Magyar Fórum, 2006. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

2006-02-09 / 6. szám

2006. február 9. (Folytatás a 8. oldalról) Az új főügyész és Virginia államügyésze, Paul McNulty, olyan üzletkötéseket vizs­gált, amelyekben a Pentagon, a Boeing (re­pülőgépgyár, a ford.), Perle Th­reme Part­ners vállalata (Perle és Kissinger közös beruházási cége), és a Hollinger érintett. Mint a Védelempolitikai Tanács (Defense Policy Board) elnöke, Perle azt ajánlotta a légierőnek (U.S. Air Force), hogy részesít­se előnyben a Boeing tankergépeit az Air­bus gyártmányaival szemben. Th­reme üz­lettársai hatalmas Boeing tőkenövekedést kaptak. A légierő pénzügyi vezetője, Dar­ken Druyon és a Boeing képviselője ellen McNulty büntetőjogi eljárást folytatott le, és a bíróság szerződéssel elkövetett csalás miatt bűnösnek találta őket.McNulty ille­tékes az Amerikai-Izraeli Közügyi Bizott­ság (American Israeli Public Affairs Com­mittee - AIPAC) körüli esetek, és a Vé­delmi Hírszerző Hivatal (Defense Intelli­gence Agency - DIA) korábbi hírszerző tisztje, Larry Franklin körüli kiszivárog­tatás büntetőjogi üldözéséért is, akinek munkaadóján keresztül titkos anyag ke­rült ki Iránról. Franklin és az AIPAC két másik képviselője ellen emeltek ebben az esetben vádat, az eljárás még tart. Franklin bűnösnek vallotta magát, ellenszolgálta­tásként Steven Rosen és Keith Weissman AIPAC-képviselők, valamint addig meg nem nevezett izraeli ügynökök és más amerikai személyek, köztük egy magas­rangú kollégája, és egy washingtoni agy­trösztnél dolgozó Irán-szakértő elleni eljá­rásban való együttműködéséért. Black lemondott kanadai állampolgár­ságáról, amikor mint Lord Black of Cross­harbour a brit felsőház tagja lett. A Black ellen elfogatóparancs egy, a menekülő el­fogására felszólító, nemzetközi Interpol­­elfogatóparancs kiadásához vezetett, mi­vel feltételezték, hogy brit útlevéllel Kana­dában tartózkodik. Az egykori amerikai menekült, Marc Rich, akinek székhelye Perle „csendestársaként” a svájci Zugban volt, és aki „Scooter” Libby egykori ügy­fele, ellene szintén nemzetközi elfogatópa­rancs volt kiadva, mielőtt Clinton elnök kegyelemben nem részesítette. 2003-ban pénzügyi egyeztetések voltak a Carlyle-csoport és a Hollinger között. A Carlyle-csoport az egyik leghatalmasabb magáncég, amely a republikánusokhoz kö­zel áll. Tanácsadó testületében ül Bush-pa­­pa, James Baker és Frank Carlucci, Rums­feld egykori szobatársa a Princeton Egye­temen és volt védelmi miniszter. A Carly­­le-körből a London Observer tudósítója előtt hangzott el a következő kijelentés: „Ideális esetben 25-40%-os részesedést szerzünk (a Hollingerben). Ez lehetőséget ad számunkra, hogy embereket jelöljünk a felügyelőbizottságba. ” Van még egy érdekes kapcsolat Fitzge­rald Fehér Házban történt kiszivárog­tatásra irányuló vizsgálata és McNulty AIPAC-kémkedésre irányuló vizsgálata között. Kiderült, hogy Fitzgerald a Wa­shington Post Glenn Kessler és Walter Pincus nevű riportereit kikérdezte a CIA- kiszivárogtatás ügyében. Míg a figyelem Woodward-ra irányul, nem szabad Kesslert szem elől téveszte­nünk, mert őt is megemlítik az AIPAC- vizsgálatban, a Zsidó Távirati Iroda (Je­wish Telegraph Agency) egyik jelentésé­ben, amely beszámol egy Kessler, Weiss­man és Rosen közötti, az FBI által lehall­gatott beszélgetésről. Egy csapatnyi megvadult neokon? Bush népszerűsége a legújabb CNN/Gal­­lup közvélemény-kutatás szerint, 37%-os mélyponton van. Annyira érezhető teher­tétellé válik a republikánusok választási kampányában, hogy a jelöltek arra kérik, ne jelenjék meg. A november eleji választá­sokon Kalifornia és Virginia államban, de máshol is, a republikánusok jelentős vere­séget szenvedtek. Bush szövetségese, Tony Blair, terrorellenes törvénytervezetével az alsóházban elszenvedte első vereségét. A kongresszusban jegelték a Hazafias Tör­vény (Patriot Act) Bush által kezdeménye­zett revízióját és ezzel összekapcsolt pró­bálkozását, hogy azt korlátlan időtartamra meghosszabbítsák. Izraelben a Munkáspárt meglepetésre megfosztotta hatalmától Simon Pereszt, Sáron szövetségesét, Amir Peretz, a Hisz­tadrut-munkásvezető(3) javára, akinek el­ső ténykedése az lesz, hogy elhagyja Sáron koalícióját. Peretz Benjamin Netanjahu, a Likud-blokk és a neokonok közötti össze­kötő elkeseredett ellenfele. Nem világos, hogy adott esetben lépnek­­e, és mit lépnek Netanjahu franciaországi közeli szövetségese, Sárközy belügymi­niszter ellen. Azonban világossá válik: nem normális botránysorozatról van szó. Ez átfogó, ha­talmi csoportok közötti harc, hasonlóan a Watergate-ügy alatti Kissinger és Nixon közötti küzdelemhez. Ez a következő hó­napokban bizonyosan kiéleződik. Már ma felerősödnek azok a hangok, amelyek Che­ney az ország érdekében történő lemondá­sát szorgalmazzák. E folyamat során minden bizonnyal bekövetkeznek más megrázkódtatások is, melyek Bush elnökségének megbénulá­sához vezethetnek, aki előtt még három év áll. Egyre valószínűbb, hogy az új ameri­kai jegybankelnök, Bernanke hivatalba lépésével a dollárválság beindul. Zeit-Fragen F. William Engdahl Fordította: TF (1) - Whig­h paróka (2) - Labor Day - a Munka Napja - szep­tember első hétfője, az USA-ban ünnepnap (3) - Hisztadrut - az izraeli szakszervezeti szövetség Politikai válság Washingtonban Magyar Férf­m 15 Alapítva: 1993 Balzacnak a regényei jobbak, Stendhalnak a mondatai. A Teremtő a megmondhatója, hogy miért, de a MIÉP XIV országos kong­resszusán, ahol a tagság által jóváhagyatott a választási szövetség - a Harmadik Út -, amely pártunk, a Jobbik és a kisgazdák között köttetett, egyszer csak megszólalt bennem a Chartreuse torokszorító, sten­­dhali mondatremeke: „Minden idők hit­vány Sancho Paulái végül is legyőzik a fensé­ges Don Quijotékat”. Ebben a mondatban benne van az 1789 utáni Európa minden tragédiája, a baloldali maszlag tömeghatá­sa és a felvilágosodásból kinövő liberaliz­mus halálos destrukciója. És benne - sok­kal mélyebben, semmint az első pillanat­ban gondolnánk - a globalizmus világhó­dításának minden titka. Na és benne va­gyunk mi, természetesen, mi, akiknek fel­vállalt feladata a kíméletlen harc a globa­lizmus hitvány Sancho Panzái és az általuk részünkre kiutalt rabszolgasors ellen. Merthogy mi vagyunk persze a fenséges Don Quijoték, mi, akik a Harmadik Út stratégiai jelentőségét felismerve, azon ha­ladva nyomulunk előre. S ha van, ki gúny­nak érzi az ősi lovaggal való rokonság fel­vetését, az sok mindent nem ért az európai szellem történetéből. Don Quijote ugyan­is nem viccfigura, hanem a bátorság, az el­kötelezettség és a hűség legnagyszerűbb paradigmája lett az elmúlt századokban. Ő csak igaz ügyeket szolgált, és sosem mér­legelte harcának esélyeit, nem taktikázott és semmiféle „realitás” hatására sem riadt vissza. Mint ahogyan a tücsöknek ciripel­ni, a szélnek fújni, a tengernek hullámoz­nia kell, úgy kell minden korok minden Don Quijoté­ jének harcolnia a gazember­ség ellen. Tudni illik, hogy nagyon sok Don Qui­­jotéja volt már a magyar történelemnek. Ilyen volt 1456-ban a törököt megfutamító Hunyadi, valamint 1566 Szigetvárának Zrínyije, ilyen az 1703-as szabadságharcot megindító Rákóczi, ilyen volt 1848 Petőfi­je és Kossuthja, na és persze sok-sok Don Quijote ereje és bátorsága kellett ahhoz is, hogy 1956-ban pusztán benzinespalackok­kal támadják meg - és győzzék le! - az orosz tankokat. Velük telt meg azután a 301-es parcella. Ugyanis Don Quijotének lenni nemcsak nehéz, de életveszélyes hivatás. Nem véletlen, hogy Szabó Dezső oly mérték­ben azonosult Don Quijotéval, hogy nap­lószerű írásaiban, valamint önéletregényé­ben gyakran nevezi magát Don Risottnak. De térjünk csak vissza eredeti helyszí­nünkre, a MIÉP XIV. országos gyűlésére. Minden oka megvan a kétpártrendszer ho­nosításán fáradozó Gyurcsány-Orbán pá­rosnak arra, hogy aggódva figyelje azt, ami ott történt. Ugyanis van egy elvi és van egy gyakorlati okuk az aggodalomra. Az elvi ok, hogy megtörtént a nagy csoda - a 2004. december 5-ei gyalázat után alig egy évvel -, szóba állt magyar a magyarral, az egyik magyar megragadta a másik feléje kinyúj­tott kezét, mert felismerte, hogy az önvé­delem ott kezdődik, hogy megvédem az enyéimet. A MIÉP országos gyűlésén meg­történt a csoda: érvényét vesztette a turáni átok, a széthúzás hajlama, és sikerült össze­fogniuk azoknak, akik amúgy mindenben egyetértenek, egyet akarnak, egy célért küzdenek, egy Istent vallanak, de akiket eddig sikerült egymás ellen ugrasztania a közös ellenfél praktikáinak, na és persze a kisstílű szűklátókörűségnek. Dr. Réti, a kisgazda vezér ki is mondta: csupa és MIÉP- es találkozott és fogott kezet megint a Har­madik Út kötelékében. Ez történelmi győ­zelem, és mi, MIÉP-esek, csak egyet tehe­tünk: nagyvonalúan üdvözöljük és óvjuk ezt az új egységet, amelynek létrejöttében nem a Canossa-járást kell látnunk, hanem a megvalósult összefogás történelmi lehe­tőségét. Ez utóbbi ugyanis a gyakorlati oka a Gyurcsány-Orbán-féle jövőtervezők aggodalmának, mert a nemzeti összefogás ténye önmagában skandalum a szemük­ben. Ugyanez a mi szemünkben tavaszi zászlóbontást jelent. Hogy milyen politika a Harmadik Út politikája? Rossz kérdés, mert a Szabó Dezső - Németh László - Gombos Gyula fémjelezte harmadik út nem írható le a politika egyetlen koordiná­ta-rendszerével sem: mellőzi a politikát. A Harmadik Út nem politika, hanem magatartás, értékrend és irány, természete­sen nemzeti magatartás, nemzeti értékrend és nemzeti irány. Szabó Dezső 1923-ban levelet írt az ifjúsághoz, ebben így fogal­maz: „Alaptételem: a politika ölte meg Magyarországot, tehát meg kell ölni a poli­tikát”. Ugyanő 1939-ben egy brassói újság­ban még keményebben ír: „Aki ma jobb­oldali vagy baloldali, az nem magyar!” Ezt a politikát ignoráló, rajta felülemelkedő, a pártpolitikai szempontokat csakis a nemzeti érdek után érvényesítő felfogás­módot hívjuk úgy, hogy harmadik út. 1867 óta tapasztalhatta minden világosan látó történelmi elemző, hogy a klasszikus párt­­politika eredményesen csak rombolni tud Magyarországon, építeni nem. A Har­madik Út viszont építeni akar, méghozzá virágzó nemzetet, erős magyar államot. Április 9-én a Harmadik Út pontosan ezen jellemzői által nyújt valódi alternatí­vát mindazoknak, akik legyenek bár a Fi­desz, az MSZP, netán az MDF vagy a KDNP tagjai, de érzékelik, hogy nem jó irányba halad az ország szekere, és erélyes, radiká­lis rendcsinálás szükségeltetik - úgy sza­vazhatnak a Harmadik Útra, hogy közben senki sem várja el tőlük, hogy pártjuknak hátat fordítsanak, mivel a Harmadik Út egy választási szövetség, amely szimpati­zánsainak nem a politikai arculatát, ha­nem a magyarságért való cselekvési haj­landóságát nézi. " Ha pedig egy ilyen hezitáló (természete­sen nem MIÉP-es) párttag szemével néz­zük április 9-ét, aki nem tudja eldönteni, hogy saját pártjára szavazzon, amellyel ugyan egyáltalán nem elégedett, vagy a Harmadik Útra, amely szerinte is elszán­­tabban fogja képviselni a nemzet érdekvé­delmét - érthető a kérdése: mit tegyen, át­szavazzon vagy ne? Ez a helyzet engem erősen emlékeztet Pascal híres fogadásel­méletére, ahol azt boncolgatja a nagy gon­dolkodó, hogy érdemes-e hívő keresztény­­ként élni, imádkozni, böjtölni, gyónni, vagy hagyjunk el minden kötelmet, és él­jünk magunknak gondtalan jólétben. Bá­mulatos logikával bizonyítja be, hogy ha van Isten, ha nincs, minden szempontból kifizetődőbb - mert veszíteni nem lehet rajta, csak nyerni­­ a keresztényi életvitel, mint az ateista. A pascali bölcsességre utal­nék a hezitálóknak üzenve: voksoljanak a Harmadik Útra, ugyanis veszíteni semmit nem lehet azzal, hogy a nemzeti radikaliz­mus újabb négy évre bekerül a törvényho­zásba. Egy biztos: 2006-ban kormányt ala­kítani nem fog a Harmadik Út, de mint parlamenti tényező, puszta jelenlétével, ottlétének tudatával már befolyásolni, az­az korlátozni fogja a balliberális országhó­dítók terveit. 2006 és 2010 között a Harma­dik Út bebizonyíthatja, hogy tartja a sza­vát, tartja az irányt, amit ígért. Ha pedig még­sem így lenne­­ (a logika szabályai sze­rint feltéve, de meg nem engedve)­­, 2010- ben még mindig lesz módja szavazóink­nak, hogy megvonja tőlünk a bizalmát. Miképpen a puding próbája az evés, a Harmadik Út, a végre létrejött magyar ösz­­szefogás számára a parlamentbe jutás az egyetlen igazi próba. És ezen a ponton a kér­dés már a nemzetért valóban aggódó sza­vazótábor személyes felelősségévé válik: ha a mag nem kap lehetőséget tőlük, hogy földbe kerüljön, csak önmaguknak tehet­nek szemrehányást az elmaradt szüretért. Lehet mesélni, elemezni, ideologizálni, érveket és ellenérveket sorj­áztatni, de egyet nem lehet eltagadni: április 9-én újból kap egy történelmi esélyt a nemzeti oldal, s ha ezzel nem tudunk élni - ha minden idők hitvány Sancho Panzái ezen a tavaszon is legyőzik a fenséges Don Quijotékat­­, ha ezt is elszalasztjuk egymás iránti bizalmat­lanságból, olyan idők jönnek, amilyeneket meg is érdemlünk. Szőcs Zoltán Magyar Út Körök - Magyar Út Körök - Magyar Út Körök „Négy-öt magyar összehajol” Tisztelet a fenséges Don Quijotéknak

Next