Magyar Fórum, 2006. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

2006-12-07 / 49. szám

2006. december 7. A naptár a hétköznapokat és ünnepna­pokat jelöli. A nemzet emlékezetének kalendáriuma a magasztos napokat, a gyász, a szégyen napjait különbözteti meg. Nemzeti történelmünk malasztos napjai, 1456. júl. 22.­­ Hunyadi János nándorfehérvári diadala, 1848. márc. 15., 1956. okt. 23. A nemzeti gyász napjai. 1526 aug. 29. - a mohácsi vereség, 1848 okt. 6. - Bat­thyány Lajos miniszterelnök és a 13 aradi vértanú kivégzése. 1920. jún. 4. - a tria­noni területrabló diktátum, 1956. nov. 4 - a szovjet hadsereg hitszegő támadása Magyarország ellen. A szégyen napja - 2004. december 5. -, amikor Csonka-Magyarország választó­­polgárainak jelentős része a nemzetáruló politikusok és pártjaik felhívására meg­tagadta a kettős állampolgárságot az elszakított területek magyarjaitól. Ezt a világtörténelemben is páratlan döntést teljesen megalapozottan tekinthetjük II. Trianonnak. Utódaink is szégyenkezni fognak miatta. A népszavazás azt bizonyítja, hogy ez az akarat gyenge, utat vesztett, elbutított tömeg önmaga mond le saját jövőjéről és félő, hogy elveszíti védekezőképessé­gének utolsó tartalékait is. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy önpusztító nemzet, mely hazug, a nemzet érdekei­vel azonosulni nem tudó, vagy nem is aka­ró egyéneket választ vezetőjéül, akiknek kártékony ügyefogyottsága a nagy pilla­natokban mutatkozik meg a leglátvá­nyosabban. Ezek és hasonszőrű elődeik a rablóprivatizáció folyamatában idegen kezekbe játszották át a nemzeti vagyon nagy részét, idegen érdekeket szolgál­nak, pökhendiek a magyarsággal szem­ben és csúsznak-másznak, hogy régi vagy új uraik vállveregetését kiérdemeljék. Éveken át láthattuk a propaganda olyan jeleit, mint a metróállomásokat elárasztó poszterek ,,,az idegen szép” fel­irattal. Képzeljük el, mekkora lenne egye­sek felháborodása, ha „a magyar szép” feliratú poszterek megjelennének. Ké­sőbb azt olvashattuk, hogy „nagylelkű” idegenek utaztatták a zámolyi romákat Strasbourgba. Ezzel egy időben úgyne­vezett emberjogi aktivisták tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek a diszkrimináció ellen, az úgymond üldözött romák vé­delmében, akikről hamarosan kiderült, hogy összeütközésbe kerültek az őket ideiglenesen fogadó Franciaország és Kanada törvényeivel is. Furcsának tar­tom viszont, hogy ezek, az emberi jogo­kat annyira szívükön viselők sem külön­­külön, sem együttesen nem tiltakoztak a szerbiai magyarokat hosszú ideje érintő atrocitások ellen. Nemsokára következett a „tanuljunk meg kicsik tenni” oktatólecke. Ezután egyesek még törpébbé váltak. Mi úgy véljük, hogy sokkal felemelőbb, távlatosabb és önépítő cselekvésre ösz­tönzőbb Széchenyi István gondolata: „mer­jünk nagyok lenni, de bölcsebbek is...”. Bizony, a bölcsesség a balgák uralgása idején igazán elkelne. Következett a szavazzunk nemmel az elszakított területek magyarságának kettős állampolgárságára felhívás. Törvényszerű, hogy ezt a „temessük be az árkokat” megfogalmazó kormány­zó pártok és kormányzati vezetők hirde­tik. Véleményem szerint úgy gondolták, hogy a 2002. évi választások utáni árko­kat az ellenzéki pártok vezetőivel, a mos­tani, úgynevezett trianoni árkot pedig a Csonka-Magyarországon kívül rekedt, a büszkén, hűségesen és igazán magyarok tetemeivel kell betemetni. A „nem”-re való felhívással kapcsola­tosan csupán azt furcsállom, hogy a világ számos országában és a szomszédos álla­mokban is létezik kettős állampolgárság intézménye, amit népszavazás nélkül az adott ország parlamentje általában egy­hangúlag szavazott meg. Sehol nem magyarázkodtak a szom­szédoknak, nem kunyerálták az Európai Unió vagy más területek jóváhagyását, tudva azt, hogy erkölcsösen, hazafiasan cselekszenek, a nemzetet erősítik, és ismerve azt a tényt is, hogy a térdeplő politikusokat a világon sehol nem be­csülik. Az pedig, hogy a kettős állampol­gárság megadását pártérdekeknek ren­deljék alá, meg sem fordult a fejükben. Igaz, eme országok politikusai nemzet­ben gondolkodnak, tisztában vannak az­zal, hogy az adott nemzet érdekeit kell képviselniük. Ha az említett országok bármelyikében akadt volna egy arro­gáns, a nemzet érdekeinek elárulására felhívó vezető, akkor az adott kormány­nak legkésőbb másnap reggel le kellett volna mondania, vagy a a népharag sö­pörte volna el. Elszomorító és szégyen, hogy a nem is régen még oly dicső magyar nemzet je­lentős része nemcsak nemzeti tudatban, hanem az emberi méltóság érzésében, emberi tartásban is kevesebb lett a szom­szédos nemzeteknél. Kiknek a kettős állampolgársága meg­tagadására hívtak fel az itteni politikusok? Például Erdély magyarságára gondolva tudnunk kell, hogy eme terület nemcsak Magyarországnak, hanem Nyugat-Eu­­rópa kereszténységének is olyan védő­bástyája volt, amelynek magyarjai szá­zadokon át példátlan vitézséggel küzdöt­tek, ahol gyakran véresen és rongyokra tépve lengette a zászlót, de becstelenül soha, mert fölötte mindvégig a hűség és kitartás őrlángja égett és ég ma is. (Folytatás a 6. oldalon) Xs' fl n \ fn IfW kQ v\SQ-A 2004. december 5. - az örök szégyen és nemzetárulás napja Magyar FérfiM 3 Kézzelfogható akciók, az egész nemzeti oldal védelme alatt egész pályás elzárások, megbénítások. A legfontosabb pedig ép­pen ennek a franciaországi feltárásnak a fényében az, hogy a magunk irányítása alá kerüljünk. „Ruszkik, haza!” Fel kell ismernünk a provokátorokat és a külső utasításokat teljesítőket. A médiára kell rámenni, személy szerint is a fő hazu­­dozókra. Ne lehessen büntetlenül ennyit és ennyire pimaszul hazudni Magyaror­szágon. A legnehezebb azonban azt megértetni a néppel, a saját tömegeinkkel is, hogy miért kell ezt tennünk. Miért kell keményen megharcolnunk. Nem a mostani nehézsé­gek miatt, nem a mostani megrövidülé­seink ellen. Ezek is borzasztóak, de a jövő még sötétebb. Mindenkinek vannak órái, napjai, esetleg hetei, amikor családi vagy egyéni sajkája csendesebb, boldogabb vi­zekre ér. A társadalomnak vannak még középütt is jelentékeny rétegei, amelyek még el tudják viselni a nehézségeket. Meg­érzik, de még élhetnek majdnem zavarta­lanul. Még majdnem minden működik. Áru van, ég a villany, a lakás meleg, koz­metikusra is lehet költeni, a kislány fogyó­kúrázik, hogy cingár maradjon. Az élet szép és sokszor meghitt, a boldogság a szer­vezetünkbe is bele van írva, különösen a fiatalokéba. Vagyunk. Minek ide forrada­lom. Elvész a nemzet? Nem ködös fogalom ez? De megmarad az ember. Valami lesz mindig. A megszállók erre a felfoghatat­­lanságra építenek. Erre a jövőbelátási kép­telenségre. Ők már tudják, hogy milyen vé­kony jégen csúszkálunk mi, s azt is, mikor szakasztják be alattunk. A jelen sosem elég borzalmas, ha az ember egészséges. A jövő ugyan mindig borzalmasabb, de azt hisz­­szük, messze van. Maj­d valahogy megússzuk. Most azért kell jóformán ismeretlen belső tudatossággal a megszállók ellen fel­lázadni és ezeket ügynökeikkel együtt el­takarítani, hogy egyszer legalább elvisel­hető jövő elé nézzünk, és ne legyen a ma­gyar élet mindig rosszabb és sötétebb. A cél az, hogy leigázzanak bennünket. Leállítani a népi képzést, az alulról, a ma­gyar népből való felemelkedés lehetősége­it, csak egy vékony, idegenszerű vezetőré­tegre, zsidókra vagy golfrontosokra bízni a vezetést, elvenni a saját kultúrát, és egy nemzetközi moslékkal felcserélni, kivon­ni a nyelv megtartó erejét a lelkünkből és földönfutóvá tenni bennünket. Ez, mint a franciaországi példán is láthatjuk, világ­­rendszer, de mi célpont vagyunk, mert nem védjük magunkat. Préda vagyunk, mert már prédává gyengítettük magunkat. Nem mindenki képes arra, hogy a jövő­nek ezeket a sötét esélyeit meglássa. Ezért senkit nem szabad hibáztatni. Ez részben adottság, részben tapasztalat és ismeret kérdése, ehhez történelmi látás kell. Ösz­tönös, de nagyon mély történelmi látás a magyar parasztban volt, ezért is először az ő életkereteit verték szét az új ávósurak. Tragikus történelmi látása volt a művelt, felelős magyar arisztokratának is, Széche­nyinek és Telekinek, íróink közül Szabó Dezsőnek, és alkotóan, mély hittel, akarás­sal, minőségimádattal volt magyar söté­tenlátó Németh László. Csak ezeknek a régi, sötét és mély húroknak a megpen­­dülése bátorít fel bennünket a szókimon­dásra, a Véres Kard körülhordozására. Szervezett ellenállásra szólítunk fel, nem pótcselekvésekre. Ami ellen egyébként mi még el sem kezdtük a védekezést, az már évszázadok óta tervszerűen folyik ellenünk. A „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”-ből, ezúttal a hatodikból idézünk, hogy felnyissuk a sze­meket. „Hamarosan hatalmas monopóliumokat fogunk létesíteni, óriási vagyontárolókat, ame­lyektől a még a nagy nem-zsidó vagyonok is oly mértékben függenek majd, hogy a politikai összeomlást követő napon el fognak tűnni épp­úgy, mint az államok fizetőképességébe helye­zett bizalom./.../ Minden lehetséges módon növelnünk kell szuperkormányunk jelentőségét azzal, hogy mindazok oltalmazóiként és jótevőjeként állítjuk azt be, akik önként alávetik magukat nekünk. A gój nemesség mint politikai hatalom ha­lott. Nem kell számításba vennünk. Mint föld­­birtokosok azonban még lehetnek ártalmasak ránk nézve, minthogy a megélhetésüket biz­tosító erőforrások révén önellátók. Ezért lénye­ges számunkra, hogy bármi áron megfosszuk őket földjeiktől. Ez legjobban a földbirtokon nyugvó terhek növelésével, a földbirtok eladósí­­tásával lesz elérhető. Az erre irányuló intézke­désekkel sakkban fogjuk tartani a földbir­tokosokat és alázatos, és feltétlen engedelmes­ségre fogjuk késztetni mindnyájukat. A goj nemesek, minthogy átöröklés folytán képtelenek beérni kevéssel, rohamosan leépül­nek és tönkremennek. Ugyanakkor intenzíven támogatnunk kell a kereskedelmet és az ipart, mindenekelőtt azon­ban a spekulációt, amelynek az a feladata, hogy ellensúlyozza az ipart. Spekuláció nélkül az ipar megsokszorosítaná a magánkézben lévő tőkét és hozzájárulna a mezőgazdaság talp­ra állításához, amennyiben megszabadítaná a földbirtokot a mezőgazdasági bankokkal szembeni kötelezettségeitől. Arra van szüksé­günk, hogy az ipar vonja el a mezőgazdaságtól mind a munkaerőt, mind a tőkét és a spekulá­ció segítségével játssza a kezünkre a világ min­den pénzét, s ezáltal juttassa proletársorba az összes gojt. Akkor a gojok meg fognak hajolni előttünk, ha másért nem, azért, hogy megkap­ják a jogot ahhoz, hogy éljenek. ” Ezek a jegyzőkönyvek a XIX. század vé­gén, a bolsevista forradalom előtt keletkez­tek, 1895-ben. Először Lenin és Trockij va­lósította meg ezeknek a leglényegesebb elemeit, persze másként, fogyatékosan és szörnyű vérözönben. A program Magyarországon most Rózsa­domb Géniusza vezetésével és az október 23-án itt tevékenykedő, idegen zsoldosok közreműködésével folyik. Egyszerre épül a Hajógyári szigeten jachtkikötő és Duna­­parti Las Vegas, valamint új kormányne­gyed, a belvárosi palotákat pedig eladják, és közben a „földbirtokosokat”, akik már csak őstermelők, földönfutóvá teszik, és gyér számú ifjaikat iskola nélkül hagyva elbutítják. A kérdés az, hogy talpunkra ál­lunk vagy térden állva könyörgünk a pusz­ta életüMgL^ ^ y-

Next