Magyar Fórum, 2005. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

2005-05-12 / 19. szám

, édesanyja, a Boldogságos Szűz Mária. A jelenés szépséges Asszonya azt kérte tőlük, hogy a következő hat hónap­ban 13-án, ugyanebben az órában jöjjenek ide, ahol is­mét megjelenik nekik. Három ártatlan, tisztalel­kű pásztorgyermeket válasz­tott ki az Ég, hogy általuk felszólítsa a világot megté­résre, imára és engesztelésre az emberiség megmentése érdekében. Kr. Pünkösd A pünkösd egyházunknak a húsvét utáni legrégibb ün­nepe. Görögül Pentekoszé­­nak nevezték, ami ötvene­diket jelent, utalva arra, hogy a húsvétot követő 50. napon ünnepeljük. Pünkösd a Szentlélek meg­­jelenésének és kiáradásának ünnepe, az Egyház születés­napjának is nevezzük. A Szentlélek hivatalosan is bir­tokba veszi az apostolok szí­vét. Felruházza őket azokkal a képességekkel - az értelem világosságával, a cselekvés bátorságával -, amelyek oly­annyira szükségesek voltak ahhoz, hogy a Krisztus által alapított Egyház megindul­hasson és teljesíthesse a reá­bízott küldetést. A Szentírás fölértékelése, az Eucharisztia ünneplése, a szeretetszolgálat erősödése és az istentelen világ csődje, mind-mind azt jelenti, hogy a jövő útja csak a Szentlélek által kijelölt úton érhető el. Magyarországon csakúgy, mint Európa számos orszá­gában, a pünkösd ünneplé­sében keverednek a keresz­tény, illetve az ősi pogány, óko­ri (római) elemek. A Római Birodalomban május hónap folyamán tartották az ún. Flo­­rália ünnepeket. Flóra isten­nő a római mitológiában a nö­vények, virágok istennője. Pünkösd ünneplésében ma is fontos szerepet játszanak a virágok, elsősorban termé­szetesen a pünkösdi rózsa. (Forrás: unnep.hu) ipar 12. oldal __________ ______ . ___... __ .­­........... . - 1?nrn?TT PWQFr 1|Ai. IMF || INDEPENDENCE V J*. - V • I .■»«** * - :[iEHrtriiiii**r1fii«iEi..... 0IL.2 Belföld Külföld Európai Unió Gazdaság Sajtószemle Kultúra Régiók hírei Magyar Tükör Sport Vallás Tudomány Linktár Archívum Repesz Olvasói levelek Melódia Májusi litánia „Néked ajánljuk, Szűzanyánk, / A legszebb hónap alkonyát. / Ezer nép híven zengi ma: 10 Üdvözlégy, Mária!” Május a Szűzanya hónap­ja, akit estéről estére litáni­ákkal köszöntenek a hívek a katolikus templomokban. A „litánia” kifejezés a görög „litaneuló” - könyörgök szó­ból származik. Az V. század­ban jelentette azt a könyörgő imádságot, amellyel különfé­le szándékokért imádkoztak. A loretói litánia a mai for­májában a XVI. században tűnik fel először, de már a XII. századból is ismerünk hasonló, közös végzésre ké­szült imádságot. Az általunk ismert „loretói litánia” a Lo­reto városának bazilikájában lévő Szent Házból szárma­zik, ahol 1575-től (mások sze­rint már 1400-tól) minden szombaton elénekelték a Bol­­dogságos Szüzet köszöntve. Amikor Canisius Szent Péter 1558-ban Loretóban járt és meghallotta ennek ének­lését, átvette imakönyvébe és terjesztette. VII. Orbán pápa 1691-ben kiadott dekrétumá­ban megtiltotta a különböző templomokban készült Má­­ria-litániákat, és egyetemes használatra a „loretói litáni­át” rendelte el. XII. Leó pápa ezt 1886-ban megújította. A pápák azóta is mindig hang­súlyozták a litánia közös és egyéni imádkozásának jelen­tőségét, így XII. Pius, VI. Pál és II. János Pál pápák. (Forrás: ujember.hu) A FATIMAI BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA Fatima kicsiny portugál fa­lu, Leiria püspökségben, Lisszabontól 130 kilomé­ternyire. Ebben az eldugott, jámbor kis fészekben élt a fatimai csoda három egy­szerű kis látnoka.­ Francis­co Márta kilenc, húga, Jacin­­ta Márta hét, Lucia dos San­tos unokanővérük pedig 10 éves volt. A három gyerme­ket előző évben többszöri megjelenés során egy angyal már jól előkészítette a ter­mészetfölötti világgal való találkozásra, amikor 1917. május 13-án, vasárnap dél­ben a szokásos rózsafüzér el­mondása után, az Iria völgy­ben levő sziklatölgy fölött megjelent nekik az Úr Jézus Csokonai Vitéz Mihály: Tempefői (Tatabányai Jászai Mari Színház) Csokonai Vitéz Mihály 1793 májusában írt levelé­ben „igen alázatosan” arra kéri a pesti színjátszó­kat, hogy válaszoljanak ajánlatára: tud nekik kül­deni 16 lefordított színdarabot és egy eredetit is. Ez utóbbi nem más, mint a készülőfélben lévő­ da­rabja, A méla Tempefői, amelynek ezt a szállóigévé vált alcímet adta: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban.” Első drámája volt ez a nemzeti játék formába öntött szatíra. Műfaját és mondani­valóját az előbb említett levelében a szerző így határozta meg: „Comoedia formába öntött sa­­tyricum roman a tudományok barátság­talanjai iránt.” Bár Csokonai nem járt még Pesten, lélekben azono­sul hősével. A megaláztatá­­­­sok, amiken Tempefői öt fel­vonáson keresztül átmegy, egyelőre még nem, csak később történnek meg vele. Ezt az akkori tipi­kus magyar költősor­sot kebelbeli barátja, Földi János elbeszé­léseiből ismerte. A végzet fintora, hogy­­ jóformán beteljese-­­­dett rajta mindaz, ami Tempefőinek osztály-­­ részéül jutott, sőt a sors szeszélye folytán az élet még rá is licitált minderre. Utólag ezt jö­vendölésnek is vélhetjük, persze Csokonainak eszébe sem jutott, hogy a hányatta­tásokon, amiken hőse átbukdá­csol, azokon majd saját maga is át fog esni. Ezt a drámát Csokonai in­kább figyelmeztetésnek szánta, de hát a vá­­teszek már csak ilyenek, előre látják a dolgok me­netének alakulását. A méla Tempefői bámulatosan gazdag mű. Oly­annyira, amennyire csak egy első darab lehet, ami­be ifjú szerzője mindent belead. Nem is remélhet­te, hogy talál rá kiadót, halála után két évvel, 1807- ben jelent meg Debrecenben. Minden szereplőnek „beszélő neve” van: a kutyákért élő-haló úriem­bert Koppóházynak, a vége-hossza nincs klapan­ciákat szavaló fűzfapoétát Csikorgónak, a pipát a literatúránál többre tartó parlagi sznobot Serte­­pertinek nevezi. De van benne Fegyverneki, Iro­­ványi, Tökkolopi is, akik egy-egy típust jeleníte­nek meg. Ezeket a hibáikban és bűneikben rögzült mellékalakokat igazi szatírai vénával, hidegen, kívülről, egyszersmind pompás, csípős humorral jellemzi Csokonai. Tempefői erős lélekkel viseli el a csapásokat és a megbotozással járó fizikai fájdal­makat. Teheti, mert a mű végére kiderül, igazából nem is olyan éhenkórász, ugyanis nem más, mint egy rangrejtve járó előkelő úr, aki csupán egy ho­mályosan megfogalmazott ok miatt kényszerül a nincstelen poéta bőrébe bújni. Mivel Csokonai a drámát nem fejezte be, ez a titok nem derül ki. A méla Tempefői premierjére irgalmatlanul sok időt, közel másfélszáz évet kellett várni. 1938. április 28-én volt az ősbemutatója az Erzsébetvárosi Szín­házban, és a teátrumok azóta sem vívnak életre­­halálra szóló küzdelmet a felújítás lehetőségéért. Rádiójáték formájában ugyan többször is sugároz­ta a Kossuth rádió, de a színrevitel valahogy min­dig elmaradt. A tatabányai Jászai Mari Színház viszont megtörte a jeget: az idén, február 25-én műsorára tűzte a darabot, és a Vidéki Színházak Találkozója alkalmával a pesti közönség is meg­nézhette a Merlin Színházban. Koltai M. Gábor és Sediánszky Nóra ehhez a produkcióhoz nemcsak A méla Tempefői anyagát használta föl, hanem más Csokonai-szövegeket is. A címet is egyszerű­sítették Tempefőire. Ezekre a beemelésekre nem­csak azért volt szükség, hogy befejezzék, kerek egésszé tegyék ezt a háromnegyedig kész művet, hanem azért is, mert így kitágítják a mondani­valóját, és a mindenkori magyar költősors szim­bólumává emelik. Ebben a Tempefői­­változatban egy korokon átívelő, tipikus magyar költőutat lát­hatunk. Értékes műalkotá­sokat létrehozó alkotóink ezen a nélkülözésekkel teli úton mind egy szá­lig végigmennek: nem ismerik fel és el a te­hetségüket, viszont az aznapi követel­ményeket szem előtt tartó fűzfapoétákat, meg a közönség igé­nyét-inkább igény­telenségét - készsé­gesen kiszolgáló ver­­selőket megbecsü­lik. Mindig voltak és lesznek ügyes rímfara­gók, akik pazarul meg­élnek az irodalomból, kitüntetik, körberajong­­ják őket, akik pedig nem hajtanak fejet a múló divat előtt, azoknak fölkopik az álluk, és olyan szegények maradnak, mint a templom egere. A darab főhősének, Tempefőinek 24 óra leforgása alatt kell összeszed­nie azt a jelentős összeget, amivel a nyomdásznak tartozik, mert ha nem tudja kiegyenlíteni a szám­lát, akkor az adósok börtönébe kerül. Számtalan barátja van, de egyikük sem segít rajta. Jelképes az is, hogy a címszereplőt játszó Menszátor Héresz Attilát ugyanabban a fekvő pózban találjuk a mű elején és a darab végén is, ugyanis nincs megoldás a mindenkori tempefőik súlyos gondjára: az igaz­gyöngyöt a sárba tiporjuk, a bizsut pedig az egekig magasztaljuk. Az értéket nem a helyén kezelő, ér­tékválságban szenvedő korokban minden afelé lö­ki az embert, hogy csupán könnyen emészthető szellemi táplálékot fogyaszszon, és csak azt lássa: a törtetők érvényesülnek. A Jászai Mari Színház tagjai derekasan helytállnak, nemcsak a főhőst, hanem az epizódszerepeket alakító színészek, így Janicsek Péter, Dióssi Gábor, Zborovszky And­rea, Moldvai Kiss Andrea, Poroszlay Gergő, Hon­­ti György, Szabó Zola és Chován Gábor is nagy­szerű teljesítményt nyújt. Mindannyian humoro­san formálják meg azokat a karaktereket, amiket Csokonai megalkotott. Ennek a Tempefői feldol­gozásnak az a legfőbb erénye, hogy azt a szóki­mondó és epés vádat, amit Csokonai megfogalma­zott a 16-17. században tapasztalható hazai mű­veltségi állapotok riasztó mivolta, meg a nemes­ségnek, vagyis a mindenkori vezető rétegnek a költészet és kultúra művelői iránt tanúsított bar­bár megvetése és cinikus szűkmarkúsága ellen, ezt a - sajnos - máig érvényes üzenetet korokon át tudja vinni. Dr. Petővári Ágnes ! A mellékletben megjelent írásokat a Függetlenség szerkesztősége válogatta Függetlenség - A szellemi önvédelem lapja 1 . - . ... .. I

Next