Magyar Fórum, 2003. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

2003-07-03 / 26. szám

­ Félistenek között élünk. A megvert embernek, a Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyelete vezetőjének az egyik lap szerint évi hetvenkétmilliós bruttó jövedelme van. Az intézményt az állam adófizetők pénzéből tartja fenn. Vezetéséhez kétségkívül alapos pénzügyi tudásra, felelősségre és sok munkára van szükség. Egy osztályvezető főorvosnak, vagy akárcsak egy gimnáziumi tanárnak, osztályfőnöknek ugyancsak. Számtalan más példát is felsorolhatnánk, amelyek­ben azonban az ottan teljes felelősséggel dolgozóknak, s hasonlóan hosszú évek tanulásával szerzett tudásukat haszná­lóknak legfeljebb­ - kivételképpen - évi két-három milliós bruttó jövedelmük után kell magas járulékokat fizetniük, és minduntalan azt kapják a fejükhöz, hogy magas a bérük, az intézményük fenntar­tója nem képes fizetni utánuk a járuléko­kat, jövőre kevesebb jut nekik, mert az állam sem bírja. Surányi Györgytől, az MNB előző elnökétől hallottuk legtöbb­ször a „Nagy a bérkiáramlás” című világ­banki slágert. Surányi még többet kere­sett, mint a szerencsétlenül járt bankár­kollégája. Sokkal többet. Mindez akkor történik Magyarorszá­gon, amikor a lakosság harmada létmini­mum alatt, vagy éppen felett él, a mini­málbér ötvenezer forint, és az sem jut minden embernek. Családoknak a pusz­ta létfenntartás, a mindennapi reggeli, ebéd, vacsora a legnagyobb gondjuk, és nincs mindig vacsora. „A szövőlány cuk­ros ételekről álmodik, s nem tud kartellekről” - írta József Attila, az átkos Horthy-rendszer kapitalizmusának igazságtalanságát jellemezve. Szertené­zünk és vonszolódó emberroncsokat lá­tunk, javakorabeli, munkabíró gazdák vetnek véget életüknek önkezükkel. A szövőlányok közül pedig sokan, bizony, az utcasarokra kerültek, mert a két ke­zükre már nincs szükség. Egy kiló ser­téshúsért, amelynek a létrehozása leg­alább kétszázötven-kétszáznyolcvan fo­rintba kerül, a ráfordított munkát már nem is számítva, nem adnak még kétszáz forintot sem, és a gazda, minél kisebb a birtoka, annál jobban örül, hogy leg­alább elviszik tőle, és nem az ólban dög­­ült meg a melegtől a hízó. Iskolákat, kórházakat, intézményeket zárnak be, zsugorítnak össze, emberek százait bocsátják el, s közben a kisember­re semmilyen gondot nem fordító állam­tól „X” számú ember húz mesés jövedelmet. Ha csak egyezerre tesszük a PSZÁF vezérigazgatójá­hoz hasonló jövedelműek számát - négyszáz már hi­vatalosan is be van ismer­ve - az évi hetvenkétmilli­­árd. Ha aztán a privatizált vállalatok és a vegyes vál­lalatok vezérkarait néz­zük, amelyekben akármi­lyen hányadban állami pénz dolgozik, akkor az ezres becslés szerénynek lát­szik. A lóversenyen, amely az ÁPV Rt. tulajdonában van, hónapok óta nem fize­tik ki a futtatóknak a nyert versenydíja­kat, bezzeg a vezérkar felveszi a fenti ka­tegóriába tartozó fizetését. Az alagi pálya olyan állapotban van, hogy az elmúlt ver­senynapon egymás után három ló sántult le, egy a lábát törte verseny közben, mert a gyep gondozására, locsolására nincs pénz. A Magyar Hírlap hétfői címlapján két fényképet közöl egymás mellett. Balról a Fidesz-vezérkar egy része látható a vá­lasztmányi ülés előtt, jobbról pedig az MSZP választmányi széksorának első sorában ülő László Csaba pénzügymi­niszter, Szekeres Imre államtitkár és Gyurcsán­y Ferenc miniszter látható. (Az újságban mindig a jobb­oldali kép, a szín­padon mindig a jobb oldalt ágáló hang­súlyos.) Mindegyik képen mindenki ne­vet. Ez ma PR-alapkövetelmény. A Fi­­desz-képen képviselői fizetések nevet­nek bele a világba, a nevetésük, például a Farkas Flóriáné, nem túlságosan indo­kolt, de az övék nem félisteni kategória, a szocialista képen azonban legalább há­­rommilliárd forint néz szembe az olva­sóval, s ez már a mohó, nagy étvágyú fél­istenek választmányi hadot akasztja. Mivel érdemelték ki Szekeresék ezt a különleges helyzetet? Mit tettek le az asztalra, milyen érdemeik vannak, miből áll munkájuk pótolhatatlansága? Miért kell a szegény magyar népnek, a kuruc népségnek a kapitalizmus, a vállalkozási szabadság, a teljesítményen alapuló ver­senyrendszer természetes folyományá­nak tekintenie ezt a bődületes igazságta­lanságot? Mert hogy kell, az nem is lehet vitás. Aki nem tekinti annak, az szél­sőséges. Azt hiszem, ez az utóbbi a legfontosabb probléma. A magyarság eljutott a leszo­­rítottságnak abba az állapotába, amikor az elfogadhatatlan helyzetet nemcsak el­tűri, hanem részben már el is fogadja. Milyen jó, hogy legalább ők nevetgélnek ebben a tikkasztó aszályban... Milyen szép, hogy van két nagy pártunk, ame­lyeknek a vezetői bíznak a jövőben... A felhőtlen nevetés azt üzeni: minden rendben van. A helyzet törvényes. Sze­keres és Gyurcsány nevetése a rendszer magától értetődő szokásjoga. Most, mielőtt megkíséreljük levetni magunkról ezt az igát, számvetést kell vé­geznünk. Hogyan jött létre ez a helyzet? Azt hiszem, úgy, hogy egy borzasztó nagy csalás áldozataivá tettük magunkat. Egé­szen pontosan: jogszerűen elkövetett bűn­­cselekmények sorozatának lettünk áldozatai. A régi rendszerben a hárommilliárdos kép mindhárom tagja tiszti beosztású volt, először azt kellett elérniök, hason­szőrű társaikkal együtt, hogy ne büntes­sék meg őket azért, mert ebben a tiszti beosztásban a nómenklatúra többi tagjá­val együtt, előnyöket felhalmozva bűnö­ket követtek el a magyar néppel szem­ben. Törvények nélkül, a párt hatalmá­val élve, a szovjet rendszer támogatását élvezve ítélkeztek, parancsolgattak, tet­tek partra embereket, családokat, és tör­vénytelen előnyökhöz jutottak a társada­lom többi tagjával szemben. Amikor vi­lágossá lett előttük és társaik előtt, hogy a rendszerük nem folytatható, mert olyan rendszert kell teremteni, amelyik legalább látszólag törvények szerint mű­ködik, akkor kialkudva maguknak a felelősségre vonás alóli mentesülést, rá­vetették magukat a törvényhozásra, és si­került olyan törvényhozást össze­­hozniuk, beépüléssel, korrupcióval, megfélemlítéssel és külföldi segítséggel, amelyik az államot jogállamnak nyilvá­nította. Születtek is, kétségtelen, jogálla­miságra utaló törvények, a lényeges azonban számukra az volt, hogy fennma­radjon az előző korszak status quója, amelyben őket sem felelősségre vonni, sem további vagyonszerző tevékenysé­gükben megakadályozni nem lehet. Lét­rejött a jogszerűen elkövetett bűncselekmé­nyek rendszere. A privatizáció majdnem minden eseménye, átváltozása ilyen jel­legű bűncselekmény volt. Ezekben a jog­szerűség, esetleg csak a pillanatnyi jog­szerűség éppen annyira fontos volt, mint a bűncselekmény, a rablás. Az alapcsel az SZDSZ nevéhez fűződik. Az SZDSZ, mint rendszerváltó, sőt radikalizmusban akkor felülmúlha­tatlan szerveződés, kimondta, és a pak­tumban el is fogadtatta, hogy a rendszer­­váltás nem személycserékből, különösen nem elitcseréből áll, hanem a társaságok névváltozásából. Azaz, amit eddig állami vállalatként működtettek az elvtársak, most részvénytársaságként kell mű­ködtetniük, és a dolog el van intézve. Ilyen galád, ennyire igazságtalan rend­szer Európában sehol nincs. A nevet­­gélők, a milliárdosok és a szegény nép kö­zött ekkora különbség sehol nincs. Ráadá­sul ezeknek a milliárdosoknak semmi kö­zük sincs ahhoz a néphez, amelyet így ki­szipolyoznak. Volt már máskor is önző, harácsoló, idegenszerű uralkodó rétege ennek a nemzetnek, de ennyire tudatosan, ennyire elszántan ci­nikus még nem. Ezek a milliárdosok nem te­kintik embernek a magyar népet. A má­sok szenvedései iránt ennyire közömbösnek lenni korábban még ők maguk sem tudtak, ehhez korlátlan hata­lomba kellett kerül­­niök, ehhez milliár­­dok birtokosaivá kel­lett válniuk. Hatalmukat az elvett pénz adja. Most, a világbanki liberalizmusban a saját egykori gátlásaikat is levetkőzhet­ték. Ülnek a címlapokon és vigyorognak, mint aki jól végezte a dolgát. A Fidesz-képen, mint már mondtuk, jóval kisebb összeg kacag. De a tisztessé­ges az volna, ha ők sem nevetnének, illet­ve nem hagynák ádáz fotósok által most ilyen helyzetben megörökíteni magukat, mert a felelősség az odaáti röhögés miatt rájuk nehezedik. Mert ma nem elég ki­nyilvánítani, hogy László, Szekeres, Gyurcsány rossz gazdaságpolitikát csi­nál, mert persze hogy azt csinál, hanem azt kell felvetni, mit keres ez a három ge­pida - hogy ne mondjak mindig szittyát - a gazdaságpolitika asztalánál, mit ke­res ott, ahol van. S mikor méltóztatik le­mondani a hárommilliárdról? Meddig lehet ebben az országban munka, telje­sítmény, közösségbe tartozás nélkül mil­liárdosnak lenni, meddig lehet pusztán az idegen szekerek tolásával ennyire kor­látlanul érvényesülni? Végzetes baj az, ha egy nemzet benső­­leg beteg. Betegségének szimptómáit ér­zi, de nem meri bevallani. Melyek a nem­zettest kórjelzői: a középosztály pusztu­lása, legfőbb alkotmányos intézménye­ink üres formák, közgazdasági süllyedé­sünk, végül az, hogy ezeket a bajokat csüggedéssel és fatalizmussal szemlél­jük. Kik gazdagodtak Magyarországon az utolsó húsz-harminc év alatt? Először is egy csomó uzsorás, mindenféle speku­láns,­üzér, egypár fezér, és akik a nyilvá­nos állásokat vagyonszerzésre tudták fel­használni, egypár prókátor, aki tudja, hogy kell a népet kiszipolyozni, egypár külföldről bejött tőkepénzes, aki olcsó áron terjedelmes földbirtokot vett, an­nak kincseit vállalata érdekében kiak­názta. A fentiekben egy 1880-ban szüle­tett tanulmány vezető gondolatait sorol­tuk fel Bosnyák Zoltán segítségével, akit 1952-ben kivégeztek. A tanulmányt Simonyi Imre, a „ Westungarischer Grenz­bote” című pozsonyi hetilap alapítója és főszerkesztője írta. Többet most nem mondok. Elkéstünk, persze, alaposan. De végső pusztulásun­kat a mostani halogatás és könnyed ne­­vetgélés jelenti. Csurka István Magyar szemmel Következő számunkban kezdi meg Csurka István nyári novellasoroza­tának közlését. A Magyar szemmel darabjai természetesen ugyanúgy követik egymást. A szerző jó szórakozást kíván olvasóinak. Magyar Forc­M ­ A MIÉP és a Magyar Fórum interneteime: www.miep.hu Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az aláírt cikkekért a szerzők viselik a felelősséget. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemét és tartalmát nem érintő rövidítések jogát. v um... műfűnél a szellemi önvédelem lapja Magyar ForuíM A szerkesztőbizottság elnöke: CSURKA ISTVÁN Főszerkesztő: ZSILKA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1591 Telefon és telefax: 218-0783 Telefon: 218-0785 E-mail: mforum@axelero.hu Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 4. Telefon és telefax: 215-8795 Kiadja: A Magyar Út Körök Mozgalom Felelős kiadó: a Magyar Út Körök Mozgalom elnöke Szedés, tördelés: WolfPress Kft. Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Sivó Imre vezérigazgató Internet. www.szikralapnyomda.hu E-mail: info@szikralapnyomda.hu Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodá­ban (1089 Budapest, VIII. Orczy tér 1. Telefon: 303-3441,303-3442, fax: 303-3440, levélcím: 1990 Budapest, Orczy tér 1.), ezenkívül Budapesten a Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgató­ság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahivatalok­ban. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvá­sárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: HIRKER Rt., NH Rt. és regionális részvénytársaságok, Kiadói Lapterjesztő Kft., Gondos Bt. HU ISSN 0865-3909

Next