Magyar Fórum, 2002. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
2002-03-07 / 10. szám
10 POLITIKAI ARCKÉPCSARNOK Szentmihályi Szabó Péter jegyzete Bán Antal (1903-1951) Bán Antal (eredetileg Rozmayer) sváb családban, egy baranyai faluban született, s Budapestre ment szakmát tanulni: a Ganz-gyárban lett tanonc, és hamar bekapcsolódott a szociáldemokrata ifjúmunkás-mozgalomba, a kommün idején az ifjúkommunisták szervezetében kapott tisztséget, a bukás után szülőföldjére menekült, melynek azt a részét Jugoszláviához csatolták, ott lett uradalmi gépész, tisztviselő, 1931- ben a vajdasági szociáldemokraták alelnöke. 1941-ben hat hónapra internálták, 1942-ben Budapestre költözött, a magyar SZDP munkatársa, 1943-ban egyik titkára lett, a fővárosi szervezőmunka vezetője, majd az értelmiségi titkárság irányítója volt. Bán Antal ekkor a párt radikálisabb, baloldali szárnyát támogatta, Szakasitscsal és Marosánnal együtt a kommunistákkal való összefogást szorgalmazta. A német megszállás után az SZDP-t betiltották, Bán Antal az illegális mozgalomban dolgozott tovább, s 1945 januárban a szociáldemokraták első gyűlése ideiglenes intézőbizottságának vezetője lett, majd főtitkárhelyettesként dolgozott. Bán Antal írta alá az együttműködési nyilatkozatot a kommunistákkal (a másik aláíró Gerő Ernő volt). A magát marxistának valló, kiváló szervező hírében álló fiatal politikus a két „munkáspárt” egységes fellépésének híve volt, nem polgári demokráciát akart, hanem szocializmust. 1945 júniusától került miniszterként az Iparügyi Minisztérium élére, s elkötelezett híve volt a minél szélesebb körű államosításnak és a magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok fejlesztésének első útja is a Szovjetunióba vezetett, Gerő Ernővel együtt. A tervgazdálkodás érdekében támogatta az Országos Gazdasági Tanács létrehozását. „Honfoglalást” akart „a nép érdekében”, s komolyan vette az „osztályellenséggel” szemben vívott harcot, nem vetve el a kommunistákkal való egyesülés gondolatát sem. Ahogyan azonban a kommunisták erősödtek és radikalizálódtak, Bán Antal is felismerte: a fúzióban az SZDP nyomtalanul (és elvtelenül) fel fog oldódni, s egyre több támadás érte az iparügyi tárcát is, melynek vezetője volt, így 1948 februárjában emigrált, Svájcban telepedett le, 1948 augusztusában semmisnek nyilvánította az egyesülést, s megalapította az MSZDP külföldi képviseletét, melynek végrehajtó bizottsága Szélig Imrét választotta elnökké, őt pedig főtitkárrá. (Az SZDP másik külföldi csoportját Peyer vezette.) Bán Antal 1949 júniusától Londonból irányította szervezetét, egységet igyekezett teremteni a különböző szociáldemokrata csoportok között, s csatlakozott a kelet-európai emigrációs szociáldemokrata unióhoz, antikommunista és szovjetellenes platformon. Bán Antal 1951 -ben tért viszsza Svájcba, akkor már súlyos beteg volt: Zürichben hunyt el. Pályájának tragikus a mérlege, hiszen egy valóban jó szándékú, s tényleg őszintén „baloldali érzékenységű” ember csalódott mindabban, amiért és mindazokban, akikkel együtt küzdött. A marxizmus ostobasága, a szovjet megszállók primitívsége és a kommunisták gyilkos aljassága szövetkezett a szociáldemokrácia ellen, létrehozva a magyar történelem legsilányabb és legmohóbb, leginkább nemzetellenes önkényuralmát, azt a szocializmust, mely mindig szerette és ma is szereti magát szociáldemokratának hazudni. Nevét és tévedéseit lassan elfeledi a magyar történelem, de sorsának tanulságai ma is elevenek: aki idegen eszmék és hatalmak szolgálatában politizál, azzal bűnhődik leginkább, hogy megéri szánalmas bukásukat. Magyar Forfm 2002. március 7. Mentsük meg az ászárieszmélyi borvidéket! Hogyan képzelik el a halott tájat? A költők fagyos, csikorgó téli vidéket képzelnek el, a tudósok elméjében a holdbéli táj kietlensége jelenik meg. De nincs igazuk. A hódunna alatt meleg álomban gyűjt erőt a mag a tavaszi hajtáshoz, a hold csiszolt fénye titokzatos, rontástól óvó ékszerként függ az éjkék égen. Az igazán halott táj egy elhagyott szőlőskert kora tavasszal, amikor nyitni kellene a tőkéket. De nem jön senki, és a tőkék úgy függenek a karóhoz kötve, mint Krisztus a kereszten. A szőlőnek nem kell sok: két év hanyagolás, és meghal. Szép az angolpark, egy franciakert, szebb a tulipános kiskert a falusi ház előtt, de legszebb a szőlőskert. A szőlő nem csak egy növény a sok közül. Több önmagánál: az emberi szellem természetbe oltása. Antropomorf saját sorsa van. Ahol terem, ott az antik táj időtlen harmóniája van jelen. Legtöbb gondoskodást igényli, de a legtöbbet is adja: a termő tudás boldog elévülését. Halott táj a kavicsos is, Ászár szőlőhegye. Hektárnyi táblákon át kidőlt karók, leszakadt lugasok sora váltakozik a kiszántott parcellák pusztaságával. Valamikor a téesznek volt ott négyszáz hektár szőlője, de a szőlő nem nagyüzemi növény, hát megszabadultak tőle: a téesztagok vagyoni igényeit - eszi, nem eszi, nem kap mást - szőlőben elégítették ki. Ászár a neszmélyi történelmi borvidék része. Kitűnő borok teremnek erre, telt, gazdag ízű, selymes és illatos fajták, amelyek ugyanakkor nem nehezek, nem taglózzák le kóstolójukat. Akárhány chablis-i elbújhat mögöttük! A gazdák tehát belevágtak a termelésbe puszta két kezükkel, számottevő támogatás nélkül is, csak hogy az ászári bor becsülete meg ne fogyatkozzék. Ma pedig ők irtják ki, hagyják veszni a szőlőt. A négyszáz hektárból papíron megvan még 93, valóságban annyi sincs. Miért? Mert megfojtják őket. Mert nincs felvásárlás. Mert „alföldi borok” árasztják el vidéküket és az országot. Alföldi bor, idézőjelben. A gazdák azt mondják, nincs a világon annyi tőke, amennyiről ennyi bor teremne le, mint Akasztó, Kiskőrös, Kiskunság vidékéről, ahol például a Kunvin nevű cég az egyik borforgalmazó. Jönnek is a tartálykocsik az ingyenborral, nem kell az ászám. Hatvan-nyolcvan forintokért osztogatják, míg nekik 160 forintban lenne a minimális tisztességes termelői ár (nem kapnak, csak 120-at, ha egyáltalán megveszik tőlük). Cukorcefrébe fulladunk - legyint Imre bácsi, az egyik szőlősgazda -, lehetetlen, hogy ezt a mesterkedést odafönt ne lássák. Látják, de hagyják. Hadd pusztuljunk el, az Európai Unió úgysem akar magyar mezőgazdaságot látni. Engem már három liter borral a kezemben megfognak és súlyos ezrekre büntetnek, a pincészetet a hetes adminisztrációval őrlik fel, és az idén még egy különadót is kivetettek az őstermelőkre. A családi gazdaságok támogatásából nekünk ennyi jutott. De legalább olcsó kannás borral ihatjuk le magunkat bánatunkban, az aztán hamarabb elintéz minket, mint a támogatási rendszer. A minősítéssel van baj, nagy baj. Minősítő egy van, Budapesten, be kell vinni két-három palack bort, és megvan az engedély, forgalmazható. A kutya se nézi, honnan van a minta, és mi áll otthon a pincében! A finánc csak a mennyiséget figyeli, de hogy mi lötyög a betontartályban... A beton sem zavarja, ugyan mi főhet benne, mert rendes bort tárolni abban képtelenség. Regionális minősítőintézetek kellenének, és helyi minősítés, vagy a pincékben, lepecsételve, ahogy régen, vagy a kocsmákból mintavétel. Ez védené a fogyasztót is, és a termelő is meg tudná kapni a tisztességes árat valódi bora után. Egyszerűen rendet lehetne rakni, ha politikai akarat lenne rá, de csak elfuserált szabályok és látszatintézkedések születnek. A pincekönyvterror, a jövedéki termékek közé sorolás éppen a kistermelőt teszi lehetetlenné. Kipusztulnak a magyar borfajták, a kisebb, de százféle egyéni zamatot kínáló termőterületek, marad négy-öt reklámmárka, de ha nincs mellette más, nincs versenyhelyzet, azok is leromlanak. Szükség van az ászár-bársonyosi fajtákra éppúgy, mint az igazi alföldi homoki borra, vagy a füredi, Balaton-melléki, debrői magyar ízekre. Az ászári kavicsos karéjos domboldala úgy fest fentről, mint a Kárpátok koszorúja. Sorsában is osztozik, pusztul, mint amaz, mint minden, ami magyar. Mentsük meg az ászári-bársonyosi-neszmélyi borvidéket! Mentsük meg a kistermelőket! Vasvári Erika A fenyegető ceruzavég Politikai tömörülés, kormányellenzék soha még ennyire nem adta ki magát! A megveszekedett gyűlölet miatt, amelyet dühösen etettek, tápláltak magukban minden iránt, ami honi és magyar (kivéve a magyar pénzt, hatalmat), egyszerűen elveszítették a mértéket, és eredendő ősi ravaszságukat feledve, nyílt kártyákkal játszanak. Hát ez az az óra, ez az a választás és kampány, amelyben végre azok is megismerhetik módszereiket, akik még nem tudtak föltételezni ekkora és ilyen gonoszságot. Csak április első negyedében lesz a választás első fordulója, de már a februári fák, hirdetőoszlopok kigyöngyözték keserű gyantaként az arcmásukat. Tele velük ez a csepp kicsi ország, ez a gyermektenyérnyi, melyet ők seleik tanítottak meg dideregni e vanító párthatalomtól. Micsoda arcok, istenem! Micsoda mosolyok a plakátjaikon! És még most is kérik a megbocsátást és megbékélést mindazért, amit elműveltek e néppel. Patkószeg tekintetek enyvmosolyban, és a zsebedig látnak: mit rejtegetsz? Ceruzacsonkoddal hová húzod a keresztet? A Szent Jobb oldalán-e, vagy az apostoli Lenin balján? De hiszen ezek egymást is utálják, emberek! Ha más nem, ez bizonyosan szembeötlő számodra is: egymást is utálva gyűlölnek bennünket s téged; igaz, félve. Félnek erősen, reszketve félnek az órájuktól, félnek a félve beismert ténytől, hogy lejárt az idejük. Hiszen Európában egyre-másra emelkednek föl a nemzeti kormányok, és a maradék hulladékot menteni akaró hazaiak kérve kérik s kapják Keletről, Nyugatról a segítséget a magyar elképzelések ellen. Most, most az egyszer hadari módon s internacionalista elkötelezettségből nyíltan játszanak ellenünk: minden és mindenütt kilátszik a köpönyegük alól, melyet oly szemérmetlenül forgatnak, akár a szélkakas forgolódik. Levágott, agyonvert, lelövöldözött, fölakasztott embereinket így-úgy eltemettük, ha késve is. Emberi vesztüket nem kívánom, de lehullásukat, süllyedésüket, eltakarodásukat úgy, de úgy megünneplem fekete nyakkendőben és vörösborral! Temetem azt a nyomorult idegenséget, melyre ráment gyermek- és ifjúkorom, és vénülőn is emlékeznem kell anyám, apám, testvéreim el-elhomályosodó szemére: se szabadság, se kenyér...! Minden az övék volt mindig, ami haszon, hatalom, habzsolás. Ettől, igen, ettől félnek, attól a ceruzacsonktól, amelylyel egyszerűen át lehet húzni további uralmukat. Nézem elriasztó plakátjaikat, azokon a „befektető” nyugati pénzelő nevét. Nézem óriásplakátjaikat, és mindeniken az ő arcukat látom: most nyíltak, végre. Fölfedték magukat. A jó tavaszi eső majd el- s lemossa vonásaikat, elcsurognak hamar, s mi feledjük, miket rügyeztek 2002-ben a jó fák, falvak, városok még egyszer. in Cz. Z. HIRDETÉSI TARIFÁINK Apróhirdetés: közületeknek 60 Ft, magánszemélyeknek 40 Ft szavanként, kiemelés dupla ár. A fenti árakhoz 25 százalék áfát számítunk fel. Egész évre megrendelt hirdetésre 50 százalék kedvezményt adunk! További kedvezményünk: 1 hónapra lekötött hirdetéséből 1 megjelenés a mi ajándékunk. Keretes hirdetések: Hirdetési vagy Méret Ár szöveges oldal 1/1 oldal (275 mm x 398 mm) 200 000 Ft 3/4 oldal (205 mm x 398 mm) 160 000 Ft 1/2 oldal (275 mmx 198 mm) 120 000 Ft 1/4 oldal (135 mm x 198 mm) 80 000 Ft 1/8 oldal (135mmx98mm) 60 000 Ft 1/16 oldal (65 mmx 98 mm) 40 000 Ft 1/32 oldal (65 mmx 48 mm) 25 000 Ft Szalaghirdetés: (40 mm x 278 mm) 60 000 Ft