Magyar Fórum, 2002. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

2002-08-01 / 31. szám

2002. augusztus 1. Magyar Foru­m MAGYAR ÚT KÖRÖK MAGYAR ÚT KÖRÖK MAGYAR ÚT KÖRÖK A rémisztő csalás Ezzel a címmel jelentette meg óriási érdeklő­dést kiváltó, eddig negyedmillió példányban eladott könyvét Thierry Meyssan, a 44 éves fran­cia teológus. A rémisztő csalást nem a téma ma­ga, hanem az abból levont következtetések tet­ték politikai skandalummá: tavaly szeptember 1­­-gyel, a Világkereskedelmi Központ és a Pen­tagon ellen elkövetett merénylettel foglalkozik, és van bátorsága eretnek következtetések levo­nására. Meyis annak feltűnt például, hogy meg­nézett bár akárhány filmfelvételt vagy fotót a romokban álló füstölgő Pentagonról, az ott fo­lyó mentésről, soha, még csak egy gyűszűnyi kis darabkát sem látott a képeken ama Boeing- 757-esből, amely állítólag ott csapódott be. Ho­va lett a Boeing? Ez a meglehetősen kikerülhe­tetlen és logikus kérdés lett a szerző kutakodá­sának kiindulási pontja, és arra a következte­tésre jutott, hogy kár is keresnünk a hatalmas repülőgép szétszóródott roncsait: ilyenek nin­csenek, mivel Boeing sem volt. A Pentagonra ugyanis Meyssan következtetései szerint szep­tember 11-én nem repülő zuhant, hanem raké­tatámadás érte. Ha így van, akkor ez nagymér­tékben megváltoztatja a leányzó fekvését, azaz szeptember 11-e politikai üzenetét. Egy Boeing- 757-est ugyanis meg tud kaparintani és el tud vezetni egy jól képzett terrorista csoport, de egy hadászati föld­-föld rakétát megszerezni, majd Washingtonra irányítva kilőni, csakis a hivatá­sosak szűk köre képes. Meyssan le is vonja a kö­vetkeztetést: szeptember 11-e mögött amerikai belső összeesküvés húzódik meg. Úgy véli, hogy bizonyos hadi-, illetve olajipari üzleti és érdek­­csoportok ezzel a drasztikus figyelmeztetéssel szándékoztak rávenni Bush elnököt a katonai kiadások növelésére, valamint az Afganisztán és Irak elleni háborúra. Ha igaza van a francia szerzőnek, el kell ismernünk, hogy a rakétát a Pentagonra lövő körök minden elvárása tökéle­tesen megvalósult. Lehetséges ez? - kérdi a jámbor, civil olvasó. Ügydöntő választ tőlem senki se várjon efféle hadászati kérdésekben, magam még katona sem voltam. De azért néhány laikus megjegy­zésem lehet. Emlékeztetnék rá, hogy a kataszt­rófa napját követően még nagyon sokáig, gya­korlatilag hónapokig nem vállalta magára az al- Kaida szervezet a Washingtonban és New Yorkban történteket, pedig, ha ő tette, valószí­nűleg nagy hangon vállalja és sütkérezik a si­ker dicsőségében. Nem ez történt, mi több, valójában a mai napig nem érzem bizonyított­nak vagy meggyőzőnek, hogy közük lenne a tá­­liboknak szeptember 11-hez. Tény, hogy nem szeretik az USA-t, de ebből még nem követke­zik, hogy megalapozott az ellenük hozott vád. Könnyen lehet, hogy inkább csak jól jön ab­­nak elfedésére, hogy már ilyen erős, veszélyes és szélsőséges az amerikai belső ellenzék. De ha az analógiát, mint módszert elfogad­juk mértékadónak, akkor azt láthatjuk, hogy egyáltalán nem is annyira képtelenség, amit Meyssan az USA-ra vonatkoztatva feltételez, ugyanis mindez Oroszország esetében akár bi­zonyítottnak is vehető. Friss hír a napilapok­ból: Alekszandr Lityinyenko, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - ez valójában a KGB mai megfelelője - volt alezredese, aki Nagy-Britanniában politikai menedékjogot kért és kapott, olyan irányú nyilatkozatokat tett, hogy sikerült bizonyítania régóta hangoz­tatott verzióját, miszerint az 1999-es moszkvai és volgodonszki házrobbantásokat az orosz tit­kosszolgálat szervezte, hogy ürügyet szolgál­tasson a Csecsenföld elleni második háborúra. Nem mondhatnám, hogy nagyon meglep ez engem, ugyanis emlékszem még a Jelcin elnök mellett működő emberi jogi bizottság vezető­jének, Szergej Kovaljovnak az 1996-os nyi­latkozatára, miután önként távozott magas po­zíciójából: „...a kommunisták álláspontja a cse­csen háborút illetően merő képmutatás és követke­zetlenség. ...a kommunista frakció gyakorlatilag tá­mogatja a háborút, miközben nagy hangon elítéli miatta a jelenlegi hatalmat. ” Ilyen tehát - (min­dig is ilyen volt) - a nagyhatalmak viszonya a háborúhoz: általában jól jön nekik, ha van, ezért, ha nincs, csinálnak. Mindaz, amit A ré­misztő csalás szerzője pedzeget, nagyon is isme­rős kell hogy legyen a világtörténelemben jár­tasabb olvasóknak. Ezért hihető is. Cáfolni persze könnyen lehetne: meggyőzően el kell magyarázni, hogy Pentagonba való becsapó­dás után hogyan válhatott kámforrá egy Boe­­ing-757-es az utolsó csavarig és alátétig. Mi szívesen helyt adunk ennek az érvelésnek is. Emlékeztetnék rá, hogy nem lenne előzmé­nyek nélkül való egy ilyen belső eredetű, poli­tikai célzatú robbantás a mai Egyesült Államok történetében. Hét évvel ezelőtt Oklahoma City központjának hatalmas polgármesteri hivata­lát robbantotta fel egy, a washingtoni kor­mányzat szupremáciáját elismerni nem hajlan­dó, a jelenlegi államiságot illegitimnek tekin­tő, önmagát nemzetinek minősítő titkos szer­vezet egy tagja. Sok száz halott és sebesült volt. Elfogták és el is ítélték a merénylőt, aki bizony sem tálib nem volt, sem arab, de ezerszázaléko­­san amerikai. Meyssant szerint szeptember 11-e mögött is mérges amerikaiakat kell keres­nünk, így van vagy nincs így, majd eldönti a törté­nelem, a Bush-adminisztráció viszont hallani sem akar efféle verziókat. Sőt, az abszurditásig viszi az úgynevezett terrorizmus elleni harcot. Egy apró kis nullás hír kólintott fejbe a napok­ban, és bizony többször is el kellett olvasnom, hogy elhiggyem üzenetét: ,A tavaly szeptember 11-ei merényletet elkövetők közül kettő a Fidzsi­­szigeten lakott fél évig, mielőtt akcióba lépett. A szi­getcsoport közszolgálati rádiójának tegnapi jelenté­séből kiderült, hogy emiatt a nemzeti légitársaság, az Air Pacific többé nem veheti igénybe a Boeing cég egyesült államokbeli repülésszimulátorait piló­táinak kiképzésére.” Ügyes. Egyrészt megvetet­jük a kis nemzettel az amerikai Boeingeket, azután kitiltjuk pilótáikat az amerikai szimu­látorból, így az Air Pacific teljesen ellehetet­lenül, utasai pedig az USA légitársaságának gépeit fogják igénybe venni. Ezzel a terroriz­mus elleni harc még anyagi előnyöket is hoz. De tegyük csak félre a dolog humoros oldalát, és nézzünk szembe a véres és könnyes való­sággal. Pusztán azért, mert korábban fél évig ott la­kott két terrorista, mielőtt akcióba lépett, egy komplett nemzetet büntet meg az Egyesült Álla­mok! 2002-ben a Fidzsi-sziget belépett a II. vi­lágháború után megszületett „bűnös nemze­tek” sorába. Magyarország már 1945 óta folya­matosan és rendületlenül oda tartozik, a Fi­dzsi-sziget pedig a mi kis Benjáminunk. Ki hitte volna, hogy a történelem egyszer még kö­zös kategóriába sorolja ezt a két, egymástól annyira különböző, távoli országot. Úgy tűnik, a hatalmi gőgnek nincsen felső plafonja. Mindenesetre nem sok jóra számíthatna az USA, Franciaország vagy Nagy-Britannia, ha valaki egyszer elkezdené összeírni azon politi­kai gazemberek, őrültek és diktátorok névso­rát, akik életük során legalább egy fél évig e há­rom országban tartózkodtak. Bizony, bizony hamar leállna a légi forgalom, és üresen kong­hatnának a repülésszimulátorok. Szőcs Zoltán A Magyar Fórum Kiadóhivatalában kapható CD-k, hangkazetták és videókazetták Cím Hangkazetta CD Átmegyek a Királyhágón 1500 Ft Dörner György: „Dicső neve örökkön él” 1848-1998 800 Ft „Egy a sorsunk: ez a faj” - Reményik Sándor, Szabó Dezső, Wass Albert verseit előadja Dörner György 800 Ft Dörner György: „Egy ezredévi szenvedés...” 900 Ft Fel-fel vitézek (1938-1944) 990 Ft 1900 Ft Fel a Kárpátokig (1936-1943) 990 Ft 1900 Ft Gyertek ide, darutollas legények 990 Ft 1900 Ft Gyerünk, Bodri kutyám... (1927-1945) 990 Ft Harminckettes baka vagyok én (1914-1918) 990 Ft 1900 Ft „Honvágy egy álom után” - válogatás Döbrentei Kornél költeményeiből, előadja Dörner György 900 Ft -Horthy Miklós táborában 990 Ft 1900 Ft Igazságot Magyarországnak 1500 Ft Jó éjt, drága kis hadnagyom (1940-1944) 990 Ft 1900 Ft Legyen a Horváth-kertben... (1928-1945) 990 Ft­­Lőrincz Zsuzsa: Rózsa, rózsa, bazsarózsa 990 Ft 2000 Ft Magyarország feltámadása (1938-1941) 990 Ft 1900 Ft Márai Sándor-Cseke Péter: „Talán jó mégis az ember...” 900 Ft Mártonfy Miklós: Piros szív, fehér hó, zöld levél 900 Ft 1500 Ft Nem nősülök soha... (1927-1945) 990 Ft­­Ott, ahol zúg az a négy folyó (1920-1933) 990 Ft 1900 Ft Szakács Gábor és Barátai: Hitvallás 1000 Ft 2000 Ft Szalmaláng... (1929-1944) 990 Ft Szebb jövőt (1928-1941) 990 Ft 1900 Ft Túl a Kárpátokon (1939-1944) 990 Ft 1900 Ft Turáni áldozat (1941-1944) 990 Ft 1900 Ft Viszontlátásra, hadnagy úr 990 Ft Zúg, búg a bombázógép 990 Ft­­Videókazetták: Magyar Szent Korona (műsorvezető: Franka Tibor) 1800 Ft Pusztaszer üzenete a Feszty-körkép alapján 1500 Ft Megvásárolhatók és megrendelhetők a Magyar Fórum Kiadóhivatalában Cím: Bp. IX., Ráday u. 32., I. em. 4. • Telefon: 215-8795. Postacím: 1464 Bp., Pf.: 1591. Szentmihályi Szabó Péter: Térdre, magyar! Szentmihályi Szabó Péter száz politikai verse a nemzeti radikalizmus költői kifejeződése, a keresz­tény magyarság sorsvállalásának és küzdelmének hitvallása és dokumentuma. A Térdre, magyar! a „rendszerváltozás” veszteseinek jajkiáltása, millió­kat felrázó üzenete éppúgy érvényes, mint a Nem­zeti dal, Vagy az Egy mondat a zsarnokságról. A szép kiállítású könyv újra kapható a Magyar Fórum Kiadóhivatalában (cím: Bp. IX., Ráday u. 32. 1/4. Tel.: 215-8795), a Szkítia és a Püski könyvesbol­tokban, valamint postai úton (rózsaszín csekken) megrendelhető bruttó 1400 Ft-ért. Szépirodalmi Kft., 1311 Bp. Pf. 8. Kérjük, a feladó nevét és címét nyomtatott be­tűkkel tüntessék fel! ÚJRA KAPHATÓ! MIÉP-hírek, -rendezvények A MIÉP Ifjúsági Tagozata augusztus 8-11. között tartja nyári táborát az esztergomi Vadvirág kempingben. Hely­szín: M-11-es főút 63-as kilométerkövénél. A részletes programról felvilágosítást ad Haraszti István, 2500 Eszter­gom, Monteverdi út 10., telefon: 06-(20)-418-6083. A Fejér megyei Csákváron megalakult a MIÉP helyi szervezete. Vezetője: Balogh Balázs, Csákvár, Hunyadi u. 25. Telefon: 06-(20)-520-3879. A Fejér megyei Bodajkon megalakult a MIÉP helyi szervezete és szeretettel várja az érdeklődőket. Ügyvezető elnök: Osgyán Norbert, Bodajk, Petőfi Sándor u. 155. Tele­fon: 06-(22)-410-508. A MIÉP tatabányai szervezete várja az érdeklődők je­lentkezését Bagó Attilánál a 06-(70)-243-0811-es telefo­non, Ganyecz Mihálynál a 06-(20)-937-6559-es telefonon, és Frenyó Györgynél a 06-(34)-315-007-es telefonszámon. A MIÉP környei szervezete várja tagjai sorába az érdek­lődőket. Jelentkezni lehet Bagó Attilánál a 06-(70)-243- 0811-es telefonon. A MIÉP kisbéri szervezete várja a jelentkezőket Nagy Ervinnél a 06-(34)-374-053-as telefonszámon. Őstörténeti fórum A Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy La­jos Király Magán­­egyeteme augusztus 12-e és 16-a között rendezi meg a VII. Magyar Őskutatási Fórumot. Az előadá­sok reggel 9-től estig tartanak. Helyszín: Miskolc, Vasgyár út 18. (A 2-es villamos végállomásánál.) Érdeklődni lehet dr. Pénzes Gézáné szervező munkatárs­nál 14—17 óráig a 06- (46)-332-228-as tele­fonszámon. 13

Next