 százaléka korlátozná a külföldiek magyarországi ingatlanvásárlását - azért szép tőlük, hogy nem a fordított arányt olvasták be, mert a tévénézők szerintem azt is elhitték volna. Az RTL a Balaton-parton nézett körül, s megtekintette a külföldieknek és hazaiaknak szánt, ám disznóknak (sem) való ételeket. Nem tudom, a gyávaság vagy a butaság az oka, de a kemény, pártatlan, dokumentarista jellegű tévézés mintha kihalt volna. Az olajügyről csak olyan mosolygós-kínos beszélgetéseket láthatunk, mint Betlen Aktuálisában, Szilágyi János egy apró termetű fotóművésszel bájcseveg élvezhetetlenül - csupa kínos, elkent téma, csupa óvatosan kikerült másság - a régi arcok lepusztultak, a pökhendi újak nem sok jót ígérnek. Tényleg jobb, ha jön Hyppolit, a lakáj, és indul a bakterház. Magyar FordM 2000. július 27. Nem lehetünk a világ statisztái A könnyűzene muzsikusainak intelligenciáját általában szokás egy kézlegyintéssel elintézni. Hogy ebből mennyi a valóság és mennyi a műfajra ragasztott pejoratív bélyeg, arról hamarosan összeállítást közlünk. Elöljáróban a Vágtázó Halottkémek vezetője, énekese, szövegírója, Grandpierre Attila csillagász most megjelent kötete kapcsán ad számot kulturális, történelmi és tudományos felkészültségéről. -Amikor felhívtalak, az üzenetrögzítőbön hangulatos keleti melódia szolgáltatta a zenei alapot. - A Fohász egy lóhoz című mongol népdalt hallottad, amit Vargyas Lajosék gyűjtöttek. Annyira vágtázó a ritmusa, olyan életerős és vidám, kegyetlenül vérpezsdítő, hogy szinte látni az ünnepélyt, ahol a lovasok íjakkal a kezükben lóháton száguldanak.A vágtázó lovak és a Vágtázó Halottkémek még kapcsolatba is hozhatók egymással, akárcsak az új Naptánc című koncertlemezetek egyik dala, a Hunok Budapesten. Volt már régebben is egy ilyen dalunk a Hunok csatája, de a VHK különben is kezdetektől fogva a magyar népzenének és az ősmagyar zenevilágnak arra az oldalára épít, amely ezer éve a mágus hit eltiprásakor a föld alá került. Hivatalosan lényegében azok az illedelmes és kulturált, agyonművelt népzenék maradtak meg, amik nem mennek a bánkódásnál vagy vidámságnál tovább az élettel teli szenvedélyek felé. A népzenének ez a konszolidált szelete persze megfelel a mindenkor hatalmon lévőknek, az igazi népzene viszont nem egy ilyen mindennel megférő, kilúgozott valami, hanem sokkal több, maga a romlatlan élet. Mi az igazi népzene szellemiségéhez tartozó dallamokat kerestük, ezek felkutatása érdekében jártam koncertekre, hallgattam rádióadásokat, sajnos nagyon kevés eredménnyel. Ezt a keveset egészítettük ki azokkal a kollektív emlékezetben meglévő, alapvető információkkal, amelyek a magyarok génjeiben őrződtek meg az évezredek során, ezért a VHK zenéje nem alkalmazkodik a ma divatos, agymosott korszak ízléséhez. -A szövegben is megjelenik a folytonosság... hunok avarok, szkíták magyarok..., valamint egy megállapítás ...régen gazdag, mára szegény, Isten ostorából megnyomorított nép... Ki nyomorított meg bennünket? - Erre a „feladatra” már igen sokan jelentkeztek az elmúlt évszázadokban, de még ma is vannak szép számmal, akik ebből kiveszik a részüket. Velünk is éreztetik, hogy nem ezeket a gondolatokat várják el egy zenekartól. Elég belehallgatni a rádió- és tévéadásokba, hogy az ember tudja, miféle bárgyú érzéseket zúdítanak rá. Életbe léptették a fordított kiválasztódás törvényét, hogy a romlott kerüljön felülre és az egészségeset próbálja maga alá gyűrni. - Két könyvet írtál, a második a napokban jelent meg Emeletes mesehajó címmel. Milyen központi témára tudnád felfűzni őket? - Mindkettőre jellemző, hogy versek, prózák és filozófiai felvezetések találhatók bennük. Az előződ mindenség őrjítő varázsa, alcíme Agyrakéták. Keletkezéséről annyit, hogy rájöttem, mi mindannyian varázslónak születtünk, azok is vagyunk, csak nem tudunk róla, mert elvarázsoltak bennünket. Ebből következik, hogy fel kell fedezni eredeti, természet szerinti lényünket, és ismét olyan varázslóvá kell válnunk, aki varázsolni tud. Szoktatással, agymosással elvették a látásunkat, ezért újra meg kell találnunk a magunk útját saját, igazi életünkhöz, amelyet teljes életakarattal tudunk élni és fel kell fedezni a bennünk lakozó életakaratot. Ehhez belső világunkba is - ahol „agyrakétákkal” közlekedünk - fel kell szabadítani az erőnket, de magunk körül is tiszta levegőre van szükségünk. Új kötetem verseinek sajátossága, hogy bár a csillagok romantikus formában is megjelennek bennük, nem csupán mellékszereplőként kúsznak be a tartalomba, hanem jelentőségüknek megfelelő szerepet kapnak. Eddig sosem fordult elő, hogy valaki a nappal, a csillagokkal kapcsolatba került és élményeiből egy olyan kötetet hozott volna össze, amelyben a csillagok nem pusztán hangulati elemként jelennek meg. - Említetted, hogy bennünk a gének hordozzák az ősi tulajdonságokat. A csillagok őstudásának fényei című versciklusod milyen egyéb őstulajdonságokra utal? - A csillagok az életet, érzéseket és gondolatokat hordozó életközpontoknak is nevezhetők, amelyek természetét viselkedésükből érthetjük meg. A nap életet adó tényező, ahogy fölragyog, sugara a földbe bújik. Virág szökken szárba, sziromtányérja antennaként fordul a nap felé. Úgy érzem, ebben az áramkörben él a megvalósulás, a kozmosz, a növényi, emberi és állati lét alaptitka, közülük azonban mintha csak a növényi civilizáció birtokolná meg ezt a titkot. Az embernek újra meg újra meg kell tanulni a világ nyelvét, a növény cselekedetének logikáját. Át kell lényegülni ezek megértéséhez, hiszen testvéreik vagyunk. Rejtély, hogyan lettünk testvérekből kártékony lények, akiknek legfőbb céljuk épp az őket szülő természet leigázása, ahogyan azt valaki pár ezer évvel ezelőtt célul kitűzte. Az emberiség azóta is errefelé halad, noha engem senki nem kérdezett, hogy akarok-e ebbe az irányba haladni, és nem is ismerek senkit, akit megkérdeztek volna. Ez azért furcsa, mert ha történetesen vonatra szállunk, tudni szeretnénk, hogy hová megy. Ha ez a vonat az életünket jelenti, még inkább tudnunk kéne, hogy merre megyünk. Úgy 2000 évvel ezelőtt még a régi görög kultúrát, Arisztotelészt és Platont is feketelistára tették. Csak a reneszánsz alatt lazult valamit ez a lefojtás, de utána meg felbukkant a globalizáció. - Azért a nap sem mindig kedves hozzánk. Épp a napokban hallottam a hírekből, hogy al1 évenként felerősödő napkitörések hatására igen erős mágneses mező árasztja el a földet. Az emberre állítólag nem veszélyes, de az űrjárművek számítógépeit befolyásolhatja. Ez is csak ködösítés, mint annak idején a csernobili rizsa, míg azt vesszük észre, hogy két fejünk nőtt. A hivatalos irányvonal nem akar tudni arról, hogy a kozmikus hatások igenis befolyásolják az embert. Vajon a napsugár nem hat a földre és az emberekre? A kérdés inkább az, hogy nyomon lehet-e követni a fizikai és biológiai hatásokat. Ami a napfolttevékenység emberre gyakorolt hatását illeti, egyértelműen valóban nem bizonyítható, hiszen például a rengeteg szívpanasznak ezer más kiváltó oka lehet. - Tudományos munkád mellett mennyi időd marad a VHK együttesre? - A hét végén például Hajdúböszörményben leszünk, a Kotta-fesztiválon. A Diákszigeten 5-én 14 órakor Vissza a természethez, vissza a társadalomhoz-előre címmel tartok előadást, 6-án este a Nagyszínpadon lépünk fel, míg 7-én az Emeletes mesehajó verseskötetem bemutatóját tartjuk. - Melyek a leggyakrabban hozzád intézett kérdések? Hogy mikor fog átalakulni a magyar társadalom abba az irányba, amelybe én is szeretném. Nekik azt válaszolom, hogy ez rajtuk is múlik. Meg kell alakulni a természetes közösségeknek, a meglévőknek tovább kell fejlődni, és amikor összeérnek, az egész ország ügyeit átlátva, jó döntéseket kell hozniuk. Ehhez azonban szükség van kritikus tömegre, több tíz- és százezer emberre, lehetőleg mindenkire. Olyan ez, mint a szellemi nagykorúságba lépés. Ki kell vívni az önrendelkezés állapotát, nemzetté kell válnia a magyarságnak. Hogy ez mikorra várható? Ember meg nem mondja, de a mai viszonyok kikényszerítik, ugyanis a világ abba az irányba halad, hogy ha nem akarunk statisztákká, mellékszereplőkké válni saját életünkben, akkor lépnünk kell. Szakács Gábor Grandpierre Attila Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány „Utánajártunk” Hivatala Cím: 1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 5-7. Tel ./fax: 367-4038. Mobil: 06(20)-960-7289. Ügyfélfogadás: minden hétköznap 9-16 óráig.