Magyar Fórum, 2005. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)

2005-09-22 / 38. szám

2005. szeptember 22. A Magyar Út szél kíván lenni felemelkedésünk vitorlájában Kalocsa A Magyar Igazság­ d­i­k­rét Pártja Bács-Kiskunn megyei szervezete 2005. október 1-jéin, szombaton 10 órát kezdettel egész napos megyei, találkozót rendez Ka­locsán, a Művelődési Központban (Kalocsa, Szent István király út 2-4.), melynek keretében 10 órai kezdettel a Rend programja címmel lakossági fóru­­mot tart Csurka István, a MIÉP elnöke. Debrecen Október 7-én, pénteken délután 5 órakor a MIÉP székházának (Piac u. 5.) vendége Csurka Dóra, a „Telekitől Gyurcsányig” c. tanulmány szerzője. Fóru­mot tart Csurka István, a MIÉP elnöke. **# Győr Október 14-én, pénteken délután 5 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Házban (Árpád u. 42.) Csurka István tart előadást. Előtte 16.30-kor sajtótájékoztató. Rendezvény A Ravasz László Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves Családját a Szabadság téri Hazatérés református templom Szabó Dezső Színházában (Budapest V. Szabadság tér 2.) 2005. szeptember 29-én, csütörtökön este 6 órakor RAVASZ LÁSZLÓ ÖRÖKSÉGE címmel tartandó ünnepi emlékestre, a kolozsvári professzor és dunamelléki püspök életművére és halálának 30. évfordulójára emlékezve. Az ünnepi műsorra családtagjaival együtt szeretettel várjuk. Dr. Hegedűs Lóránt püspök, a Ravasz László Egyesület elnöke Közlemény Tájékoztatóm­ Önöket, hogy a B. A. Z. megyei és miskolci MIÉP-Iroda nyitva tartása megváltozott, 2005. szeptember 1-től a következő időpontokban tartunk irodai ügyeletet. Hétfő 8.00-12.00 Kedd 16.00-18.00 Szerda 8.00 -12.00 Péntek 16.30—17.30 Telefonszám: 46 / 509 - 650 Soltész Imre B. A. Z. megyei MIÉP-alelnök, Magyar Fórum Fájdalommal tudatjuk, hogy Ke­­reki Albert (a XVII. kerületi MIÉP tagja) 63 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 24-én, szombaton 12 órakor, a XVII. kerület, Újlak utcai református templom altemplomában lesz, a református egyház szertartása szerint. 7 Alapítva: 1993 Aki előre látja, hogy mi lesz, az jós, aki elő­re tudja, az bölcs. Azért fontos ez a különb­ségtétel, mert bár borzongató szószerinti­­séggel valósul meg ezen az őszön mindaz, amit Csurka István tizenhárom évvel ko­rábban, 1992 nyarán a Néhány gondolatban papírra vetett, a MIÉP elnökét mégsem tar­tom jósnak. Sőt, elárulom, Csurka István lenne az utolsó, akit arra kérnék, hogy ma­­gánéletileg jósoljon nekem - végtére is mi­re vannak a kávézaccos cigányasszonyok -, viszont ő az egyetlen, akinek hosszú és rö­vid távú társadalmi elemzéseit, politikai prognózisait feltétel nélkül elhiszem. Nem azért, mert hiszékeny vagyok, hanem mert mindig őt igazolja az idő: igazságait ellen­felei hangosan cáfolják, a történelem pedig csendben megvalósítja. Csurka nem jós, a jövő heti lottószámok, tervezett házasságunk kimenetele vagy egészségi állapotunk felől kár lenne faggatóznunk nála, de ha valakit a magyarság sorskérdései, a nemzet állagá­nak diagnózisa és lehetséges terápiái érde­kelnek, csakis őt ajánlhatom tiszta lelkiis­merettel. Éppen azért, mert a jósláshoz nem ért, viszont szakértelme a leghitelesebbek közé soroltatik. S mert ő vezeti a MIÉP-et, pontosan ez az eltántoríthatatlan, befolyá­solhatatlan, megvásárolhatatlan hitelesség adja meg a MIÉP politikai bukéját, és kü­lönbözteti meg minden más párttól. Vajon miféle magabiztosság vezette a ke­zét az MDF alelnökének 1992-ben, amikor ezt a néhány sort megfogalmazta: „Miközben a buta, öreg kommunisták odaragadtak a moszk­vai fekete kalapokhoz, kucsmákhoz, a szemfü­les KISZ KB-s reformkommunisták kisajátí­tották maguknak a nyugati üzleti kapcsolato­kat, s a bankszférával szoros szövetségre lépve olyan feltételeket teremtettek a magyar gazda­ság számára és egyben a jövendő­ akármilyen magyar kormánya számára, amely semmiféle gyökeres gazdasági változást nem tett lehető­vé.” Nem hiszem, hogy túl sok kommen­tárt igényel ma ez a mondat, amikor a mul­timilliárdos kormányfőt Gyurcsány Fe­rencnek hívják - igen, ő az a Gyurcsány elvtárs, aki korábban a KISZ KB megbíz­ható tagja volt, aki megfelelt Kádárnak és Aczélnak -, a kancelláriaminisztert pedig Kiss Péternek, akit meghitt MSZP-s kö­rökben, régi, enyhén raccsoló elvbarátai KISZ-elvtársként üdvözölnek. (És akkor nem szóltam még Baja elvtársról, a maga mozgalmas KISZ-múltjával, és még moz­galmasabb jelenével, és a többiekről, akik mind az KISZ édes-meleg almából ugrot­tak elő, és váltak a rendszerváltozás héro­szaivá.) Vajon honnan lehetett már akkor ennyi­re biztos mindabban, amit mai tapasztala­taink birtokában is csak megerősíteni tu­dunk: „Az 1989. június 16-i újratemetési szertartást mint a Kádár-korszak végét s a meg­szabadulás ünnepét élte meg a magyar társa­dalom. Az is volt. A közönség nem sokat törő­dött azzal, hogy kik a szónokok, honnan jöt­tek, mit csináltak eddig, mi közük van az egészhez. (...) Tudta-e mindenki, hogy a jövő politikai rendszerének alaphangját ütik meg a koporsók előtt szónoklók, s politikai és erkölcsi tőkéje csak annak lesz, akit ott maga előtt lát a tömeg és a tévéközvetítés révén az egész ország? Nem. Az emberek egyszerűen örültek, hogy mindez lehetséges. Amikor e sorok írója szót emelt, hogy Nagy Imre sírjánál már legalább ne az a Méray Tibor beszéljen, akinek koreai háborús hazudozásai, véresszájú kommunista magatartása, Szabad Népes működése vissza­tetsző volt minden későbbi disszidens vezeklése után is, akkor persze egyöntetűen rárontottak - és persze antiszemitának nyilvánították. (...) Vagyis minek készült az újratemetés a szerény jelentőségű hatodik koporsóval, amelyen a névtelen áldozatok előtt tiszteleghetett az or­szág? A reformkommunista átkötés napjá­nak. ” (Emlékeztetnék rá, hogy az újrate­metési ünnepség szervezéséből az MDF-et teljesen kizárták a reformkommunisták. Orbán Viktort odaengedték viszont, aki ezen a napon vált országosan ismertté, és azóta is az.) Vajon volt-e Csurkán kívül országos po­litikus, aki észrevette, hogy a rendszervál­tás legelső szakaszában az SZDSZ irányá­ból felhangzó szirénhangok teljesen és lé­nyegileg azonosak Rákosi szalámizótak­tikájával: „Kis János 1989 decemberében egy szombathelyi gyűlésen jelentette ki először, hogy az SZDSZ lehetőnek tartja a koalíciót az MDF-fel, ha az MDF megszabadul a jobb­oldalától, Csurkától. (...) Az MDF szétfűré­­szelése állandóan a kitűzött célok közt szerepelt. ” Lapozgatom a Néhány gondolatot, köz­ben eltűnődöm, vajon volt-e felelős politi­kai vezető 1992-ben, aki - na nem nyilvá­nosan, kinyomtatva, de - legbelső, legtit­kosabb merengései közben akárcsak ezek­hez hasonló vagy némileg közelítő követ­keztetésekre jutott: „(Az Antall-Tölgyessy­­paktum) megsemmisítette a magyarság (ide­gen) felismerő-képességét, elrejtette a privatizá­ció tűrhetetlen igazságtalanságait, segített visz­­szajátszani a magyar nyilvánosságot azoknak a kezére, akik a Kádár-Aczél-korszakban bito­rolták, és végezetül lefegyverezte az MDF-et, s így azt bekerítették. ” (...) „Nem kell tovább a külföldi tapsokra vár­nunk, mert a külföld egyik része, a régi banki összeköttetések sugalmazására éppen a tehetet­lenségnek és a lagymatagságnak tapsol, arra mondja rá, hogy demokratikus meg piacgazda­sági, ami rablás. ” Lapozgatom ezt a lassan másfél évtize­des elemzést, és bámulom, hogy mennyire nem érintette az idő, nem öregszik, nem avul el. Mit nem adna Orbán, Gyurcsány vagy a gyorsreagálású Lendvai Ildikó, ha csak egyetlenegy olyan beszéde vagy cikke lenne 1992-ből, amit ma is vállalni lehet. Nekik a saját múltjuk csapdákkal teli el­lenség, Csurkának megnyugtató szövetség. Ferge Zsuzsa professzor asszony érdekes számokat közölt a tévében: Magyarorszá­gon a pénz 40%-át az összlakosság 1 száza­léka (kb. 100 ezer ember) mondhatja ma­gáénak. Ezzel szemben az összlakosság 40 százaléka (kb. 4 millió ember) osztozik és vegetál a nemzeti javak 1 százalékán! Meg­döbbentő, de valójában ismerős ez a sta­tisztikai kimutatásokon tátongó olló, csak­hogy eddig kizárólag afrikai thrillerkirály­­ságok, közép- és dél-amerikai banánköz­társaságok vonatkozásában hallottunk ilyes­miről. Lám, az MSZP/SZDSZ közös rág­csálóinak sikerült ide alázniuk hazánkat. MIÉP-esnek lenni nem politika, nem karrier, nem pártmegnyilvánulás, hanem küldetés. Mi kitartunk a felismert igazsá­gok mellett akkor is, ha abból csak hátrá­nyunk terem. Idealisták lennénk? Talán igen, de ma csak ennek az idealizmusnak van némi esélye arra, hogy megmentse Ma­gyarországot a végső elsüllyedéstől. Az igazság, az erkölcs, de talán még az idő is nekünk dolgozik, az viszont már a mi ügyességünkön áll vagy bukik, hogy sike­rül-e végre helyzetbe hozni a MIÉP-et, mert az igazság is csak akkor tud világba szökni, ha járul hozzá elegendő operatív erő, amely védi és ápolja. Befejezésül még egy idézet, igaz, ezt nem Csurka írta 1992-ben, hanem Ady közel száz évvel ezelőtt, 1906-ban: „Köszönje meg Magyarország az új hírnevét és becsületét annak a pár ezer embernek, akié ma Magyar­­ország s annak a rendszernek, mely friss trium­­fusát most üli. ” Szőcs Zoltán Magyar Út Körök - Magyar Út Körök - Magyar Út Körök „Négy-öt magyar összehajol” MIÉP-esnek lenni küldetés

Next