Magyar Fórum, 2010. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
2010-06-17 / 24. szám
010. június 17. ____________________________________Magyar Forum_______________________. Erdély kultúrkincseinek tárháza: a Kallós-múzeum Teljesült Kallós Zoltán régi vágya: május 21-én megnyílt Válaszúton a róla elnevezett múzeum és népművészeti központ. Az épület valaha a Kallós családé volt, amit persze a háború után elvett a román állam. A gyűjteményről és a Kallós Alapítványról Kallós Zoltán pedagógust, néprajzkutatót kérdeztem. -Amikor 1958-ban önt bebörtönözték politikai nézetei miatt, gondolt-e arra, bízott-e abban, hogy eljön majd egy olyan, szabadabb kor, mikor az erdélyi magyarság kultúrkincseit szabadon kiállíthatják? - Egész életemben optimista voltam. Tudtam, hogy ha egyszer véget ért a rabszolgatartás, a feudalizmus ideje, úgy a kommunista rendszernek is vége lesz, csak az volt a kérdés, hogy mikor. Azért gyűjtöttem össze olyan sok anyagot, mert reménykedtem benne, hogy egyszer szabadon bemutathatom a román állam területén élő magyarok népi kincsestárát. Mind énekeket, mind a tárgyi népművészetet elég korán kezdtem el gyűjteni. Szabó T. Attila a ’40-es években nyelvészeti kutatásokat végzett Válaszúton, s nálunk lakott. Megjelent egy tanulmánya „Ismeretlen mezőségi hímzések” címmel. Több válaszúti varrottast is közölt, s ez aztán nekem is felkeltette a figyelmemet. Elkezdtem kutakodni, varrottast, cserepet, mindenfélét gyűjteni. A Mezőség akkor még egy ismeretlen világ volt, pedig az észak-mezőségi falvak régiesebb anyagot őriztek meg varrottasban, zenében, táncban egyaránt. Szék és környéke a legérdekesebb. A ’40-es években megjelent Palotai Gertrúdnak egy írása a széki varrottasokról, ez elkerült Kodály kezébe, s ő azt mondta: ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük?! Így ment el aztán Lajtha László Székre, s a felszínen volt minden! Bár Bartókék már az 1900-as évek elején kijelentették, hogy a magyar régi népzenei stílus eltűnőben van, itt még virágzott, s még a mai napig is sok régi stílusú dalt lehet gyűjteni a környező falvakban. Lajtha akkor Széken és Szépkenyerűszentmártonban gyűjtött, meg is jelent nyomtatásban mind a két gyűjtése. Székről hoztak is fel énekeseket Pestre, megjelent a Pátria-lemezsorozat, így figyeltek fel Mezőségre. Aztán elmúltak a ’40-es évek, jött a rendszerváltás, nem lehetett gyűjteni menni. Én aztán mégis elkezdtem gyűjtögetni. Nem tudom, semmi és senki sem eltántorítani a célomtól. Ennek a szívós és kitartó munkának az eredménye, hogy ez a múzeum létrejött. - Nehéz volt visszaszerezni a családja tulajdonát, a kúriát? Úgy tudom, hogy édesapját annak idején elítélték szabotázsért. Annak idején apámat elítélték, mert többet vetett a megengedettnél. Teljes vagyonelkobzásról szólt az ítélet, s így a román állam negyven évig bitorolta tulajdonainkat. A tető közben teljesen beázott, mert anynyira nem törődtek az ingatlannal, hogy a cserepeket kicseréljék. 1933- ban a környék földesurától, a bárótól vettünk 10 hold földet, azt hamarabb visszakaptuk, mint az épületet. A házat viszont nem akarták visszaadni, erre én bepereltem őket. Elhúzták a tárgyalást, végül megszereztük a tulajdonlapot, melyen még szüleim voltak feltüntetve tulajdonosnak. Levertük a lakatot, bementünk az épületbe, mert már írás volt arról, hogy a hajdani kúria a miénk. - Mikor döntötte el, hogy magánmúzeumot hoz létre? Ha helyesek az információm, még a kommunista rendszerben egyházi vonalon szeretett volna egy múzeumot létrehozni, de ezt a szekuritate megakadályozta. Ekkor Pécsre kerültek az ön által gyűjtött anyagok. - Gyermekkori álmom volt egy tájmúzeum létesítése. Üresen állt a kántori lak Válaszúton, s megbeszéltem a pappal, hogy ott lesznek kiállítva az általam gyűjtött anyagok. Ezt aztán nem engedte a szekuritate, mondván: ilyen helyen csak egyházi témájú kiállítás lehet. Kijöttek hozzám leltározni, s mivel tudtam, hogy a csángó anyagot biztos elkobozzák tőlem, ezért azt Andrásfalvy Bertalan átmenekítette Pécsre. -A volt művelődési miniszter részt vett a megnyitó ünnepségen. Tehát innen a kapcsolatuk? -Ennél jóval régebbi. Andrásfalvy Bertalan még 1955-ben keresett Lészpeden. Akkor tanító voltam ezen a településen. Volt itt egy távoli rokona, nekem jó barátom, s ő adta meg neki a címemet. Más magyarországiak már Andrásfalvytól tudtak rólam. Senki nem vállalta velük a kapcsolatot, mindenki félt, én meg vállaltam a rizikót. Ez a kapcsolat aztán a forradalom után kicsit szünetelt. A hatvanas években még többnyire Gyimesben voltam, aztán a hatvanas évek végén végleg hazajöttem Kolozsvárra, szabadúszó lettem. 1969-ben pedig leadtam a Balladák könyvének az anyagát. Előtte, a hatvanas évek első felében a Mezőségen vittem filmezni a magyarországiakat. - Milyen célból hozták létre az ön nevét viselő alapítványt? - Nem akartam, hogy Kallós Alapítvány legyen a neve, Válaszút Alapítványt akartam, de a barátok rábeszéltek, hogy legyen csak Kallós. A célunk a népi, szellemi és tárgyi javaknak a fenntartása és népszerűsítése az ifjúság körében. Szövés, varrás, faragás, ének, tánc, zene. Kötelességünk ezeket a hagyományokat megőrizni, s továbbadni a következő nemzedéknek. Ennek formái részint a tánctáborok, részint az oktatás, részint a múzeum. Két évvel ezelőtt a Kallós Zoltán Alapítvány vezetősége úgy döntött, hogy munkám eredményét érdemes közzétenni. Ma több ezer tárgy tekinthető meg a mezőségi, kalotaszegi és erdélyi száz hagyományos népi kultúrát bemutató termekben. Még rendszerezés alatt állnak a hangzó gyűjtések és fényképek. Az utóbbi két évben végzett munkálatok értéke kevéssel haladta meg a százezer eurót. Az összeg 40 százalékát pályázatokból, 40 százalékát cégek és magánszemélyek adományából sikerült fedezni. A fennmaradó 20 százalék a Kallós Zoltán Alapítvány saját hozzájárulása. - Mit láthatunk, ha belépünk a múzeumba? - A gyűjteményben főleg Kolozs megyei, pontosabban mezőségi tárgyak találhatóak. A múlt század negyvenes éveiben folytak errefelé néprajzi kutatások, de a kommunizmusban már nem: a kutatók elkerülték a Mezőséget. A mezőségi zene és tánc és kultúra az együttélő románok és magyarok sokrétű kultúrája összefonódásának és egymásra hatásának jellegzetességeit mutatja, a hagyományok közös tőről erednek, közöttük csak árnyalatbeli eltérések mutathatók ki. Egy falun belül kevés eltérés volt viseletben, zenében és táncban is. Csak az tud biztos határt vonni a magyar és román hagyományok közé, aki ismeri az itteni dallamvilágot és hagyományokat. Aki megtanulja a mezőségi magyar forgatást, az könynyűszerrel tudja a románt is, vagy akár fordítva. Éppen ezért a gyűjteményben nem csak magyar, hanem szász és román néprajzi anyag is megtalálható. Az Erdélyben együtt élő népek közötti kölcsönhatásban rejlik a népművészet szépsége. - Részt vett a megnyitón és beszédet is mondott Kelemen Hunor, RMDSZ-es kultuszminiszter. Megígérte, hogy támogatja az állam ezt a magánmúzeumot? - Erről konkrétan nem esett szó. Hunort gyermekkora óta ismerem, ezért is öröm számomra, hogy eljött a megnyitóra. - Egy gyakorlati kérdés: hol értesülhetünk a nyitva tartásról? - Mostanában csoportokat fogadunk. Mindazok, akik már most meg szeretnék tekinteni a múzeumot, azok az alapítvány e-mail címén - kallosalapitvany@kallos. org.ro - tájékozódhatnak a nyitvatartást illetően. Medveczky Attila Erdélyország megteremtője Fráter György - családi nevén Utjesenic, anyja családi nevéről Martinuzzi - horvát földön született 1482. június 18-án, s 1551 december 17-én gyilkolták meg az osztrák császár zsoldosai. György barát, a pálos rend egyik legtudósabb szerzetese szervezte meg János király hazatérését. 1534-től váradi püspök. A részekre szakadt ország egyesítésére törekedett. 1538-i váradi béke megkötésében fontos szerepe volt. A csecsemő János Zsigmond gyámjaként az ország kormányzója lett. 1541 májusában megvédte Budát az ostromló császári csapatokkal szemben. Miután a törökök csellel elfoglalták Budát, a barát a török hódítók kiszorításának lehetőségét a Habsburg fennhatóság alatti egyesítésben látta. 1542-ben helytartói minőségben megszervezte Kelet- Magyarországot, s ezzel előkészítette a későbbi Erdélyi Fejedelemség létrejöttét. 1551-ben Izabella királynét és fiát, János Zsigmondot lemondatta. Erdélyt átadta Ferdinánd megbízottainak. Jutalmul Ferdinánd kinevezte erdélyi vajdává, esztergomi érsekké és III. Gyula pápánál bíborosi kinevezést eszközölt ki számára. III. Gyula pápa 1551. augusztus 9-én adta neki a bíborosi kalapot. Fráter György különböző rendű és rangú erőkből álló hadával a délről benyomult Mircsét és az őt támogató török előhadakat megverte, a moldvai vajda pedig kimenekült az országból és a budai pasa erői sem merték átlépni a határt. Közben egy kb. 9 ezer fő osztrák-német-cseh-spanyol-olasz-magyar katonákból álló sereg érkezett Erdélybe, amely a magyar rendekkel, Báthory és Nádasdy magyar seregével közösen harcolva szorították vissza a törököket és Lippát is sikerült visszaszerezniük a töröktől. A lippai őrség török katonáinak a „Fehér Barát” szabad elvonulást engedett, amire Castaldo császári parancsnok, I. Ferdinánd beleegyezésével alvinci kastélyában 1551. december 17-én meggyilkoltatta. Castaldo az orgyilkosság végrehajtására a bíbornok titkárát, Marco Aurelio Ferrarit bérelte föl. Fráter Györgyöt az alvinci kastély nyugati bástyájában berendezett kastélykápolnában gyilkolták meg Giovanni Battista Castaldo császári biztos bérencei. Fráter titkára Marco Aurelio Ferrari, Sforza Pallavicini generális és emberei - Antonio Ferrari, Lorenzo Campeggi, Giovanni Munino, Mercada, Scramuccia és két spanyol - két puskalövéssel és 75 szúrással. 69 éves volt. Jókai Mór Fráter György megöletéséről: „Fráter György éppen a haláit végezé, az imazsámolyról kelt föl. Pongyolaruhája, egy drága prémes kaftán volt rajta. Kinyita a titkárjának az ajtót. Ferrari egy levelet adott át a kardinálnak, amit az felbontott, s elkezdett olvasni. A titkár ruhaujjából markába csúsztatá a gyilkot. De nem volt bátorsága a rémtettet végrehajtani, visszahúzódott. Ámde az ajtóban állt Pallavicini, az visszalökte, s az ajtót behúzta előtte. Ekkor Ferrari odaszökött a kardinálhoz, s tőrével a nyakába döfött. - Mi ez? - kiálta föl Fráter György, viszszafordulva. A gyilkos még egyszer a nyakába szúrt. De a hatalmas, erős férfi egy ökölcsapással leteríté a nyomorultat, s kicsavarta kezéből a gyilkot. Ekkor berohant a mellékszobában rejtőző többi orgyilkos, köztük Pallavicini, s karddöfésekkel, pisztolylövésekkel leteríték a kardinált, aki „Jézus Mária!” kiáltással rogyott össze, s kiadta lelkét. A kiáltására elősiető apródját, Vas Ferencet is hét sebbel átszúrva leteríték, s halottképpen otthagyták az ura mellett. Azután levágták a kardinálnak azt a fülét, melyről híres volt, hogy születése óta szőrös, s hőstettük tanújeléül elküldték Ferdinándnak. Azzal otthagyták a halottat. A kincsein megosztoztak. Az alvinci várkastélyból mindenki elfutott. A sebeiből felocsúdó apród a gyilkosok eltávozta után felvánszorgott, s a faluba menekült: ott ápolták a jobbágyok rejtegetve, míg magához tért. A nagy ember pedig ott feküdt a tornác márványán hetven napig temetetlen. Senki sem kérdezősködött utána. Csak amidőn a felépült apródja hírt vitt a gyulafehérvári barátoknak ura haláláról, azok mentek érte, s eltemették a kolostorukban. Sírkövén ez epitáfiummal: „Omnibus moriendum est.” (Mindenkinek meg kell halni.) A francia közmondás így szól: „C’est plus qu’un crime, c’est une faute!” (Ez több mint bűn, ez hiba!) A bűnért fölmentést adott a pápa a gyilkosoknak, de a hibát megbosszulta a nemezis. Fráter Györgyöt elveszítve, elveszté Ferdinánd Erdélyt.” Fráter György, a barát - ahogy évszázadokon keresztül nevezték - legnagyobb sikere az önálló erdélyi fejedelemség megalakítása volt. A czestochowai kolostor freskói művészi fokon elénk tárják a gátlástalan politikai gyilkosság rémtettét, amikor alvinci kastélyában néhány zsoldos katona orvul meggyilkolta az éppen imádkozó Fráter Györgyöt, a római anyaszentegyház bíborosát, Várad püspökét, Erdély királyi helytartóját. Holttestét a gyulafehérvári székesegyház sírboltjában temették el. Ismert, hogy III. Gyula pápa a gyilkosság résztvevőit - így Ferdinánd királyt is - kiközösítette, később azonban politikai nyomásra a gyilkosság vádja alól felmentette. Az önálló Erdélyért kellett meghalnia. m. a.