Magyar Fórum, 2002. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

2002-07-04 / 27. szám

2 Csurka István I­­­i Mag war­t szemmel idestova tíz, tizenkét éve, hogy a helyzetet jól ismerő és felháborodott rádiósok segít­ségével vizsgálatot kezdeményeztem a „168 Óra” című hetilap ellen. Akkoriban ez az újság az azonos című heti politikai rádió­műsor nyomtatott változata volt, s bent a Rádióban, a Rádió pénzén és az eszközeivel készítették, de a kiadói jogokat és a hasznot egy kft. zsebelte be. Csakhogy ennek a poli­tikai magáncégnek az alapítása sok szabály­talanság közepette történt. A bíróság meg­állapította, hogy a szabálytalanságok két­ségkívül fennállnak, s ezek jogszerűen akár a cég felszámolására is vezethetnének, mi­vel azonban a szerkesztőség már működik, s a lap már a piacon van, nagyobb kár szár­maznék a megszüntetéséből, mintha hagy­ják tovább működni szabálytalanul, sőt tör­vénytelenül. Később aztán a lap elvált a Rá­diótól, de a címét megtartotta azután is, hogy már nem a műsort adta ki nyomtatva, hanem csupán csak SZDSZ-MSZP érde­keket szolgáló hazugságokat terjesztett. Az esetet nem e lap mostani felháborítása cél­jából hoztam fel, hanem esetként, példa­ként. Tulajdonképpen az egész rendszerváltás­nak nevezett komédia a fenti elv és a fenti gyakorlat szerint zajlott le. A spontán pri­vatizációról, majd a privatizációról, a bank­konszolidációról már menet közben kide­rült, hogy korrupt, törvénytelen, de folyta­tódnia kellett, akárhány ügyintézőjét lep­lezték le, akárhány könyvvizsgálója bukott meg. Mert már megtörtént, ami megtör­tént­.Az átváltozások, a bankhelyreállítá­sok - közpénzekből! - nagy részében az Air­­thur and Andersen nevű nemzetközi átvilágí­tó, könyvvizsgáló cég működött közre, ér­tékelte le a vállalatot és telepítette rá a vevőt a bagónyira leértékelt vállalatra - az a cég, amelyről most Amerikában kiderült, hogy ismét benne van egy nagy, négymilliárd dolláros csalásban, a WorldCom nevű cégé­ben. Most persze senkinek sem jut eszébe átvilágítani az Arthur and Andersen bábás­kodásával létrejött magyarországi privati­zációkat. Fennmaradási engedéllyel bír minden hamis ügyletből lett idegen cég. Mindenki elismeri, hogy a Magyar Nem­zeti Bank által a költségvetésre átterhelt 2000 milliárdos nem kamatozó adósságál­lomány, amelyért évente 600 milliárd forint kamatot kell fizetnünk nekünk, vala­mennyiünknek, törvénytelen, igazságtalan és a közösségre nézve rendkívülien káros átfordítás volt, mégis minden marad a régi­ben. A magyarság fizet, mint a katonatiszt. A módszert most is alkalmazzák, sőt ez a leginkább marokba illő célszerszámuk ma is. A szavazólapokat meg fogják semmisíte­ni, s a csalással létrejött kormány - Med­­gyessy kivételével, aki menni fog - megkap­ja a fennmaradási engedélyt, mert van. A kommunisták és a belőlük lett szociállibe­­rálisok és liberálisok más viszonyban van­nak az idővel és a történelemmel, mint a többi földi halandó. Számukra nincs törté­nelem, csak elkövetési idő van, amikor a ha­talomra jutáshoz szükséges csalásokat el­követik, amikor ölnek, rabolnak, és ezt fe­lejtési idő követi, amikor a hatalmukat az el­követési korszak társadalom általi elfelejte­­­tésével szilárdítják meg. Számukra az időmúlás a ha­talommegtartás eszköze. Az idő múlása szükségképpen együtt jár a felejtéssel, s ők arra építik a hatalmukat, hogy a nép idővel elfelejti gaztetteiket. „A múltat vég­képp eltörölni, rabszolga­had, indulj velünk! ” - ének­lik az Internacionáléban, minden pártkongresszu­son, de ennél képtelenebb dolog ma nincs is, hiszen csupa-csupa nagytőkés fújja ezt a nótát. A szegénységpárti bankár (D-209) mólban fújja. Vele kapcsolatban mindent el kell fe­lejtenünk. Most már az ő előző, 1994-től 1998-ig terjedő uralmuk során elkövetett gaztetteik elfelejtését és a privatizációs rab­lásaik elfelejtését követelik. Magyarság, fe­lejts, hogy uralkodhassunk rajtad! Mindenekelőtt az erkölcsi értékrendből kell mielőbb kilépnünk - szerintük. A hét­fői, 2002. július 1-jei Népszabadságban pél­dául Heiszler Vilmos történész az erkölcsi szempont eltemetésében odáig megy, hogy ezt meri leírni: „A miniszterelnök elhárítás múltja még jól is jöhet: behatóan ismeri tárgya­lópartnereit, s nem a háromezer éves magyar kultúra öröksége felől, hanem tárgyszerűen, pénzügyi, gazdasági és politikai kérdések felől közelíti meg a problémákat. ” Heiszler úr te­hát történész, 1990 és 94 között önkor­mányzati képviselő az SZDSZ színeiben, s nyilván mélyen magyarellenes, hiszen más­ként a „háromezer éves magyar kultúra öröksége” mondatrészben összegződő frö­­csögést, zsigereiből kikívánkozó magyar­gyűlöletet nem rángatná bele a D-209-est mentegető cikkecskéjébe. Előny a fizetett spiclimúlt, állítja Heiszler, mert így csak a saját, róluk beadott jelentéseit kell előhúz­nia, amikor tárgyal velünk. Medgyessynek, a miniszterelnöknek mindig kéznél van az szt-tiszt Medgyessy, de fordítva is, és ez egy állam tönkremenését is jelentheti. A ma­gyar válság mélységét azonban az jelzi, hogy ezt egy „történész” aláírással lehetett közreadni, a jelenleg még legnagyobb pél­dányszámú napilapban. A kormány lapjá­ban­ Tacitus forog a sírjában. De talán még Bálint György is, aki baloldali volt, zsidó és kiváló publicista, akire azelőtt ezek a körök gyakran hivatkoztak. Ezután a gyalázat után nem tehetik. Ezenkívül, ha ezen a Heiszler-féle gondolatsoron végigme­gyünk, ha ezt megengedjük, akkor nemso­kára József Attilát és Radnóti Miklóst is be kell tiltani, mert ez ellen a cinikusság és ez ellen a nihilizmus ellen ők is minden so­rukkal tiltakoznak. Ez a korszak, amiben vagyunk, ez a „Medgyessy-szezon” - Heiszler cikkének címe egyébként - csak a bevezetése az utá­na következő nyílt elnyomás, a mindent be­tiltás, az elhallgattatás korszakának, ami­kor majd már arra is lesz indok, hogy kit, miért kell bebörtönözni, internálni, elle­hetetleníteni, fórumától megfosztani, kire­­keszteni. Ezt ők mindig így csinálták: előbb elfoglalták a pozíciókat, az elosztó helye­ket, az őrtornyokat, betöltötték a gépfegy­vereket, s amikor már mindenütt csak ők álltak, ültek, hangot váltottak. Akkor már nem „októberi sajnálatos események” volt a forradalom, hanem gyilkos ellenforrada­lom, amelyet le kellett verni, főkolompo­sait a nép érdekében ki kellett végezni, résztvevőit be kellett börtönözni, internál­ni. Ez, ami most van, csak az első lépcső. Megszerezni mindent, beülni mindenüvé, az Illyés-közalapítványtól az Operáig, az MFB-től az MNB-ig, a tévétől a rádióig, s amikor már bizonyosan nem tud senki hanghoz, hitelhez, megmukkanáshoz jut­ni, akkor jönnek az intézkedések. A nép ér­dekében. Behatóan, tárgyszerű ismeretek alapján. Akasztások valószínűleg nem lesznek, egyelőre, ámbátor, ha Sáron heiszlereivel Sáron módszereit is átveszi a magyargyűlö­lő rendszer, akkor az sincs teljesen kizárva. A „melegellenességet”, az antiszemitiz­must, a nacionalizmust, az ősmagyarko­dást, a sumerológiát, a Gesta Hungarorum­­ra történő történészi hivatkozásokat azon­ban büntetni fogják, lesz internálás, kény­szermunka és gyanú alapján való lelövés, felkoncolás. Nem lesz baj, hogy nem követ­te el a felrótt bűncselekményt, de gondolt rá, elkövethette volna. Szolzsenyicin sors­társainak nagy része így került a gulágra. Ennek pedig szükségképpen kell így tör­ténnie. Mert semmilyen képtelenségből, erkölcstelenségből táplálkozó hatalmat nem lehet fenntartani huzamosan erőszak nélkül. Mert a szög mindig kibújik a zsák­ból, a gondolatot és az erkölcsi igényt töké­letesen elszigetelni nem lehet, s a félretájé­koztatott tömeg is előbb-utóbb ráébred be­­csapottságára és fellázad. Ennek a lázadás­nak az elfojtására kell akkor az új erőszak, amelyet bevezetőinek akkor majd csak meg kell indokolni. S a Népszabadság és az ő Heiszlere már hegyezi a tollát. Indoklás lesz. Megindokolják, mit sem törődve ak­kor már, hogy a megpuhult és megfogyat­kozott nép elhiszi-e okfejtéseiket. Most kell odáig taszítani, hogy akkor már ne legyen módja nem elhinni, s elfogadni. A palesztinok sorsa e tekintetben is irány­adó: végül nem marad semmi csak a kődo­­bálás tankokra, meg az öngyilkos merény­letek, amelyek közül egyiket-másikat az el­lenfél megrendelésére követnek el, de ez örökre bizonyíthatatlan marad. A felejtés után minden bizonyíthatatlan marad. A magyarságnak az a történelmi hibája és az a pusztulásához vezető gyengesége és te­hetetlensége, hogy ezeket az első, bevezető szakaszokat - most ezt a Medgyessy-Heisz­­ler-szezont - némán, vagy legfeljebb kis berzenkedésekkel, számottevő ellenállás nélkül dermedi végig. Sokan a legnagyobb jóindulattól eltelve úgy vélik, hogy elég csendben közösödni, s majd négy év múlva egy új választáson visszavágni, újrakövet­kezni, s nem értik meg, hogy négy év alatt itt minden rossz megkövül. Négy év felej­tés, és nincs magyarság. Néhányan ugyan látják, mi készül, mások megpróbálkoznak kis táblácskák felmutatásával, mások lab­dáznak, egész társulatok tapsolják viszont meg a hatalom régi-új embereit egy tál len­cséért, a néphez azonban nem jut el a felis­merés: mindez ellene történik, a megsem­misítésére. S amikor a mai polgári apákat már kihallgatásra viszik, majd elvezetik, akkor már ugyan minden világos lesz, de a zárkaajtó rácsapódik a felismerőre. Aztán a koporsófedél a népre, így volt negyvenhét­negyvennyolcban is, amikor felszámolták a magyar középosztályt és a demokratikus ér­telmiséget, és száműzetésbe kényszerítet­ték Márai Sándort, Kovács Imrét, Nagy Fe­rencet, másokat kivégeztek, bebörtönöz­tek, s megint másoktól meg mindenüket el­vették, s közben a nép csak nézte. Nem he­lyeselte, de már ki volt iktatva. És itt voltak a szovjet csapatok, és itt dühöngött az ávó, az, amelyiknek rákos áttételei most is mi­niszteri székeket bitorolnak egy csalásos választás folytán, s akkor is ránk borult a Nyugat végtelen közönye. És ötvenhat után is volt ment­ség: a tankok és az ávós ter­ror, és az európai magunk­­rahagyottság. Most azonban nincs mentség. Senki ne húzza magára „a Nyugat rosszallá­sát”, mint ellenérvet a szük­séges fellázadás ellen, mert ez nem érv. Ha a köztársasági elnök lemondana, mert nem hajlandó egy szt-tiszttel együttműködve el­­nökösködni, az szt-tiszt kormányának és kormánytöbbségének törvényeit kihirdet­ni, s ha a társadalom fele szembeszállna ez­zel a berendezkedő terrorhatalommal, ak­kor természetesen veszélybe kerülhetne a csatlakozás. A sajtóban. De csak ott. A ma­gyarság azonban nem vesztene semmit. Mert csatlakozás így sem lesz, ha engedel­mesen tűrjük egy magyarellenes diktatúra berendezkedését, vagy csak olyan feltételek között csatolnak, mint egy üres vagont az európai vonathoz, amelyek elősegítik az idegen érdeket szolgáló terrorrendszer be­rendezkedését. Már minden napra esik egy kételyt tá­masztó európai cikk, nyilatkozat, elemzés. Kovács László ugyan még mindig erőskö­­dik, egyenlő feltételeket követel, de csak a Népszabadság hasábjain. Réges-rég felad­tak minden magyar érdeket. Feladta Mar­­tonyi, feladta mindenki, aki érintkezik az EU-val. Nincs ránk pénzük, de a földünk kell a bankoknak és a betelepítendőknek, a maradék emberünk pedig bérmunkásnak. Mindenféle bérharc nélkül. Érje be a ma­gyar annyival, amennyit adnak neki. Az éhenhaláshoz sok lesz ez, a szűkös megél­hetéshez elegendő, még a plazalátogatás­­hoz is, talán, de az önállósághoz, a polgári létezéshez, a történelem folytatásához ter­mészetesen kevés. A „háromezer éves ma­gyar kultúra öröksége” tény, mégpedig el­felejtendő tény, a Heiszleréknek útjában ál­ló erkölcsi erőt tápláló tény, amelynek a tu­datban való fenntartásához pénz kell. Erre azonban most nem lesz pénz. Nem lesz sa­ját iskola, saját család, saját akarat. A D-209-es mindig a teljes magyarságra hi­vatkozik, és magát is magyarnak tételezi. Ez sem igaz. Tudomásul kell venni végre, hogy most nem kormányváltás történt, hanem valami egészen más. Lehet, hogy az előző kor­mány valóban megérett a leváltásra. Lehet, de most nem egy hibázó, önző, harácsoló kormányt váltott le egy tisztakezű, szabad és szabadságszerető kormány, noha lehet, hogy az előző kormány valóban sokat jut­tatott magának és híveinek, lehet, hogy szerzői fiatal emberekből állott, de az még­is kétségtelen, hogy egy mohó, bolsevik gyökerű, magyarellenes, és a népet a saját liberális hatalma érdekében csak félreve­zetendő tömegnek tekintő kormány váltot­ta fel. Mi az előző kormány fennállása alatt is sorra-rendre megállapítottuk, miben hibá­zott, milyen mértéktelenül, felelőtlenül tömködte a saját és elsősorban a kisgazda zsebekbe a pénzt, mennyire rosszak, világ­­bankiasak voltak a költségvetései, amelyek közül egyet sem szavaztunk meg, mégis, most azt mondjuk, hogy ennek a Fidesz-tár­­sulatnak nem az a bűne, hogy rosszul, ön­zően kormányzott, hanem az a bűne, ahogyan ma viselkedik. Nem ébreszt, hanem altat, és ez történelmi bűn a felszámolás helyzetében. A magyarságnak a megmaradásához elő­ször rá kell döbbennie arra, mi történik ve­le. Balról is, jobbról is. Ne mi legyünk az el­ső nép, nemzet, amelyiknek a rettenetes század, a XX. bűneiből táplálkozó XXI. maga alá buldózerez. Ellenállva még élhet­nénk. S most az ellenállás az egyetlen élet­­lehetőség. Magyar Forf­M Magyar ForuiM A szerkesztőbizottság elnöke: CSURKA ISTVÁN Főszerkesztő: ZSILKA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1591 Telefon és telefax: 218-0783 Telefon: 218-0785 E-mail: iforum@axelero.hu Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 4. Telefon és telefax: 215-8795 Kiadja: A Magyar Út Alapítvány Felelős kiadó: a Magyar Út Alapítvány kuratóriuma Szedés, tördelés: WolfPress Kft. Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Balogh Ádám vezérigazgató Internet: www.szikralapnyomda.hu E-mail: szikra.keringh(@ szikralapnyomda.hu Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodá­ban (1089 Budapest, VIII. Orczy tér 1. Telefon: 303-3441,303-3442, fax: 303-3440, levélcím: 1990 Budapest, Orczy tér 1.), ezenkívül Budapesten a Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgató­ság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahivatalok­ban. HU ISSN 0865-3909 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvá­sárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: HIRKER Rt., NH Rt. és regionális részvénytársaságok, Kiadói Lapterjesztő Kft., Gondos Rt. 2002. július 4. A MIEP és a Magyar Fórum interneteimé: www.miep.hu Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az aláírt cikkekért a szerzők viselik a felelősséget. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemét és tartal­mát nem érintő rövidítések jogát.

Next