Magyar Fórum, 2010. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)

2010-05-27 / 21. szám

4 Magyar Fórum Életem regénye Szemelvények PÜSKI SÁNDOR: KÖNYVES SORS - MAGYAR SORS című könyvéből Kocsis István: Püski Sanyi bácsi és Ilus néni köszöntése, 2001. február E köszöntővel - elismerem - nagy fába vágtam a fejszémet... Én ugyanis meg szeretném fejteni a 90 esztendős Sanyi bácsi és Ilus néni titkát. A legnagyobb titokról van szó, enynyit előrebocsátok. Titkukat megfejteni akarván megpróbáltam visszatekinteni történelmünkbe, az európai történelembe, a világtörténelembe Nem, nem az érdekelt elsősorban, hogy mi a szép, magasztos együttélésük titka... Azaz nemcsak ez. Ez is persze... Ezt viszont könnyű megfejteni... Ugyanis még a mai világban is - tehát nemcsak a történelemben - vannak az ő házasságukhoz hasonló valódi házasságok... Nyugodtan nevezhetjük szakrális házasságnak? De miért nem ez a legnagyobb titok életükben? Mert minden milliomodik házasság olyan, mint az övék... A házasságkutatók bizony ezt kimutatták... Tehát Magyarországon is van még tíz olyan házasság, szakrális házasság. .. Mint mondtam, ennek megfejthető a titka... Ezt hívják abszolút egymásra találásnak... Erősítő, fiatalító szerelemnek... Népmeséink is szólnak erről... Valahogy így: Sanyi bácsi megtalálta Ilus néniben Tündér Ilonát, Ilus néni meg megtalálta Sanyi bácsiban - furcsa, hogy ezt most így mondom, de így a legérthetőbb -, azt a királyfit, aki képes megnyitni az Ég kapuját... Ez tehát nem titok, de sok mindenre magyarázat... De - mondottam már - van egy nagyobb titkuk is Püskiéknek... E titkot nem lehet megfejteni a történelem segítsége nélkül... Nem is lehetne, mert nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy nem teljesen egyedi történetről van szó... Amiről most beszélni fogok - és ezért nehéz beszélni róla -, arról talán nem is tud sem Ilus néni, sem Sanyi bácsi... Én azért tudok erről, mert Sanyi bácsiék emlékeztetnek azokra a rejtélyes személyiségekre a történelemből, akikre utalok... Szakirodalma is van a kérdésnek... A Magyar Tudományos Akadémia ugyan nem foglalkozik vele, nem mer foglalkozni vele, vagy nem képes foglalkozni vele, ezt most ne vizsgáljuk, most Püski Sándor és Ilus néni titkát óhajtjuk megfejteni. .. Kimondom, miről van szó, akár felfoghatatlannak tűnik, akár nem... Nem könnyű, mert vissza kell menni az időben... Ezer esztendőt vagy csak százat?... Talán elég a XIX. században keresni történelmünk titokzatos személyiségeit, hogy megtaláljunk valakit, aki segít megfejteni a nagy titkot... Amiről beszélek, annak a tudományos neve - ki merem mondani - tehát annak a neve: archaikus hierarchia... Hol a helye Sanyi bácsiéknak e hierarchia nagy titka szerint? Mindenekelőtt a következőket vegyük komolyan: A történelem egyik legnagyobb titka: két hierarchia létezik a ritka pillanatoktól (évezredenként évtizedektől) eltekintve. A hivatalos hierarchia és az archaikus hierarchia utóbbit nevezik még rejtőzködőnek is. (Az archaikus hierarchia nem tévesztendő össze az egyházi hierarchiával, hisz utóbbi is hivatalos hierarchia.) Mondok egy példát a kettős hierarchiára: a magyar reformkorban a hivatalos hierarchia csúcsán I. Ferenc király állt, a valódibb, az archaikus hierarchia csúcsán pedig - és ezt nem is kérdőjelezi meg senki, az sem, aki nem hisz a kettős hierarchia létezésében - Széchenyi István állt. Az utolsó tíz esztendejében a magyarság történetének - gondolom, most sem fog senki sem meglepődni - az archaikus hierarchia első helyén Püski Sándor és Ilus néni állott... A tisztségnek, amelyet visel az archaikus hierarchia - akkor is, ha Széchenyi Istvánról van szó, akkor is, ha Márton Áronról, akkor is, ha Püski Sándorról e tisztségnek a neve: szakrális fejedelem trónus nélkül... Könynyű nekem, közember-írónak erről beszélni... Nehezebb lenne a helyzetem, ha a hivatalos hierarchia képviselője lennék... Mert mit tehet a hivatalos hierarchia, ha szembesül azzal, hogy van egy rejtőzködő, de valóságosabb hierarchia is? Két lehetőség közül választhat. Egyik: ellene fordul, lehetetlenné teszi... Ó, nem... Ezt a lehetőséget zárjuk ki azonnal... Hisz minden okos ember tudja, hogy nagyon kockázatos az archaikus hierarchia csúcsán lévők ellen fordulni, hiszen elsősorban ezt a hierarchiát védelmezi Isten... Másik: Felveszi vele a kapcsolatot... Megtiszteli és támogatja és még segítségét is elfogadja... Ma - hiszem - ez a lehetőség áll fenn... És ennek örvendetes következményei lesznek... Meg fog változni Püski Sándor ajánlásai szerint a hivatalos hierarchia felügyelete alatt tevékenykedő tudományos műhelyek, kiadók tevékenysége. Püski Sanyi bácsi ajánlásai szerint például a Magyar Tudományos Akadémia méltóvá fog válni, igen, méltóvá fog válni, legalább nevéhez méltóvá. Ó, méltó akadémiai könyvkiadás is lesz akkor Magyarországon.. . De én ilyen nagy kérdésekkel nem foglalkozom többet köszöntőmben... Megköszönöm Sanyi bácsinak és Ilus néninek a magam és írótársaim nevében, hogy a magyar irodalom még mindig nem szorult ki a magyarországi irodalomból. És kívánom nekik, hogy a harmadik évezredben még kiadhassanak legalább háromezer jó könyvet... És kívánom, hogy érezzék jól magukat továbbra is az archaikus hierarchia csúcsán... És legyenek továbbra is derűlátók és fiatalosak... Minden okuk megvan rá, hogy derűlátóak legyenek, hiszen - mint mondottam, s ahogy mindannyian tudjuk - őket, az archaikus hierarchia csúcsán állókat védelmezi előszeretettel Isten, mégpedig jókedvében... Teljenek továbbra is esztendeitek erőben, egészségben. .. és munkában... Hisz mindannyian tudjuk azt is, hogy a munka őrizte meg Sanyi bácsit és Ilus nénit fiatalnak... Isten éltessen tehát titeket sokáig, tartson meg titeket pártfogásában és szeretetében irodalmunk gazdagodására és mindannyiunk örömére. Varga Domokos: Köszöntő Püski Sándorral engem, úgy érzem, egy gyerekkori nagy élmény is összeköt: a harangok szava. Ma épp vasárnap van, mindenfelé „csendülbondul szent harangszó, / csengvebúgva messzehangzó”, de egészen másképp szól azoknak, akik gyerekkorukban gyakorta fenn jártak a toronyban, s nemegyszer még azt is megengedték nekik, hogy ők húzzák, legalább a kisebbik harangot, ők rángassák ügyesen, ütemesen a kötelet. Istenem, azt a dobhártyarepesztően erős döngést elviselni is alig lehetett, s minket mégis boldoggá tett, hogy a saját szemünkkel láthattuk ide-oda verődni a súlyos harangnyelvet, s ott helyben hallhattuk minden odaütődéskor újra felzengeni magát a harangot. De nem is ez volt benne a legszebb, hanem az utolsó pillanatok, az, ami a végső kondulás után következett: a még jó ideig tartó lassú elhalása a most már egyre halkabban muzsikáló érctömeg hangjának - míg be nem állt a teljes csend. Emlékszel, Sándor bátyám? Nekem, a szentmiklósi papírnak az ottani öreg harangozok, Borbély Zsiga és Kálomista Ferenc bácsi, engedjék meg, hogy feljárjak hozzájuk a toronyba, de bizonyára téged sem mindig tiltott ettől boldogult édesapád. Attól talán igen, hogy nagy papírdarabokat röpíts odafentről a szélbe, és szívrepesve lesd, hogy csak repüljenek minél messzebb a békési házak felett - bár gondolom, hogy néha ezt is megtetted. Azt meg igazán nem tiltotta senki, hogy szédülő fejjel nézd odalentről a tovaúszó felhők alatt mindig újra eldűlni látszó tornyot, hol átadva magad a félelmetes érzéki csalódásnak, hol pedig visszazökkenve megint a józan és a szilárd valóságba. Én, ha rád gondolok, vagy így szemtől szembe nézek rád, mint most, azt az egykori gyereket is mindig benned látom, aki nagyon mélyről indult el a maga élete pályáján, de azért a magasból is. Aki már kisiskolásként tudta, hogy fel lehet jutni a toronyba, s onnan nézni szét a világban, nem úgy, mint aki csak az orra hegyéig, vagy a szomszéd házak faláig, kerítéséig lát. Te már akkor kezdted megszokni a tágabb perspektívát, de azt is, hogy mikor eljön az ideje, meg kell húzni, meg kell zengetni a harangokat, sőt félre is kell verni őket, ha szükséges. Akkor még nem tudtad, honnan is tudtad volna, hogy Te leszel az, aki a huszadik században a legtöbbet teszed a végzettel küzdő, a közös sors minden gondját vállaló magyar irodalom közkinccsé tételéért, harangszavának a százezrek és milliók fülébe-lelkébe való eljuttatásáért. Sőt, túl a 2000. éven, még a huszonegyedik században is ezt folytatod, őszöregen, de nem reszkető aggastyánként, hanem testi-lelki erőid birtokában. Holott idestova Te is ott tartasz, ahol Arany János hajdani vén gulyása, oly hosszú évsor nyomja vállad s drága életed párjáét, Puskáét, hogy a költő szavaival élve: „Elég volna hagyománynak, / Elég volna történetnek.” Kivált a mai fiatalok szemében: „Kik, mint gyermek a toronyra, / oly bámulva, oly szédülve / Néznek e nagy életkorra. / / Elgondolják, hogy ha évök / Összeraknák hárman, négyen, / Az ha lenne olyan lépcső, / Ami e tetőig érjen.” Vén számadó vagy te is, Sándor bátyám. Már az 1930-as évektől kezdve rád bízatott a magyar irodalom java része, hogy pásztoroljad, élni, gyarapodni és hatni segítsed, még ha farkasok ólálkodtak, üvöltöttek is körülötte, s martak bele olykor nemcsak a nyájba, hanem beléd is, őriző pásztorába. Volt úgy, hogy mindenedtől megfosztottak, még el is hurcoltak, földre terítettek, de Te csak talpra álltál, és folytattad és folytatod, ami rád bízatott. Azzal az aszszonnyal az oldaladon, aki a legroskasztóbb időkben is kitartott melletted, s erőd fogytán is erőt adott. Isten éltessen még sokáig mindkettőtöket, erőben, egészségben! S ha már a toronnyal és a harangokkal kezdtem mondandómat, hadd fejezzem is be Erdélyi József Torony című versének néhány sorával, egy olyan gyűjteményes kettős kötetből, amelyet ezernyi más könyvvel együtt szintén a Püski Kiadónak köszönhetünk: Városba vitték a kis tanyasit. Oh, hogy örült, hogy városba viszik! Mikor szekerült a piacra ért s a templom még kerek szemébe fért, de nőtt, amint poroszkáltak felé, és anyám! Hát az a nagy ház kié? (Elhangzott 2001. február 4-én, Püski Sándor 90. születésnapján, a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott ünnepségen.) Szeretettel: Varga Domokos Püski Sándor köszöntése. Márkusné Nater-Nád Klára A magyar irodalom lelkes szervezőjének és könyvkiadójának kilencvenedik születésnapját 2001 februárjában többnapos rendezvénysorozattal ünnepelték. Elsőként a Testnevelési Egyetemen nagy létszámú közönség előtt, néhány nap múlva szőkébb környezetben a Magyar Írók Szövetségének klubjában és a közben levő napon, február 4-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Azon a vasárnap délelőttön a gyönyörűen felújított Károlyi- palota szépséges terme kicsinynek bizonyult és az oldalajtókat is nyitni kellett, hogy az egyre sűrűbben gyülekező hallgatóság valódi részesévé váljon ennek a meghitt hangulatú ünnepségnek. Az Irodalmi Múzeum igazgatója, Ratzky Rita köszöntötte az ünnepelt Püski Sándort és feleségét, Ilus nénit. Röviden vázolta életútjukat. Békés város szülöttjének első kis könyvesboltjától, a népi írók mozgalmának felkarolásától életük nagyívű pályát rajzolt a magyar kultúra egén. Püski Sándor 1935-ben kötött házasságot hűséges párjával, aki mindenkor társa és segítője a munkában és a sikerekben. 1938-ban nyílt meg Budapesten, a Szerb u. 17-ben könyvesboltja, ami a magyar irodalom és költészet fellegvárának számított. Az 1950-ben bekövetkezett államosítás, majd az azt követő idők meghurcoltatásai és nehézségei arra a következtetésre juttatták, hogy 1970-ben elhagyja az országot. Tevőleges erejét azonban mi sem bizonyítja jobban, minthogy röviddel Amerikába érkezése után már megnyitotta magyar könyvesboltját New Yorkban. Híre gyorsan terjedt, s hatalmas missziót végzett ez idő alatt a magyar irodalom terjesztésében, kiadásában, megismertetésében. S közben lassan épült az a híd, amely visszavezette őket Magyarországra. 1989-ben megnyílt Budapest első kerületében a Krisztina körúti KÖNYVESHÁZ. Rövid idő alatt ismert irodalmi találkozóhelye lett a Kárpát-medence magyarjainak. A Petőfi Irodalmi Múzeum nagyra értékeli Püski Sándor munkásságát, mi sem bizonyítja jobban, hogy már 10 évvel ezelőtt is ünnepi keretek között - egy kiadótörténeti kiállítással - köszöntötte az akkor 80 éves Püski Sándort. S a jelenlevők örömére most lejátszották az akkori felvételt, melyen Sinkovits Imre jelent meg a képernyőn kedves, közvetlen hangú köszöntőjével. Jelen évforduló alkalmából is írók, szerzők, jó barát tisztelők köszöntői hangzottak el különböző megközelítésben, érdekes összeállításban Varga Domokos, Bertha Zoltán, Döbrentei Kornél szavaival. Engedtessék meg, hogy egy gondolatot felidézzünk Varga Domokos gyermekkori visszaemlékezéseiből. A gyermeki rácsodálkozás, hogy felmehessen a toronyban és onnan tekintsen a határtalan nagyvilágba. - És ma már mondhatjuk, hogy ez a világra való rátekintés vezette Püski Sándort egész életében. Püski Sándor örök megújuló szellemiségéhez tartozik, hogy az irodalom iránti szeretetének bővítése mellett, nyitott a zeneirodalom felé is. Közel tíz éve felkarolja a zenei könyvkiadást is. Az elsőként megjelent Bónis Ferenc: Hódolat Bartóknak és Kodálynak (1992) követte az: így láttuk Kodályt; így láttuk Bartókot; Erkel Ferencről; Kodály emlékkönyv; Mozarttól Bartókig, írások a magyar zenéről. A Himnusz fakszimile kézirata, Sárosi Bálint: A hangszeres magyar népzene. De kezébe veheti az olvasó Török Erzsébetről szóló megemlékezést, Vass Lajos emlékeztető tanulmánykötetét. E lap hasábjain jelent meg K. Udvari Katalin: Psalmus Humánus könyv recenziója. S legutóbb decemberben tartottak könyvbemutatót a Püski Könyvesházban Ujfalussy József bevezetőjével, Székely Miklós: Ádám Jenő monográfiájáról. Jelen írás legyen a köszönet hangja mindezért, legyen egy ágacska a köszönet csokrában, amit elismeréssel és köszönettel nyújtunk át az ünnepeknek. (Folytatjuk) A Püski házaspár születésnapi ünnepsége, 2001. február 2. (TF-aula) Csurka István köszöntője 2010. május 27.