Magyar Fórum, 2010. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-07 / 1. szám
Magyar Fórum__________ Előadásom a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (Smikk) 1986-os őszi konferenciáján. (A kihagyott részek az önéletrajzom már ismert adatai.) ... 1934-től 1938-ig számítható a népi mozgalom első nagy ideje: a pusztuló magyarok ügye Baranyában, a Tanú, Kelet Népe és a Válasz folyóiratok, a „Magyarország felfedezése” könyvsorozat: Féja Géza: Viharsarok, Erdei Ferenc: Futóhomok, Szabó Zoltán: Tardi helyzet és Cifra nyomorúság, Matolcsy Mátyás: Az új földreform munkaterve, Erdélyi József: Fehér torony, az új szellemi front körüli vita, az urbánus népi vita, végül 1937 tavaszán a Márciusi Front. Ezekben még csak hallgató, olvasó, tájékozódó egyed vagyok a közönség sorában, a Kelet Népéhez van a legtöbb közöm, de ahhoz sem tartósan. 1938 tavaszán azonban, éppen amikor a Márciusi Front szétesésével a mozgalom hullámvölgybe kerül, megnyitom a jogi és közgazdasági egyetem szomszédságában, a Szerb u. 17. sz. alatt a könyvesboltomat, s egy év múlva elkezdem a könyvkiadást Sinka István: Vác c. kötetével, s a következő öt évben mintegy száz könyv kiadásával, a terjesztés társadalmi megszervezésével, könyvnapok és irodalmi esték százainak a megrendezésével a népi mozgalomnak olyan arányú új kibontakozását indítottam el, melynek lehetőségeiben már benne volt a magyar állami és nemzeti élet újjászületése is. Mindezt természetesen nem egyedül és még nem is csak a közvetlen munkatársaimmal együtt értem el, hanem a magyar társadalmi és nemzeti élet sokféle akkortájban induló vagy kifejlődő tevékenységének, változásának a szerencsés ötvözésével. Gondoljunk csak a magyar nemzetiségi területek folyamatos felszabadulására, az egyházi és más ifjúsági egyesületek megújuló tevékenységére és népfőiskoláikra, a népi mozgalom érdekkörébe kerülő újabb lapokra, mint a Magyar Élet, Magyar Úr, Szabad Szó, Tiszántúl, a Bolyai Akadémia, Turul és Exodus kiadók, a Magyar Irodalompártoló Társaság működésére, a Turul Szövetség belső átalakulására, a parasztfőiskolások mozgolódásából létrejött Bolyai- majd Györffy-kollégiumra. A fiatal társadalmat hatványozódó erővel járta át a szellemi és politikai tájékozódás vágya, egymásnak adták, ajánlják a kiadványainkat, könyvbarátokat szerveztek, vitatkoztak egymás közt, a tanárok a tanítványaikkal, a papok a híveikkel rendezték az irodalmi esteket, hívták maguk közé az írókat egyetemek, középiskolák, diákotthonok, könyvtárak, népkörök, paraszt és munkás egyesületek... Beszéltem már arról, hogy jártak a Parasztpárt hívei, de nem járt jobban a népi mozgalomnak az a nagyszámú híve sem, aki a balszárnyunk árulása miatt 1945-től eleve a Kisgazdapártban törekedett önállóbb politika kialakítására. A Magyar Közösség ellen indított első hazai műperben 1947-ben Rákosiék közvetlen orosz segítséggel a Kisgazdapárt népi ágát lemetszették és vele együtt a legjobb reményre jogosító szervezetet, a Parasztszövetséget is szétverték. Néhány szóval még arról: miből is állt a balszárnyunk árulása? Erdei Ferenc és a Györffy-kollégisták hangadó kisebbsége, de Kovács Imre, Darvas József, Veres Péter és Illyés Gyula is a nyugati világgal szembeni jogos aggodalmukban túl sok illúziót tápláltak a szocializmus orosz rendszere iránt, s kinek rövidebb, kinek hosszabb idő kellett a kiábránduláshoz. 56-ra ez a folyamat nagyjából befejeződött és a forradalomban felszabaduló nemzeti energiát mi tudtuk volna igazán hasznosítani s az új Parasztszövetségben, sajtóban, könyvkiadásban már a népi mozgalom egésze készült országot hódítani, hiába, mert a nyugati világ, sem az Egyesült Nemzetek, sem Amerika még egy diplomáciai akcióval sem próbálták meg az orosz vezetés néhány napos tétovázását a javunkra fordítani... Saáry Éva: Köszönöm Püski Sándornak ezt a nagyon érdekes, nagyon sok tájékoztatást adó körképet, ami azért is érdekes, legalábbis nekem mindig a saját gondolatomat fejezem ki elsősorban - mert, amint látom, amit csinál, az bizonyos fokig borotvaélen való táncolás. Tekintve, hogy most kiadta ezt a Csurka-könyvet, ami nagyon rázós, biztosan látta, amit én írtam róla az Irodalmi Újságban. Most a saját és a magyarországi kapcsolatai szempontjából milyen következményei lesznek ennek? PL.: Ennek most látszólag nem lett semmi következménye. Három évvel ezelőtt a Duray-könyv kiadásakor, azután, hogy Csoóri Sándort szilenciumra ítélték, engem nem engedtek haza a Szárszói konferencia 40 éves évfordulójára. A Csurka-ügyben most nem történt ilyesmi. Az a bizonyos miniszterhelyettesi nyilatkozat, amelyben ezt az ügyet nyilvánosan tárgyalta a Magyar Nemzet 1986. augusztus 29-i száma, csak annyit mond, hogy egy New York-i magyar kiadónál, tehát nem nevezett meg, viszont igaz, hogy az ellenséges propaganda központok közé érthető nyugodtan - az ő fogalmazásában - valamennyi nyugati magyar intézmény, a Szabad Európa Rádió mellé, de ez a nyilatkozat a saját szempontjukból is túlment mindenféle józan meggondoláson. Püski Sándorné: Még talán annyit említsünk meg, hogy a Forrás Körnek az Egyetemi Színpadon rendezendő népi írók estjére a meghívók egy részét már kiküldték a hazaérkezésünk napjaiban Püski Sándor és a népi irodalom közös estjeként - a további hirdetésekből azonban kihagyatták a neved. Mikor minden jegy elkelt, a Forrás Kör vezetője, Medvigy Endre, bejelentette, hogy a közönség egy része miattunk jön el, s mi ott ülünk majd az első sorban, nehéz lesz megmagyarázni, hogy miért nem szerepelhetsz. Erre engedték meg a szereplésedet. ✓ P. S.: Végül is engedték, és nem akadályozták meg a vidéki esteket sem, ahová a helyi könyvtárak, művelődési házak, egyetemek vagy az Alföld szerkesztősége hívott meg beszélgetésre és előadásra. 5. É.: Most még egy kérdést szeretnék föltenni. Gondolom, hogy ezek a kérdések közérdekűek. Ha jól értettem az előadásából, nagyon optimista a jövőre nézve, vagyis arra nézve, hogy a nyugati magyar írók művei bekerülnek hivatalosan Magyarországra. Mire alapozza ezt az optimizmust a sok nagyon rossz tapasztalatunk után? PL.: Szakemberekkel való beszélgetésre. Többről lehet szó, mint amit eddig tettek. Mindenki számol olyan „váltásra”, mely sokáig már nem halogatható, s aminek csak jó hatása lehet a politikai és a gazdasági életre, de a kulturálisra mindenképpen, itt a legrosszabb a helyzet, a legerősebb a nyomás. A Tiszatáj ellen is csak ürügyül szolgált Nagy Gáspár vers néhány félremagyarázható sora, lényegében a Tiszatáj egész működését ellenezték meg. PS.-né: Tárgyaltunk is az egyik kiadóval. Az igazgatónak az volt a kérése, hogy dolgozzunk ki 2-3 éves tervet. Ne egyes kiadásra tegyünk ajánlatot, hanem sorozatra. PS.: Ez egyelőre az Európa kiadó igazgatójának a személyes szándéka, viszont az Európa ma a legjobban álló hazai kiadó. Valószínű, hogyha akarja, akkor keresztül is viheti bizonyos arányokban. S. É.: Bizonyos válogatással... P. S.: Nem mindent, csak amiket otthon is elviselhetnek... Ez anyagi kérdés is, az olvasóközönség kérdése is. Otthon megkaphatja a nyugati író is a sokszorosan nagyobb olvasóközönséget, 50-100 ezres számban is. Itt nem tudunk semmilyen könyvből egy év alatt 4-500 példánynál, s nem tudom hány év alatt öszszesen 1000-1500 példánynál többet eladni. Azt hiszem, hogy ebből a társaságból kevesen olvasták annyi írását, mint én, tehát nemcsak a tegnapi előadását hallottam (itt egy szövegrész nincs meg, s nem emlékszem, kiről beszéltem, Csernohorszky Vilmosról?). Azt a kifejezést, hogy van más út is a megváltásra, a tegnapi előadásának a befejezésére mondtam, amikor is az Anyanyelvi Konferenciáknál még egy kivételt sem tudott tenni a leszólásból, mert voltak ott, akiket név szerint emlegetett, nagyon megérdemelt leszólások is, de vannak sokan, a kintiek közül is, a hazaiak közül is, akik ebben részt vesznek, s akik kitűnően teszik a dolgukat. A négy tankönyvet - az anyanyelvi mozgalom eredményeit - mindenki kézbe veheti. Örömmel veszem, ha a jövőben még jobban kifejezésre jut, hogy lehetnek más utak is az ország valamilyen fokú megsegítésére vagy egyáltalán az egész politikai fejlődés, a jövőbeli fejlődés kialakítására. A könyvkiadást illetően, én még itt kevés könyvet adtam ki és nyilvánvalóan nem azok szerepelnek benne elsősorban, akik eddig is megjelentek, tehát akik már kaptak sajtót, hanem a többiek, elsősorban abból a témakörből, ami engem különösen érdekel, de viszont ha átnézi a könyvesbolti katalógusomat, nincsen olyan - bármilyen jelzőjű - emigráns kiadás, ami ne szerepelne benne, ami kapható és elérhető, amit be tudok szerezni a magunk - végül is véges - eszközeivel. Valamennyit előítélet nélkül terjesztem, éppen Tollas Tibor a megmondhatója, hiszen mindig megkeres, ha New Yorkban jár. A könyvkiadással mindig sok a baj, azt a Smikk is nagyon jól tudja, hogy mi baj van vele: a legtöbbször ráfizetéses. A könyvterjesztés, könyvkereskedés hasznából tudjuk valamennyire fenntartani. A legnevesebb szerzők műveinél sem lehet még az önköltséget sem behozni, vagy pedig olyan soká, hogy azt csak egy-egy szerző engedheti meg magának, aki maga adja ki, hogy vár öt évet a költsége megtérülésére, de egy kiadónak, ha csak 4-5 könyvet ad ki egy évben, nehéz kivárni az időt, mire visszatérül valami az önköltségből. A könyvkiadásban tehát nagyon válogatnom kell és válogatok is, sőt, amit lehet, elhárítok. Például Für Lajos hazai történész foglalkozik olyan témával, amiről eddig nem esett szó otthon és az emigrációban sem nagyon. A magyarság háborús veszteségei a II. világháborúban. Az 1984-es Holocaust emlékülésen, a Magyar Tudományos Akadémián még elmondhatta az előadását, valamit az Alföld c. folyóirat abban az évben le is hozott belőle, de a bővebb, kb. 80 oldalas dolgozatára, amit a Kiadói Főigazgatóság elfogadott és a Gondolat kiadó adta volna ki, hiába vártunk nyolc hónapig, a kiadónak nem volt ideje a szükséges „szöveggondozás”-ra és a végén nekem kell odakint kiadni. Előbb azt mondtam, és Für Lajos is úgy látta: ha csak egy mód van rá, otthon kell kiadni az ilyen könyveket. Most tehát el kellett vállalnom ennek az engem nagyon érdeklő, egyedülálló könyvnek a kiadását. Nemeskürty könyve meg a Pergőtűz című film is csak a doni harctérről beszélnek. Gosztonyi Péter: Nekem csak egy kérdésem lenne, én ezt csak hallottam és most örülnék, ha erről részletesebben hallanék Tőled, hogy minden évben van Magyarországon könyvhét májusban vagy júniusban, és szó volt arról, hogy egy nyugati magyar pavilon is nyílik. Már tavaly is nyílt. A tavalyiról én se tudtam, csak utólag, az idén ott voltam, az volt kiírva a Vörösmarty téren a pozsonyi Madách és az újvidéki Fórum sátor mellett, hogy a nyugati magyar írók sátra. Ott voltak a nyugati nagy írók otthon kiadott könyvei, pl. a Cs. Szabó-könyvek, Domahidy András regénye, Megyeri Sári régebben kiadott könyve, szóval amit addig otthon megjelentettek a nyugati magyar irodalomból, ott voltak a Magyar Műhely kiadványai, Bujdosó Alpár személyesen is, és tőlem 3 könyvet rendelt az utolsó pillanatban a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat erre a célra, hogy odavigyék a sátorba két Gombos-könyvet, a Szabó Dezsőt és a Szabadságalapítókat és Szalay Lajos 60 rajza c. könyvet, 500-500 példányban. Miután nagyon későn kaptuk a rendelést, air cargóval kellett hazaküldjük. Vállaltam a költséget, hiszen végre megtört a jég, legyünk ott a könyvheti sátorban. Reméltem, hogy jövőre sokkal bővebb lehet, s időben meg tudjuk hirdetni. Erről azonban most ősszel senki sem mert beszélni sem, olyan hisztéria volt az 56-os forradalom 30 éves évfordulója körül otthon. Remélem, hogy az év végéig vagy a jövő év elején majd újra szóba kerül és akkor én tájékoztatok minden kiadót erről, és arról is, hogy az Európával való tárgyalásból lett-e valami. Itt nem csak arról van szó, hogy az én kiadványaimat, az én íróimat szeretném otthon kiadatni, hanem mindent, amit lehetséges. S ha Határ Győzőnek és Domahidy Andrásnak nem árt, senkinek se fog ártani, ha hozzájut a hazai olvasóközönséghez. Hamisítás nélkül persze, mert csak akkor szabad belemenni, ha nem olyan változatást kívánnak, ami a lényeget érinti. Hogy fogytak ezek a könyvek a könyvheti sátorban? Rosszul. Először is, az első három nap esett az eső, vagyis az egész könyvhetet elmosta az eső. Pesten valami ostoba tanácsi rendelkezésre nem engedtek komolyabb sátrat állítani. Olyan kis sátor volt mindegyik, hogy még a könyveket sem védte, nemhogy a vevőit vagy az írókat. Egyszerűen nem lehetett ott megállni sem, és a könyveket le kellett takarni. Első három nap voltam ott, akkor végig nylonnal voltak letakarva a könyvek, hogy el ne ázzanak. S ezenkívül a 10 dolláros Szabadságalapítókat féláron adtam: 320 forint volt az ára. A Szabó Dezső 430 lett volna, ha egyáltalán kiengedték volna a sátorba (valaki letiltotta). Ezért mondom, hogy inkább vállalnánk az önköltséges szállítást is, különösen, ha nem air cargóval kell megint küldeni, hogy a forintár ne lehessen több 2-300-nál. Többet nem lehet várni otthoni vevőtől. Életem regénye Szemelvények PÜSKI SÁNDOR: KÖNYVES SORS - MAGYAR SORS című könyvéből Az ötvenéves házassági évforduló István fiam lakásán New Yorkban