Magyar Fórum, 2011. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

2011-04-14 / 15. szám

2011. április 14. „Demokrácia, szabadság, szolidaritás, keresztényi eszme - ezek azok a közös európai értékek, amiket vallók” - kezdte április 5-én felszólalását Esterházy János rehabilitációjának ügyében Mészáros Alajos professzor úr, a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti (EP) képviselője. A képviselő úrral ezen témán kívül a magyar médiatörvényről, az ipar­­politikáról a globalizáció korában és a romák integrációjáról beszélgettünk. - Tisztelt képviselő úr! Ön szerint mennyien vallják a felsorolt európai értékeket? Főleg a keresztényi eszmét ma a kontinensen? - Sajnos Európában a keresztény eszme nem jelenik meg eléggé hangsúlyosan, de én magamról beszéltem és arról, hogy ezeket az értékeket tulajdonítottam Esterházy Jánosnak. Biz­tos, hogy a keresztényi eszme körül elég sok a vita és az EU erő­sen liberális irányba tolódott el, aminek személyesen nem örülök. A liberálisok pedig észrevehetően keverik a vallást és a dogmát a keresztény értékekkel. A keresztény értékeket - még ha nem is hangoztatják - az EP képviselőinek többsége vallja. Ettől függetlenül olyan erős a támadás a kereszténység ellen, hogy a Lisszaboni Szerződés preambulumából kimaradt annak megemlítése. - Eddig ön volt az egyedüli európai parlamenti képviselő, aki fel­szólalt a mártír gróf és politikus ügyében? - Esterházy János élete és mártírsága régóta foglalkoztat. Pár hete a plenáris ülésen egy szlovák képviselő felszólalására Sógor Csaba, erdélyi magyar képviselő kollégám, reagált a gróf emlékének védelmében. Az én felszólalásom mintegy válaszként született e korábbi heves szóváltásra. Az MKP kép­viselői természetesen megemlékeztek már az EP falai között Esterházy Jánosról. Képviselőtársaim az előző választási idő­szakban felavattak egy emléktáblát a gróf arcképével és hit­vallásával. Az arckép és a háromnyelvű hitvallás-idézet ma Bauer Edit és az én irodám közti falon található. Afelől biz­tosíthatom, hogy felszólalok még Esterházy rehabilitációjá­nak ügyében, annál is inkább, mert nem csak az ő személyéről van szó, hanem azokról a tömegekről, akiket a Benes-dekré­­tumok alapján meggyaláztak. Esterházy János az ő szenvedé­süknek a megtestesítője. Az ő sorsával lehet bemutatni, milyen szörnyű állapotok uralkodtak a II. világháború után Cseh­szlovákiában. - Ebben az egyperces felszólalásában bírálta a Benes-dekré­­tumokat is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy azok ma is életben van­nak. Mi ennek az oka? Létezik valamilyen paktum az EP és Cseh­ország, vagy Szlovákia között? - Szlovákia ebben az ügyben olyan szerencsés helyzetben van, ahogy a II. világháború végén. Holott, ha valamelyik közép­európai ország fasiszta volt, akkor az igaz Szlovákiára. Nincs világos politikai elkötelezettség a szlovákokban, leszámítva a magyar- és tán a csehellenességet, s mégis sikereket érnek el. Csehország keményen védi a Benes-dekrétumokat, és éppen ezért nem emelték be az alapjogi chartát a jogrendjükbe. Attól félnek, hogy ezzel meg lehet támadni a dekrétumokat. Szlová­kia ugyan ezt nem lépte meg, de a Fico-kormányzat alatt a szlovák parlament elfogadott egy olyan döntést, amelynek értelmében a Benes-dekrétumok a szlovák jogrend örökös részét képezik és érinthetetlenek. Jogos a félelmük, hogy eset­leg számottevő vagyont kellene visszajuttatniuk a meghur­colt magyaroknak. Esterházyt pedig ugyanazon törvénycikk alapján ítélték el, mint annak idején Tisót, a fasiszta szlovák állam elnökét. Azt szokták mondani, ha Esterházyt rehabili­tálnák, akkor Tisót is kéne. Ez finoman szólva ostobaság. S még mostanában is lefasisztázzák Esterházyt a­­szlovák nem­zetiek képviselői az Európai Parlamentben, s tiltakoznak az ellen, hogy Kassán mellszobrot állítottak neki.­­ Másik téma: februárban hozzászólt a magyar médiatörvény vitájához. Öntől idézek: „A fontos, hogy politikai ellenfeleink a tőlük már megszokott alantas módszerekkel támadjanak egy olyan országot, ahol tavaly 8 éves szocialista kormányzás garázdálkodása után a jobbközép politikai erők elsöprő győzelmet arattak, és végre befejezhetik a gyászos kommunista rendszer megmaradt romjainak eltüntetését. Ide tartozik az újságírói etika és médiakultúra kör­vonalainak újra szabása is. ” Ezt a jogszabályt magyarországi bal­liberális körök sugallatára a külföldi elvbarátok is támadták az Európai Parlament falai között. Mi a véleménye, a kritizálók ol­vasták egyáltalán a magyar médiatörvényt? - Biztos vagyok benne, hogy nem. Beszélgettem néhány baloldali képviselőtársammal, s ők ezt el is mondták nekem. Tény: nem lettem túl népszerű ezzel a felszólalásommal balol­dali és liberális körökben, de nem is ez volt a célom. Azért is fel kellett szólalnom, hogy Magyarországot ne csak magyarországi képviselők védjék meg. Tudjuk, hogy Konrád György videó­üzenetet küldött az EP képviselőinek a médiatörvénnyel kap­csolatban, és Heller Ágnes meghallgatása is felháborító volt. Beszédem után a magyar szocialisták egyike ledorongolt, amiért beleavatkoztam a magyarországi belpolitikába. - Tehát ön ezt felvidéki magyarként nem teheti meg, de Cohn- Bendit, a kivénhedt lázongó már igen? - Úgy néz ki. Akkor én politikai meggyőződésem szerint beszéltem, és úgy, hogy évtizedek óta figyelem a magyarorszá­­gi politikai eseményeket. Nincs szükségem súgókra. Felhá­borító, hogy milyen támadások érik Magyarországot. Gyalá­zat, hogy a magyar EU-elnökség keretében kiállított szőnye­get is egyesek keményen kifogásolták, mert az Magyarország történelmi térképét ábrázolta. Már a történelmünket sem szabad megemlíteni? Ez ellen mindenkor tiltakozom, s nem érdekel mennyi ellenséget szerzek. Látható az a liberális -szo­cialista paktum, ami létrejött Magyarország ellen. Sokak sze­rint ennek a támadásnak a motorja a magyar szocialista frak­ció egy része. S ezek után ők mondják szemforgatva, hogy Ma­gyarországnak soha nem volt ilyen rossz a megítélése. Ez azért több, mint cinizmus. Fáj a szívem, mert éppen akkorra időzí­tik a támadást, amikor minden magyar büszke lehetne arra, ahogy Magyarország az EU-s elnökséget viszi. És tegyük hozzá: nem rosszul. - Márciusban ön az EP-ben hozzászólt az iparpolitika a globalizmus korában vitájához. Ebből idézek: „az európai ipar­nak meg kell őriznie vezető pozícióját a kulcsfontosságú területeken, és nem sza­bad hagyni, hogy csupán az események követőivé váljon.”Legyen kedves ezt bővebben kifejteni.­­ Amennyiben a szinergikus hatások érvényesülnének, akkor az EU a világ vezető gazdasági erejévé válhatna. Ám ezek nem érvényesültek, hiába hoztuk létre a monetáris uni­ót, ha hiányzik a gazdasági. Ez okozta az európai válságot is: az egyes tagállamok ipari tevékenysége közt nincs meg az összhang. Most építjük az egységes külpolitikánkat, keres­kedelmi politikánkat, de a gazdasági politikánk nagyon kez­detleges. Ennek oka egyes tagállamok önző viselkedése. Ez ahhoz vezet: néhány tagállam nem engedi, hogy mások egyenlő feltételek mellett érvényesüljenek. Gondoljunk be­le, hogy mi történt térségünkben a cukorgyárakkal. A régi tagállamok úgy gondolták, majd ők termelik a cukrot, s lát­juk, ez nem lett elegendő. Ők viszont nem akarták, hogy a be­lépő országok élelmiszeripara konkuráljon velük. A másik gond az energiapolitika. A zöldek és a liberálisok diktálnak ebben, így Európában egyre drágább a termelés, mert olyan egyoldalú felvállalásokat teszünk, amelyek teljesítése rend­kívül megterheli az adófizetőket. Az energiakutatásban léte­zik egy olyan program, ami a fúziós reaktorok felállítását kezdeményezi. A fúziós reaktor a könnyű atommagok össze­olvadásakor, fúziójakor felszabaduló energiát hasznosító be­rendezés. Tehát biztonságosabbak, mint a maghasadásos el­ven működő reaktorok. Ezek a fúziós reaktorok megoldanák Európa problémáit. Ez a kutatási program­ is - amelyben az EU vezető szerepet visz - a zöldek ellenállása végett kudarc­cal végződhet. - Tehát az E­U-ban vannak kivételezett országok, s olyanok, me­lyek teljesen marginálisak? - Ez egy sarkított megközelítés, de tény, hogy gyakran az „új tagállamok”, köztük Magyarország és Szlovákia is, „húz­zák a rövidebbet”. Gondoljunk csak arra, hogy a mezőgaz­daságra nem kapunk olyan mértékű támogatást, mint a néme­tek, vagy a franciák. Nemrég jött létre az európai külügyi szol­gálat, amelyben többségben találhatók a régebbi tagállamok képviselői. Tehát hátrányos helyzetben vannak az ún. új tagál­lamok. Másik részről az egységet az is megkérdőjelezi, hogy egyes tagállamokban, pl. Nagy-Britanniában egyre erősöd­nek az euroszkeptikus hangok, s ezek az országok az önálló és független saját gazdaságpolitikát részesítik előnyben. - Végezetül térjünk rá arra, hogy a romák integrációs eno­­ó­pai uniós stratégiájával foglalkozott az Európai Páriumé­­ras­bourgban. Arról van szó, hogy a cigány népesség számára­unka­helyeket teremteni jobban megérné, mint segélyeket osztogatni? - Ebben nem vagyok biztos. Elöljáróban: nem félek hasz­nálni a cigány kifej­ezést. Több cigány barátom van, aki nem is érti, miért nevezik őket romáknak. Tudni kell, hogy az EU ci­gány-ügyben nem rendelkezik egységes tapasztalatokkal. Nyugaton nem élnek olyan nagy tömegben cigányok, mint Közép-Európában, ezért őket nem nyomasztja ez a probléma. Az EP-ben hoztunk egy olyan állásfoglalást, ami felszólítja az Európai Bizottságot arra, hogy kiemelten foglalkozzon a ci­gánykérdéssel. Örülök neki, hogy a téma a magyar elnökség egyik prioritása. Az integrációt viszont nem lehet erőszakosan végrehajtani a cigányok eltérő kultúrája miatt. Az első lépcső az lenne, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egy széles cigány értelmiségi kör jöjjön létre, s így ennél a kér­désnél is az iskoláztatáson van a hangsúly, hiszen ennél a nép­csoportnál a tanulók és szüleik nincsenek mindig tisztában az oktatás fontosságával. Medveczky Attila Lejárató kampány Magyarország ellen Magyar Fóri­m 19 A harangszótól a pesti srácokig - angol nyelven a nagyvilágnak A Zrínyi Média munkatársai új meglepetéssel álltak a magyar történelem hívei elé. A mai napon digitális könyvtárában angol nyelven megjelentettük - ld. ekonyvtar.zrinyimedia. hu - új könyvünket: 1456,1956 555 years, 55 years From the Noon Bell to the Lads of Pest. Dicsőséges pillanat mindkettő. Értünk szól a harang 1456-ban, Nándorfehérvárnál, első fél évezredünk végének felemelő, szimbolikus, győztes pillanatában. S a pesti srácokért, a forradalomért szorul össze a világ szíve 1956 októberében, s vérzik is érte 1956. november 4-től: második fél évezre­dünk végének e gyönyörű pillanata úgy vesztes, hogy győzedelmesen megváltoztatja a világ jö­vőjét, a nemzetközi zsarnokságot kudarcra ítélve. Könyvünk megjelentetését az Európai Uni­ós elnökségünkre időzítettük. Angolul, a világ­nak 1456-ról és 1956-ról, 555 évvel ezelőtti, és 55 évvel ezelőtti heroikus küzdelmünkről, mely megmentette, megváltoztatta Európát, jövőjét. A könyv kinyomtatott változatát ápri­lis végétől adjuk azok kezébe - a kormány, a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminiszté­rium, Magyarország politikai és gazdasági, kul­turális képviselőinek átnyújtva-, akik ezekben a hónapokban a magyar politika fénykorát idéz­ve szervezik Európa közügyeit, s továbbíthatják e könyvet is külföldi partnereiknek. Múltunk­kal is tisztelgünk Európának és Magyarország 1115 évének - csakúgy, mint január végén az „1000-1100 years ago­­ Hungary in the Carpathian Basin” című könyvünkkel, benne 1456 és 1956 fél évezreddel korábbi történelmi társával, a 907-es győztes pozsonyi csatával. A „From the Noon Bell... ” előszavából: „Hemingway híres regényének címe »Akiért a harang szól«. E cím idézet John Donne angol költő Meditációjából, melynek közismert sorai szerint »Senki sem különálló sziget; minden ember a konti­nens része, a szárazföld egy darabja«”. Donne iménti mondatát átalakítva felhasz­nálhatjuk Magyarország jellemzésére, amely a középkorban a „kereszténység pajzsa” volt. 1456-ban - akkor már évszázadok óta a „konti­nens” szerves „részeként” - hazánk hősiesen védte meg Nándorfehérvárnál Európát a szul­tán hatalmas seregével szemben, valószínűtlen győzelmet aratva. E győzelem óta a keresztény világban Magyarországért szólnak a harangok minden délben, nemzeti hőseinkre emlékez­tetve. Ötszáz évvel Nándorfehérvár ostroma után, 1956 őszén a magyarok egy elnyomó és brutális kommunista rezsim ellen fogtak fegyvert. Ez­úttal a végső győzelem esélye nélkül küzdve vették fel a harcot Budapest utcáin a forrada­lom eltiprására érkező szovjet csapatokkal. A magyar történelembe vetett misztikus hi­tünk nélkül nem lehet megérteni, hogy az egész Európát megvédő Magyarország-Nán­­dorfehérvár 1456-ban, és ugyanazon ország egy másik folyóparti városa, tehát Magyaror­­szág-Budapest 1956-ban éppen 500 évvel ké­sőbb hogyan teszi oda egész vérző testét Euró­pa védelméért, s az első ízben győz, a második­ban elvérzik, s éppen ezért győz. E misztikum nélkül nem lehet megérteni, hogy e sorok írása közben Nándorfehérvár, a déli harangszó 555., és Budapest, a szabadság vérbe fojtott, de elfoj­thatatlan szava 55. évfordulóját ünnepeljük. Legalább valahogyan, legalább futtában, leg­alább a sárba eltemettek-e minden pesti srácot 1956-ban? Tudunk mindenkiről? Az aszfalt alá ismeretlenül bebetonozva nincs-e beszorult hang, amely, míg élt, az élete árán is felkiáltott, s az utolsó golyónál is rikoltotta: „Éljen Magyar­­ország, éljen a magyar szabadság!”? S ha nem tud­­juk, hol haltak meg, tudjuk-e mindig, hogy mi­ért­­ miért lőtték halálba a szabadság XX. száza­di szép szimbólumát, a 16 éves Magyar Katát, miközben a kislányból lett önkéntes ápolónő­vér sebesültek kimentéséért rohant az utcán? A honfoglalás óta mindannyiunk apjának, Árpádnak a sírja milyen közel van az övéhez? - a felejthetetlenség szivárványszép íve alatt.” S végül álljon itt az alábbi idézet, mindent elmond: John Sadovy, a Life amerikai magazin fotósa, aki 1956-ban Budapesten fotózta a harcokat és a szörnyűségeket: „Ekkor az idegeim felmondták a szolgálatot. Könnyeim végigfolytak az arcomon. Három évet szolgáltam a háborúban, de amit ott átéltem, semmi volt ehhez a borzalomhoz képest. ” John Sadovy, photographer for the Ameri­can magazine Life, who recorded the violence and fear in Budapest in 1956. „ Then my nerves went. Tears started to come down my cheeks. I had spent three years in the war, but nothing I saw then could compare with the hor­ror of this.”

Next