Magyar Fórum, 2005. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
2005-07-07 / 27. szám
Három évvel ezelőtt - amikor ugyanenynyire hosszúak voltak a nappalok és rövidek az éjszakák, amikor ugyanilyen szögben sütött a nap az egész égövre, és az emberek, akármilyen keserves volt is az életük, mégiscsak örültek a természet ajándékainak - az újdonsült külügyminiszter, a Medgyessy-kormány Kovács Lászlója kiszaladt Washingtonba, és lejelentkezett Powell akkori amerikai külügyminiszternél. A találkozóról a Népszabadság NYOMÁS, MAGYARORSZÁG! címen közölt valami tudósításfélét. Powell talán mondta, talán nem ezt a durvaságot, de Kovács bizonyosan hebegett, hajlongott hozzá. Annyira ellenszenvesnek találtam ezt a felszólítást, egyáltalán, hogy országomat valami terelt állapotba lehet utalni, hogy eltettem ezt a lapszámot. NYOMÁS? Már csak a lasszó hiányzott Powell kezéből, meg alóla a mustang (a ló!), és a tehéncsorda, amelynek a felszólítást a cowboy kiadja. Három év eltelt. A cikk egyik szereplője sem az, ami akkor volt. „NYOMÁS”-ország pedig, engedve a felszólításnak, a szétnyomódás állapotában van. Powell az új Bush-kormányban nem vállalta a külügyminiszterséget, Kovács vállalta volna az új szocialista kormányban is, Medgyessy bukása után is, de már nem kellett. Csak anynyit sikerült elérnie, hogy felfelé bukhatott, csúnya huzavonák után az unió egyik minisztere lett. Magyarországon ma minden rosszabb, mint három évvel ezelőtt volt. Nehezebb itt élni, pedig közben az EU tagjai lettünk. Vagy talán éppen azért. Egyetlen újságcikk sem íródik természetesen az örökkévalóságnak, ha azonban egy új kormány első lépéseként mintegy a hivatalos lapjában közreadja azokat az alapelveket, kötődéseket, terveket, amely szerint működni kíván és ezek az alapkijelentések mind, egytől egyig hazugságok, vagy tények hamis csoportosításán alapulnak, akkor az a cikk mégiscsak bekerül az örökkévalóságba. Ez az írásféleség 2002 júliusából a nagy szocialista-liberális hazugságkódex, amely természetesen azóta is mérgezi az életünket. Ezt az újságoldalt magam, mint a hazugság korának húsvirágát, mint egy hanyatló kultúra végtermékét raktároztam el. Nyilvánvalóan tudom, hogy nem 2002 júliusa óta élünk a hazugság korában, az a hazugságteljesítmény azonban, amivel az új Medgyessy-kormány és benne különösen az akkor még pártelnök Kovács László elindult, mégiscsak különleges, egyedi, mindent felülmúló. Mindenekelőtt visszataszító az a szolgai alázat, az önálló akaratképzés szikrájának a felmutatásától is tartózkodó magatartás, amellyel a magyar lakáj és a lakájt kísérő lakáj írnok megjelenik a nyomásozó színe előtt. „Az Egyesült Államok szeptember 11-e óta két részre osztja a világot: az egyiket támogatja, a másik ellenség” - írják, s a képtelenséghez egy szavuk sincs. Nem lehet egy állam annyira kicsi, gyenge, törpe, s nem lehet egy külügyminiszter annyira csiszlik, hogy ezt szó nélkül hagyja. Kovács azonban még túl is tesz az amerikai nyomásozón: az USA nem elégedett azzal a teljesítménnyel, amivel mi, magyarok a terrorizmus elleni háborúhoz hozzájárulunk, üzeni haza. Akkor már folyt az Afganisztán elleni háború, amihez mi ma is adunk katonákat, és előkészületben volt már az Irak elleni háború, amelyet nagyobb egységekkel segítettünk, s iszonyatosan sok pénzt költöttünk rá. Hogy Amerika mivel támogat bennünket, arról egy szó sincs. Valóban, mivel támogat bennünket Amerika? „A gond akkor kezdődött - írja a Népszabadság a következő bekezdésben amikor a Parlamentben Csurka István nagyjából azt mondta, hogy az amerikaiak maguknak köszönhetik a bajt, mert mindenhol ott vannak és mindenbe belebeszélnek, és a kultúrájukat rákényszerítik a világra.” Csakhogy baj van ezzel a „gondkezdődéssel”. Mert még nagyjából sem ezt mondtam. Hanem 2001. szeptember 11 -én este azt nyilatkoztam mint frakcióvezető, hogy a WTC két tornyának ledöntése nem lehet pusztán az al-Kaida arab terrorszervezet műve, meg kell vizsgálni az amerikai titkosszolgálati és egyéb szervek felelősségét is a borzalmas terrorcselekményben, különös tekintettel arra, hogy a gépek Bostonból szálltak fel. Azóta kiderült, s ez már 2002 júliusában is teljesen világos volt, hogy igazam van. A toronydöntéssel kapcsolatos minden állítás hamisnak bizonyult, egyetlen elkövetőt vagy felbujtót nem találtak meg, könyvtárnyi irodalma van annak, hogy úgy, ahogy bejelentették, nem is történhetett meg, a tornyokat felrobbantották, az áldozatok száma nem huszonötezer, hanem kettőezer-valahányszáz, és annak nagy része is kivezényelt tűzoltó, mert valakik értesítették a tornyok ötvenezer dolgozóját, hogy maradjon otthon. Ez eleinte csak a zsidó származásúakra vonatkozott, a tényszerű kétezer körüli áldozatszám azonban arra utal, hogy másokra is kiterjedt. 2002- ben még a nagyszámú áldozat változata volt terjesztve, az azonban, amire a cikk céloz, hogy a nevem szóba került Powell és Kovács találkozóján, nyilvánvaló hazugság. Erre Kovácsnak és az új kormánynak a MIÉP kiszorítása céljából és a Fidesz MIÉP-pel való sakkban tartása céljából volt szüksége. „Amerikai részről elvárták volna, hogy Orbán Viktor személyesen mondja el: ez megengedhetetlen megközelítés, a támadás az egész civilizált világot érte.” Mármint a szeptember 11-i támadás, amelyben a CIA és a Moszad keze most már bizonyíthatóan benne volt, és amely után két háború indult el, amelyek még ma is tartanak. Az „egész civilizált világ” elleni támadás képével azóta felhagytak, különösen azután, hogy kiderült: az Irak elleni támadás indoka is hazug volt, Szaddám Huszeinnek nem voltak tömegpusztító fegyverei. A legkézenfekvőbb a hazai ellenséget az „egész civilizált világ elleni támadás” elkövetőinek pártolásával megvádolni. Közös érdek, New York, Brüsszel, Tel-Aviv és Kovács László közös érdeke, hogy ne legyen a színen olyan ember, aki első este gyanút fog, és ki is meri mondani, és aztán a gyanúja igazolódik. Kovács azért hozza szóba a Csurka-ügyet Powell előtt - vagy legalább a Népszabadságban... -, nehogy a Fidesz magának tulajdoníthassa ott, a kasszánál a MIÉP kiejtését. A legképtelenebb hazugság, amit állítólag szóba hoztak Kovácsnak Washingtonban, a státustörvénnyel kapcsolatos. Ezt a törvényt a MIÉP ellenzéki pártként támogatta. „Washingtonban nem nagyon értették, miért kell alig néhány évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt státustörvénnyel borzolni a kedélyeket.” A legszebb a dologban, hogy a státustörvényt kisebb fenntartásokkal az MSZP is megszavazta, és csak az SZDSZ utasította el. Látható azonban, hogy már ekkor elkezdődik a harc a 2004. december 5-i nemzeti törés előidézéséért, amelyet már a Gyurcsány-kormány hajt végre. Világos, hogy a két kormány szorosan összetart, és a politikájuk közös hazugságokra épül. Mindkettőt, a Medgyessyt is, a Gyurcsány-kormányt is az SZDSZ irányítja. A közös hajózásban nagy szerep jut az MSZP-ben megbújt, illetve oda berakott SZDSZ-eseknek. Az MSZP-t utolérte a nemezis: régen elődje rakta tele kommunistákkal a nemzeti pártokat, most beléje petézi be az SZDSZ a legjobb erőit. Magyarország 2002 óta a hazugsággal való kormányzás kísérleti műhelye. Sehol a világon nem sikerült még a hazugságokkal való kormányzásban ilyen messzire jutni. A Medgyessy-kormányt felváltotta az új formájú, új előadásmódban megrengetett hazugságok kormánya, amely most már azt is megengedi magának, hogy bírálja az elődjét, illetve leleplezze legfőbb támaszait, szponzorait. A Népszabadság múlt pénteki számában megtámadják Leisztinger Tamást, a kormányfő volt üzlettársát, aki önző módon, gátlástalanul tönkreteszi a szegedi szalámit, a magyar élelmiszeripar egyik büszkeségét. A cikk megvádolja a miniszterelnök volt cégtársát, aki miniszterelnökké válásának is egyik fő elősegítője, a számára leadott szavazatok megvásárlója volt, és aki az ország egyik leggazdagabb milliárdosa, hogy egy egész ágazatot tesz tönkre. A jó minőségű húst szállító magyar gazdák helyett gyenge minőségű holland vagy akármilyen húsból gyártja a szalámit, s az üzem Leisztinger tevékenysége következtében a tönk szélén áll. Közben azonban Gyurcsány „száz lépés” programot hirdet, Leisztingernek a haja szála sem görbül - ő nem Hodorkovszkij... s zavartalanul folytatja rombolásait. Az emberek túlnyomó többsége pedig mit sem tud az egészről, mert a Népszabadságot már kezébe sem veszi, a tévék pedig Leisztinger csalafintaságairól hallgatnak. A parasztok baját nem érzi a maga bajának a tájékozatlan ember, s az ellenzék pedig türelmesen várja, hogy jövőre kormányra kerüljön. Addigra természetesen a Pick szalámi el lesz kótyavetyélve, több tízezer magyar sertéstenyésztő bedobja a törülközőt - NYOMÁS, MAGYARORSZÁG! -, s ami meghalt, azt már nem lehet majd feltámasztani. A szalámival, a földdel és más dolgokkal kapcsolatos leleplezések, amelyek most már a Népszabadságban is megjelennek, jóformán csak fárasztják és további tehetetlenségbe taszítják az állampolgárokat. Már nem történik semmi. A hazugság hullámhegye átcsapott felettünk, semmiből nem következik semmi, már minden értelmetlen. A hazugság cunamija elborította az ellenzéket is. Ezt a köztársasági elnök megválasztásának parlamenti cirkusza bizonyította be. Az ellenzék jelöltjeként megválasztották Sólyom Lászlót, az egész SZDSZ-es holdudvar támogatottját, egy ízig-vérig a múlt rendszerhez és annak is különösen a kártékony Aczél-vonulatához kötődő jogászát, mégpedig a legsötétebb országgyűlési korrupció keretében. De az ellenzék, a Fidesz most ünnepli magát, a polgári körök örvendeznek, hogy győztek, s az eredmény az, hogy „NYOMÁS, MAGYARORSZÁG!„-nak ismét van egy baloldali, az egykori állampártba benősült, a nemzeti érdeket alkotmánybíróként is megtagadó - igazságtételi törvény elutasítása, kárpótlási törvény visszadobása - köztársasági elnöke, akit az alkotmányban előírt titkos választás helyett a sajtó előtt igazolt szavazatokkal, korrupcióval, mandátumérdekek előtérbe tolásával választottak meg. A megválasztást az SZDSZ szavazástól való távolmaradása, bojkottja tette lehetővé. És ma már, a MIÉP-et leszámítva, mindenki napirendre tér a dolog fölött, mert már annyira mindegy, hogy ki volt és ki lesz az elnök. A Sólyom-ügy bebizonyította, hogy immár a Fidesz is együttműködik az SZDSZ- szel és az MSZP-vel hazugságrendszerének fenntartásában, annak a status quónak a fenntartásában, amit már Powell volt külügyminiszter is Kovács László figyelmébe ajánlott. A hazugság status quója szilárd. A hazugság júliusi kiáradásához, a tömeg megasztárkoncertről megasztárkoncertre való hullámzásához még hozzátartozik két érdekesség. Felavatták a Kincsem Parkban az új lóversenypálya tribünjét, amelyet valószínűleg a világon először egy régi tribün elé építettek, így most Budapesten, mintegy a rendszer képtelenségét jelképezendő, van egy olyan versenytér, amelyen két egymás előtt álló tribün van, de a versenyt csak az egyikről lehet látni, mert a régi, gyönyörű, hatalmas, masszív elől az új takarja el a kilátást. A régi, a műemlék, komoran áll most, üresen és elhanyagoltan, az enyészetnek kitéve, némi fenséggel, és azt üzeni a látogatónak és mindenkinek, hogy az általános nemzeti meghibbanás elviselhető. A magyar államtulajdonos az ÁPV Rt. - képes rá, hogy sokmilliárdos költséggel létrehozzon nemcsak felesleges és értelmetlen dolgokat, hanem arra is, hogy ezért ünnepeltesse magát. Az új tribünt és a kétfajta verseny, ügető és galopp lebonyolítására egyszerre alkalmas versenyteret egy megasztárkoncert keretében nyitották meg, a 83. magyar derby lefutása alkalmából. A francia építésű tribün előtt egy német lónak adta át Lamperth Mónika belügyminiszter a trófeát, élete első, mázsás lépéseit téve meg ezen a gyepen. A német ló hazájában eléggé középszerű, de itt most elszórta a teljes magyar élmezőnyt, és könnyű győzelmével is bizonyította, hogy a rendszer, amelyben ló, pálya, gyep, tenyésztés az ÁPV Rt. kezében fut össze, és amelyben Leisztinger Tamás kedvére privatizálhat, lehet, hogy lova is van már, más maffiózóknak bizony van, sok képtelenség. A magyar lovak futnának, bizony, ha jó kezekben volnának, jobban is, mert a régi tribün előtt azért futott egy Imperiál, akinek az idős, pályán megőszült idomárját a sok VIP-alak miatt alig akarták felengedni az új tribünre, hogy onnan nézhesse a versenyeket, ahonnan jól látja - mégis, ő az idomár -, futnának hát jobban is, ha szükség volna a jó futásukra. De nincs. Mindegy, hogyan futnak, csak azért futnak, hogy az ÁPV Rt.-nek megkeressék a pénzt. Ha összevissza futnak, akkor is anynyit keresnek, mintha német kondícióban futnának. S most, mintegy rendszerünk kettősségének jelképeként, áll a két tribün. A régiről csak az újnak a hátát lehet látni, de sebaj, mert igazi lóversenyt az elsőről, az újról sem. Hát, nem ilyen az egész életünk? S végül Győzike. Vasárnap reggel a Nap tévé Lakat Károlyának vendége volt őkelme. A néző pedig, aki előzőleg kénytelen volt elunatkozni Boross Péter és Tölgyessy Péter politikai ipiapacsán, felüdülésként jutott Győzikéhez. Győzike más volt, neki frappáns megállapításai voltak, és nem szidott senkit, még azokat sem, akik őt lecigányozzák és irigylik a sok pénzét. Arra a kérdésre, hogy megítélése szerint kik nézték ezt a műsorát, kik maradtak kíváncsiak rá, így válaszolt: „Akik szeretnek, azok itt voltak és néztek, akik nem, azok feltették a levest.” Vasárnap reggel kilenc órakor hangzott el ez az elmés megállapítás. Az ember látja ilyenkor a konyhákat, a nyári konyhákat, adott esetben a putrikat, és érzi a hagymaszagot. Győzike nagy sómén, verte Borosst és Tölgyessyt, mert mondott valami megjegyezhetőt. Csura István :VOLTUNK. LESZÜNK? Magyar FimtM 2005. július 7.