Magyar Fórum, 2011. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

2011-06-23 / 25. szám

2011. június 23. - Adott esetben látjuk is őket, de igaz, hogy nem mindegyiket. Természetesen minden ízlés kérdése. - További kérdés: olyan szerepekben ismerjük-e őket, amiben való­ban nagyok? - Ezen valóban lehet töprengeni. Régebben, amikor még volt pénz tévéjátékok készítésére, a színészeket jobban ismerte az ország lakossága. Ma már a szappanoperák világát éljük. Be­vallom, én is írtam ezekhez több epizódot, egy kis újítást sze­retnék elérni e téren, mert egy ironikus példával élve: nem az a követendő út, hogy Matildka leindul hétfőn a lépcsőn, és pénteken este a földszintre ér. Azt mondják, hogy csak egy ilyen mélységű történetet képes felfogni a néző, ami szerin­tem nem fedi a valóságot. -Akkor én is ironikus leszek: lassan a Szomszédok Oscar-díjas al­kotásnak tűnik néhány mai szappanoperával összevetve. Nem be­szélve arról, hogy az legalább olyan dolgokat is boncolgatott, melyek hazai társadalmi problémákra utalnak. - Sokan nem tudják, hogy a jelenleg futó szappanoperák majd mind licencek. Több kollegámnak az a feladata, hogy magya­rosítsa a külföldi „alapanyagot”. -A kassai Thália repertoárján lévő Csókos asszonynak is ön a ren­dezője. Ez a hetedik rendezése Kassán. Miként került ebbe a felvidé­ki városba? - Beke Sándor volt anno az egri színház igazgatója, aki több darab rendezésére hívott meg. Beke felvidéki származású és ő harcolta ki azt, hogy Kassán kőszínház legyen, mert sokáig csak Komáromban volt magyar teátrum. Amikor egy zenés darabot akartak Kassán bemutatni, megkért, rendezzem meg. Ez a 2004/2005-ös évadban történt. Ezután a Dzsungel köny­vére kaptam felkérést, úgy, hogy feleségem legyen a koreográ­fus. Ő bár színésznő, de balettiskolát végzett, s dolgozott a Győri Balettnél. Ezután felkértek arra, hogy én legyek a szín­ház művészeti vezetője. Arra büszke vagyok, hogy ottani mű­ködésem alatt a kassai színház Szlovákia második leglátoga­tottabb teátruma lett. 2007-ben eltávoztam a színháztól, de rá néhány évvel visszahívtak rendezni.­­A Magyar Fórum az egri Agria Nyári Játékok egyik médiapartne­re. Egerben játsszák a már említett Csókos asszonyon kívül az Egri csillagokat, a Zrínyi 1566-ot, és a Fejedelmet is. Ezek a darabok mind önhöz köthetők. Mindegyiknek a rendezője, s az utóbbi kettő­nek a szövegírója is. Miért érezte fontosnak, hogy Rákócziról és Zrí­nyiről rock-musical készüljön? - Még 1992-ben kaptam felkérést arra, hogy Zrínyiről készít­sünk egy rockoperát. Pécsett élünk, s a megyeszékhely köze­lében fekszik Szigetvár. Onnan jött a megkeresés erre a zenés darabra. Megírtam először a szinopszist, de végül abból nem lett semmi.. .Ezután vetődött föl az ötlet, hogy az Egri csilla­gok musicalt az egri várban, az eredeti helyszínen mutassuk be. Ez 2004-ben meg is történt, azóta minden nyáron játsszuk ezt a művet, s immár 380 ezren tekintették meg a darabot, de ebbe a nézőszámba a sikeres csíksomlyói előadást is beszámí­tottuk. Amikor felvetődött, hogy 2010-ben Pécs lesz Európa Kulturális Fővárosa, újra reménykedhettünk abban, hogy a Zrínyi-darab bemutatásra kerül. Sikeresen felbosszantottak, mert a szervezők egyetlenegy forint támogatást sem adtak. -Akkor már Páva Zsolt volt a polgármester? - Az előkészületek idején még nem. Visszatérve: hiába bosszan­tottak föl, 2009. szeptemberében Szigetváron mégis bemutat­tuk az előadást, ami a nézők szavazata alapján a 2009-es év leg­kiemelkedőbb kulturális eseménye lett. A produkcióban na­gyon erősen támaszkodtunk az egri Agria Játékok művészcsa­patára, így a fővárosi színészek -Sasvári Sándor, Feke Pál, Csengeri Attila - mellett pécsiek és egriek is felléptek a darab­ban. A táncosokkal és a hadiiskolák növendékeivel együtt majdnem 150 fős az egész előadói stáb. Sajnálom, hogy a pécsi előrendezvények sorába nem fért be a darabunk. A horvátok számára nemzeti hős Zrínyi, és pont ők köszönték meg ne­künk, hogy róla szóló darabot mutattunk be. Lapjukban Kele­men Csaba már említette, hogy egy Rákóczi-darabot akar­tunk bemutatni Kassán, de míg a magyar kormánytól erre nem kaptunk támogatást, a szlovákoktól már igen. Ez igen tu­dathasadásos állapot. De nem szeretnék panaszkodni. Pont a Zrínyi -darabbal kapcsolatban történt egy eset, amikor szinte 10 ezer forintjával szedtem össze a bekerülési költséget, készí­tettek velem egy tévéinterjút, s elhatároztam, most elmon­dom, ami szívemet nyomja. Erre, élő adásban azzal indított a riporter: Levente arról híres, hogy soha nem panaszkodik, így aztán még panaszkodni sem tudtam. Sajnos ugyanígy kol­dulni kell a mostani Rákóczi musicallel, a Fejedelemmel kap­csolatban is. Többen felvetették, hogy emlékezzünk meg a Rákóczi-szabadságharc befejezésének 300. évfordulójáról, így jött létre a Fejedelem. Aminek az ősbemutatója a tervek sze­rint július 15-én lenne az egri várban. Azért mondom, hogy a tervek szerint, mert még mindig nincs meg rá a fedezet. Meg­hirdettük az előadást, de jegyeket még nem árulunk rá, csak helyeket lehet lefoglalni, mert nem akarjuk becsapni a néző­ket. A színészekkel pedig még a próbák előtt közöltük, hogy kétesélyes a produkció sorsa. Tehát nem tudjuk, július 15-én felmegy-e a „nem létező függöny”. Nem értem azt, hogy míg sokan évek óta a nemzeti tudat megerősödéséért küszködnek, addig mindez a törekvés egyes döntéshozókat hidegen hagy­ja. Amikor azt látom, hogy majdnem félórán keresztül adnak egy riportot egy „neves” bűnözőről, aki korongozásra adta a fejét, de a Zrínyi-előadásról nem hajlandók promóciós anya­got leadni, akkor eléggé elszomorodom. -Pedig csak egy hónap van a Fejedelem tervezett premierjéig. - Nekem mondja! Mi próbálunk, s művészileg minden rend­ben van a darabbal. Folynak a hangfelvételek, a próbák. -Ha egy fiatal megnézi az említett produkciókat, nagyobb eséllyel vesz kézbe egy az adott korról szóló történelmi, vagy irodalmi könyvet? - Azzal hízelgek magamnak, hogy igen. A tapasztalatok azt mutatják, hogy még a felnőttek is újra kézbe vették Gárdonyi regényét az Egri csillagok előadása után. Az is megható, hogy Szigetvár diákjai az iskolai ünnepélyek végén, a Szózat előtt, a Zrínyi fináléját éneklik el. Azt is tudni kell, hogy egy adott ze­nés produkció addig íródik, míg meg nem mérettetik a bemu­tatón. Bár ez nem mindig felel meg a valóságnak, mert a Zrí­nyin idén is módosítottunk a közönség visszajelzései alapján. A 2009-es előadáshoz képest 20 perccel lett rövidebb a mostani produkció. Ha egy szabadtéri előadáson a néző elkezd mocorog­ni, akkor az kettőt jelenthet: vagy azt, hogy sok a szúnyog, vagy azt, hogy nem köti le az adott jelenet. Remélem, hogy a Fejedelem­nek is az lesz a sorsa, hogy néhány év múlva azon törjük a fejün­ket, min módosítsunk, s nem azon, hogy támogatják-e anyagilag. -Szövegíróként mennyire tartja fontosnak, hogy a történelmi dara­bok hűek legyenek a tényekhez? - Ezt nagyon lényegesnek tartom, hiszen ha jó az előadás, ak­kor a néző elhiszi, hogy valóban úgy történt minden, ahogy azt látta a színpadon. Ha valami hazugságot tennék be a műbe, az szinte történelmi ténnyé válik. Régebben egyik író azt ve­tette föl, hogy Rákóczi nem tudott magyarul. Ez nem igaz, de ez az állítás elterjedt Magyarországon. - Elnézést a profán kérdésért, de mekkora keletje van ma egy törté­nelmi témájú zenés darabnak? - Hatalmas erre a nézők igénye, s ezt egy példával igazolom. Az Egri csillagok tavalyi utolsó előadásán zsúfolt volt a néző­tér. Egy idős néni viszont mindenáron meg akarta nézni, ke­zében egy 20 ezres bankót lobogtatva. Szinte zokogott, s mond­ta, hogy egész évben erre spórolt. Természetesen ebből a pénz­ből több jegyre is futotta volna, s az is természetes, hogy ezután egy pótszékre ültettük a nénit, mint díszvendéget. A Zrínyi nézettségét pedig az mutatja, hogy 2009-ben csupán egy jegyet nem sikerült eladni az összes előadásból. Mi ezekkel a dara­bokkal nem csupán szórakoztatni akarjuk a publikumot, ha­nem hitet szeretnénk nekik adni. Azért elég nagy feladat volt a Zrínyi megírása, hiszen míg Egernél győztünk, addig Szi­getvárnál csak az erkölcsi győzelem volt a mienk. A produk­ció honlapján található nézői üzenetek közt olyan is olvas­ható, amiben egy férfi leírja, csupán a felesége kedvéért ment el a darabra. Miért kell nekünk végignézni azt, hogy mi vere­séget szenvedtünk? - tette föl a kérdést. A mű végén viszont katartikus élményekkel távozott. A darabnak nem is az a mon­danivalója, hogy elvesztettük a csatát. Zrínyi, a jó hadvezér is pontosan tudta, hogy Szigetváron nem lehet nyerni. Minket az a kérdés izgatott: valaki miért vállalja tudatosan a halált? A premier előtt jöttek a médiumoktól, hogy pénzért reklámoz­nák a darabot. Amikor közöltem velük, hogy erre nincs forrá­sunk, rákérdeztek: ha ennyire nincs pénzük, akkor mi az ér­telme ennek a produkciónak? Mire azt feleltem: pont erről van szó, miért kell kilátástalan harcokba bonyolódnunk a ne­mes ügyekért? Szerintem pont a kitartás, a megvesztegethe­tetlenség annak a műnek az üzenete, melyben Balásy Szabolcs és Horváth Krisztán volt szerzőtársam. -A Fejedelemnél az is bemutatásra kerül, hogy az európai nagyha­talmak akkor is csak ígérgettek, de semmit sem teljesítettek? - A spanyol örökösödési háború 1­701-ben tört ki, s akkor a franciáknak kapóra jött a magyarországi szabadságharc, hi­szen ezzel lekötötték az osztrák haderőt. A Napkirály áldásos támogatásában nem azért részesültünk, mert szerette a ma­gyarokat, hanem hatalmi pozíciója féltése miatt. Érdekes, hogy az angol nagykövet, aki sokáig semmibe vette a magya­rok követelését, az idők folyamán azon a véleményen volt: tel­jesítse a bécsi udvar Rákócziék kívánalmait. Ebben is volt ön­ző érdek, mert Anglia is részt vett a háborúban a franciák el­len. A Nagyságos Fejedelem azon mondata pedig, hogyha a nemzet, akkor - a 18. század elején - nem önmaga vívja ki a sza­badságát, akkor a jövőben nem lehet teljesen független. 1711- ben nem sikerült kivívnunk a szabadságunkat, s azóta ál­landóan valamelyik nagyhatalomtól függünk. Ilyen politikai éleslátással kevés uralkodónk, államfőnk rendelkezett. Azt is tudni kell, hogy nem az ellenség győzött, hanem a harcokat kísérő pestisjárvány, ami 400 ezer magyar halálát okozta. -Maradjunk a múltnál, de most már a 20. század egyik eseményé­re térjünk rá: 1957-ben született Erdély „kapujában”. Mikor került át a család Magyarországra? - 1962-ben meghalt édesapám, édesanyám özvegyen négy gyermekével. Nem beszélt románul, így nehezen tudott volna taníttatásunkról gondoskodni. Ezért - mivel a trianoni Ma­gyarország területéről ment férjhez Erdélybe - kérte a vissza­­honosítását. Budapesten éltünk ezután, anyai nagyanyá­­méknál. -Hogyan fogadta édesanyja azt, hogy színész szeretne lenni? - Még az általános iskola hetedik osztályában döntöttem a színház mellett. Édesanyámnak az volt a kikötése, hogy előbb tanul­jak ki egy biztos szakmát, így kerültem szakközépiskolába, és nem gimnáziumba. Viszont én annyira nem értettem ahhoz a bizonyos szakmához, hogy a szakmai érettségin -ami már a színművészeti felvételi után következett időben- megfogad­tatták velem: ha nem lesz belőlem színész, nem megyek el for­galmi tisztnek, mert ott életek múlnak a szaktudáson... így nincs számomra visszaút, maradok a színház világában. Ezt nem bántam meg, még ha küzdelmek árán is, de sikerült vég­hezvinni a terveinket. A közönség szeret, várják az új darabo­kat. . .Mi kell még több? Medveczky Attila Jelenet Moravetz: Ali baba és vagy negyven rablójának nagyváradi előadásából Mátyás mesék: Mákos Attila, Rácz János (r.: Moravetz Levente) Magyar Fórum 11

Next