Magyar Fórum, 2006. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
2006-12-07 / 49. szám
2006. december 7. A naptár a hétköznapokat és ünnepnapokat jelöli. A nemzet emlékezetének kalendáriuma a magasztos napokat, a gyász, a szégyen napjait különbözteti meg. Nemzeti történelmünk malasztos napjai, 1456. júl. 22. Hunyadi János nándorfehérvári diadala, 1848. márc. 15., 1956. okt. 23. A nemzeti gyász napjai. 1526 aug. 29. - a mohácsi vereség, 1848 okt. 6. - Batthyány Lajos miniszterelnök és a 13 aradi vértanú kivégzése. 1920. jún. 4. - a trianoni területrabló diktátum, 1956. nov. 4 - a szovjet hadsereg hitszegő támadása Magyarország ellen. A szégyen napja - 2004. december 5. -, amikor Csonka-Magyarország választópolgárainak jelentős része a nemzetáruló politikusok és pártjaik felhívására megtagadta a kettős állampolgárságot az elszakított területek magyarjaitól. Ezt a világtörténelemben is páratlan döntést teljesen megalapozottan tekinthetjük II. Trianonnak. Utódaink is szégyenkezni fognak miatta. A népszavazás azt bizonyítja, hogy ez az akarat gyenge, utat vesztett, elbutított tömeg önmaga mond le saját jövőjéről és félő, hogy elveszíti védekezőképességének utolsó tartalékait is. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy önpusztító nemzet, mely hazug, a nemzet érdekeivel azonosulni nem tudó, vagy nem is akaró egyéneket választ vezetőjéül, akiknek kártékony ügyefogyottsága a nagy pillanatokban mutatkozik meg a leglátványosabban. Ezek és hasonszőrű elődeik a rablóprivatizáció folyamatában idegen kezekbe játszották át a nemzeti vagyon nagy részét, idegen érdekeket szolgálnak, pökhendiek a magyarsággal szemben és csúsznak-másznak, hogy régi vagy új uraik vállveregetését kiérdemeljék. Éveken át láthattuk a propaganda olyan jeleit, mint a metróállomásokat elárasztó poszterek ,,,az idegen szép” felirattal. Képzeljük el, mekkora lenne egyesek felháborodása, ha „a magyar szép” feliratú poszterek megjelennének. Később azt olvashattuk, hogy „nagylelkű” idegenek utaztatták a zámolyi romákat Strasbourgba. Ezzel egy időben úgynevezett emberjogi aktivisták tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek a diszkrimináció ellen, az úgymond üldözött romák védelmében, akikről hamarosan kiderült, hogy összeütközésbe kerültek az őket ideiglenesen fogadó Franciaország és Kanada törvényeivel is. Furcsának tartom viszont, hogy ezek, az emberi jogokat annyira szívükön viselők sem különkülön, sem együttesen nem tiltakoztak a szerbiai magyarokat hosszú ideje érintő atrocitások ellen. Nemsokára következett a „tanuljunk meg kicsik tenni” oktatólecke. Ezután egyesek még törpébbé váltak. Mi úgy véljük, hogy sokkal felemelőbb, távlatosabb és önépítő cselekvésre ösztönzőbb Széchenyi István gondolata: „merjünk nagyok lenni, de bölcsebbek is...”. Bizony, a bölcsesség a balgák uralgása idején igazán elkelne. Következett a szavazzunk nemmel az elszakított területek magyarságának kettős állampolgárságára felhívás. Törvényszerű, hogy ezt a „temessük be az árkokat” megfogalmazó kormányzó pártok és kormányzati vezetők hirdetik. Véleményem szerint úgy gondolták, hogy a 2002. évi választások utáni árkokat az ellenzéki pártok vezetőivel, a mostani, úgynevezett trianoni árkot pedig a Csonka-Magyarországon kívül rekedt, a büszkén, hűségesen és igazán magyarok tetemeivel kell betemetni. A „nem”-re való felhívással kapcsolatosan csupán azt furcsállom, hogy a világ számos országában és a szomszédos államokban is létezik kettős állampolgárság intézménye, amit népszavazás nélkül az adott ország parlamentje általában egyhangúlag szavazott meg. Sehol nem magyarázkodtak a szomszédoknak, nem kunyerálták az Európai Unió vagy más területek jóváhagyását, tudva azt, hogy erkölcsösen, hazafiasan cselekszenek, a nemzetet erősítik, és ismerve azt a tényt is, hogy a térdeplő politikusokat a világon sehol nem becsülik. Az pedig, hogy a kettős állampolgárság megadását pártérdekeknek rendeljék alá, meg sem fordult a fejükben. Igaz, eme országok politikusai nemzetben gondolkodnak, tisztában vannak azzal, hogy az adott nemzet érdekeit kell képviselniük. Ha az említett országok bármelyikében akadt volna egy arrogáns, a nemzet érdekeinek elárulására felhívó vezető, akkor az adott kormánynak legkésőbb másnap reggel le kellett volna mondania, vagy a a népharag söpörte volna el. Elszomorító és szégyen, hogy a nem is régen még oly dicső magyar nemzet jelentős része nemcsak nemzeti tudatban, hanem az emberi méltóság érzésében, emberi tartásban is kevesebb lett a szomszédos nemzeteknél. Kiknek a kettős állampolgársága megtagadására hívtak fel az itteni politikusok? Például Erdély magyarságára gondolva tudnunk kell, hogy eme terület nemcsak Magyarországnak, hanem Nyugat-Európa kereszténységének is olyan védőbástyája volt, amelynek magyarjai századokon át példátlan vitézséggel küzdöttek, ahol gyakran véresen és rongyokra tépve lengette a zászlót, de becstelenül soha, mert fölötte mindvégig a hűség és kitartás őrlángja égett és ég ma is. (Folytatás a 6. oldalon) Xs' fl n \ fn IfW kQ v\SQ-A 2004. december 5. - az örök szégyen és nemzetárulás napja Magyar FérfiM 3 Kézzelfogható akciók, az egész nemzeti oldal védelme alatt egész pályás elzárások, megbénítások. A legfontosabb pedig éppen ennek a franciaországi feltárásnak a fényében az, hogy a magunk irányítása alá kerüljünk. „Ruszkik, haza!” Fel kell ismernünk a provokátorokat és a külső utasításokat teljesítőket. A médiára kell rámenni, személy szerint is a fő hazudozókra. Ne lehessen büntetlenül ennyit és ennyire pimaszul hazudni Magyarországon. A legnehezebb azonban azt megértetni a néppel, a saját tömegeinkkel is, hogy miért kell ezt tennünk. Miért kell keményen megharcolnunk. Nem a mostani nehézségek miatt, nem a mostani megrövidüléseink ellen. Ezek is borzasztóak, de a jövő még sötétebb. Mindenkinek vannak órái, napjai, esetleg hetei, amikor családi vagy egyéni sajkája csendesebb, boldogabb vizekre ér. A társadalomnak vannak még középütt is jelentékeny rétegei, amelyek még el tudják viselni a nehézségeket. Megérzik, de még élhetnek majdnem zavartalanul. Még majdnem minden működik. Áru van, ég a villany, a lakás meleg, kozmetikusra is lehet költeni, a kislány fogyókúrázik, hogy cingár maradjon. Az élet szép és sokszor meghitt, a boldogság a szervezetünkbe is bele van írva, különösen a fiatalokéba. Vagyunk. Minek ide forradalom. Elvész a nemzet? Nem ködös fogalom ez? De megmarad az ember. Valami lesz mindig. A megszállók erre a felfoghatatlanságra építenek. Erre a jövőbelátási képtelenségre. Ők már tudják, hogy milyen vékony jégen csúszkálunk mi, s azt is, mikor szakasztják be alattunk. A jelen sosem elég borzalmas, ha az ember egészséges. A jövő ugyan mindig borzalmasabb, de azt hiszszük, messze van. Majd valahogy megússzuk. Most azért kell jóformán ismeretlen belső tudatossággal a megszállók ellen fellázadni és ezeket ügynökeikkel együtt eltakarítani, hogy egyszer legalább elviselhető jövő elé nézzünk, és ne legyen a magyar élet mindig rosszabb és sötétebb. A cél az, hogy leigázzanak bennünket. Leállítani a népi képzést, az alulról, a magyar népből való felemelkedés lehetőségeit, csak egy vékony, idegenszerű vezetőrétegre, zsidókra vagy golfrontosokra bízni a vezetést, elvenni a saját kultúrát, és egy nemzetközi moslékkal felcserélni, kivonni a nyelv megtartó erejét a lelkünkből és földönfutóvá tenni bennünket. Ez, mint a franciaországi példán is láthatjuk, világrendszer, de mi célpont vagyunk, mert nem védjük magunkat. Préda vagyunk, mert már prédává gyengítettük magunkat. Nem mindenki képes arra, hogy a jövőnek ezeket a sötét esélyeit meglássa. Ezért senkit nem szabad hibáztatni. Ez részben adottság, részben tapasztalat és ismeret kérdése, ehhez történelmi látás kell. Ösztönös, de nagyon mély történelmi látás a magyar parasztban volt, ezért is először az ő életkereteit verték szét az új ávósurak. Tragikus történelmi látása volt a művelt, felelős magyar arisztokratának is, Széchenyinek és Telekinek, íróink közül Szabó Dezsőnek, és alkotóan, mély hittel, akarással, minőségimádattal volt magyar sötétenlátó Németh László. Csak ezeknek a régi, sötét és mély húroknak a megpendülése bátorít fel bennünket a szókimondásra, a Véres Kard körülhordozására. Szervezett ellenállásra szólítunk fel, nem pótcselekvésekre. Ami ellen egyébként mi még el sem kezdtük a védekezést, az már évszázadok óta tervszerűen folyik ellenünk. A „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”-ből, ezúttal a hatodikból idézünk, hogy felnyissuk a szemeket. „Hamarosan hatalmas monopóliumokat fogunk létesíteni, óriási vagyontárolókat, amelyektől a még a nagy nem-zsidó vagyonok is oly mértékben függenek majd, hogy a politikai összeomlást követő napon el fognak tűnni éppúgy, mint az államok fizetőképességébe helyezett bizalom./.../ Minden lehetséges módon növelnünk kell szuperkormányunk jelentőségét azzal, hogy mindazok oltalmazóiként és jótevőjeként állítjuk azt be, akik önként alávetik magukat nekünk. A gój nemesség mint politikai hatalom halott. Nem kell számításba vennünk. Mint földbirtokosok azonban még lehetnek ártalmasak ránk nézve, minthogy a megélhetésüket biztosító erőforrások révén önellátók. Ezért lényeges számunkra, hogy bármi áron megfosszuk őket földjeiktől. Ez legjobban a földbirtokon nyugvó terhek növelésével, a földbirtok eladósításával lesz elérhető. Az erre irányuló intézkedésekkel sakkban fogjuk tartani a földbirtokosokat és alázatos, és feltétlen engedelmességre fogjuk késztetni mindnyájukat. A goj nemesek, minthogy átöröklés folytán képtelenek beérni kevéssel, rohamosan leépülnek és tönkremennek. Ugyanakkor intenzíven támogatnunk kell a kereskedelmet és az ipart, mindenekelőtt azonban a spekulációt, amelynek az a feladata, hogy ellensúlyozza az ipart. Spekuláció nélkül az ipar megsokszorosítaná a magánkézben lévő tőkét és hozzájárulna a mezőgazdaság talpra állításához, amennyiben megszabadítaná a földbirtokot a mezőgazdasági bankokkal szembeni kötelezettségeitől. Arra van szükségünk, hogy az ipar vonja el a mezőgazdaságtól mind a munkaerőt, mind a tőkét és a spekuláció segítségével játssza a kezünkre a világ minden pénzét, s ezáltal juttassa proletársorba az összes gojt. Akkor a gojok meg fognak hajolni előttünk, ha másért nem, azért, hogy megkapják a jogot ahhoz, hogy éljenek. ” Ezek a jegyzőkönyvek a XIX. század végén, a bolsevista forradalom előtt keletkeztek, 1895-ben. Először Lenin és Trockij valósította meg ezeknek a leglényegesebb elemeit, persze másként, fogyatékosan és szörnyű vérözönben. A program Magyarországon most Rózsadomb Géniusza vezetésével és az október 23-án itt tevékenykedő, idegen zsoldosok közreműködésével folyik. Egyszerre épül a Hajógyári szigeten jachtkikötő és Dunaparti Las Vegas, valamint új kormánynegyed, a belvárosi palotákat pedig eladják, és közben a „földbirtokosokat”, akik már csak őstermelők, földönfutóvá teszik, és gyér számú ifjaikat iskola nélkül hagyva elbutítják. A kérdés az, hogy talpunkra állunk vagy térden állva könyörgünk a puszta életüMgL^ ^ y-