Magyar Fórum, 2011. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

2011-06-23 / 25. szám

10 Magyar Forf­M Ne száműzzék a fejedelmet! Moravetz Levente színész, rendező, író, dramaturg 1957. augusztus 17-én született Besztercén. 1980-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1979 és 1982 között a Székesfehérvári Nyári Színház mű­vészeti vezetője, rendezője. 1980-1986: a Radnóti Színpad tagja, majd kilenc évig a Pécsi Nemzeti Színház színész­rendezője. 1995-ben megalapította a Siófoki Kálmán Imre Német nyelvű Nyári Színházat. 1999 és 2003 között a Fia­talok Színháza szerepre szerződött színésze, a Goór Nagy Mária Színésztanoda tanára. 1998-1999: a TNG Filmstú­dió vezető írója. 2005 és 2007 között a Kassai Thália Szín­ház főrendezője, művészeti vezetője. 2007 és 2011 között a Magyar Alkotók Közalapítvány Kuratórium alelnöke. Az utóbbi időben tv-sorozatok forgatókönyv-írójaként, vége­zetül számos színpadi mű szerzőjeként vált ismert és elis­mert művésszé. Főbb szerepei: Heltai: Lumpáciusz Vagabundusz-Lumpá­­ciusz, Fejes Endre: Angyalarcú­­ címszerep, Schwajda: Csoda Magyar módra -Zöld Géza , Shakespeare: Julius Caesar - Caesar, Rose: Tizenkét dühös ember-negyedik esküdt, Shakespeare: Szentivánéji álom - Oberon, Albee: Nem félünk a farkastól- George, Jakobi: Sybill- Poirot. Főbb rendezései: Győré - Fehér - Moravetz: Orfeo szerelme / mu­sical /, Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye /színmű/, Hu­nyadi Sándor - Szakonyi Károly: A Három sárkány/vígjá­ték/, Huszka: Mária főhadnagy /operett/, Fillár - Mora­vetz: Noé/rockopera/ Kálmán Imre: Marica grófnő/operett/, Fényes Szabolcs: Rigó Jancsi/operett/, Ábrahám Pál: Vik­tória / operett /, Georg Kreisler: Lola Blau /musical/, Lag­­rand - Demy - Moravetz: Cherbourgi esernyők /sanzon - ope­ra/, Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő /operett/, Lehár: Ci­gányszerelem /operett/, Lehár: Luxemburg grófja /ope­rett/, Fényes Szabolcs: Összecsendül két pohár /zenés já­ték/, Herczeg-St.Martin-Pozsgai: Balatoni rege /zenés já­ték/, Kátay-Moravetz: Bikavér vigalmak /vásári komédia/, Zerkovitz-Szilágyi: A csókos asszony/operett/, Várkonyi- Béres: Egri csillagok/musical/, Dés-Geszti-Békés: A dzsun­gel könyve /musical/, Balásy-Horváth-Papp-Moravetz: Zrínyi 1566/rock-musical/, Balásy-Horváth-Moravetz: A Fejedelem /rock-musical/, Venczel Péter - Moravetz Le­vente: Ali baba és vagy negyven rabló/családi musical/, Dékány-Baróti-Moravetz­: Dankó Pista/daljáték/, Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok /musical/, Szántó-Geiger: Gyertyafény keringő /zenés vígjáték/, Moravetz: Egysze­mélyes-duett /játék egy felvonásban/. Bemutatott színpadi művei: Ali baba és vagy negyven rabló, Zrínyi 1566, A Maják szeretője, Egy­személyes-duett, A fehér huszár, Bikavér vigalmak, Mátyás a vérpadon, Noé, Drog, A taligás király, A balti égbolt, Orfeo szerelme, Két fűszál a világ. Díjak, elismerések: Szigetvár közművelődési díj (2009), Eger­ben, az év művésze díj (1999), Siófokon Kálmán Imre-díj (1996), Pécsett az év színésze díj (1995), miniszteri kitünte­tés (1990). 1990-1994: Szentkatalin település független, társadalmi megbízatású polgármestere. 2008-ban jelent meg az Argos, Rigó meg a többiek c. köny­ve. Feleségével, Dévényi Ildikó színésznővel közös köny­ve: Aranybohóc (2009). - Idén májusban kelt szárnyra a hír, hogy ön lesz a székesfehérvári színház igazgatója, de aztán nem hallottunk a pályázatról. Akkor ez egy hírlapi kacsa? - Mondhatni, egy kisebbfajta szárnyas jószágról van szó. Az egésznek nincs semmi alapja, hivatalos helyről senki sem ke­resett meg. Újságírók viszont felhívtak, s megkérdezték, hogy ennek a hírnek van-e valóságtartalma. Arról lehet szó, hogy a hirtelen megüresedett helyre kerestek megbízott igazgatót, s egyes körökben felvetődött a nevem. - Ön három éven keresztül a Székesfehérvári Nyári Színház vezető rendezője volt, több színházat hozott létre, így a Bányató -színhá­zat, a siófoki német nyelvű színházat. Anno megpályázta a pécsi igaz­gatói állást is. Ezért hihették azt egyesek, hogy Fehérváron is próbál­kozik. - Bizonyára így van. Még meg sem száradt a diplomámon a tinta, mikor szóba került, hogy én leszek Szalai Vilmos szé­kesfehérvári színházigazgató úr utódja. Akkor még nem ren­delkezett állandó társulattal a színház, csupán befogadói stá­tusszal. Ezért rábeszéltem Szalai Vilmost, hogy indítsunk el egy szabadtéri színházat. Mikor az igazgató úr nyugdíjba ment, ő is azt szerette volna, ha én leszek az utódja. -1980-ban végzett a Színművészeim, de előtte egy évvel már vezető rendezője lett a Székesfehérvári Nyári Színháznak. Ezt akkor vég­hez lehetett vinni protekció, összeköttetések nélkül? - Érdekes módon, semmilyen protekció nem kellett hozzá, hanem jókor voltam jó helyen. Beléptem a fehérvári színház­ba, nem volt ott a portás, aki megállíthatott volna, beléptem az igazgatói irodába, ahol nem ült bent a titkárnő, aki elküld­­hetett volna, így bekopogtam a direktor szobájába. Ott ült Szalai Vilmos, számomra akkor ismeretlen férfiak társaságá­ban. Elmondtam, hogy lenne egy jó ötletem egy olyan szabad­téri színház létrehozására, ami különbözne az akkori hasonló típusú magyarországi nyári játékoktól. Úgy néztek rám, mint egy őrültre, s azt kérték: hagyjam meg az elérhetőségem. Ké­sőbb derült ki, hogy akkor éppen a város vezetői azt kérdezték az igazgatótól: miért nincs Fehérváron szabadtéri színház. Erre azt felelte: nem akar olyat, ami bárhol lehet az országban, hanem egy különlegességet. Az akkori elvtársak utasították az igazgatót: nézzen utána ennek a fiatalembernek, mert egé­szen használható ötletei vannak. Ez megtörtént: Várkonyi Zol­tán rektortól megkérdezte az igazgató, hogy képes lennék-e a gyakorlatba átültetni a terveimet. Várkonyi azt mondta, meg­bízható vagyok, s így lettem a nyári színház vezetője, rendezője. -Es nem színésze, bár színész szakon tanult. Mikor kezdett el a ren­dezéssel kacérkodni? - Amikor 1975-ben végeztem a Közgazdasági Autóforgalmi és Közlekedési Szakközépiskolában, nem indult rendezői szak, csak 4-5 év múlva. Ezt az időt pedig nem akartam kivár­ni. A másik ok: az akkori szokás szerint a legtöbb rendezőnek két diplomája volt. Úgy gondoltam, legyen az egyik nálam a színészi. Előtte játszottam a Pinceszínházban, és a 25. Szín­házban is. Tehát nem éreztem averziót a színjátszással szem­ben. Jelentkeztem így a színész szakra, ahová szerencsémre elsőnek felvettek. Később pedig valóban több színházat hoz­tam létre. Ha valahol láttam egy játszásra alkalmas teret, s be­leképzeltem egy színdarabot, akkor azt véghezvittem, így nem is jelentkeztem rendezői szakra, mert szakirányú diplo­ma nélkül is tudtam rendezni, bár abban a rendszerben szinte csak azt nézték, kinek mihez van papírja. Az igaz, hogy min­dent ki kellett harcolnom magamnak, de ez ma sincs másképp. Amikor már véget ért a „dokumentcentrikus” világ, nos ak­kor kérték tőlem számon azt, miért nincs rendezői oklevelem. De ezek a gáncsoskodások sem tudtak megállítani.­­Azt veszem észre, hogy szabadtéren főleg zenés darabokat rendez­­ett). - Igen, mert a rockoperák, a musicalek és az operettek műfaja áll hozzám közel. Úgy hiszem, hogy ehhez értek, bár az operett egy nagyon nehéz műfaj, holott könnyűnek nevezik. Nem is hiszik el sokan, mennyire nehéz egy operettben jól játszani, vagy egy ilyen darabot megrendezni. Ének, próza, tánc - ez a három elem mind benne van egy operettben. Fiatalon abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Agárdy Gáborral le­hettem egy színpadon. Egyszer a művész úr a társalgóban azt mondta: amennyiben valamelyik rendező azt kéri Hamlettól, hogy a monológját úgy adja elő, hogy le kell jönni a lépcsőn, akkor jó, ha a színész régebben bonviván volt. A bonvivánnak pedig úgy kell lejönni a lépcsőn, hogy közben nem nézi, hová lép. Az operett mind színésznek, rendezőnek, írónak egy na­gyon jó iskola. Arra is büszke vagyok, hogy az operettet - bár a műfajt magát a franciák találták ki, de - magyarországi zene­szerzők emelték igazán a magasba. Külföldön, akár Nyuga­ton, akár Moszkvában rajonganak a magyar operettért, csak nálunk „illik” lenézni. Emlékszem, hogy néhányan megpró­báltak lebeszélni az operettek rendezéséről, azt mondták, így soha nem ismernek el komoly rendezőnek. Nem bánom én az ilyen kritikákat. -Az viszont megfelel a valóságnak, hogy Horváth Krisztián zene­szerzővel közösen írt operettjükkel megnyerték a Kecskeméti Katona József Színház pályázatát, amelyet a műfaj megújítása céljából írt ki az intézmény? - Ez a hír viszont pontosításra szorul: nem adtak ki első díjat, második helyezést értünk el, de megosztva. Tény és való, így­­ mi is­­ megnyertük a versenyt. Szeretek írni, az írásból is élek, s ahogy mondtam, szeretem az operettet, így adta magát, hogy erre a felhívásra pályázzak. - Bemutatják ezt az operettet Kecskeméten? - Nem, de mi nem is ágáltunk ellene. Ennek oka, hogy rájöt­tünk, még néhány szükséges módosítást el kell végezni a da­rabban, de szeretnénk, hogy később színpadra állítsuk a mű­vet. Nagyon jók a zenei számok, méltók a nagy elődökhöz. - Tehát meg lehet újítani az operettet? Úgy, hogy nem musical lesz belőle? - így nem lehet megújítani. A műfajban kizárólag a történeti sablonokon lehet újítani. Mi próbáltuk rockosítani a műfajt, de abból meg olyan mulatós zene lett, hogy megijedtünk tő­le... így egy arany középutat kellett találni. Az operett a ma­gyar népzenéből táplálkozik. Ma így tenni és rockos hangsze­reléssel vegyíteni, az adja a mulatós zenét. A mi munkánk azonban teljesen más. - Ezt a műfajt sokan felnőtteknek szóló mesének titulálják, s mond­ják, az emberek vágyódnak a szépre. Mások pedig a kaposvári Csár­dáskirálynőre esküsznek. Ön hol áll ebben a „harcban”? - Operettjeim hagyományosak, annyiban modernek, hogy a mai kornak megfelelő tempóban játszatom azokat a színé­szekkel. A koreográfia is sokkal tempósabb és a poénokat is a mai korhoz kell igazítani, hiszen a humor nagyon gyorsan fej­lődik. Gondoljunk bele, hogy nagyon kevés az a régi, klasszi­kus film, ami ma megállja a helyét. Ennek oka, hogy felgyor­sult a világ, életünk. -Azért én kicsit vitatkoznék, maradva a könnyebbnek titulált mű­fajnál. A 30-as, 40-es években készült remek magyar filmvígjátéko­­kat 10-15 évvel ezelőtt újra elővették, és a mai korba helyezve felújí­tották. Ezek viszont mégsem lettek annyira sikeresek, mint a régi, le­gendás Kabos-filmek. - Ezeknél a filmeknél maradva - bár nem akarok mindenkit magamra haragítani a régi színészegyéniségek játéka jóval lendületesebb volt. - Léteznek ma valódi magyar színészegyéniségek, művészek, vagy csak jó mesteremberek? - Mindig is léteznek ilyen egyéniségek, de nem szeretnék ne­veket mondani, nehogy mások megsértődjenek. -Akkor miért nem őket látjuk a tévékben? Jelenet a Moravetz Levente által rendezett Zrínyi 1566-ból. (Csengeri Attila, Sasvári Sándor és Dévényi Ildikó) 2011. június 23.

Next