Magyar Fórum, 2003. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
2003-07-03 / 26. szám
Félistenek között élünk. A megvert embernek, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezetőjének az egyik lap szerint évi hetvenkétmilliós bruttó jövedelme van. Az intézményt az állam adófizetők pénzéből tartja fenn. Vezetéséhez kétségkívül alapos pénzügyi tudásra, felelősségre és sok munkára van szükség. Egy osztályvezető főorvosnak, vagy akárcsak egy gimnáziumi tanárnak, osztályfőnöknek ugyancsak. Számtalan más példát is felsorolhatnánk, amelyekben azonban az ottan teljes felelősséggel dolgozóknak, s hasonlóan hosszú évek tanulásával szerzett tudásukat használóknak legfeljebb - kivételképpen - évi két-három milliós bruttó jövedelmük után kell magas járulékokat fizetniük, és minduntalan azt kapják a fejükhöz, hogy magas a bérük, az intézményük fenntartója nem képes fizetni utánuk a járulékokat, jövőre kevesebb jut nekik, mert az állam sem bírja. Surányi Györgytől, az MNB előző elnökétől hallottuk legtöbbször a „Nagy a bérkiáramlás” című világbanki slágert. Surányi még többet keresett, mint a szerencsétlenül járt bankárkollégája. Sokkal többet. Mindez akkor történik Magyarországon, amikor a lakosság harmada létminimum alatt, vagy éppen felett él, a minimálbér ötvenezer forint, és az sem jut minden embernek. Családoknak a puszta létfenntartás, a mindennapi reggeli, ebéd, vacsora a legnagyobb gondjuk, és nincs mindig vacsora. „A szövőlány cukros ételekről álmodik, s nem tud kartellekről” - írta József Attila, az átkos Horthy-rendszer kapitalizmusának igazságtalanságát jellemezve. Szertenézünk és vonszolódó emberroncsokat látunk, javakorabeli, munkabíró gazdák vetnek véget életüknek önkezükkel. A szövőlányok közül pedig sokan, bizony, az utcasarokra kerültek, mert a két kezükre már nincs szükség. Egy kiló sertéshúsért, amelynek a létrehozása legalább kétszázötven-kétszáznyolcvan forintba kerül, a ráfordított munkát már nem is számítva, nem adnak még kétszáz forintot sem, és a gazda, minél kisebb a birtoka, annál jobban örül, hogy legalább elviszik tőle, és nem az ólban dögült meg a melegtől a hízó. Iskolákat, kórházakat, intézményeket zárnak be, zsugorítnak össze, emberek százait bocsátják el, s közben a kisemberre semmilyen gondot nem fordító államtól „X” számú ember húz mesés jövedelmet. Ha csak egyezerre tesszük a PSZÁF vezérigazgatójához hasonló jövedelműek számát - négyszáz már hivatalosan is be van ismerve - az évi hetvenkétmilliárd. Ha aztán a privatizált vállalatok és a vegyes vállalatok vezérkarait nézzük, amelyekben akármilyen hányadban állami pénz dolgozik, akkor az ezres becslés szerénynek látszik. A lóversenyen, amely az ÁPV Rt. tulajdonában van, hónapok óta nem fizetik ki a futtatóknak a nyert versenydíjakat, bezzeg a vezérkar felveszi a fenti kategóriába tartozó fizetését. Az alagi pálya olyan állapotban van, hogy az elmúlt versenynapon egymás után három ló sántult le, egy a lábát törte verseny közben, mert a gyep gondozására, locsolására nincs pénz. A Magyar Hírlap hétfői címlapján két fényképet közöl egymás mellett. Balról a Fidesz-vezérkar egy része látható a választmányi ülés előtt, jobbról pedig az MSZP választmányi széksorának első sorában ülő László Csaba pénzügyminiszter, Szekeres Imre államtitkár és Gyurcsány Ferenc miniszter látható. (Az újságban mindig a jobboldali kép, a színpadon mindig a jobb oldalt ágáló hangsúlyos.) Mindegyik képen mindenki nevet. Ez ma PR-alapkövetelmény. A Fidesz-képen képviselői fizetések nevetnek bele a világba, a nevetésük, például a Farkas Flóriáné, nem túlságosan indokolt, de az övék nem félisteni kategória, a szocialista képen azonban legalább hárommilliárd forint néz szembe az olvasóval, s ez már a mohó, nagy étvágyú félistenek választmányi hadot akasztja. Mivel érdemelték ki Szekeresék ezt a különleges helyzetet? Mit tettek le az asztalra, milyen érdemeik vannak, miből áll munkájuk pótolhatatlansága? Miért kell a szegény magyar népnek, a kuruc népségnek a kapitalizmus, a vállalkozási szabadság, a teljesítményen alapuló versenyrendszer természetes folyományának tekintenie ezt a bődületes igazságtalanságot? Mert hogy kell, az nem is lehet vitás. Aki nem tekinti annak, az szélsőséges. Azt hiszem, ez az utóbbi a legfontosabb probléma. A magyarság eljutott a leszorítottságnak abba az állapotába, amikor az elfogadhatatlan helyzetet nemcsak eltűri, hanem részben már el is fogadja. Milyen jó, hogy legalább ők nevetgélnek ebben a tikkasztó aszályban... Milyen szép, hogy van két nagy pártunk, amelyeknek a vezetői bíznak a jövőben... A felhőtlen nevetés azt üzeni: minden rendben van. A helyzet törvényes. Szekeres és Gyurcsány nevetése a rendszer magától értetődő szokásjoga. Most, mielőtt megkíséreljük levetni magunkról ezt az igát, számvetést kell végeznünk. Hogyan jött létre ez a helyzet? Azt hiszem, úgy, hogy egy borzasztó nagy csalás áldozataivá tettük magunkat. Egészen pontosan: jogszerűen elkövetett bűncselekmények sorozatának lettünk áldozatai. A régi rendszerben a hárommilliárdos kép mindhárom tagja tiszti beosztású volt, először azt kellett elérniök, hasonszőrű társaikkal együtt, hogy ne büntessék meg őket azért, mert ebben a tiszti beosztásban a nómenklatúra többi tagjával együtt, előnyöket felhalmozva bűnöket követtek el a magyar néppel szemben. Törvények nélkül, a párt hatalmával élve, a szovjet rendszer támogatását élvezve ítélkeztek, parancsolgattak, tettek partra embereket, családokat, és törvénytelen előnyökhöz jutottak a társadalom többi tagjával szemben. Amikor világossá lett előttük és társaik előtt, hogy a rendszerük nem folytatható, mert olyan rendszert kell teremteni, amelyik legalább látszólag törvények szerint működik, akkor kialkudva maguknak a felelősségre vonás alóli mentesülést, rávetették magukat a törvényhozásra, és sikerült olyan törvényhozást összehozniuk, beépüléssel, korrupcióval, megfélemlítéssel és külföldi segítséggel, amelyik az államot jogállamnak nyilvánította. Születtek is, kétségtelen, jogállamiságra utaló törvények, a lényeges azonban számukra az volt, hogy fennmaradjon az előző korszak status quója, amelyben őket sem felelősségre vonni, sem további vagyonszerző tevékenységükben megakadályozni nem lehet. Létrejött a jogszerűen elkövetett bűncselekmények rendszere. A privatizáció majdnem minden eseménye, átváltozása ilyen jellegű bűncselekmény volt. Ezekben a jogszerűség, esetleg csak a pillanatnyi jogszerűség éppen annyira fontos volt, mint a bűncselekmény, a rablás. Az alapcsel az SZDSZ nevéhez fűződik. Az SZDSZ, mint rendszerváltó, sőt radikalizmusban akkor felülmúlhatatlan szerveződés, kimondta, és a paktumban el is fogadtatta, hogy a rendszerváltás nem személycserékből, különösen nem elitcseréből áll, hanem a társaságok névváltozásából. Azaz, amit eddig állami vállalatként működtettek az elvtársak, most részvénytársaságként kell működtetniük, és a dolog el van intézve. Ilyen galád, ennyire igazságtalan rendszer Európában sehol nincs. A nevetgélők, a milliárdosok és a szegény nép között ekkora különbség sehol nincs. Ráadásul ezeknek a milliárdosoknak semmi közük sincs ahhoz a néphez, amelyet így kiszipolyoznak. Volt már máskor is önző, harácsoló, idegenszerű uralkodó rétege ennek a nemzetnek, de ennyire tudatosan, ennyire elszántan cinikus még nem. Ezek a milliárdosok nem tekintik embernek a magyar népet. A mások szenvedései iránt ennyire közömbösnek lenni korábban még ők maguk sem tudtak, ehhez korlátlan hatalomba kellett kerülniök, ehhez milliárdok birtokosaivá kellett válniuk. Hatalmukat az elvett pénz adja. Most, a világbanki liberalizmusban a saját egykori gátlásaikat is levetkőzhették. Ülnek a címlapokon és vigyorognak, mint aki jól végezte a dolgát. A Fidesz-képen, mint már mondtuk, jóval kisebb összeg kacag. De a tisztességes az volna, ha ők sem nevetnének, illetve nem hagynák ádáz fotósok által most ilyen helyzetben megörökíteni magukat, mert a felelősség az odaáti röhögés miatt rájuk nehezedik. Mert ma nem elég kinyilvánítani, hogy László, Szekeres, Gyurcsány rossz gazdaságpolitikát csinál, mert persze hogy azt csinál, hanem azt kell felvetni, mit keres ez a három gepida - hogy ne mondjak mindig szittyát - a gazdaságpolitika asztalánál, mit keres ott, ahol van. S mikor méltóztatik lemondani a hárommilliárdról? Meddig lehet ebben az országban munka, teljesítmény, közösségbe tartozás nélkül milliárdosnak lenni, meddig lehet pusztán az idegen szekerek tolásával ennyire korlátlanul érvényesülni? Végzetes baj az, ha egy nemzet bensőleg beteg. Betegségének szimptómáit érzi, de nem meri bevallani. Melyek a nemzettest kórjelzői: a középosztály pusztulása, legfőbb alkotmányos intézményeink üres formák, közgazdasági süllyedésünk, végül az, hogy ezeket a bajokat csüggedéssel és fatalizmussal szemléljük. Kik gazdagodtak Magyarországon az utolsó húsz-harminc év alatt? Először is egy csomó uzsorás, mindenféle spekuláns,üzér, egypár fezér, és akik a nyilvános állásokat vagyonszerzésre tudták felhasználni, egypár prókátor, aki tudja, hogy kell a népet kiszipolyozni, egypár külföldről bejött tőkepénzes, aki olcsó áron terjedelmes földbirtokot vett, annak kincseit vállalata érdekében kiaknázta. A fentiekben egy 1880-ban született tanulmány vezető gondolatait soroltuk fel Bosnyák Zoltán segítségével, akit 1952-ben kivégeztek. A tanulmányt Simonyi Imre, a „ Westungarischer Grenzbote” című pozsonyi hetilap alapítója és főszerkesztője írta. Többet most nem mondok. Elkéstünk, persze, alaposan. De végső pusztulásunkat a mostani halogatás és könnyed nevetgélés jelenti. Csurka István Magyar szemmel Következő számunkban kezdi meg Csurka István nyári novellasorozatának közlését. A Magyar szemmel darabjai természetesen ugyanúgy követik egymást. A szerző jó szórakozást kíván olvasóinak. Magyar ForcM A MIÉP és a Magyar Fórum interneteime: www.miep.hu Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az aláírt cikkekért a szerzők viselik a felelősséget. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemét és tartalmát nem érintő rövidítések jogát. v um... műfűnél a szellemi önvédelem lapja Magyar ForuíM A szerkesztőbizottság elnöke: CSURKA ISTVÁN Főszerkesztő: ZSILKA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1591 Telefon és telefax: 218-0783 Telefon: 218-0785 E-mail: mforum@axelero.hu Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 4. Telefon és telefax: 215-8795 Kiadja: A Magyar Út Körök Mozgalom Felelős kiadó: a Magyar Út Körök Mozgalom elnöke Szedés, tördelés: WolfPress Kft. Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Sivó Imre vezérigazgató Internet. www.szikralapnyomda.hu E-mail: info@szikralapnyomda.hu Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodában (1089 Budapest, VIII. Orczy tér 1. Telefon: 303-3441,303-3442, fax: 303-3440, levélcím: 1990 Budapest, Orczy tér 1.), ezenkívül Budapesten a Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahivatalokban. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: HIRKER Rt., NH Rt. és regionális részvénytársaságok, Kiadói Lapterjesztő Kft., Gondos Bt. HU ISSN 0865-3909