Magyar Fórum, 2006. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
2006-02-09 / 6. szám
2006. február 9. (Folytatás a 8. oldalról) Az új főügyész és Virginia államügyésze, Paul McNulty, olyan üzletkötéseket vizsgált, amelyekben a Pentagon, a Boeing (repülőgépgyár, a ford.), Perle Threme Partners vállalata (Perle és Kissinger közös beruházási cége), és a Hollinger érintett. Mint a Védelempolitikai Tanács (Defense Policy Board) elnöke, Perle azt ajánlotta a légierőnek (U.S. Air Force), hogy részesítse előnyben a Boeing tankergépeit az Airbus gyártmányaival szemben. Threme üzlettársai hatalmas Boeing tőkenövekedést kaptak. A légierő pénzügyi vezetője, Darken Druyon és a Boeing képviselője ellen McNulty büntetőjogi eljárást folytatott le, és a bíróság szerződéssel elkövetett csalás miatt bűnösnek találta őket.McNulty illetékes az Amerikai-Izraeli Közügyi Bizottság (American Israeli Public Affairs Committee - AIPAC) körüli esetek, és a Védelmi Hírszerző Hivatal (Defense Intelligence Agency - DIA) korábbi hírszerző tisztje, Larry Franklin körüli kiszivárogtatás büntetőjogi üldözéséért is, akinek munkaadóján keresztül titkos anyag került ki Iránról. Franklin és az AIPAC két másik képviselője ellen emeltek ebben az esetben vádat, az eljárás még tart. Franklin bűnösnek vallotta magát, ellenszolgáltatásként Steven Rosen és Keith Weissman AIPAC-képviselők, valamint addig meg nem nevezett izraeli ügynökök és más amerikai személyek, köztük egy magasrangú kollégája, és egy washingtoni agytrösztnél dolgozó Irán-szakértő elleni eljárásban való együttműködéséért. Black lemondott kanadai állampolgárságáról, amikor mint Lord Black of Crossharbour a brit felsőház tagja lett. A Black ellen elfogatóparancs egy, a menekülő elfogására felszólító, nemzetközi Interpolelfogatóparancs kiadásához vezetett, mivel feltételezték, hogy brit útlevéllel Kanadában tartózkodik. Az egykori amerikai menekült, Marc Rich, akinek székhelye Perle „csendestársaként” a svájci Zugban volt, és aki „Scooter” Libby egykori ügyfele, ellene szintén nemzetközi elfogatóparancs volt kiadva, mielőtt Clinton elnök kegyelemben nem részesítette. 2003-ban pénzügyi egyeztetések voltak a Carlyle-csoport és a Hollinger között. A Carlyle-csoport az egyik leghatalmasabb magáncég, amely a republikánusokhoz közel áll. Tanácsadó testületében ül Bush-papa, James Baker és Frank Carlucci, Rumsfeld egykori szobatársa a Princeton Egyetemen és volt védelmi miniszter. A Carlyle-körből a London Observer tudósítója előtt hangzott el a következő kijelentés: „Ideális esetben 25-40%-os részesedést szerzünk (a Hollingerben). Ez lehetőséget ad számunkra, hogy embereket jelöljünk a felügyelőbizottságba. ” Van még egy érdekes kapcsolat Fitzgerald Fehér Házban történt kiszivárogtatásra irányuló vizsgálata és McNulty AIPAC-kémkedésre irányuló vizsgálata között. Kiderült, hogy Fitzgerald a Washington Post Glenn Kessler és Walter Pincus nevű riportereit kikérdezte a CIA- kiszivárogtatás ügyében. Míg a figyelem Woodward-ra irányul, nem szabad Kesslert szem elől tévesztenünk, mert őt is megemlítik az AIPAC- vizsgálatban, a Zsidó Távirati Iroda (Jewish Telegraph Agency) egyik jelentésében, amely beszámol egy Kessler, Weissman és Rosen közötti, az FBI által lehallgatott beszélgetésről. Egy csapatnyi megvadult neokon? Bush népszerűsége a legújabb CNN/Gallup közvélemény-kutatás szerint, 37%-os mélyponton van. Annyira érezhető tehertétellé válik a republikánusok választási kampányában, hogy a jelöltek arra kérik, ne jelenjék meg. A november eleji választásokon Kalifornia és Virginia államban, de máshol is, a republikánusok jelentős vereséget szenvedtek. Bush szövetségese, Tony Blair, terrorellenes törvénytervezetével az alsóházban elszenvedte első vereségét. A kongresszusban jegelték a Hazafias Törvény (Patriot Act) Bush által kezdeményezett revízióját és ezzel összekapcsolt próbálkozását, hogy azt korlátlan időtartamra meghosszabbítsák. Izraelben a Munkáspárt meglepetésre megfosztotta hatalmától Simon Pereszt, Sáron szövetségesét, Amir Peretz, a Hisztadrut-munkásvezető(3) javára, akinek első ténykedése az lesz, hogy elhagyja Sáron koalícióját. Peretz Benjamin Netanjahu, a Likud-blokk és a neokonok közötti összekötő elkeseredett ellenfele. Nem világos, hogy adott esetben lépneke, és mit lépnek Netanjahu franciaországi közeli szövetségese, Sárközy belügyminiszter ellen. Azonban világossá válik: nem normális botránysorozatról van szó. Ez átfogó, hatalmi csoportok közötti harc, hasonlóan a Watergate-ügy alatti Kissinger és Nixon közötti küzdelemhez. Ez a következő hónapokban bizonyosan kiéleződik. Már ma felerősödnek azok a hangok, amelyek Cheney az ország érdekében történő lemondását szorgalmazzák. E folyamat során minden bizonnyal bekövetkeznek más megrázkódtatások is, melyek Bush elnökségének megbénulásához vezethetnek, aki előtt még három év áll. Egyre valószínűbb, hogy az új amerikai jegybankelnök, Bernanke hivatalba lépésével a dollárválság beindul. Zeit-Fragen F. William Engdahl Fordította: TF (1) - Whigh paróka (2) - Labor Day - a Munka Napja - szeptember első hétfője, az USA-ban ünnepnap (3) - Hisztadrut - az izraeli szakszervezeti szövetség Politikai válság Washingtonban Magyar Férfm 15 Alapítva: 1993 Balzacnak a regényei jobbak, Stendhalnak a mondatai. A Teremtő a megmondhatója, hogy miért, de a MIÉP XIV országos kongresszusán, ahol a tagság által jóváhagyatott a választási szövetség - a Harmadik Út -, amely pártunk, a Jobbik és a kisgazdák között köttetett, egyszer csak megszólalt bennem a Chartreuse torokszorító, stendhali mondatremeke: „Minden idők hitvány Sancho Paulái végül is legyőzik a fenséges Don Quijotékat”. Ebben a mondatban benne van az 1789 utáni Európa minden tragédiája, a baloldali maszlag tömeghatása és a felvilágosodásból kinövő liberalizmus halálos destrukciója. És benne - sokkal mélyebben, semmint az első pillanatban gondolnánk - a globalizmus világhódításának minden titka. Na és benne vagyunk mi, természetesen, mi, akiknek felvállalt feladata a kíméletlen harc a globalizmus hitvány Sancho Panzái és az általuk részünkre kiutalt rabszolgasors ellen. Merthogy mi vagyunk persze a fenséges Don Quijoték, mi, akik a Harmadik Út stratégiai jelentőségét felismerve, azon haladva nyomulunk előre. S ha van, ki gúnynak érzi az ősi lovaggal való rokonság felvetését, az sok mindent nem ért az európai szellem történetéből. Don Quijote ugyanis nem viccfigura, hanem a bátorság, az elkötelezettség és a hűség legnagyszerűbb paradigmája lett az elmúlt századokban. Ő csak igaz ügyeket szolgált, és sosem mérlegelte harcának esélyeit, nem taktikázott és semmiféle „realitás” hatására sem riadt vissza. Mint ahogyan a tücsöknek ciripelni, a szélnek fújni, a tengernek hullámoznia kell, úgy kell minden korok minden Don Quijoté jének harcolnia a gazemberség ellen. Tudni illik, hogy nagyon sok Don Quijotéja volt már a magyar történelemnek. Ilyen volt 1456-ban a törököt megfutamító Hunyadi, valamint 1566 Szigetvárának Zrínyije, ilyen az 1703-as szabadságharcot megindító Rákóczi, ilyen volt 1848 Petőfije és Kossuthja, na és persze sok-sok Don Quijote ereje és bátorsága kellett ahhoz is, hogy 1956-ban pusztán benzinespalackokkal támadják meg - és győzzék le! - az orosz tankokat. Velük telt meg azután a 301-es parcella. Ugyanis Don Quijotének lenni nemcsak nehéz, de életveszélyes hivatás. Nem véletlen, hogy Szabó Dezső oly mértékben azonosult Don Quijotéval, hogy naplószerű írásaiban, valamint önéletregényében gyakran nevezi magát Don Risottnak. De térjünk csak vissza eredeti helyszínünkre, a MIÉP XIV. országos gyűlésére. Minden oka megvan a kétpártrendszer honosításán fáradozó Gyurcsány-Orbán párosnak arra, hogy aggódva figyelje azt, ami ott történt. Ugyanis van egy elvi és van egy gyakorlati okuk az aggodalomra. Az elvi ok, hogy megtörtént a nagy csoda - a 2004. december 5-ei gyalázat után alig egy évvel -, szóba állt magyar a magyarral, az egyik magyar megragadta a másik feléje kinyújtott kezét, mert felismerte, hogy az önvédelem ott kezdődik, hogy megvédem az enyéimet. A MIÉP országos gyűlésén megtörtént a csoda: érvényét vesztette a turáni átok, a széthúzás hajlama, és sikerült összefogniuk azoknak, akik amúgy mindenben egyetértenek, egyet akarnak, egy célért küzdenek, egy Istent vallanak, de akiket eddig sikerült egymás ellen ugrasztania a közös ellenfél praktikáinak, na és persze a kisstílű szűklátókörűségnek. Dr. Réti, a kisgazda vezér ki is mondta: csupa és MIÉP- es találkozott és fogott kezet megint a Harmadik Út kötelékében. Ez történelmi győzelem, és mi, MIÉP-esek, csak egyet tehetünk: nagyvonalúan üdvözöljük és óvjuk ezt az új egységet, amelynek létrejöttében nem a Canossa-járást kell látnunk, hanem a megvalósult összefogás történelmi lehetőségét. Ez utóbbi ugyanis a gyakorlati oka a Gyurcsány-Orbán-féle jövőtervezők aggodalmának, mert a nemzeti összefogás ténye önmagában skandalum a szemükben. Ugyanez a mi szemünkben tavaszi zászlóbontást jelent. Hogy milyen politika a Harmadik Út politikája? Rossz kérdés, mert a Szabó Dezső - Németh László - Gombos Gyula fémjelezte harmadik út nem írható le a politika egyetlen koordináta-rendszerével sem: mellőzi a politikát. A Harmadik Út nem politika, hanem magatartás, értékrend és irány, természetesen nemzeti magatartás, nemzeti értékrend és nemzeti irány. Szabó Dezső 1923-ban levelet írt az ifjúsághoz, ebben így fogalmaz: „Alaptételem: a politika ölte meg Magyarországot, tehát meg kell ölni a politikát”. Ugyanő 1939-ben egy brassói újságban még keményebben ír: „Aki ma jobboldali vagy baloldali, az nem magyar!” Ezt a politikát ignoráló, rajta felülemelkedő, a pártpolitikai szempontokat csakis a nemzeti érdek után érvényesítő felfogásmódot hívjuk úgy, hogy harmadik út. 1867 óta tapasztalhatta minden világosan látó történelmi elemző, hogy a klasszikus pártpolitika eredményesen csak rombolni tud Magyarországon, építeni nem. A Harmadik Út viszont építeni akar, méghozzá virágzó nemzetet, erős magyar államot. Április 9-én a Harmadik Út pontosan ezen jellemzői által nyújt valódi alternatívát mindazoknak, akik legyenek bár a Fidesz, az MSZP, netán az MDF vagy a KDNP tagjai, de érzékelik, hogy nem jó irányba halad az ország szekere, és erélyes, radikális rendcsinálás szükségeltetik - úgy szavazhatnak a Harmadik Útra, hogy közben senki sem várja el tőlük, hogy pártjuknak hátat fordítsanak, mivel a Harmadik Út egy választási szövetség, amely szimpatizánsainak nem a politikai arculatát, hanem a magyarságért való cselekvési hajlandóságát nézi. " Ha pedig egy ilyen hezitáló (természetesen nem MIÉP-es) párttag szemével nézzük április 9-ét, aki nem tudja eldönteni, hogy saját pártjára szavazzon, amellyel ugyan egyáltalán nem elégedett, vagy a Harmadik Útra, amely szerinte is elszántabban fogja képviselni a nemzet érdekvédelmét - érthető a kérdése: mit tegyen, átszavazzon vagy ne? Ez a helyzet engem erősen emlékeztet Pascal híres fogadáselméletére, ahol azt boncolgatja a nagy gondolkodó, hogy érdemes-e hívő keresztényként élni, imádkozni, böjtölni, gyónni, vagy hagyjunk el minden kötelmet, és éljünk magunknak gondtalan jólétben. Bámulatos logikával bizonyítja be, hogy ha van Isten, ha nincs, minden szempontból kifizetődőbb - mert veszíteni nem lehet rajta, csak nyerni a keresztényi életvitel, mint az ateista. A pascali bölcsességre utalnék a hezitálóknak üzenve: voksoljanak a Harmadik Útra, ugyanis veszíteni semmit nem lehet azzal, hogy a nemzeti radikalizmus újabb négy évre bekerül a törvényhozásba. Egy biztos: 2006-ban kormányt alakítani nem fog a Harmadik Út, de mint parlamenti tényező, puszta jelenlétével, ottlétének tudatával már befolyásolni, azaz korlátozni fogja a balliberális országhódítók terveit. 2006 és 2010 között a Harmadik Út bebizonyíthatja, hogy tartja a szavát, tartja az irányt, amit ígért. Ha pedig mégsem így lenne (a logika szabályai szerint feltéve, de meg nem engedve), 2010- ben még mindig lesz módja szavazóinknak, hogy megvonja tőlünk a bizalmát. Miképpen a puding próbája az evés, a Harmadik Út, a végre létrejött magyar öszszefogás számára a parlamentbe jutás az egyetlen igazi próba. És ezen a ponton a kérdés már a nemzetért valóban aggódó szavazótábor személyes felelősségévé válik: ha a mag nem kap lehetőséget tőlük, hogy földbe kerüljön, csak önmaguknak tehetnek szemrehányást az elmaradt szüretért. Lehet mesélni, elemezni, ideologizálni, érveket és ellenérveket sorjáztatni, de egyet nem lehet eltagadni: április 9-én újból kap egy történelmi esélyt a nemzeti oldal, s ha ezzel nem tudunk élni - ha minden idők hitvány Sancho Panzái ezen a tavaszon is legyőzik a fenséges Don Quijotékat, ha ezt is elszalasztjuk egymás iránti bizalmatlanságból, olyan idők jönnek, amilyeneket meg is érdemlünk. Szőcs Zoltán Magyar Út Körök - Magyar Út Körök - Magyar Út Körök „Négy-öt magyar összehajol” Tisztelet a fenséges Don Quijotéknak