Magyar Fórum, 2001. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

2001-07-12 / 28. szám

10 POLITIKAI ARCKÉPCSARNOK Szentmihályi Szabó Péter jegyzete Gömbös Gyula (1886-1936) Vitéz jákfai Gömbös Gyula hivatásos katonatiszt, politikus, miniszterelnök 1886-ban született a Tolna megyei Murgán, mint a Vas megyei, jákfai előnevet viselő Gömbösök leszármazottja, édesapja a murgai evangélikus elemi iskola tanítója volt. A pécsi hadapródiskola elvégzése után Zágrábba vezényelték, kiváló sportoló lett, 1912-ben a bécsi vezérkari tisztképzőbe, majd a frontra került, 1915- ben századossá léptették elő, megnősült, 1916-tól központi kormányhivataloknál teljesített szolgálatot, hivatásos vezérkari tisztként működött. 1919-ben a Magyar Országos Véderő Egyesület (MOVE) elnökévé választották, a szegedi antikommunista ellenkormány hadügyi államtitkára lett, Horthy támogatója és bizalmasa. 1920-ban lett parlamenti képviselő, szerepet játszott a második királypuccs felszámolásában. 1922-ben csatlakozott Bethlen István és Nagyatádi Szabó István Egységes Pártjához, melynek ügyvezető alelnöke lett. Ettől kezdve haláláig Abádszalók mandátumával volt jelen a parlamentben. 1923-ban megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot. 1929-től honvédelmi miniszter lett, ebben az évben avatta vitézzé a kormányzó többek között Keresztes- Fischer Ferenccel és Héjjas Ivánnal együtt. Gömbös baráti köréhez tartozott Kozma Miklós, Eckhardt Tibor, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Hóman Bálint. Gömbös Gyula 1932. október 1-jén lett miniszterelnök, s meghirdette a 95 pontból álló Nemzeti Munkatervet. Az olasz korporációk mintájára akarta átszervezni a szakszervezeteket, igen szoros kapcsolatot épített ki példaképével, Mussolinival, de külföldi kormányfőként elsőnek tett látogatást Hitlernél is. Megkötötte a római egyezményt Olaszországgal és Ausztriával. Gyógyíthatatlan vesebajban halt meg németországi gyógykezelése végén Münchenben. Az ízig-vérig katonaként érző és gondolkodó, hazáját végtelenül szerető Gömbös Gyulát a baloldal izzó gyűlölete kísérte. A Döbrentei téren 1942- ben felállított fehér márványszobrát 1944. október 6-án az ellenállók felrobbantották, síremlékéről az Örkény vezért ábrázoló lovas szobrot 1946- ban távolították el. A „szélsőjobboldalinak”, „fasisztának” bélyegzett Gömbös Gyula már a Monarchia idején önálló magyar hadseregről álmodott, mely képes lenne megvédeni a magyar határokat. Gömbös magyar fajvédő zsidóellenessége bécsi tartózkodása idején erősödhetett meg, 1918- as tanulmányában, majd 1920-ban, a numerus claususszal kapcsolatos vitában a zsidók „bomlasztó hatásáról” szólt, s a „nemzeti öncélúság” csak a Kárpát-medencei vezető szerep érvényesítésével teremthető meg Gömbös szerint. Az önerőből való konszolidáció, a gazdasági talpra állás fontosságát és a jogrend helyreállítását hangsúlyozta, nemzeti, fajvédő, agrárius alapon, a reformok terén az óvatos haladás híveként, hogy „a föld a honszerető magyaré legyen”, míg a tőkével szemben a magyar munkásság érdekeit tartotta szem előtt, vagyis Gömbös gondolatai sokban megelőzték a nemzeti szocializmus eszmevilágát, mely a kapitalizmust „zsidó” találmánynak tartotta, s legnagyobb bűnének azt vélte, hogy nem biztosított esélyegyenlőséget a keresztény középosztály alsóbb rétegei számára. 1923-ban megfogalmazott 21 pontja a keresztény magyarság életfeltételeinek biztosítását és megjavítását foglalta össze, és különösen sokat tett a testnevelés, az egészséges ifjúság nevelésének és a tömegsportok terjesztésének ügyéért. Gömbös őszinte, tiszta kezű, megvesztegethetetlen politikus volt, aki az erő pozíciójából kívánta Trianon revízióját végrehajtani. Gömbösnek voltak „vezéri” ambíciói, de nem orientálódott egyoldalúan Németország felé. Az ötvenéves korában meghalt magyar miniszterelnök egy emelkedő nemzetet hagyott hátra, s aligha sejthette, hogy szinte egész műve megsemmisül a második világháborúban. Magyar Forum_______ A dal diadala A világ tele van erőszakkal, durvasággal és káromkodással. Az a menő, aki mindezekből a legtöbbel rendelkezik és a legharsányabban adja a világ tudtára eme tulajdonságait. De hogy ne csak a gondokról beszéljünk, említsünk ellenpéldát is, szerencsére van ilyen. Június 29-én Bon Jovi és zenekara adott koncertet a bécsi Práter stadionban. A tengerentúli sztár bő 5- 6 évvel ezelőtt egy kisebb méretű fesztivál keretében a Hajógyári-szigeten kápráztatta el magyar hallgatóságát. Azóta sem járt errefelé, aminek valószínűleg pénzügyi okai is lehetnek. Bár ki tudja. Az állóhelyért leszurkolandó 495 osztrák schilling úgy hússzal beszorozva tízezer magyar forintot jelent, és ha értesüléseink nem csalnak, akkor a pár hete nálunk megfordult énekes, Nick Cave is csaknem enynyiért árulta műsorát. Nem tudom, mi változott ekkorát, de pár évvel ezelőtt még 2000-3000 forintért lehetett megtekinteni az Iron Maiden, a Metallica és Alice Cooper előadásait az MTK- stadionban, pedig ők sem voltak amatőrök. A piszkos anyagiak helyett azonban szenteljük figyelmünket ezúttal a produkciónak. A show business ringjébe mintegy 15 évvel ezelőtt beszállt előadó mindig is a gyengébb nem kedvence volt. Bár szép dolog a férfiasság, a macsóvirtus, azért nem kevesen vannak olyanok, akik szemében nem feltétlenül a bokáig tetkóval „kivarrt” testek és az ötvenes bicepszek jelentik a férfierőt. Bon Jovi pontosan az ő emberük. A 38 esztendős énekes mindmáig megőrizte kölyökjellegét, nem fog rajta az idő, igaz, vigyázott is arra, hogy soha ne látszódjék többnek évei számánál. Magánéleti hisztériák, drogos felhangok nem terhelik a múltját, két gyermekét példásan neveli, ráadásul bölcs előrelátással napi egy óránál többet nem engedi őket a tévé előtt ücsörögni. Tudja, hogy a képernyő mértéktelen bámulása csak a bugyutaságra való hajlamot fokozza, a kulturálódást semmiképp. A Prátert saját gyermekeihez hasonló korú tinédzserek lepték el, voltak vagy ötvenezren. Egy dolog azonnal feltűnt. Nem voltak kigyúrt, izomagyú biztonsági emberek, mint idehaza, akik még véletlenül sem a rendre ügyelnek, hanem többnyire alvilági kapcsolatoktól sem mentes megbízóik - lásd Tasnádi - sértetlensége felett őrködnek. Számtalan példát tudnánk mondani, hogy erejüket fitogtatva milyen elementáris hevülettel csépelték a legkisebb rossz szóért is az egyébként ártatlan ifjakat klubokban, koncerteken. Ezeknek a tuskóknak nyoma sem volt Bécsben. A beengedők és motozók szinte maguk is a közönséggel egyidős, általában nyápic egyedek, nem pedig eleve ellenszenvet öltő, vastag nyakú debella kopaszok közül kerültek ki. Igaz, időről időre feltűnt a tömegben egy-egy rendőr, de ezen sem botránkozott meg senki. Itthon ilyenkor már ombudsmanért kiáltanának a jogvédők, hogy mit keres a hatóság egy ifjúsági rendezvényen, sérülnek az emberi jogok, bizottsági meghallgatásra idézik be a nemzetbiztonsági és titokminisztert, interpellálnak a kormányfőhöz a parlamentben. Valaha azért mentünk Bécsbe, hogy egy kis szabad levegőt szívjunk, ma azért, hogy önfeledten szórakozzunk. Persze, ha anyagilag megengedhetjük magunknak. Valami hihetetlen nyugalom áradt ebből a több tízezer fiatalból, aki ugyanúgy szemetelt, itta kóláját, öltözött mint magyarországi kortársai, összbenyomás tekintetében mégis egészen mást mutatott. Családias jelleget öltött a várakozás. A dallamos rockot nyomató svájci Gotthard együttes után - a Deep Purple-féle Hush-feldolgozásukhoz még Ian Gillan is gratulált - fél kilenckor őrületes hangorkán jelezte az egymással trécselők számára, hogy vigyázó szemeiket a kivetítők felé fordítsák, amelyen a zenekarról készített promóciós film azt mutatta, miként közelítenek lakosztályukból a színpad felé. Beszállnak, kiszállnak a liftből, majd felbukkannak a színpadon, ahová helyi értesülés szerint egyenesen a reptérről szállították őket. Fekete egyennapszemüvegükben olybá tűntek, mint egy szabadnapos Fenyő Miklós, ám néhány nóta után szerencsére megszabadultak az idétlen kelléktől. Bár az első pillanattól kezdve úrrá lett a stadionban az őrület, mindenki minden számot betéve ismert, énekelt, a nyolcadik nóta - It’s My Life (Ez az életem) - hozta meg a teljes áttörést. Döbbenetes látvány volt, amikor a küzdőtériek mellett immáron a lelátók közönsége is talpra szökkenve fújta a jól ismert dallamot. Egész idő alatt egyszer el nem hangzott az angol nyelvterületről indult, majd szolgai módon átvett, napjainkra kötőszóvá szelídült, ám továbbra is gusztustalan fuckin’. Úgy tűnik, hogy a szexualitás eme kifejezésének úton-útfélen történő hangoztatása nélkül mintha mindenki fél méterrel kisebbnek érezné magát. Erre itt és most mégsem volt szükség. A dalok önmagukért beszéltek és ez igen jó jel. Bon Jovi szenzációs érzékkel tud hihetetlenül fogós refrénekkel megtűzdelt dallamokat formálni, amelyek egyfelől magukon hordozzák a kemény rock ismérveit, másfelől nem mentesek az érzelmektől sem. Klasszikus értelemben vett rockot játszanak, hasonlót, min amit annak idején az Animals, a Kinks, a Yardbirds, a Them, Spencer Davis és a többiek. A You Give Love A Bad Name, Born To Be My Baby a műfaj klasszikusai és azok is maradnak. Bon Jovi színpadi képességeit tekintve egyre inkább Mick Jagger utóda, és bár a Keep The Faith ütemébe - nem véletlenül - ezúttal beleszőtte a Rolling Stones-féle Sympathy For The Devil című számának jellegzetes motívumait is, idegen tőle minden sátánizmus, fekete mágia és gonoszság, a szülők nyugodtan engedhetik porontyaikat koncertjeire. Három ráadással köszönték meg a közönség rajongását, az utolsóban a klasszikus Tequila és a Twist And Shout zárta a sort. Ezzel a húzással a másik nagy hipnotizőr, Bruce Springsteen példáját követve bolondították meg a népet. A két és fél órás koncertből nem maradhatott el az ilyenkor szokásos tűzijáték, de őszintén szólva nem ettől volt jó mindaz, amit csináltak. Dacolva a bevezetőben említett, a modernség hamis látszatába burkolt erőszakkal, durvasággal, a szó szoros értelmében vett zenével hódították meg a mindennapok hülyeségével és kegyetlenségével elárasztott fiatalokat. És ez már önmagában óriási érdem ebben az Istentől és minden emberi értéktől elrugaszkodott világban. De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik idehaza próbálnak értéket teremteni a könnyű műfaj harcmezején. Mert hogy harc dúl, ahhoz nem fér kétség. A teljesen elértéktelenedett popműfajt úgy próbálják a rockerek nyakába sózni, hogy egyes lemezboltokban már a Deep Purple-CD-k is a popkategória polcain kapnak helyet, miközben a rock nevet ki sem írják. Megkezdődött a két irányzat mesterséges összemosása, így ha a műfaji hovatartozásban járatlan lemezvásárló téved az üzletbe, már fel sem tűnik neki, hogy becsapták. Ilyen körülmények között kerül sor július 10-14. között a XI. Rockmaratonra. Mint Gyimesi „Gyimó” Sándor szervezőtől megtudtuk, az eddigi csörgő-tavi (Szekszárd) rendezvénynek ezúttal a pécsi Malomvölgyi Arborétum ad otthont, mert a tó területét kárpótlásba adták. A négy új - közte egy külföldi - tulajdonosnak fizetendő bérleti díjat már nem tudták volna kicsengetni, ezért kerestek új helyszínt, amely párhuzamosan a siklósi úttal, 4 kmre található Pécs városától. Megközelíthető a buszpályaudvar 24-es kiállásától, valamint a Nevelési Központtól induló 61-es buszjáratokkal. A naponta 14 órától hajnali 3 óráig tartó koncertek mellett sportprogramokkal és a környékre szervezett kirándulási lehetőséggel, mobil vécékkel, zuhanyzós konténerekkel, vidámparkkal, sörsátorral várják az érdeklődőket. Nem járunk messze az igazságtól, ha hozzátesszük, hogy a hazai rockélet teljes keresztmetszete kel életre ezen a héten. Az első napon a belépés ingyenes, bővebb információ a 06-(20)-912- 0599-es mobilszámon kapható. Szakács Gábor Bon Jovi, a dalnok 2001. július 12.