Magyar Fórum, 2006. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

2006-07-06 / 27. szám

. Azt hiszem, minden különösebb túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Kárpát-medence közepére zsugorított maradék Magyarország a magukat szocialistáknak, olykor szociáldemokratáknak nevezők harmadszori visszaválasztásával megpecsételte önnön jövendő sorsát. Hogy az 1867-es kiegyezés szellemi atyjának, a „haza bölcsének”, Deák Ferencnek igaza volt, mikor azt mondta: „amit erő és hatalom elvész, azt idő s kedvező szerencse ismét visszaadhatják, de miről a nemzet önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges”, ezt a legutóbbi választásokra is vonatkoztathatjuk. Deák nyilván nem ismerhette a bolsevik-szocialista szellemiséget, bár a Marx és Engels írta Kommunista Kiáltványt, ha olvasta is, nem valószínű, hogy az efféle jövendő hatalomra és erőre gondolt. Mi viszont bízvást utalhatunk ma egy megzavarodott nép önbecsapására Deák kiváló meghatározásával. Hiszen ez a mai, nem nemzet, csupán nép, önmaga mondott le immár harmadszor arról, hogy megszabaduljon a félévszázados „szocialista” trükköktől, a közel hat évtizede erővel és hatalommal elvett szabadságának és önnön sorsa irányításának visszaszerzéséről. Bár az elmúlt másfél évtizedben volt már idő s kedvező szerencse, melyek viszszaadhatták volna igazabb és magyarabb hétköznapjainkat? „Mi az hogy? Nagyon is!” miniszterelnökünk klasszikus felkiáltását idézve, mikor is zavaros vagyoni helyzetének törvényességi igazolásáról érdeklődtek az Országházban. De sajnos mi nem éltünk ezzel a kedvező idővel és szerencsével. Mostanra pedig elég nyilvánvalóan győzedelmeskedett a népbutítás, nem volt szükség különösebb erőre és hatalomra. Az országlakók szellemisége, gondolkodása szinte igen hosszú időre végérvényesen kettészakadt, mert minek is kell történnie, hogy négy év múlva másként döntsön ez a katasztrofális népszaporulattal egyre kisebbé váló magyar állampolgárságú tömeg? Bár ama Osztrák-Magyar Monarchia dualista idejének kiegyezéséért is megtette a magáét a „haza bölcs”, külügy, hadügy, pénzügy továbbra is Bécsből irányíttatott. De mi volt az a mai életünk minden területét álszocialisták és álliberálisok irányításához képest? Amikor annak idején Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter általános tankötelezettséget vezetett be, ma pedig nem szabad megbuktatni az alsó négy osztályban senkit (írni, olvasni nem tudók lépnek felsőbb osztályokba) és átalakítják az egész oktatási rendszert, hogy kiválasztódjék egy kivételezett réteg, akik aztán tovább vezetik majd az országot a magyar érdekekkel ellentétes globalizációs, internacionalista, világpolgári szellemiség felé. Hogy annak idején kötelező volt minden, legalább 5000 lakosú községben felső népiskolát felállítani, ma pedig éppen bezáratják az általános iskolákat? Hát ez a különbség. Természetesen mindez a nép szabad akaratából történik, semmi erőszak, hatalmaskodás. Csak televíziók, rádiók, újságok szellemi hülyítése! Ennyi elég volt az ország hosszú ideig tartó szellemi kettészakításához. No meg persze az ellenzék hihetetlenül rossz választási taktikázása. Magyar érdekekről szónokolni, s közben ezzel ellentétes külhoni érdekeltségeket kiszolgálni, ez nem a legmeggyőzőbb stratégia, nem is beszélve a nemzeti érzésekről idegen lelkületű, beépített emberekből az úgynevezett jobboldalon, rossz hangvételű plakátok tízezreivel súlyosbítva. De miféle hazai szellemiséget takar, hogy a választások után két hónappal a szocialisták eredményüket túlszárnyalva 47 százalékkal állnak az élen a pártok versenyében egy jelenlegi felmérés szerint, és ami döntő, a választók 23 százaléka el sem menne szavazni? Hogy 2002-ben, igaz, igen kis többséggel, de ismét saját szellemi hóhéraikat segítették hatalomba a „felvilágosult” választók, de ugyancsak ők voltak azok, akik 2004-ben, az immár uralkodó kormány arrogáns, nemzetellenes biztatására, megtagadták határon túli véreinket, és most ismét a nemzeti vagyon kiárusítóinak, a felelőtlenül kölcsönöket felvetteknek, az elkerülhetetlen gazdasági csődöt, szellemi, kulturális züllést elősegítőknek hosszabbították meg a hatalomban regnálását? Azoknak, akiknek szeptemberig kell a bennünket gyarmati sorban tartó Európai Unió felé a maastrichti szerződés feltételei szerinti euró bevezetéséhez szükséges intézkedésekkel elszámolni, de négyévi kormányzással elérték, hogy a 25 tagállam közül egyedüliként egyetlen feltételnek sem felelnek meg. Amúgy persze az eddigi gyakorlat bizonyítja, talán nem is olyan nagy baj, ha nálunk minél később kerülne bevezetésre az az euró. „Miről a nemzet önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges”. Mi pedig lemondtunk itt a határon belül arról, elsősorban a gazdasági és kulturális vízfejként működő, álliberális félrevezetéssel irányított főváros, hogy saját sorsunkon változtassunk a népfelség szabad választásával. Pedig jött is egy határon kívüli tréfás figyelmeztetés, úgy március 5-12. között megjelent a lapban a választás első fordulóját megelőzően. Eszerint: „Amikor Isten megteremtette a nemzeteket, minden népnek két-két tulajdonságot adott. Sok lett a nép, elhúzódott a munka, a magyarokra késő este került sor. Amikor a Mindenható megteremtett bennünket, így szólt: - A magyaroknak az okosságot meg a becsületet adom és azt, hogy a kommunistákra kell szavazniuk. - Elnézést, Uram! - szólt ekkor Gábriel arkangyal -, ha jól számolom, a magyaroknak három tulajdonságot adtál. - Ejnye! - mondta az Úr. - Ezt aztán jól elnéztem, de most már vissza nem vonhatom. Hát most mit csináljunk? Rövid tanakodás után úgy döntött az Úr, hogy a magyaroknak adott három tulajdonság közül egy emberre csak kettő lehet igaz, a harmadik nem, s maguknak kell választaniuk az alábbiak szerint: - Ha egy magyar okos és a kommunistákra szavaz - mondá az Úr -, akkor nem lehet becsületes. Ha becsületes és a kommunistákra szavaz, akkor nem lehet okos. Ha pedig okos és becsületes, akkor nem szavazhat a kommunistákra.” Ezek után pedig szerintem mindenki eldöntheti, melyik két tulajdonság birtokosa. Sajnos úgy tűnik, több kevésbé okos és becsületes ember él az országhatáron belül, ha csak igen kevés százalékban is, mint az kívánatos lenne, az Úr szerint. Ezért hát átléptünk hosszú időre egy küszöböt. Először 2004. december 5-én, amikor a kérdés az volt, létezik-e még összefogásra alkalmas, a magyarok Istenéhez tartozó nemzet, vagy már odafönt törölhető ez a fogalom, s most, immár harmadik alkalommal, mikor nyakunkba vettük újra a kommunista utódpártiakat, mint ökör a járomot, de az állat ezt nem önként teszi. S tettük ezt az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján, mikor is annak idején gyógyíthatatlan sebet ütöttünk ama diktatórikus, s olykor gyilkos ideológiát megtestesítő Szovjetuniónak nevezett birodalmi testen, s tettük, úgy is, mint két éve európai uniós gyarmat 550 esztendővel azután, hogy Hunyadi János Nándorfehérvárnál Európát megvédve, évtizedekre megállította a török hódítást. A Kárpát-medence közepére zsugorított magyarság 1456 és 1956 után szellemiségében itt tart. Erősen úgy tűnik, nincs más hátra, mint bocsánatot kérni a közvetlen határainkon kívül élő magyaroktól, a peremvidék magyarságától és minél több alkalommal felvenni velük az emberi, lelki szálak visszabogozását, mert ott még nem ment el a szép eszük, s magyarságtudatuk is mélyebb gyökerekkel fogódzik a történelmi múltba, mint a szellemileg megrontott hazai lakónépé. Pedig a mi, 5 milliónyi, különböző szegény szinten vegetáló állampolgárunkhoz képest ők sokszor rosszabb körülmények között élnek, és a többségi országlakókhoz az asszimilálódás veszélye is kergeti őket. De aki utazik Lendvára, Csíkszeredába, Ungvárra, a Pozsony melletti Somorjára, vagy Kassára, Szabadkára, Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre, az tudja, érzi, hogy milyen magyarok között lenni, beszélgetni hazáról, történelemről, szokásokról, milyen érzés megtapasztalni, hogy szellemi emelkedettséggel úrrá lehet az ember a nyomorúságos körülményeken is. Jóllehet a magyar jellem nagy erénye az alkotóképesség, idegen szóval, kreativitás, s immár évszázadok óta bennünket mások utánzására késztetnek, de kiváltképpen az utolsó nyolcvan-hatvan esztendőben, s ezért is veszítettünk szellemi erőnkből, de a határon kívül rekedt, leszakított területek magyarsága mégis példát tud mutatni. Sőt! Ezért hát határon belül is jó néhányunknak az őskeresztény idők személyes, egyéni áldozathozatalának évei következnek, hogy magyar szellemiségünk ne pusztuljon tovább. El kell szakadnunk a magukat határainkon belül győztesnek érzők hétköznapjainkat irányítani akaró gyarló fondorlataitól, és szellemi felülemelkedéssel, emberi gondolkodásunkkal, magyarságtudatunkkal szellemi síkra kell lépnünk a határon túli magyarok segítségével. SMS. Segítség! Magyarok! Segítség! És ne a Short Message System jusson eszünkbe, a rövid hírközlő rendszer, hanem az összetartozók segítségadása. SMS. A maradék Magyarország negyed századdal visszamaradt saját történelmi múltjában. Éles sarok SMS Segítség! Magyarok! Segítség! Kép és írás Sivító „gyűlöletbeszéd” elsüllyedt a szocializmusnak nevezett európai barbárság öröknek agitált poklában? Vagy azóta nézem a fölfelé kapaszkodó kicsiket, mióta Árpád és népe, hada döntött a Kárpát-medence mellett, és úgy látta jónak, hogy a Duna, Tisza, Maros, Olt világát benépesíti? Csak föl, föl a magasba, fiókáink! - kiáltom itt a még meglévő kenyér s a még meglévő, de remegve élő magyarság földjén. Csak föl, fönnebb, olyan irtózatos magasba, ahol a szemünkbe tekinthettek kérdőn: - Tata, ha már nem lesz gyerek, a játszóterekkel mi lesz? Nem tudom, Áronka. Talán behintik sóval, mint Karthágó romjait, nyoma se legyen. Talán fölszántják, ha lesz egyáltalán még, aki szántson itt. Mert a rengeteg kínai nem fogja szántani a Duna, Tiszta mentét, az százas. .. .És mi lesz a fagylaltosokkal? És a fagylaltgépeket ki kezeli majd, Tata? Záporoznak a gyermekvilág, az eleven élet hercegének kérdései. És csak gyúrom, gyömöszölöm magamba, nyelem hátra-vakra, hogy telítődjem már végérvényesen egész az autodaféig, a lázadásig, mert lázadni kelletik, ha egy nép kifogy a gyermekekből. Az utolsó lázadás már nem a halál ellen, hanem az elmúlásért lészen. És mi lesz a plazákkal, a póluscenterekkel, mi a sok-sok tescóval, mi az óriási és pompás bevásárlóközpontokkal? Búzaraktárrá nemesednek? Nem, inkább kínai textil- meg cipőraktárak lesznek itt, Magyarországon, a volt nép egykori földjén. Innen szállítják majd a kínaiak az árut tovább, nyugatra, délre. Jó kis lerakatrend lesz itt, az ám, hazám! És birtokba veszik a romáknak becézett cigányok a városokat, kutatnak a falak között, s föltüzelik mindazt, ami égethető. Mert övék lesz a föld, amelyet kiszikkasztottak törvények, kezdetben óvatosan, aztán a végkifejlethez közelítve egyre vadabbul. Autósztrádákon ukrán meg román kamionosok hordják az árut nyugatról nyugatra zavartalanul. Mert nem lesznek határok már, sem határőrök, mert a voltnak már nincsenek igényei, a volt Magyarország szabad terület lesz. A játszótereket fölveri a gaz. Nyugati vakmerő turisták ámulva nézegetik majd a templomromokat a lakatlan tájakban, hasonlítgatják nagy nehezen valamihez, de nem találják hasonmását. Mióta nézem ezt a fényképet? Amióta imádom, s úgy nézem a Kárpátokat, a szőke Tiszát? Visegrádot? Nem homokkal, de sóval hintik be játszótereinket, akik tért nyertek itt ez átjáróházföldön. Rettenetesen tele vagyok gyűlöletbeszéddel! Pedig gyermekeket s minden eleveneket szeretni születtem, mint mások is! Czegő Zoltán Mióta nézem ezt az életes képet? Három napja? Vagy másfél évezrede? Amióta tudom, hogy a friss, illatos gyermekkorom Magyar Fórum 2006. július 6.