Magyar Fórum, 2001. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

2001-07-12 / 28. szám

2001. július 12. Magyar Fórum Orbán Balázs újra szülőfalujában Erdély népe évtizedeken át emlékeket ké­rődzőn és lelkében melengette a nagy vá­gyat visszahozni a visszahozhatatlant. Minekünk történelmi osztályrészül az ju­tott, hogy éljük tovább a valósággá élt ál­mot. Nagy püspökünk, Márton Áron Nyiko­­malomfalvával párhuzamosan a székelylen­­gyelfalvi lelkipásztori feladatot is rám bízta 1975-ben. Akkor Orbán Balázs nevét aki ki merte mondani, azt a meghajló emberek - meghajlított emberek figyelték. Az Orbán­­kúriától nem messze, a vén cserefák árnyé­kában az Orbán család temetőkertet készí­tett, hogy ott az Orbán-leszármazottak nyu­godjanak. A kegyeletet sem kímélő diktatú­ra felborogatta a síremlékeket, és enyészet­nek indult a kis temető. A hallgató sírok közt feladtam a kérdést, amint láttam Or­bán Balázs édesapjának, testvéreinek, ősei­nek ledöntött síremlékét: Uram, mikor lesz itt feltámadás? A ’89-es bontakozás választ és tettet ho­zott. Gyergyószentmiklósról szólítottam azokat, akik tudták, hogy a történelem nagy ítélete előtt egyszer felelünk, ha most itt földhöz feszült lábbal nem merünk csele­kedni. Bálint Domokos elkötelezett testvé­rünk, és hathatós segítséget nyújtott Ferenc Domokos, a gyergyóújfalvi bánya, a gyer­­gyói kerület katolikus papsága, Orbán Ba­lázs őseinek sírkertjét visszaadta a kegyelet világának. 1990. április 19-én ökumenikus családdá formálódtunk, amikor a felépített cinterem, harangláb és kopjafa tövében a Hargita felé fordulva őseink évezredes hité­vel így daloltunk­­.„Isten áld meg a magyart”, „ Tebenned bíztunk eleitől fogva. ” Az újabb vergődő kérdés nem hagyott nyugton, Székelyudvarhely, az ősi anyavá­ros Orbán Balázst elvette szülőfalujától, amikor a szobrát leplezték, akik Orbán Ba­lázzsal akarnak találkozni, azok Székely­­lengyelfalván keresik a bölcsője újra felvert visszhangjában. Ezért indultunk segítőket keresni, hogy a szülőfaluba hazajöjjön a székely rabonban, Székelylengyelfalva ki­csi és szegény, de jöttek a gondviselés gyer­mekei, akik a jövőbe vettet élő hittel akar­ják erdélyi létünket a megsemmisülés bor­zalmas partjától eltávolítani, és megszüle­tett a millennium évében a nagy vágyunk Orbán Balázs szobra. Lipótváros V. kerület önkormányzata segítette ezt a nagy művet, mert itt olyan vezetők állnak a vártán akik, észreveszik a füstölgő romokat, és ráérez­­nek, hogy mekkora vigasz, amikor egy da­rabot elvisznek a bánatunkból. Karsai Ká­roly polgármester úr, dr. Bartal Sándor ál­talános alpolgármester úr és a képviselő­­testület megértői nyújtottak segítséget. A szobrot Zawaczki Walter, Székelylen­gyelfalva szülöttje, a Nagyváradi Képzőmű­vészeti Főiskola végzős növendéke formál­ta, és a szovátai Sánta Csaba képzőművész öntötte. Orbán Balázs hazaérkezése hozott a falu­nak egy olyan felújított kultúrházat, hogy a környék egyik legszebb várbástyája lett. A romladozó kultúrházat az ajándékozó jóság emelte újból a falu fölé. Az is virrassza és hirdesse, hogy mi messze sugározva ünnep­lünk, és mi itt akarunk maradni. Mennyire igaz, hogy az arcok tovább él­nek az emberben. Orbán Balázs arcát láttam az egyeneságú leszármazottban, dr. Orbán Gyula tanár, családja, édesanya segítő szere­­tetében, akik Hollandiában élnek. Erdélyi fogadott testvéreink élnek Amerikában: Ge­­réby Stefánia, férje, Geréby János, Temes­­váry Ildikó, Montanából lánya, Temesváry Teréz és Nemes Dodi. Berta László, Megai Klára, Kovács Gitta és a Magyar Segély Egyesület Clevelandból, dr. Barta Tibor ad­junktus, Barta László Budapestről, dr. Szé­kely Dénes gyulafehérvári teológiai tanár. A templom, a kicsi falu fehér temploma is felújításra szorult, mert várta piros pünkösd napját és a bérmálás szentségét osztó főtisztelendő Tamás József segédpüspök urat. A templom és hívei főtisztelendő dr. Tempfli Imre Németországban hivatását teljesítő referens úrnak és főtisztelendő Barth Ottó pénzügyi kamaraigazgatónak mondnak hálás köszönetet. Orbán Balázs, hogy hazatérhessen, az unitárius testvéreink támogatását is kértük, de magunkra maradtunk. Székelylengyelfalva pünkösd napján átvehette Lipótváros V. kerület ajándékát, a millenniumi zászlót dr. Bartal Sándor álta­lános alpolgármester kezéből, aki beszédé­ben megsimogatta az annyi viharban meg­­edzett kisded nyájat. Erdős László honvéd ezredes a zászló átadását oly magasztos sza­vakkal, ceremóniával ünnepelte, hogy az volt az érzésünk, hogy mi vagyunk az igazi zászlótartók. Minden születés egy áldozatvállalás, itt a nagy áldozat hozó Bálint Domokos, az egy­házközség gondnoka, a polgármesteri hiva­tal tanácsosa, de mellette állt hűséggel fele­sége, Erzsébet asszony. Hisszük, azért tet­ték, hogy felettünk szebben ragyogjanak az erdélyi csillagok. 2001. pünkösd délutánján a székelylengyelfalvi kicsiny gyermeksereg ajkán felcsendült az ének: „Halló, magyar, Erdély felelj...” ebben a pillanatban dr. Or­bán Balázs szobráról hisszük véglegesen le­hullt a lepel és hazaérkezett, hogy végren­deletének záró soraival biztasson minket, véreit. Erdélyinek lenni több munkát és na­gyobb felelősséget jelent. ” Hajdó István Székelylengyelfalva egykori plébánosa a gyergyói kerület főesperese Zárszó Szárszón A balatonszárszói Farkasházy-hétvége szá­mos emelkedett gondolata közül is kiemel­kedett a házigazda alábbi mondata: „Ne sa­játítsa ki a jövőt az, aki nem tudja, milyen volt a múlt.” A vicces szónok Kövér László egy nem­rég elhangzott szegedi beszédére utalt, amelyben a volt Fidesz-elnök azt mondta pártja küldötteinek: „Ti nemcsak szebbek, hanem okosabbak is vagytok, mint az el­lenfél.” Farkasházy ezt a jelek szerint cá­folja, neki jobban tetszett a daliás közel­múlt, amikor Leonyid Brezsnyev másfél perces nyelves druzsbát adott a szintén elaggott Eric Honeckernek a Lenin-mau­­zóleum tövénél régi partizán hevülettel. Szerintem inkább Selmeczi Gabriella, mint a két agg mozgalmán.. Emellett talán agykapacitásban is ver­senyképesek a Kövér-fiatalok az Ez-a­­harc-lesz-a-végsőfoxi-marxistáival. A szárszóiaknak mindenesetre tetszett a Farkasházy-szózat, valószínűleg meg is tapsolták, ahogyan Heller Ágnes filozófus magasztos gondolatát, amely valahogy úgy hangzott: ma minden demokratának fel kell emelnie szavát a nem szobatiszta esz­mék ellen. A XXI. század demokratája nem hagyhatja szó nélkül az ordas, soviniszta eszmék megjelenését, a kirekesztést, a rasszizmust, az antiszemitizmust stb. Hogy ki itt az ordas meg a soviniszta, arra nézve nem adott kapaszkodót a mélygon­dolkodó asszony, megszólalt viszont Fodor Gábor, aki annak idején tévedésből a Fidesz­be lépett be, majd SZDSZ-színekben lett kultuszminiszter (ahonnét azonban maga Horn Gyula küldte el, mondván, borzasz­tóan lusta). Azt mondta Fodor Gábor, hogy a félelem ismét befészkelte magát a magyar társadalomba, de őt ezt nem fogja eltűrni - nem is tűrte, bátran mondta a magáét. En­nek ellenére nem vitte el a titkosrendőrség, de még csak rá sem pisszegtek, ami viszont az elmondottak fényében érthetetlen. P.Gy. i­ Egy hullámhosszon kezdjük a végén. Megkövetem Mester Ákost. Az „és” az durva volt. Az „és-t” visz­­sza kell vonnom, és természetesen vissza is vonom. Az elmúlt héten komor küllemű levelet kaptam a Pesti Központi Kerületi Bíróság­tól. A külcsín ezúttal összhangban volt a belbeccsel: kiderült belőle, hogy dr. Ne­­héz-Posony István SZDSZ-es „sztárügy­véd” jogi képviseletével perbe fogott enge­­met maga Mester Ákos! Hiszik, nem hi­szik, örömmel fogadtam a hírt. Több mint egy évtizedes politikai-újságírói pályafutá­som alatt eleddig mindössze egyetlen per­ben voltam érdekelve, az sem volt politikai természetű, leginkább „tyúkpernek” volt minősíthető, érezhette ezt a bíróság is, hi­szen ítéletében végül is senkinek nem adott igazat... Figyelembe véve, hogy az el­múlt évtizedben meglehetős gyakoriság­gal ostoroztam és parodizáltam a baloldali véleményformálókat és politikusokat, többnyire „névvel, címmel, telefonszám­mal” már kezdtem aggódni. Sehol egy fel­jelentés, mi az, lehet hogy terméketlen földre hintem a magot?! Biztosan bennem lehet a hiba. Szerény emberként arra per­sze gondolni se mertem, hogy én az elmúlt években nem kreáltam fiktív „bányaügye­ket”, nem dobálóztam ész és erkölcs nélkül „Fidesz-közeli” cégekről, és úgy általában a szubjektív publicisztikai műfajban is megpróbáltam különválasztani a pufajkás verőlegényt a bolti csokitolvajtól. No, de most vége az aggódásnak, megtört a jég, Mester Ákos végre feljelentett. Egyetlen mondat váltotta ki belőle azt a tenger­fájdalmat, ami következtében eh­hez a radikális lépéshez folyamodott... E hasábokon június 7-én a Magyar Rádió új elnökének megválasztása kapcsán elmél­kedtem arról az alantas pánikkeltésről és hazudozásról, ami a kinevezés előtt a bal­oldali sajtóban zajlott. El nem ítélhető mó­don felsoroltam néhányat azok közül a nyíltan baloldali újságírók közül, akik az állítólag „a jobboldal által lenyúlt” rádió­ban háborítatlanul dolgoznak, sőt olykor nyíltan kampányolnak... És itt következett az inkriminált mondat (leírom, remélem, ez nem jelent dupla büntetési tételt): „Ran­gos Katalin is dolgozik, Mester Ákos és csapata háborítatlanul fasisztázik aló órá­ban.” Itt van tehát az a bűnös „és” amit ter­mészetesen visszavonok. Ugyanis a nyelv logikája szerint a „Mester Ákos és csapata” azt jelenti hogy „Mester” és a „csapat” is tevőlegesen részt vesz az általam említett uszításban. Márpedig Mester - ezt illik tudni róla -1994-ben jogilag kilépett a Ma­gyar Rádióból, s azóta csak a 168 óra című világlapot főszerkeszti. „Jogilag” - írtam, és ez a kulcsszó. Mert a műsor címe koráb­ban szintén 168 óra volt, ezt változtatták a rendkívül szellemes 16 órára. Csak azért, hogy a csekélyebb értelmű baloldali szava­zók előtt is világossá váljon: a műsor ken­dőzetlen baloldalisága, kormány- és jobb­oldalgyűlölete jottányit sem változott. Mester szelleme ott kísért, csupán fizikai valójában nincs jelen. Ha azt írom „Mester csapata”, lehet hogy jobban járok? Mert igen, bizony tisztelt Mester kolléga, ez az Ön csapata! De írhat­tam volna „Kuncze csapatát”, „Medgyessy csapatát”, vagy éppen „TGM csapatát” is, és nem hazudtam volna. Csak azért nem tettem, mert az Ön neve emblematikusabb ez ügyben, éppen az átlátszó 168 óra-16 óra ügy miján. Ugyanis, tisztelt Mester kollé­ga, ha azt írom, hogy „mi egy csapatba tar­tozunk” az nem azt jelenti, hogy együtt fut­ballozunk a Vasasban. Még csak azt sem, hogy feltétlenül együtt dolgozunk egy ra­dikális baloldali szerkesztőségben. De nem ám! Az is „egy csapat”, akik együtt vo­nulnak ki kék szalaggal a rádiós elbocsátá­sok idején, és az is egy (ugyanaz), akik hall­gatnak, mint hal a szatyorban, amikor ki­váló jobboldaliakat rúgnak ki páros lábbal a Magyar Televízióból, a Horn-féle média­terror idején... Bizony, ilyen sokszínű és árnyalt a mi gyönyörű anyanyelvünk, tisz­telt Mester kolléga! A „vádirat további pontjai is gyönyö­rűek, kár, hogy terjedelmi okok miatt nem oszthatom meg teljességükben a Tisztelt Olvasóval. Kiderül belőlük, hogy Mester Ákos „demokratikus elkötelezettsége” miatt nem fasisztázik, ez a megjegyzés al­kalmas arra, hogy a „róla kialakult társa­dalmi képet kedvezőtlenül befolyásolja”, és ez különösen súlyos bűn, ha „egy mérték­adó, a demokratikus értékek, az emberi jo­gok és az emberi méltóság” iránt elkötele­zett lap főszerkesztőjéről van szó. Hogy az utóbbi nárcisztikus, a jó ízlés ha­tárán billegő jelzőhalmazról mi a vélemé­nyem, arra kevés szót szeretnék veszteget­ni, nehogy dr. Nehéz-Posony egy valóban becsületsértő kijelentést teljen a sorok kö­zött... így hát csak röviden, pontokba szed­ve: 1. A „demokratikus elkötelezettség” na­gyon nemes eszme. Aki ennek szellemé­ben nem fasisztázik, az különösen becsü­­lendő, ám felhívom Mester Ákos figyelmét arra, hogy a nagyobb könyvtárakban fel­lelhetőek a 168 óra bekötött évfolyamai, az esetleges per kezdetéig lesz időm lapozgat­ni... Ám ennél is nagyobb baj, hogy külön­böző társas eseményekről, médiabulikról szóló képes beszámolókban megannyiszor láttam Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, dr. Popper Péter és a többiek mosolygós társaságában. Most mi lesz, ha legközelebb találkoznak? Miképpen fogja elmagyaráz­ni nekik, hogy ők bizony nem demokrati­kus elkötelezettségűek? (Forrásmunka: Tóth Gy. László: Politikailag korrekt). 2. A társadalom - tudomásom szerint - tízmillió magyar állampolgárból áll. Örömmel és megnyugvással konstatá­lom, hogy Mester Ákos információi sze­rint a Magyar Fórumnak tízmillió olva­sója van... A „róla kialakult társadalmi képet” sajnos szerény eszközeimmel nem tudom befolyásolni. Megtette ő ezt saját maga, az előbb említett tüntetésekkel és nem tüntetésekkel, valamint a VIP-listás szereplésére vonatkozó kérdésekre adott, finoman szólva nem kielégítő válaszai­val... 3. Ha én mértékadó lennék, fogékony az emberi méltóság iránt és főszerkesztő (M. Á. szerint bizonyára egyik sem vagyok), nem közölném hétről hétre, hogy kicsoda Kaya Ibrahim, egyrészt, mert nem vicces, másrészt, mert a vizsgálat folyamatban van, harmadrészt pedig, mert nem vagyok elég karakán ahhoz, hogy melléírjam: „Ki az az Acsay?” (Neves televíziós, valószínűsíthető III/II-es álneve, egyéb­ként...) Egyszóval, ha mindig csak a job­boldallal szemben lennék vagány, akkor inkább hagynám ezt a mértékadóságot a fe­nébe... Ja, és egy főszerkesztőnek nem árt, ha néha olvasná a saját lapját. Akkor talán észrevenné, hogy vezércikk címén mikép­pen őrzik a fasizálódó Magyarország rém­képét egyes kollégái. + 1. Ez a slusszpoén. A dr. Nehéz­ Mes­ter szerzőpáros különféle anyagi és nem anyagi elégtételeket követel. A tollba-szu­­rokba hempergést és a kalodát valamiért kifelejtették. Ám megfogalmaztak egy olyan hangvételű helyreigazítást, amit ta­lán maguk sem gondoltak komolyan, majd hozzátették, hogy mindezt közöljük a Ma­gyar Fórumban, és saját költségünkön (!) a Népszabadságban (!!) és a Magyar Hírlap­ban (!!!). Nevezett lapokban egyébként so­ha egy sorom sem jelent meg... Bízva a ma­gyar igazságszolgáltatásban dolgozók hu­morérzékében félek, hogy ennél a pillanat­nál elillan majd a tárgyalótermek méltó­ságteljes hangulata. Amúgy az első tárgyalási nap 2001. de­cember 8-a. Nyugodt szívvel és tiszta lel­kiismerettel várom. Csak egy kicsit már előre unom. Van ennek értelme, tisztelt Mester Ákos? Szűk fél évvel azelőtt, hogy a hivatásos gyűlölködőket minden bi­zonnyal hosszú időre leszavazza majd a magyar választópolgár? Olvasgassunk in­kább! Én Krúdyt, Kosztolányit, Németh Lászlót, Reményiket. Ön a kollégáit és Tóth Gy. Lászlót. Mindketten sokat fogunk tanulni... Galsai Dániel

Next