Magyar Fórum, 2000. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

2000-07-27 / 30. szám

10 A MÚ­LTTÉVÉ Szentmihályi Szabó Péter jegyzete Régen és most A televíziózásban is, akárcsak a rendszerválto­zásnak csúfolt helybenjárásban eltelt tíz keserves év alatt kezdenek kirajzolódni az erővonalak és a maradandó értékek. Az M1 levetítette Mihályfy Sándor rendező filmét, a Rideg Sándor könyvé­ből készült Indul a bakterházat 1980-ból, és a fél ország rögtön elpártolt a gagyitévéktől, hiába le­het olyan zseniális kérdésekre betelefonálni, hogy „miként hívták az egyiptomi uralkodókat?” A. Szultán, B. Fáraó, C. Fejedelem, vagy „az aláb­biak közül ki volt török szultán?” A. II. Szulej­­mán. B. III. Richárd. C. Árpád. No most, a ma­gyar tévénézők ilyen mértékű lenézése nem ma­rad büntetlenül: az RTL és a Tv 2 agyirtása visszájára fordul. Persze a közszolgálati televí­ziót se menesszük a mennybe, hiszen (pártálla­mi) múltjából él, s mindig összerezzenek, ha bi­zonyos arcokat megpillantok a képernyőn, pél­dául, ha a sporthíreket Ildikó mondja, aki hideg tekintetével és erőltetett mosollyal inkább egy KGB-ügynöknőre emlékeztet, vagy a Forró nyo­mon vérszomjas műsorvezetőjére. Persze lehet, még meg fogom szeretni, hiszen a kereskedelmi tévék kínálatához képest Ildikó kifejezetten me­leg tekintetű, oldott, pozitív személyiség. Az is igaz, Walter Matthau halálának alkalmából a Tv 2 gyorsan leadta a nagy komikus legjobb filmjeit a délutáni vacakságok helyett, és ez a gyorsaság dicséretes. Az viszont kínos, hogy a nyári ubor­kaszezonban megszaporodnak a Bahamákra vo­nult „sztárok” korábbi mocskos műsoraiból összeollózott szerencsétlenségek, meg az olyan képes hírek, mint a Tv 2-ben egy állítólagos kro­kodilról egy magyar tóban: egy lepusztult egyén fecskében belegázol a vízbe, és mutatja, itt volt a krokodil. A humorral van a legnagyobb baj, mert a Bruhaha éppen olyan csapnivaló, mint a Cit­rom vagy a Csattanó, az olyan amerikai filmekkel sem lehet már épeszű nézőt kábítani, mint a Ri­válisok 3, melyben derék feketék természetesen legyőzik a mocskos fehéreket, akik fehér uralmat és hatalmat akarnak az áldásos demokrácia he­lyett. A híradók összehasonlítása sem kedvező egyik versenytárs számára sem: nincs bennük logika, normális hírmagyarázat, hírsorrend - éppen olyanok, mint a nyálas reggeli műsorok, nincs mögöttük meggyőződés, értékrend, világnézet, becsület és megbízható műveltség. Ez csak azért szomorú, mert régen, az egypárti és egy darab te­levízióban akár akartuk, akár nem, csak olyan kipróbált arcokat láttunk, mint amilyen Komlós Jánosé, Árkus Józsefé, Vitray Tamásé, Aczél End­réé volt. Ők voltak az államilag engedélyezett hu­mor, szórakozás, tudósítás és hírmagyarázat. Per­sze vannak kis felvillanások: a Tv 2 a külföldi in­gatlanvásárlásokról kutatta a közvéleményt, a felvezetőben udvariasan kihagyva az éllovas iz­raeli vásárlókat, ám így is a betelefonálók 84 szá­zaléka korlátozná a külföldiek magyarországi ingatlanvásárlását - azért szép tőlük, hogy nem a fordított arányt olvasták be, mert a tévénézők szerintem azt is elhitték volna. Az RTL a Bala­­ton-parton nézett körül, s megtekintette a külföl­dieknek és hazaiaknak szánt, ám disznóknak (sem) való ételeket. Nem tudom, a gyávaság vagy a butaság az oka, de a kemény, pártatlan, doku­­mentarista jellegű tévézés mintha kihalt volna. Az olajügyről csak olyan mosolygós-kínos be­szélgetéseket láthatunk, mint Betlen Aktuálisá­ban, Szilágyi János egy apró termetű fotómű­vésszel bájcseveg élvezhetetlenül - csupa kínos, elkent téma, csupa óvatosan kikerült másság - a régi arcok lepusztultak, a pökhendi újak nem sok jót ígérnek. Tényleg jobb, ha jön Hyppolit, a la­káj, és indul a bakterház. M­agyar FordM 2000. július 27. Nem lehetünk a világ statisztái A könnyűzene muzsikusainak intelligenciáját általá­ban szokás egy kézlegyintéssel elintézni. Hogy ebből mennyi a valóság és mennyi a műfajra ragasztott pejo­ratív bélyeg, arról hamarosan összeállítást közlünk. Elöljáróban a Vágtázó Halottkémek vezetője, énekese, szövegírója, Grandpierre Attila csillagász most megje­lent kötete kapcsán ad számot kulturális, történelmi és tudományos felkészültségéről. -Amikor felhívtalak, az üze­netrögzítőbön hangulatos keleti melódia szolgáltatta a zenei alapot. - A Fohász egy lóhoz című mongol népdalt hallottad, amit Vargyas Lajosék gyűj­töttek. Annyira vágtázó a rit­musa, olyan életerős és vi­dám, kegyetlenül vérpezsdí­tő, hogy szinte látni az ünne­pélyt, ahol a lovasok íjakkal a kezükben lóháton szágul­danak.­­A vágtázó lovak és a Vág­tázó Halottkémek még kapcso­latba is hozhatók egymással, akárcsak az új Naptánc című koncertlemezetek egyik dala, a Hunok Budapesten.­­ Volt már régebben is egy ilyen dalunk a Hunok csatá­ja, de a VHK különben is kezdetektől fogva a magyar népzenének és az ősmagyar zenevilágnak arra az oldalá­ra épít, amely ezer éve a má­gus hit eltiprásakor a föld alá került. Hivatalosan lényegé­ben azok az illedelmes és kulturált, agyonművelt nép­zenék maradtak meg, amik nem mennek a bánkódásnál vagy vidámságnál tovább az élettel teli szenvedélyek felé. A népzenének ez a konszoli­dált szelete persze megfelel a mindenkor hatalmon lévők­nek, az igazi népzene viszont nem egy ilyen mindennel megférő, kilúgozott valami, hanem sokkal több, maga a romlatlan élet. Mi az igazi népzene szellemiségéhez tartozó dallamokat keres­tük, ezek felkutatása érdeké­ben jártam koncertekre, hallgattam rádióadásokat, sajnos nagyon kevés ered­ménnyel. Ezt a keveset egé­szítettük ki azokkal a kollek­tív emlékezetben meglévő, alapvető információkkal, amelyek a magyarok génjei­ben őrződtek meg az évezre­dek során, ezért a VHK ze­néje nem alkalmazkodik a ma divatos, agymosott kor­szak ízléséhez. -A szövegben is megjelenik a folytonosság... hunok avarok, szkíták magyarok..., valamint egy megállapítás ...régen gaz­dag, mára szegény, Isten osto­rából megnyomorított nép... Ki nyomorított meg bennünket? - Erre a „feladatra” már igen sokan jelentkeztek az elmúlt évszázadokban, de még ma is vannak szép számmal, akik ebből kive­szik a részüket. Velünk is éreztetik, hogy nem ezeket a gondolatokat várják el egy zenekartól. Elég belehallgat­ni a rádió- és tévéadásokba, hogy az ember tudja, miféle bárgyú érzéseket zúdítanak rá. Életbe léptették a fordí­tott kiválasztódás törvényét, hogy a romlott kerüljön fe­lülre és az egészségeset pró­bálja maga alá gyűrni. - Két könyvet írtál, a máso­dik a napokban jelent meg Emeletes mesehajó címmel. Milyen központi témára tud­nád felfűzni őket? - Mindkettőre jellemző, hogy versek, prózák és filo­zófiai felvezetések találha­tók bennük. Az előződ min­­denség őrjítő varázsa, alcíme Agyrakéták. Keletkezéséről annyit, hogy rájöttem, mi mindannyian varázslónak születtünk, azok is vagyunk, csak nem tudunk róla, mert elvarázsoltak bennünket. Ebből következik, hogy fel kell fedezni eredeti, termé­szet szerinti lényünket, és is­mét olyan varázslóvá kell válnunk, aki varázsolni tud. Szoktatással, agymosással elvették a látásunkat, ezért újra meg kell találnunk a magunk útját saját, igazi éle­tünkhöz, amelyet teljes élet­akarattal tudunk élni és fel kell fedezni a bennünk lako­zó életakaratot. Ehhez belső világunkba is - ahol „agyra­kétákkal” közlekedünk - fel kell szabadítani az erőnket, de magunk körül is tiszta le­vegőre van szükségünk. Új kötetem verseinek sajátossá­ga, hogy bár a csillagok ro­mantikus formában is meg­jelennek bennük, nem csu­pán mellékszereplőként kúsznak be a tartalomba, ha­nem jelentőségüknek meg­felelő szerepet kapnak. Ed­dig sosem fordult elő, hogy valaki a nappal, a csillagok­kal kapcsolatba került és él­ményeiből egy olyan kötetet hozott volna össze, amely­ben a csillagok nem pusztán hangulati elemként jelen­nek meg. - Említetted, hogy bennünk a gének hordozzák az ősi tulaj­donságokat. A csillagok őstu­dásának fényei című versciklu­sod milyen egyéb őstulajdonsá­gokra utal? - A csillagok az életet, ér­zéseket és gondolatokat hor­dozó életközpontoknak is nevezhetők, amelyek termé­szetét viselkedésükből ért­hetjük meg. A nap életet adó tényező, ahogy fölragyog, sugara a földbe bújik. Virág szökken szárba, sziromtá­nyérja antennaként fordul a nap felé. Úgy érzem, ebben az áramkörben él a megvaló­sulás, a kozmosz, a növényi, emberi és állati lét alaptitka, közülük azonban mintha csak a növényi civilizáció birtokolná meg ezt a titkot. Az embernek újra meg újra meg kell tanulni a világ nyel­vét, a növény cselekedeté­nek logikáját. Át kell lénye­gülni ezek megértéséhez, hi­szen testvéreik vagyunk. Rejtély, hogyan lettünk test­vérekből kártékony lények, akiknek legfőbb céljuk épp az őket szülő természet le­igázása, ahogyan azt valaki pár ezer évvel ezelőtt célul kitűzte. Az emberiség azóta is errefelé halad, noha en­gem senki nem kérdezett, hogy akarok-e ebbe az irány­ba haladni, és nem is isme­rek senkit, akit megkérdez­tek volna. Ez azért furcsa, mert ha történetesen vonat­ra szállunk, tudni szeret­nénk, hogy hová megy. Ha ez a vonat az életünket jelenti, még inkább tudnunk kéne, hogy merre megyünk. Úgy 2000 évvel ezelőtt még a régi görög kultúrát, Arisztotelészt és Platont is feketelistára tet­ték. Csak a reneszánsz alatt lazult valamit ez a lefojtás, de utána meg felbukkant a glo­balizáció. - Azért a nap sem mindig kedves hozzánk. Épp a napok­ban hallottam a hírekből, hogy al1 évenként felerősödő napki­törések hatására igen erős mág­neses mező árasztja el a földet. Az emberre állítólag nem veszé­lyes, de az űrjárművek számí­tógépeit befolyásolhatja. Ez is csak ködösítés, mint annak ide­jén a csernobili rizsa, míg azt vesszük észre, hogy két fejünk nőtt.­­ A hivatalos irányvonal nem akar tudni arról, hogy a kozmikus hatások igenis be­folyásolják az embert. Vajon a napsugár nem hat a földre és az emberekre? A kérdés inkább az, hogy nyomon le­­het-e követni a fizikai és bio­lógiai hatásokat. Ami a nap­folttevékenység emberre gyakorolt hatását illeti, egyértelműen valóban nem bizonyítható, hiszen például a rengeteg szívpanasznak ezer más kiváltó oka lehet. - Tudományos munkád mel­lett mennyi időd marad a VHK együttesre? - A hét végén például Haj­dúböszörményben leszünk, a Kotta-fesztiválon. A Diák­szigeten 5-én 14 órakor Vissza a természethez, vissza a társadalomhoz-előre címmel tartok elő­adást, 6-án este a Nagyszínpadon lépünk fel, míg 7-én az Emeletes meseha­jó verseskötetem bemutató­ját tartjuk. - Melyek a leggyakrabban hozzád intézett kérdések?­­ Hogy mikor fog átalakul­ni a magyar társadalom abba az irányba, amelybe én is sze­retném. Nekik azt válaszo­lom, hogy ez rajtuk is múlik. Meg kell alakulni a termé­szetes közösségeknek, a meglévőknek tovább kell fejlődni, és amikor összeér­nek, az egész ország ügyeit átlátva, jó döntéseket kell hozniuk. Ehhez azonban szükség van kritikus tömeg­re, több tíz- és száz­ezer em­berre, lehetőleg mindenkire. Olyan ez, mint a szellemi nagykorúságba lépés. Ki kell vívni az önrendelkezés álla­potát, nemzetté kell válnia a magyarságnak. Hogy ez mi­korra várható? Ember meg nem mondja, de a mai viszo­nyok kikényszerítik, ugyan­is a világ abba az irányba ha­lad, hogy ha nem akarunk statisztákká, mellékszerep­lőkké válni saját életünkben, akkor lépnünk kell. Szakács Gábor Grandpierre Attila Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány „Utánajártunk” Hivatala Cím: 1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 5-7. Tel ./fax: 367-4038. Mobil: 06­(20)-960-7289. Ügyfélfogadás: minden hétköznap 9-16 óráig.

Next