Magyar Fórum, 2005. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
2005-04-28 / 17. szám
A Telekitől Gyurcsányig Történeti visszatekintés, amely arra tesz kísérletet, hogy felelős magyar miniszterelnökök életútjának nyomon követésével megpróbáljon választ adni napjaink égetően fájdalmas kérdésére: hogyan jutott idáig a magyarság, kiknek a kezébe helyezte akkor és helyezi most sorsának irányítását? Kik voltak, kik ezek az emberek, mik voltak a szándékaik, céljaik, s az ország vezetőjeként mit tettek Magyarországért? 1919 és 1945 két évszám a XX. század magyar történelméből. A kommunista diktatúrák bevezetésének dátumai ezek. A köztük lévő 25 év a Horthy-korszak, amit támadások sorozata ért, megszűnése után. A Horthy-fasizmus megbélyegző kifejezést először Rákosi Mátyás főideológusa, Révai József tudatosította itthon és kürtölte szét a nagyvilágban. Nyilván azzal a feltett szándékkal, hogy Rákosi bolsevik diktatúráját úgy állítsák be, mint amely jogos folytatása az azt megelőző rendszereknek. A Horthy-korszak igazából nem volt fasiszta, de nem volt demokrata sem. A furcsaságok korszaka volt: államformája királyság - király nélkül, élén az „ideiglenesen” választott kormányzóval. Az ellentétek országa is volt, ahol a felső uralkodóréteget mély szakadék választotta el az országot fenntartó, dolgozó millióktól. Magyar Férfm A Sztójay-per Sztójay Döme Magyarország német megszállása után, 1944. március 22-től 1944. augusztus 29-ig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, melyet súlyos szívbetegsége miatt csak Horthy parancsára, kényszeredetten vállalt. Nem volt politikus, katonaként és diplomataként szolgált hoszszú évtizedeken keresztül hűségesen. Egyenességében éppúgy megbíztak Berlinben, mint magyarságában Budapesten. Miniszterelnökségének rövid ideje alatt igyekezett visszaszerezni a németek megingott bizalmát, hogy a megszálló csapatok mihamarabb elhagyják az országot, és ezáltal újra helyreálljon az ország szuverenitása, a magyar kormány szabad cselekvőképessége. Sztójay leginkább „ tisztviselőnek” érezte magát és ez nem állt távol a valóságtól. Intézkedései Horthy kormányzó jóváhagyásával jöttek létre. Ezt erősítette meg Edmund Veesenmayer, a Német Birodalom Magyarországra küldött teljhatalmú megbízottja, amikor a Sztójay-per előkészítéseként 1945 novemberében felvették tanúvallomását az AVH-n. „Sztójay Horthyban a tényleges államfőt látta, az alkotmányos szempontból való legfőbb vezetőt és ezt nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyította. Az volt a tapasztalatom, hogy egyrészt a minisztertanácsokon, másrészt olyan esetekben, amikor a birodalmi kormány valamely kívánságát terjesztettem elő, mindig fenntartotta magának, hogy az ügyet megbeszélje Horthyval. Nekem az volt az érzésem, hogy Sztójay összes intézkedései és cselekedetei Horthy előzetes tudomásával és hozzájárulásával jöttek létre.” Hiába tett eleget számos német követelésnek a magyar kormány, a német kényszer, a megszállás nem lazult. 1944. június elején Sztójay hivatalos látogatáson jelent meg Hitlernél, hogy a megszálló német egységek kivonásáról tárgyaljon. A Führer azonban kijelentette: a németek nem távoznak addig Magyarországról, amíg a zsidókat nem deportálják. Sztójay egészségi állapota ekkor már úgy megromlott, hogy június elejétől folyamatos orvosi kezelésre volt szüksége, és a városmajori szanatóriumban ápolták. Ténylegesen kikapcsolódott tehát az ügyek intézéséből, és miniszterei is csak ritkán jelentek meg betegágyánál, hogy a legfontosabb iratokat aláírassák vele. 1944 júniusában, az SS irányításával a vidéki zsidóság deportálása már megkezdődött, és július elejéig, Veesenmayer jelentése szerint 437402 zsidót transzportáltak Magyarország területéről Auschwitzba, hogy a hivatalos német álláspont szerint dolgozni vigyék őket Németországba. Horthy kormányzó, miután az auschwitzi jegyzőkönyvből a zsidóság fizikai likvidálásáról értesült, valamint az egyre erősödő külföldi tiltakozások hatására, július 6- án elrendelte a további deportálások leállítását, ezáltal a budapesti közel 250 ezres zsidó lakosság - Európában egyedülálló módon - elkerülte a pusztulást. Elkerülték a deportálást azok a zsidó férfiak is - számuk meghaladta a 70 ezer főt -, akiket még 1944 tavaszán sikerült (a német hatóságokat kijátszva) munkaszolgálatra behívni. A holokauszt szenvedéseit túlélő, megmenekült hazai zsidóság egy része aztán 1945-ben a számukra „felszabadítóként” érkező szovjet szuronyok védelme alatt hozzákezdett, hogy régi urainak (a Horthy-rendszer kormányzati elitjének) kiirtásában aszszisztáljon. A munkaszolgálatból visszatérők (MUSZ- osok) az AVH-t árasztották el, és könyörtelen bosszútól lihegve a legelszántabb verőlegényekké és nyomozó elvtársakká váltak. Az 1945 januárjában felállított népbíróságok „szakgárdája”, a tanácsvezetők, népügyészek legtöbbje is „Izrael szent magjából” származott. Ők töltötték meg a nyilvánosan rendezett politikai perek padsorait, hogy habzó szájjal vicsoroghassanak a halálraítéltek felett. A vesztőhelyeken is ott tolongtak, hogy a kivégzetteknek az utolsó útjukon se lehessen nyugodalmuk, és diadalittas purimot rendeztek az akasztófák árnyékában. Sztójay - mivel miniszterelnökségének ideje alatt zajlottak a deportálások - sem kerülhette el a felelősségre vonást és a bosszút. Neve ott szerepelt a háborús bűnösök listáján, akiket Rákosiék - Péter Gábor irányításával - kikértek az amerikaiaktól. Sztójayt augusztus 29-i lemondása után, a garmischpartenkircheni szanatóriumban kezelték. 1945. június 20-án itt került amerikai fogságba. Az amerikai OSS ezredes, Himmler Márton volt a magyar ügyek felelőse, magyar származású, kommunista zsidó kémként, nála aligha találtak volna erre a megbízatásra alkalmasabb személyt Rákosiék. Péter Gábor állandó kapcsolatot tartott Himmlerrel, akinek az volt a feladata, hogy a magyar politikusokat, akik az ausztriai és németországi menekülttáborokban fogságba estek, hazaszállítsa, hogy aztán a legtöbbjük a bitófán fejezze be életét. Péter Gábor, a 680 nevet tartalmazó háborús bűnös listát átadta Himmlernek (a salzburgi fejvadásznak), és még aggodalmasan hozzáfűzte: „ Élve hozzátok haza őket!” Himmler Márton igen körültekintően végezte feladatát. Kópéival 483 magyar háborús bűnöst fogdosott össze, és köztük volt Sztójay Döme is. Sztójay állapota válságos volt, ezért az OSS ezredesnek kivételt kellett vele tennie: „Olyan beteg volt, hogy kihallgatni nem lehetett, ha azt akartuk, hogy élve jusson vissza Magyarországra. A katonaorvosok csak hosszú tanácskozás után engedték meg, súlyos szívbajára tekintettel a hazaszállítását, s kérésemre Dr. Hall ezredorvos Budapestig kísérte.” Sztójay pere 1946. március 4-től 1946. július 1-ig tartott. A korábbi látványperekhez hasonlóan, amikor magyar miniszterelnököket állítottak háborús bűnösként a vádlottak padjára, ez a tárgyalás is nyilvánosan zajlott. Csak a helyszín változott, most nem a Zeneakadémia, hanem a Markó utcai törvényszéki épület adott helyet a „színjátéknak”, melynek padsoraiban ott tolongott a kaftános nézősereg. Az, hogy a tárgyalás a korábbi perek (Imrédy, Bárdossy) alpári tónusát most mellőzte, nem a lelkes közönségnek, hanem a tanácsvezető bírónak, Dr. Pálosi Bélának volt köszönhető, aki többször is határozottan önmérsékletre intette a hallgatóságot. A perben a vádhatóságot Dr. Óhidy Lajos (népügyészként), és Marosán György (politikai ügyészként) képviselte. Sztójay kirendelt védője Dr. Fekete László volt. A volt miniszterelnök idős, beteg, megtört emberként állt a népbíróság elé, akinek egész életútját a vád tárgyává tették. Háborús bűncselekménynek számított egész diplomata pályafutása: - vádolták, hogy berlini katonai attaséként 1925-33 között az együttműködés céljából jó kapcsolatokat épített ki német katonai körökkel; - berlini követként 1935-44 között a német-magyar egységért, barátságért tevékenykedett, és ellensúlyozni igyekezett a Kisantant propagandáját. - 1938-ban a Csehszlovákia elleni német akcióról fontos értesüléseket küldött Budapestre, közreműködése okozta az I. bécsi döntést és Kárpátalja megszállását; - fáradhatatlanul dolgozott az erdélyi revízióért, majd a II. bécsi döntés után igyekezett meghiúsítani a románok törekvéseit, hogy ezeket a területeket visszaszerezzék; - javasolta a kormánynak, hogy csatlakozzon a háromhatalmi egyezményhez; - egyetértett a németek oldalán vívott, Szovjetunió elleni háborúval igyekezett eloszlatni a németek bizalmatlanságát Kállay Miklós miniszterelnök iránt. Sztójay az ellene felhozott vádpontokra - nem ismerve el bűnösségét - készségesen válaszolt. Elmondta, hogy a revízió mellett csak Olaszország és Németország foglalt állást, és erre kellett keresnie a támogatást a magyar diplomáciának is. Elismerte, hogy feladata volt a német kormányt a revízió gondolatának megnyerni. Hivatali kötelessége volt a jó viszony megteremtése, hiszen állomáshelyén minden követ azért dolgozik, hogy ezt biztosítsa, és hazája érdekeit képviselje. Magyarország legfőbb érdeke pedig a revízió volt. A vádhatóság ezt másképp látta, számukra ez háborús bűnnek számított. Sztójay elismerte, hogy berlini követként igyekezett a kisantant államok propagandáját ellensúlyozni. 1938-ban, a csehszlovák kérdés kapcsán próbálta elérni, hogy ne csak a német követeléseket (Szudéta-vidék) teljesítsék, hanem a magyar revíziós törekvések is megvalósulhassanak. Ugyanekkor a német külügyminisztériumban tiltakozott amiatt, hogy a német csapatok Csehszlovákia szétesésekor volt magyar területeket is megszálltak (Pozsonyligetújfalu). Sztójay ezt a lépést szószegésnek minősítette, de a Dísz térről azt az utasítást kapta, hogy ezt csak mint magánvéleményét közölje. A magyar-román vita kapcsán Sztójay elmondta, hogy itt a döntőbíráskodást Németország akarta, hogy elkerülje két kis szövetségese katonai összeütközését. A II. bécsi határozatot követően a románok teljes erővel léptek fel a szerződéssel szemben. Hitler többször meg is ígérte Antonescunak, hogy a döntést majd felülvizsgálják. Sztójay csak a kormánya utasítását hajtotta végre, amikor teljesítette feladatát, és követként próbálta ellensúlyozni a román törekvéseket. Vádként szerepelt, hogy Sztójay javasolta a kormánynak, hogy az ország csatlakozzon a háromhatalmi egyezményhez. Sztójay tudta, hogy Románia, Szlovákia, Bulgária csatlakozni fog, így ezek az országok újabb garanciát kapnak a tengelyhatalmaktól területük megvédésére. Ha Magyarország nem csatlakozik, akkor az egyedüli állam lesz a térségben, melynek határai nincsenek biztosítva szerződésekkel. Ezért elemi érdeke volt az országnak a csatlakozás, hogy a vele szemben területi követelésekkel fellépő szomszédaival szemben biztosítsa magát. A perben ezután kerültek elő a súlyosabb vádpontok. Háborús bűncselekménynek minősítették a következőket: A német megszállás után miniszterelnökké nevezték ki, beszédeiben a háború fokozottabb folytatása mellett érvelt. - Repülőgépgyárat létesített a Dreher sörgyár pincéiben. - Az SS-toborzást megkönnyítette Magyarországon. Péter Gábor Sztójay Döme rabomobilban 2005. április 28.