Magyar Fórum, 2010. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-07 / 1. szám

Magyar Fóru­m__________ Előadásom a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (Smikk) 1986-os őszi konferenciáján. (A kihagyott részek az önéletrajzom már ismert adatai.) ... 1934-től 1938-ig számítható a népi mozgalom első nagy ideje: a pusztuló magyarok ügye Baranyában, a Tanú, Kelet Népe és a Válasz folyóiratok, a „Magyarország felfedezése” könyvsorozat: Féja Géza: Viharsarok, Erdei Ferenc: Futóho­mok, Szabó Zoltán: Tardi helyzet és Cifra nyomorúság, Ma­­tolcsy Mátyás: Az új földreform munkaterve, Erdélyi József: Fehér torony, az új szellemi front körüli vita, az urbánus­ népi vita, végül 1937 tavaszán a Márciusi Front. Ezekben még csak hallgató, olvasó, tájékozódó egyed vagyok a közönség sorában, a Kelet Népéhez van a legtöbb közöm, de ahhoz sem tartósan. 1938 tavaszán azonban, éppen amikor a Márciusi Front szétesésével a mozgalom hullámvölgybe kerül, megnyitom a jogi és közgazdasági egyetem szomszédságában, a Szerb u. 17. sz. alatt a könyvesboltomat, s egy év múlva elkezdem a könyv­kiadást Sinka István: Vác c. kötetével, s a következő öt évben mintegy száz könyv kiadásával, a terjesztés társadalmi meg­szervezésével, könyvnapok és irodalmi esték százainak a meg­rendezésével a népi mozgalomnak olyan arányú új kibonta­kozását indítottam el, melynek lehetőségeiben már benne volt a magyar állami és nemzeti élet újjászületése is. Mindezt természetesen nem egyedül és még nem is csak a közvetlen munkatársaimmal együtt értem el, hanem a magyar társadalmi és nemzeti élet sokféle akkortájban induló vagy kifejlődő tevékenységének, változásának a szerencsés ötvözé­sével. Gondoljunk csak a magyar nemzetiségi területek folya­matos felszabadulására, az egyházi és más ifjúsági egyesületek megújuló tevékenységére és népfőiskoláikra, a népi mozga­lom érdekkörébe kerülő újabb lapokra, mint a Magyar Élet, Magyar Úr, Szabad Szó, Tiszántúl, a Bolyai Akadémia, Turul és Exodus kiadók, a Magyar Irodalompártoló Társaság műkö­désére, a Turul Szövetség belső átalakulására, a parasztfőisko­lások mozgolódásából létrejött Bolyai- majd Györffy-kollé­­giumra. A fiatal társadalmat hatványozódó erővel járta át a szellemi és politikai tájékozódás vágya, egymásnak adták, ajánlják a kiadványainkat, könyvbarátokat szerveztek, vitat­koztak egymás közt, a tanárok a tanítványaikkal, a papok a hí­veikkel rendezték az irodalmi esteket, hívták maguk közé az írókat egyetemek, középiskolák, diákotthonok, könyvtárak, népkörök, paraszt és munkás egyesületek... Beszéltem már arról, hogy jártak a Parasztpárt hívei, de nem járt jobban a népi mozgalomnak az a nagyszámú híve sem, aki a balszárnyunk árulása miatt 1945-től eleve a Kisgazdapárt­ban törekedett önállóbb politika kialakítására. A Magyar Kö­zösség ellen indított első hazai műperben 1947-ben Rákosiék közvetlen orosz segítséggel a Kisgazdapárt népi ágát lemet­szették és vele együtt a legjobb reményre jogosító szervezetet, a Parasztszövetséget is szétverték. Néhány szóval még arról: miből is állt a balszárnyunk áru­lása? Erdei Ferenc és a Györffy-kollégisták hangadó kisebb­sége, de Kovács Imre, Darvas József, Veres Péter és Illyés Gyula is a nyugati világgal szembeni jogos aggodalmukban túl sok illúziót tápláltak a szocializmus orosz rendszere iránt, s kinek rövidebb, kinek hosszabb idő kellett a kiábrándulás­hoz. 56-ra ez a folyamat nagyjából befejeződött és a forrada­lomban felszabaduló nemzeti energiát mi tudtuk volna iga­zán hasznosítani s az új Parasztszövetségben, sajtóban, könyv­kiadásban már a népi mozgalom egésze készült országot hódí­tani, hiába, mert a nyugati világ, sem az Egyesült Nemzetek, sem Amerika még egy diplomáciai akcióval sem próbálták meg az orosz vezetés néhány napos tétovázását a javunkra for­dítani... Saáry Éva: Köszönöm Püski Sándornak ezt a nagyon érdekes, nagyon sok tájékoztatást adó körképet, ami azért is érdekes, leg­alábbis nekem­­ mindig a saját gondolatomat fejezem ki elsősorban - mert, amint látom, amit csinál, az bizonyos fokig borotvaélen való táncolás. Tekintve, hogy most kiadta ezt a Csurka-könyvet, ami na­gyon rázós, biztosan látta, amit én írtam róla az Irodalmi Újságban. Most a saját és a magyarországi kapcsolatai szempontjából milyen következményei lesznek ennek? PL.: Ennek most látszólag nem lett semmi következménye. Három évvel ezelőtt a Duray-könyv kiadásakor, azután, hogy Csoóri Sándort szilenciumra ítélték, engem nem engedtek haza a Szárszói konferencia 40 éves évfordulójára. A Csurka-ügyben most nem történt ilyesmi. Az a bizonyos miniszterhelyettesi nyilatkozat, amelyben ezt az ügyet nyil­vánosan tárgyalta a Magyar Nemzet 1986. augusztus 29-i szá­ma, csak annyit mond, hogy egy New York-i magyar kiadónál, tehát nem nevezett meg, viszont igaz, hogy az ellenséges pro­paganda központok közé érthető nyugodtan - az ő fogalmazá­sában - valamennyi nyugati magyar intézmény, a Szabad Eu­rópa Rádió mellé, de ez a nyilatkozat a saját szempontjukból is túlment mindenféle józan meggondoláson. Püski Sándorné: Még talán annyit említsünk meg, hogy a Forrás Körnek az Egyetemi Színpadon rendezendő népi írók estjére a meghívók egy részét már kiküldték a hazaérkezé­sünk napjaiban Püski Sándor és a népi irodalom közös estje­ként - a további hirdetésekből azonban kihagyatták a neved. Mikor minden jegy elkelt, a Forrás Kör vezetője, Medvigy Endre, bejelentette, hogy a közönség egy része miattunk jön el, s mi ott ülünk majd az első sorban, nehéz lesz megmagya­rázni, hogy miért nem szerepelhetsz. Erre engedték meg a szereplésedet. ✓ P. S.: Végül is engedték, és nem akadályozták meg a vidéki esteket sem, ahová a helyi könyvtárak, művelődési házak, egyetemek vagy az Alföld szerkesztősége hívott meg beszélge­tésre és előadásra. 5. É.: Most még egy kérdést szeretnék föltenni. Gondolom, hogy ezek a kérdések közérdekűek. Ha jól értettem az előadásából, na­gyon optimista a jövőre nézve, vagyis arra nézve, hogy a nyugati magyar írók művei bekerülnek hivatalosan Magyarországra. Mire alapozza ezt az optimizmust a sok nagyon rossz tapasztalatunk után? PL.: Szakemberekkel való beszélgetésre. Többről lehet szó, mint amit eddig tettek. Mindenki szá­mol olyan „váltásra”, mely sokáig már nem halogatható, s aminek csak jó hatá­sa lehet a politikai és a gazdasági életre, de a kulturálisra mindenképpen, itt a legrosszabb a helyzet, a legerősebb a nyo­más. A Tiszatáj ellen is csak ürügyül szol­gált Nagy Gáspár vers néhány félrema­gyarázható sora, lényegében a Tiszatáj egész működését ellenezték meg. PS.-né: Tárgyaltunk is az egyik kiadó­val. Az igazgatónak az volt a kérése, hogy dolgozzunk ki 2-3 éves tervet. Ne egyes kiadásra tegyünk ajánlatot, hanem soro­zatra. PS.: Ez egyelőre az Európa kiadó igaz­gatójának a személyes szándéka, viszont az Európa ma a legjobban álló hazai ki­adó. Valószínű, hogyha akarja, akkor ke­resztül is viheti bizonyos arányokban. S. É.: Bizonyos válogatással... P. S.: Nem mindent, csak amiket ott­hon is elviselhetnek... Ez anyagi kérdés is, az olvasóközönség kérdése is. Otthon megkaphatja a nyugati író is a sokszoro­san nagyobb olvasóközönséget, 50-100 ezres számban is. Itt nem tudunk sem­milyen könyvből egy év alatt 4-500 pél­dánynál, s nem tudom hány év alatt ösz­­szesen 1000-1500 példánynál többet el­adni. Azt hiszem, hogy ebből a társaságból kevesen olvasták annyi írását, mint én, tehát nemcsak a tegnapi előadását hal­lottam (itt egy szövegrész nincs meg, s nem emlékszem, kiről beszéltem, Cser­­nohorszky Vilmosról?). Azt a kifejezést, hogy van más út is a megváltásra, a teg­napi előadásának a befejezésére mond­tam, amikor is az Anyanyelvi Konferen­ciáknál még egy kivételt sem tudott ten­ni a leszólásból, mert voltak ott, akiket név szerint emlegetett, nagyon megérde­melt leszólások is, de vannak sokan, a kintiek közül is, a hazaiak közül is, akik ebben részt vesznek, s akik kitűnően te­szik a dolgukat. A négy tankönyvet - az anyanyelvi mozgalom eredményeit - mindenki kézbe veheti. Örömmel veszem, ha a jövőben még jobban kifejezésre jut, hogy lehetnek más utak is az ország valamilyen fokú megsegí­tésére vagy egyáltalán az egész politikai fejlődés, a jövőbeli fejlődés kialakítására. A könyvkiadást illetően, én még itt ke­vés könyvet adtam ki és nyilvánvalóan nem azok szerepelnek benne elsősorban, akik eddig is megjelentek, tehát akik már kaptak sajtót, hanem a többiek, elsősorban abból a témakör­ből, ami engem különösen érdekel, de viszont ha átnézi a könyvesbolti katalógusomat, nincsen olyan - bármilyen jel­­zőjű - emigráns kiadás, ami ne szerepelne benne, ami kapható és elérhető, amit be tudok szerezni a magunk - végül is véges - eszközeivel. Valamennyit előítélet nélkül terjesztem, éppen Tollas Tibor a megmondhatója, hiszen mindig megkeres, ha New Yorkban jár. A könyvkiadással mindig sok a baj, azt a Smikk is nagyon jól tudja, hogy mi baj van vele: a legtöbbször ráfizetéses. A könyvterjesztés, könyvkereskedés hasznából tudjuk vala­mennyire fenntartani. A legnevesebb szerzők műveinél sem lehet még az önköltséget sem behozni, vagy pedig olyan soká, hogy azt csak egy-egy szerző engedheti meg magának, aki ma­ga adja ki, hogy vár öt évet a költsége megtérülésére, de egy kiadónak, ha csak 4-5 könyvet ad ki egy évben, nehéz kivárni az időt, mire visszatérül valami az önköltségből. A könyvki­adásban tehát nagyon válogatnom kell és válogatok is, sőt, amit lehet, elhárítok. Például Für Lajos hazai történész fog­lalkozik olyan témával, amiről eddig nem esett szó otthon és az emigrációban sem nagyon. A magyarság háborús vesztesé­gei a II. világháborúban. Az 1984-es Holocaust emlékülésen, a Magyar Tudományos Akadémián még elmondhatta az elő­adását, valamit az Alföld c. folyóirat abban az évben le is ho­zott belőle, de a bővebb, kb. 80 oldalas dolgozatára, amit a Ki­adói Főigazgatóság elfogadott és a Gondolat kiadó adta volna ki, hiába vártunk nyolc hónapig, a kiadónak nem volt ideje a szükséges „szöveggondozás”-ra és a végén nekem kell odakint kiadni. Előbb azt mondtam, és Für Lajos is úgy látta: ha csak egy mód van rá, otthon kell kiadni az ilyen könyveket. Most tehát el kellett vállalnom ennek az engem nagyon érdeklő, egyedülálló könyvnek a kiadását. Nemeskürty könyve meg a Pergőtűz című film is csak a doni harctérről beszélnek. Gosztonyi Péter: Nekem csak egy kérdésem lenne, én ezt csak hallottam és most örülnék, ha erről részletesebben hallanék Tőled, hogy minden évben van Magyarországon könyvhét májusban vagy júniusban, és szó volt arról, hogy egy nyugati magyar pavilon is nyílik. Már tavaly is nyílt. A tavalyiról én se tudtam, csak utólag, az idén ott voltam, az volt kiírva a Vörösmarty téren a pozsonyi Madách és az újvidéki Fórum sátor mellett, hogy a nyugati magyar írók sátra. Ott voltak a nyugati nagy írók otthon ki­adott könyvei, pl. a Cs. Szabó-könyvek, Domahidy András re­génye, Megyeri Sári régebben kiadott könyve, szóval amit ad­dig otthon megjelentettek a nyugati magyar irodalomból, ott voltak a Magyar Műhely kiadványai, Bujdosó Alpár szemé­lyesen is, és tőlem 3 könyvet rendelt az utolsó pillanatban a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat erre a célra, hogy odavi­gyék a sátorba­ két Gombos-könyvet, a Szabó Dezsőt és a Sza­­badságalapítók­at és Szalay Lajos 60 rajza c. könyvet, 500-500 példányban. Miután nagyon későn kaptuk a rendelést, air car­­góval kellett hazaküldjük. Vállaltam a költséget, hiszen végre megtört a jég, legyünk ott a könyvheti sátorban. Reméltem, hogy jövőre sokkal bővebb lehet, s időben meg tudjuk hirdetni. Erről azonban most ősszel senki sem mert beszélni sem, olyan hisztéria volt az 56-os forradalom 30 éves évfordulója körül otthon. Remélem, hogy az év végéig vagy a jövő év ele­jén majd újra szóba kerül és akkor én tájékoztatok minden kiadót erről, és arról is, hogy az Európával való tárgyalásból lett-e valami. Itt nem csak arról van szó, hogy az én kiadvá­nyaimat, az én íróimat szeretném otthon kiadatni, hanem mindent, amit lehetséges. S ha Határ Győzőnek és Domahidy Andrásnak nem árt, senkinek se fog ártani, ha hozzájut a hazai olvasóközönséghez. Hamisítás nélkül persze, mert csak akkor szabad belemenni, ha nem olyan változatást kívánnak, ami a lényeget érinti. Hogy fogytak ezek a könyvek a könyvheti sátorban? Rosszul. Először is, az első három nap esett az eső, vagyis az egész könyvhetet elmosta az eső. Pesten valami ostoba tanácsi rendelkezésre nem engedtek komolyabb sátrat állítani. Olyan kis sátor volt mindegyik, hogy még a könyveket sem védte, nemhogy a vevőit vagy az írókat. Egyszerűen nem lehetett ott megállni sem, és a könyveket le kellett takarni. Első három nap voltam ott, akkor végig nylonnal voltak letakarva a köny­vek, hogy el ne ázzanak. S ezenkívül a 10 dolláros Szabadság­alapítókat féláron adtam: 320 forint volt az ára. A Szabó Dezső 430 lett volna, ha egyáltalán kiengedték volna a sátorba (valaki letiltotta). Ezért mondom, hogy inkább vállalnánk az önkölt­séges szállítást is, különösen, ha nem air cargóval kell megint küldeni, hogy a forint­ár ne lehessen több 2-300-nál. Többet nem lehet várni otthoni vevőtől. Életem regénye Szemelvények PÜSKI SÁNDOR: KÖNYVES SORS - MAGYAR SORS című könyvéből Az ötvenéves házassági évforduló István fiam lakásán New Yorkban

Next