Magyar Fórum, 2010. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

2010-06-17 / 24. szám

010. június 17. ____________________________________Magyar Forum_______________________. Erdély kultúrkincseinek tárháza: a Kallós-múzeum Teljesült Kallós Zoltán régi vágya: május 21-én megnyílt Válaszúton a róla elnevezett múzeum és nép­­művészeti központ. Az épület vala­ha a Kallós családé volt, amit persze a háború után elvett a román állam. A gyűjteményről és a Kallós Alapít­ványról Kallós Zoltán pedagógust, néprajzkutatót kérdeztem. -Amikor 1958-ban önt bebörtönöz­ték politikai nézetei miatt, gondolt-e ar­ra, bízott-e abban, hogy eljön majd egy olyan, szabadabb kor, mikor az erdélyi magyarság kultúrkincseit szabadon kiállíthatják? - Egész életemben optimista vol­tam. Tudtam, hogy ha egyszer véget ért a rabszolgatartás, a feudalizmus ideje, úgy a kommunista rendszer­nek is vége lesz, csak az volt a kér­dés, hogy mikor. Azért gyűjtöttem össze olyan sok anyagot, mert re­ménykedtem benne, hogy egyszer szabadon bemutathatom a román állam területén élő magyarok népi kincsestárát. Mind énekeket, mind a tárgyi népművészetet elég korán kezdtem el gyűjteni. Szabó T. Attila a ’40-es években nyelvészeti kutatá­sokat végzett Válaszúton, s nálunk lakott. Megjelent egy tanulmánya „Ismeretlen mezőségi hímzések” címmel. Több válaszúti varrottast is közölt, s ez aztán nekem is felkel­tette a figyelmemet. Elkezdtem ku­takodni, varrottast, cserepet, min­denfélét gyűjteni. A Mezőség akkor még egy ismeretlen világ volt, pedig az észak-mezőségi falvak régiesebb anyagot őriztek meg var­­rottasban, zenében, tánc­ban egyaránt. Szék és kör­nyéke a legérdekesebb. A ’40-es években megjelent Palotai Gertrúdnak egy írása a széki varrottasok­­ról, ez elkerült Kodály ke­zébe, s ő azt mondta: ha ilyen a varrottasuk, mi­lyen lehet a zenéjük?! Így ment el aztán Lajtha Lász­ló Székre, s a felszínen volt minden! Bár Bartókék már az 1900-as évek elején kijelentették, hogy a ma­gyar régi népzenei stílus el­tűnőben van, itt még virágzott, s még a mai napig is sok régi stílusú dalt lehet gyűjteni a környező falvakban. Lajtha akkor Széken és Szépkenye­­rűszentmártonban gyűjtött, meg is jelent nyomtatásban mind a két gyűj­tése. Székről hoztak is fel énekeseket Pestre, megjelent a Pátria-lemezsoro­zat, így figyeltek fel Mezőségre. Aztán elmúltak a ’40-es évek, jött a rendszer­váltás, nem lehetett gyűjteni menni. Én aztán mégis elkezdtem gyűjtöget­ni. Nem tudom, semmi és senki sem eltántorítani a célomtól. Ennek a szívós és kitartó munkának az ered­ménye, hogy ez a múzeum létrejött. - Nehéz volt visszaszerezni a család­ja tulajdonát, a kúriát? Úgy tudom, hogy édesapját annak idején elítélték szabotázsért.­­ Annak idején apámat elítélték, mert többet vetett a megengedettnél. Teljes vagyonelkobzásról szólt az ítélet, s így a román állam negyven évig bitorolta tulajdonainkat. A tető közben teljesen beázott, mert any­­nyira nem törődtek az ingatlannal, hogy a cserepeket kicseréljék. 1933- ban a környék földesurától, a báró­tól vettünk 10 hold földet, azt hama­rabb visszakaptuk, mint az épületet. A házat viszont nem akarták vissza­adni, erre én bepereltem őket. El­húzták a tárgyalást, végül megsze­reztük a tulajdonlapot, melyen még szüleim voltak feltüntetve tulajdo­nosnak. Levertük a lakatot, bemen­tünk az épületbe, mert már írás volt arról, hogy a hajdani kúria a miénk. - Mikor döntötte el, hogy magánmú­zeumot hoz létre? Ha helyesek az infor­mációm, még a kommunista rendszer­ben egyházi vonalon szeretett volna egy múzeumot létrehozni, de ezt a szekuri­­tate megakadályozta. Ekkor Pécsre ke­rültek az ön által gyűjtött anyagok. - Gyermekkori álmom volt egy tájmúzeum létesítése. Üresen állt a kántori lak Válaszúton, s megbe­széltem a pappal, hogy ott lesznek kiállítva az általam gyűjtött anya­gok. Ezt aztán nem engedte a szeku­­ritate, mondván: ilyen helyen csak egyházi témájú kiállítás lehet. Ki­jöttek hozzám leltározni, s mivel tudtam, hogy a csángó anyagot biz­tos elkobozzák tőlem, ezért azt And­­rásfalvy Bertalan átmenekítette Pécsre. -A volt művelődési miniszter részt vett a megnyitó ünnepségen. Tehát in­nen a kapcsolatuk? -Ennél jóval régebbi. Andrásfal­­vy Bertalan még 1955-ben keresett Lészpeden. Akkor tanító voltam ezen a településen. Volt itt egy távoli rokona, nekem jó barátom, s ő adta meg neki a címemet. Más magyar­­országiak már Andrásfalvytól tud­tak rólam. Senki nem vállalta velük a kapcsolatot, mindenki félt, én meg vállaltam a rizikót. Ez a kapcsolat aztán a forradalom után kicsit szü­netelt. A hatvanas években még többnyire Gyimesben voltam, aztán a hatvanas évek végén végleg haza­jöttem Kolozsvárra, szabadúszó let­tem. 1969-ben pedig leadtam a Bal­ladák könyvének az anyagát. Előtte, a hatvanas évek első felében a Me­zőségen vittem filmezni a magyar­­országiakat. - Milyen célból hozták létre az ön ne­vét viselő alapítványt? - Nem akartam, hogy Kallós Ala­pítvány legyen a neve, Válaszút Ala­pítványt akartam, de a barátok rá­beszéltek, hogy legyen csak Kallós. A célunk a népi, szellemi és tárgyi javaknak a fenntartása és népszerű­sítése az ifjúság körében. Szövés, varrás, faragás, ének, tánc, zene. Kö­telességünk ezeket a hagyományo­kat megőrizni, s továbbadni a kö­vetkező nemzedéknek. Ennek for­mái részint a tánctáborok, részint az oktatás, részint a múzeum. Két évvel ezelőtt a Kallós Zoltán Ala­pítvány vezetősége úgy döntött, hogy munkám eredményét érdemes köz­zétenni. Ma több ezer tárgy tekint­hető meg a mezőségi, kalotaszegi és erdélyi száz hagyományos népi kul­túrát bemutató termekben. Még rendszerezés alatt állnak a hangzó gyűjtések és fényképek. Az utóbbi két évben végzett munkálatok érté­ke kevéssel haladta meg a százezer eurót. Az összeg 40 százalékát pá­lyázatokból, 40 százalékát cégek és magánszemélyek adományából si­került fedezni. A fennmaradó 20 százalék a Kallós Zoltán Alapítvány saját hozzájárulása. - Mit láthatunk, ha belépünk a mú­zeumba? - A gyűjteményben főleg Kolozs megyei, pontosabban mezőségi tár­gyak találhatóak. A múlt század negyvenes éveiben folytak errefelé néprajzi kutatások, de a kommuniz­musban már nem: a kutatók elke­rülték a Mezőséget. A mezőségi ze­ne­ és tánc és kultúra az együttélő románok és magyarok sokrétű kul­túrája összefonódásának és egymás­ra hatásának jellegzetességeit mu­tatja, a hagyományok közös tőről erednek, közöttük csak árnyalatbe­li eltérések mutathatók ki. Egy fa­lun belül kevés eltérés volt viselet­ben, zenében és táncban is. Csak az tud biztos határt vonni a magyar és román hagyományok közé, aki is­meri az itteni dallamvilágot és ha­gyományokat. Aki megtanulja a mezőségi magyar forgatást, az köny­­nyűszerrel tudja a románt is, vagy akár fordítva. Éppen ezért a gyűjte­ményben nem csak magyar, hanem szász és román néprajzi anyag is megtalálható. Az Erdélyben együtt élő népek közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége. - Részt vett a megnyitón és beszédet is mondott Kelemen Hunor, RMDSZ-es kultuszminiszter. Megígérte, hogy támo­gatja az állam ezt a magánmúzeumot? - Erről konkrétan nem esett szó. Hunort gyermekkora óta ismerem, ezért is öröm számomra, hogy eljött a megnyitóra. - Egy gyakorlati kérdés: hol értesül­hetünk a nyitva tartásról? - Mostanában csoportokat foga­dunk. Mindazok, akik már most meg szeretnék tekinteni a múzeumot, azok az alapítvány e-mail címén - kallos­­alapitvany@kallos. org.ro - tájéko­zódhatnak a nyitvatartást illetően. Medveczky Attila Erdélyország megteremtője Fráter György - családi nevén Utjesenic, anyja családi nevéről Martinuzzi - horvát földön született 1482. június 18-án, s 1551 december 17-én gyilkolták meg az osztrák császár zsoldosai. György barát, a pálos rend egyik legtudó­­sabb szerzetese szervezte meg János király hazatérését. 1534-től váradi püspök. A ré­szekre szakadt ország egyesítésére törekedett. 1538-i váradi béke megkötésében fontos sze­repe volt. A csecsemő János Zsigmond gyám­jaként az ország kormányzója lett. 1541 máju­sában megvédte Budát az ostromló császári csapatokkal szemben. Miután a törökök csel­lel elfoglalták Budát, a barát a török hódítók kiszorításának lehetőségét a Habsburg fenn­hatóság alatti egyesítésben látta. 1542-ben helytartói minőségben megszervezte Kelet- Magyarországot, s ezzel előkészítette a későb­bi Erdélyi Fejedelemség létrejöttét. 1551-ben Izabella királynét és fiát, János Zsigmondot lemondatta. Erdélyt átadta Fer­­dinánd megbízottainak. Jutalmul Ferdinánd kinevezte erdélyi vaj­dává, esztergomi érsekké és III. Gyula pápánál bíborosi kinevezést eszközölt ki számára. III. Gyula pápa 1551. augusztus 9-én adta neki a bíborosi kalapot. Fráter György különböző rendű és rangú erőkből álló hadával a délről benyomult Mircsét és az őt támogató török előhadakat megverte, a moldvai vajda pedig kimenekült az országból és a budai pasa erői sem merték átlépni a határt. Közben egy kb. 9 ezer fő osztrák-német-cseh-spanyol-olasz-magyar ka­tonákból álló sereg érkezett Erdélybe, amely a magyar rendekkel, Báthory és Nádasdy ma­gyar seregével közösen harcolva szorították vissza a törököket és Lippát is sikerült visszaszerezniük a töröktől. A lippai őrség török katonáinak a „Fehér Barát” szabad el­vonulást engedett, amire Castaldo császári parancsnok, I. Ferdinánd beleegyezésével al­vinci kastélyában 1551. december 17-én meg­gyilkoltatta. Castaldo az orgyilkosság végre­hajtására a bíbornok titkárát, Marco Aurelio Ferrarit bérelte föl. Fráter Györgyöt az alvin­­ci kastély nyugati bástyájában berendezett kastélykápolnában gyilkolták meg Giovanni Battista Castaldo császári biztos bérencei. Fráter titkára Marco Aurelio Ferrari, Sforza­ Pallavicini generális és emberei - Antonio Ferrari, Lorenzo Campeggi, Giovanni Muni­­no, Mercada, Scramuccia és két spanyol - két puskalövéssel és 75 szúrással. 69 éves volt. Jókai Mór Fráter György megöletéséről: „Fráter György éppen a haláit végezé, az imazsámolyról kelt föl. Pongyolaruhája, egy drága prémes kaftán volt rajta. Kinyita a tit­kárjának az ajtót. Ferrari egy levelet adott át a kardinálnak, amit az felbontott, s elkezdett olvasni. A titkár ruhaujjából markába csúsz­­tatá a gyilkot. De nem volt bátorsága a rémtet­tet végrehajtani, visszahúzódott. Ámde az aj­tóban állt Pallavicini, az visszalökte, s az ajtót behúzta előtte. Ekkor Ferrari odaszökött a kardinálhoz, s tőrével a nyakába döfött. - Mi ez? - kiálta föl Fráter György, visz­­szafordulva. A gyilkos még egyszer a nyakába szúrt. De a hatalmas, erős férfi egy ökölcsa­pással leteríté a nyomorultat, s kicsavarta ke­zéből a gyilkot. Ekkor berohant a mellékszo­bában rejtőző többi orgyilkos, köztük Palla­vicini, s karddöfésekkel, pisztolylövésekkel leteríték a kardinált, aki „Jézus Mária!” kiál­tással rogyott össze, s kiadta lelkét. A kiáltá­sára elősiető apródját, Vas Ferencet is hét seb­bel átszúrva leteríték, s halottképpen otthagy­ták az ura mellett. Azután levágták a kardinál­nak azt a fülét, melyről híres volt, hogy szü­letése óta szőrös, s hőstettük tanújeléül el­küldték Ferdinándnak. Azzal otthagyták a halottat. A kincsein megosztoztak. Az alvinci várkastélyból mindenki elfutott. A sebeiből felocsúdó apród a gyilkosok eltávozta után felvánszorgott, s a faluba menekült: ott ápol­ták a jobbágyok rejtegetve, míg magához tért. A nagy ember pedig ott feküdt a tornác már­ványán hetven napig temetetlen. Senki sem kérdezősködött utána. Csak amidőn a felépült apródja hírt vitt a gyulafehérvári barátoknak ura haláláról, azok mentek érte, s eltemették a kolostorukban. Sírkövén ez epitáfiummal: „Omnibus moriendum est.” (Mindenkinek meg kell halni.) A francia közmondás így szól: „C’est plus qu’un crime, c’est une faute!” (Ez több mint bűn, ez hiba!) A bűnért föl­mentést adott a pápa a gyilkosoknak, de a hibát megbosszulta a nemezis. Fráter Györ­gyöt elveszítve, elveszté Ferdinánd Erdélyt.” Fráter György, a barát - ahogy évszázado­kon keresztül nevezték - legnagyobb sikere az önálló erdélyi fejedelemség megalakítása volt. A czestochowai kolostor freskói művészi fokon elénk tárják a gátlástalan politikai gyil­kosság rémtettét, amikor alvinci kastélyában néhány zsoldos katona orvul meggyilkolta az éppen imádkozó Fráter Györgyöt, a római anyaszentegyház bíborosát, Várad püspökét, Erdély királyi helytartóját. Holttestét a gyu­lafehérvári székesegyház sírboltjában temet­ték el. Ismert, hogy III. Gyula pápa a gyilkos­ság résztvevőit - így Ferdinánd királyt is - kiközösítette, később azonban politikai nyo­másra a gyilkosság vádja alól felmentette. Az önálló Erdélyért kellett meghalnia. m. a.

Next