Magyar Fórum, 2007. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-25 / 4. szám
2007. január 25. Magyar ForuM „Megy az eke, szaporodik a barázda” A magyar kultúra ünnepe előtt egy héttel Rákoshegyen megtisztelték a Himnusz születését, a Magyar Kultúra Napját. A Rákoshegyi Közösségi Ház és a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság Balogh Gyula festőművésznek tárlatot rendezett. Kilenc olajfestmény és nyolc akvarell fogadta az ünneplőket. A Rákoshegyi Közösségi Ház valamikor családi otthon lehetett, van két szoba benne, meg egy konyha. Nem ez az első alkalom, hogy tárlatot szerveznek itt, ebben a zsebkendőnyi házban. Nemrégen Csavlek András festményeit csodálhattuk, most Balogh Gyuláét. A monori illetékességű festőművész munkáit dr. Kálmán Alajos akadémikus méltatta. A professzor úr a XVII. kerület díszpolgára. Nem művészettörténész, hanem röntgen krisztallográfus, kémikus. A nagy tudású ember érti a világot, és a Rákoshegyen hallottak alapján „hallja” a festészet mély üzeneteit is. A Magyar Kultúra Napját ünnepelték egy kétszobás házban Budapesten, a Rákoshegyen. Voltunk ott vagy százan. Szép este volt január 14-én. El is tűnődhettünk a magyar kultúra írók életén. Balogh Gyula festőművészt a méltató akadémikus, Kálmán Alajos a Lajtán inneni terület legnagyobb vízfestőjének nevezte. Sorolhatnánk az alkotások címét, elmélkedhetnénk azok tartalmán, de csak három példa álljon itt. Balogh Gyula egyik alkotása „Kossuthtól várjuk a tavaszt” már feltűnt az egyik hódmezővásárhelyi tárlaton. Balogh Gyula festőművész nyert már nagydíjat, ha jól emlékszem 2002- ben a vásárhelyi találkozón. Ez a kép, amin Kossuthtal együtt várják a tavaszt, valószínűleg a szülői házról készült. És Kossuthtal valóban várjuk a tavaszt most is. A ház belsejéről egy másik kép is tudósít. Ennek az alkotásnak az a címe: Anyám örök emlékére. A konyha közepén asztal, az asztalon terítő, a terítőn még látszik a takaros vasalás nyoma is. Attól jobbra egy szeneskanna, és fenn a falon egy picike örökmécses. A mécses idézi a festőművész édesanyjának örök emlékét. Ez előtt a kép előtt állt a méltató akadémikus, és elmagyarázta, hogy az alkotó mesterségbeli tudása több mint figyelemre méltó, egyenesen lenyűgöző, és a képek üzenete... A másik kép is megragadó. Az a címe: A kutunk. Alcím: Apám emlékére. Lenn a mélyben a kút vizéből visszacsillog a tükröződő égbolt. A festészetnek is megvan a maga anyanyelve, méghozzá magyar anyanyelve. Ezért ünnepelhették Rákoshegyen a Magyar Kultúra Napját egy festő kiállításával. Ez a tárlat igyekszik rendet rakni a fejekben. Néhány nappal később a Duna televízióban vitatkoztak a Magyar Kultúra Napján a magyar kultúráról meg a magyar nyelvről. . Idézhetnénk Csoóri Sándor szavait, aki többek között elmondta, hogy annak idején, amikor a rendek latinul beszéltek, a papok latinul imádkoztak, akkor a nép a maga nyelvén megteremtette a legendákat, a meséket és dalaikat. Balassi előtt nemigen volt magyar nyelvű vers, de volt magyar költészet. Meg még azt is elmondta Csoóri, hogy a gönci prédikátor, Károli Gáspár fogta a Szentírást, és azt görögből és latinból lefordította magyarra. Kész nyelv várta a Szentírás mondatait. Volt magyar nyelv és magyar kultúra. Martonyi János volt külügyminiszter azt mondta, hogy a kultúrák összessége maga a civilizáció. Hívjuk segítségül Illyés Gyulát. De előtte hadd mondjam el, hogy az eke az egy hasznos eszköz, azzal szántják a földet. Volt faeke, aztán megszülettek a vasekék, az ágyeke, a váltva forgató eke, a félig csavart kormánylemezű eke meg a többi. Ezeket az ekéket a civilizáció szülte meg. No de mit mond Illyés Gyula az ekékről? Olvassuk: Megy az eke, szaporodik / a barázda, / mintha egy nagy könyv íródnék / olvasásra. / Papirosa a határ, a / tengerszéles, / a tolla meg az a szegény / öregbéres. Ez a vers nem civilizáció, hanem kultúra. Pedig itt is ekéről van szó. Vigyázni kell a szavak tartalmára, mert ez is a kultúra része, az egyik legfontosabb része. Na de a legszebbet mégiscsak Romsits Ignác történész mondta: A rendiséggel alakult ki a magyar kultúra. Ó, persze. A történelem nem más, mint az osztályharcok története. Ez már színtiszta marxista okfejtés. Romsits akadémikus más világból érkezve érvel. Szerencsére a vita résztvevői nagyon finoman, de másként érveltek. A magyar kultúra nem a rendiséggel született, és nem is annak elmúltával ért véget, mert él a magyar kultúra. Például Rákoshegyen egy festőművész elbűvölően szép kiállításán is. Győri Béla és Kölcsönkenyér Ady Endre: „Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására. ” ★ ★★ Felszállott a páva vármegye házára, S vele együtt felszállt a gáz ára! i p Arany János: „De vajon ki zörget? Nézz ki fiam Sára: Valami szegény kér helyet éjszakára. ” ★ ★★ De vajon ki zörget? Nézz ki fiam Sára: Ha a végrehajtó, üssél a hasára! Petőfi Sándor: „Ne fogjon senki könnyelműen A hurok pengetésihez. ” ★ ★★ Ne fogjon senki könnyelműen kezet a hóhérral! , Székely Dezső -------------------------------------------- 3 .Beke György (1927-2007) Akikre valamennyit is figyeltek az emberek, utolsó gesztusukkal még egyszer magukra vonják a figyelmet. Akkor, amikor egyszeribe minden utolsóvá minősült. Beke György író, újságíró, szociográfus több mint fél évszázadig vonta magára a figyelmet azzal, hogy népe, nemzete dolgait állította a maga egyszemélyes figyelme középpontjába. A legfájdalmasabb az, hogy ez a hatvan év a romániai kommunista eszmeiség őrjöngésére esett, amikor elszántan indult rohamra a hatalom a romániai magyarság teljes fölszámolásáért. Beke György számos szépirodalmi könyve mellett leginkább az önvédelmi harcban született szociográfiai munkáival vonta magára a hatalom és a szorongó magyarság figyelmét egyaránt. És nem azonos szándékkal, természetesen. Volt könyve, melyet megjelenése előtt egy órával küldtek zúzdába, semmisítettek meg. Óriási munkabírása és hallatlan menynyiségű adattára valóságos érdekvédelmi magyar íróvá tette, ott, ahol félrenézni is gyanús volt, szintúgy a hallgatás, a szólalás. Faluja, a Sepsiszentgyörgy hatósugarában élő Uzon díszpolgárává fogadta az írót. Szerelme volt a családja és a faluja, témaözöne az erdélyi, a moldvai magyarság fölmérése, számbavétele. Ha volt valaki, aki adatszerűen ismerte a legeldugottabb magyar falut is a szánalmasan elrománosodott Mezőségből, a hasonló sorsú Szilágyságból vagy Gyergyóból, Beke volt az. 1990 első napjaiban telepedett át Magyarországra, és akkor sokan tették föl fennhangon vagy magukban a kérdést: ha már Beke György is elhagyja Erdélyt, akkor valaminek történnie is kell ám! Történt ami történt 1989 decemberében. De hát egyetlen gyermekéhez húzódott, magyar világra szóló magányában, a szülői pár. A Magyar Írószövetség szociológiai szakosztályának is volt vezetője, amíg bírta, mármint a szíve, a lába. Amikor József Attila-díjat kapott, fölszisszenve kérdeztem - mint a költői szakosztály vezetőségének tagja-: mi Kossuth-díjra javasoltuk, vajon ki érdemelte meg inkább amazt, mint Beke, aki közel száz könyvet adott ki a kezéből, tájékozatlanok kezébe? Ki él, sosem menekülhet az igaztalanság elől. Ő is megélte ezt. Utolsó éveiben életművét rendezte sajtó alá. Összefoglalni mindazt, amit a magyar nemzet összefogásáról és annak díjáról írt, írt szakadatlan. A néhai Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát magyar irodalomból és nyelvből. Sosem tanított, egész nemzetet akart tanítani és tanította is sikerrel, nem középiskolás fokon. Kisebbségbe belenyomorított népe volt egyetlen szenvedélye. A falu, a nemzetmegtartó, a föld és a gazda, a teremtő és termelő székely-magyar nemzetrész világa. Hogy róla fogják-e majd elnevezni az uzoni iskolát, nem tudhatjuk. Azt azonban rémülten vettem tudomásul a 70-es évek elején, menynyire tud összeroppanni megalázottságában még egy Beke György is, amikor faluja iskolájának 300. születésnapját ünnepelte románul a kommunista sereglet, és Beke könyveit a párt kidobatta az ünnepi intézményből. Meg sem hívták az ünnepségre, hadd fájjon magában, sétálgatván együtt a faluban föl és alá. A fájdalomnak nincs mértékegysége. Szülőfalujában tér nyugovóra a díszpolgár, szerényen, megnyugodva immár. Búcsúzunk Tőle, bízván a viszontlátásban. Ha lesz amott is, mindeneken túl. Czegő Zoltán