Magyar Fórum, 2012. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

2012-03-08 / 10. szám

­ Trianontól Trianonig­­ 1920. június 4-től 2004. december 5-ig Trianont a mai napig szándékos félremagyarázások, vaskos hazugságok, tévhitek fátyla borítja. A békediktátum aláírását követő 25 évben, a Horthy-rendszerben foglalkoztak a magyar tragédiával, de 1945 után a Rákosi-, majd a Kádár­­rezsim alatt tabu téma volt, felejtésre és hallgatásra ítéltetett. A rendszerváltást követően már tucatjával jelenhettek meg történeti feldolgozások, melyek Trianont vizsgálták, azonban a legtöbb munka csak a problémakör feltárásának egy-egy szeletére vállalkozott. Az elmúlt években már nemcsak olvasni lehetett a nemzet sorsdöntő katasztrófájáról. Film készült Koltay Gábor rendezésében, és megnyithatta kapuit az első múzeum Várpalotán. A világhálón is gom­bamód szaporodnak a témát taglaló, igényes honlapok. A magyarság, a hosszú évtizedek hallgatását megtörve, felébredni látszik Csipkerózsika-álmából. Trianon ma is velünk és bennünk él. Végzetes hatása itt áll kapuinkban, amikor választani vagy tüntetni indulunk. Mellettünk fekszik ágyunkban álmatlan éjszakáinkon, kísér mindenhová elcsüggedésünkben. Ha nem építjük bele önképünkbe, mindennapi döntéseinkbe, akkor „Kompország” utasai maradunk a XXI. század globalizált világában is. Ezért kell fáradhatatlanul szólni a belső magyar tragédiáról, létszükség megérteni a magyarságot sújtó tudatos és irgalmatlan országdarabolást, nemzetpusztítást. Meg kell nevezni kertelés nélkül Tri­anon hazai és külföldi előidézőit, fel kell tárni a belső okokat, a nemzetközi körülményeket, vizsgálni kell a tragikus utóhatásokat. Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó szintézissel még adós a történettudomány. Jelen cikksorozat ehhez próbál morzsákat hozzátenni, az 1920. június 4-től 2004. december 5-ig terjedő időszakot veszi górcső alá, és szándékozik feltárni a magyarság kálváriáját határainkon belül és túl. CCLIV. fejezet A romániai magyarság szellemi elitjének meghurcolása 1948 után a.­ 1948-ban Romániában, ahogy Magyarorszá­gon is, bekövetkezett a fordulat, a totális kom­munista hatalomátvétel. A Román Kommu­nista Párt és a Szociáldemokrata Párt egy ré­szének fúziójával megalakult Román Mun­káspárt (RMP) 1948. december 12-én hirdet­te meg nemzetiségi politikájának új irányel­veit. Az „osztályharc fokozódásának jegyé­ben”, a párthatározat egyrészt a román részről megnyilvánuló magyarellenes és antiszemita magatartás veszélyeire figyelmeztetett, más­részt fellépett az egyes nemzetiségek részéről tapasztalható elszigetelődési kísérletek ellen. Az osztályharc fokozódásának ürügyén ugyan­akkor az RMP megkezdte a magyar értelmi­ség elleni hadjáratát. 1948-1950 között került sor a párttagság „osztályharcos alapon történő felülvizsgálatára”, ennek a tisztogatási hul­lámnak részeként a magyar nemzetiségű párt­tagokat - a párton belüli arányuknál jóval na­gyobb számban - zárták ki a Román Munkás­pártból. 1949-1951 között koholt vádak alap­ján letartóztatták és elítélték a Magyar Népi Szövetség több vezetőjét, valamint az erdélyi magyarság politikai, gazdasági, kulturális és egyházi életének számos irányítóját. A letar­tóztatottakat többéves kényszermunkára ítél­ték, és a Duna-delta haláltáboraiba internál­ták. 1949. január 23-án tették közzé a csend­őrség és rendőrség megszüntetéséről szóló 25. sz. rendeletet. A rendőrség helyett megala­kult a „népi milícia” (Directia Generala a Mi­­litiei), ez lett a hatalom vasökle, amely elő­ször ez év márciusában sújtott le. 1949. már­cius 3-án hajnalban „kiemelték”, kényszer­lakhelyekre hurcoltak országszerte mintegy 3500-5000 magyar földbirtokos családot. Er­délyben, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Nagyenyed, Gyulafehérvár és Déva lett kije­lölve számukra. (A Háromszék megyei föld­birtokosságot Sepsiszentgyörgyre, majd más­fél év múlva Dobrudzsába hurcolták.) 1949. április 5-én letartóztatták Bogdánffy Szilárdot, Scheffler János szatmári püspök titkárát, akit Bukarestben Gerald Patrick O’ Hara, a nunciatúra régense még 1949. február 14-én titokban felszentelt Scheffler utódává. Bíróság elé nem állították, a nagyenyedi bör­tönben halt meg 1953. október 3-án. 1948 után Romániában a magyar kisebbség utolsó, még viszonylag önálló intézményei az egyházak maradtak. Ez annak ellenére így volt, hogy a nemzeti kisebbségek egyházait az állam a ’40-es évek második felétől a templo­mok falai közé szorította, megfosztva azokat anyagi alapjaik döntő többségétől, a közmű­velődést és a nemzeti kultúrát szolgáló intéz­ményeiktől. A kommunista diktatúra kiépü­lésével az egyházi vezetők sem kerülhették el sorsukat, megtörésükre a hatalom hadjáratot indított. 1949. június 4-én Csíksomlyón tartották a korszak utolsó búcsúját, százezres tömeggel. (Ez volt az utolsó olyan búcsú, amikor meg­tarthatták a körmenetet is.) A bérmakörúton résztvevő Márton Áron gyulafehérvári kato­likus püspök is megjelent a búcsún, összehív­ta a csíki papságot, hogy megbeszélje velük az állam által követelt új Statútum kérdését. Ki­jelentette, hogy ha a hatóságok olyat követel­nek tőle, ami hitével és az egyház érdekeivel ellenkezik, abba soha bele nem egyezik. 1949. június 21-én Márton Áront Bukarestbe me­net csellel lefogták és a fővárosba hurcolták. Utóda az ordináriussá kinevezett dr. Boga Alajos vikárius lett letartóztatásáig, 1950. má­jus 10-ig. 1949. július 29-én látott napvilágot a vallásügyi miniszter 810. sz. rendelete, amely feloszlatta azokat a szerzetes rendeket, me­lyek oktatással, betegápolással foglalkoznak. A rendelet 15 katolikus rendet és kongregá­ciót érintett, ezek 41 férfi és 71 női házát, ko­lostorát elkobozta a román állam. A szerzete­seket, apácákat egy-egy rendházba „koncent­rálták”. A ferenceseket ez nem érintette, ezért egyedüliként megmaradtak. 1949-ben visszatért Magyarországra a Bo­lyai Tudományegyetemről László Gyula, Mó­di Mihály, Tettamanti Béla, Incze Miklós, Vargha László, Borbély Sámuel, Láng István, Krompecher István, és Mosonyi István. (Az utolsó magyar állampolgár tanár, Entz Géza a kolozsvári egyetemről 1950 nyarán ment visz­­sza Magyarországra. Ezután már csak Maros­­vásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti In­tézetnél marad­t magyar állampolgárságú egyetemi tanár.­ Közben 1949. november 1- én a magyar-román határügyi egyezmény ér­telmében megszűnt a kishatárforgalom, az addig működő határátkelőket bezárták. A magyar politikai elit üldözése is tovább folytatódott: 1949. november 3-án letartóz­tatták dr. Csőgör Lajost, Szász Pált, Kor­­parich Edét, Kurkó Gyárfást, Méliusz Józse­fet és Balogh Edgárt. (Baloghot 1951 júniusá­ban szabadon engedik.) A Securitate eleinte igyekezett a Rajk-pert felhasználni, és Tito ügynökeinek beállítani a csoportot. A vallatá­sok elhúzódnak 1950 nyaráig, és az ítéletho­zatal egyre késik. Még ebben az évben, 1949 -ben kiadják a­­ nyilvánosságra nem hozott - 86.311/49. sz. igazságügyi miniszteri rendele­tet. Ebben minden társadalmi szervezetet fel­oszlat az állam. Ekkor szűnik meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Petőfi Közművelődési Egyesület (volt EMKE), az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, és a román közművelő­dési egyesület, az ASTRA is. 1950. február 17-én letartóztatják Lakatos Istvánt, Venczel Józsefet, gr. Teleki Ádámot, Bodor Bertalant, és Pásztai Gézát. (Pásztait nem állítják bíróság elé, ítélet nélkül 5 évet tölt börtönben.) 1950. április 27-én a stock­holmi békekonferencia felhívásának ürügyén Marosvásárhelyen „békeértekezletet” tarta­nak katolikus papok és világi hívek. (A papok egy részét kényszerrel hurcolják Vásárhelyre a Securitate emberei.) Az értekezleten meg­alakítják a Katolikus Akcióbizottságot, mely­nek elnökévé Ágotha Endre nyárádselyei es­peres-plébánost választják. 1950. május 23- án Kőrösbányára internálják dr. Scheffler Já­nos szatmár-nagyváradi megyéspüspököt. 1950. szeptember 5-én újabb „békegyűlést” tartanak a békepapok, ezúttal Gyergyószent­­miklóson. A Katolikus Akcióbizottság ren­dezte összejövetelre a lelkészek egy részét is­mét fizikai kényszerrel viszik el. 1950 szep­tember 8-án a Buletinul Oficialban megjele­nik az 5/1950. sz. közigazgatási reform-tör­vény, amellyel létrehozzák Románia új köz­­igazgatási beosztását: szovjet mintára a me­gyék helyett 28 tartományt alakítanak ki. Er­dély 22 megyéjéből 11 tartomány lesz, például Sztálin tartomány része lesz Csík, Udvarhely és Háromszék megyék (mint Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, és Sepsi­szentgyörgy rajonok). 1951. március 15-én a nagyváradi, temesvári, brassói, bukaresti re­gionális gyűlések után, Kolozsváron tartják az újabb országos „békepapi” gyűlést, melyen mintegy kétszáz lelkész és egyháztanácsos vesz részt - jó részük ismét csak az erőszak­nak engedve. A gyűlés elnöke Fodor Gergely szerzetes. Ez alkalommal összeül a - Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök által már 1948-ban felfüggesztett - Egyház­megyei Tanács „utóda”, az Erdélyi Római Ka­tolikus Státus rendkívüli közgyűlése, melyen jóváhagyják a működési szabályzatot. Az ideig­lenes igazgatótanácsba 27 tagot választottak, 14 egyházi és 13 világi személyt, akik mind a kommunista párt kiszolgálói. (A Státus létre­hozásával Bukarest azt szerette volna elérni, hogy a vezetőség vegye át Márton Áron he­lyett a katolikus egyház vezetését.) Április 13- án a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége jóvá­hagyja a szervezeti és működési szabályzatot. Válaszként Jakab Antal gyulafehérvári ordi­­nárius valamennyi résztvevőt kiközösíti. 1951. április 18-án a magyar hatóságok ki­adják Romániának (a még március 15-én le­tartóztatott) a magyar állampolgárságú De­meter Bélát. (Az Erdélyi Fiatalok mozgalmá­nál feltűnő Demeter 1941-44 között a Kolozs­vári Estilap főszerkesztője, az Erdélyi Párt el­nökének, Teleki Bélának a titkára, majd 1945- től Budapesten a Békeelőkészítő Osz­tály Er­­dély-szakértője, az erdélyi magyarság érde­keinek következetes védelmezője volt). Felte­hetően ő lett volna Csőgör Lajos és csoportja, valamint Márton Áron és csoportja perekben a koronatanú, miszerint Csőgör Lajos, Deme­ter János, Venczel József, Korparich Ede ada­tokat szolgáltatott ki Magyarországnak, „az­zal a céllal, hogy Erdélyt elszakítsák Romá­niától”. Demeter 1951. december 24-én a vacaresti-i rabkórházban, az elszenvedett kín­zások miatt halt meg. 1951 nyarán - július 30- án - Bukarestben kezdődött el Márton Áron és társainak pere. A vádlottak padján ült Már­ton Áron gyulafehérvári püspök, Szász Pál az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület volt el­nöke, Kurkó Gyárfás az MNSZ volt elnöke, Venczel József volt egyetemi tanár, Lakatos István volt szociáldemokrata politikus, volt parlamenti képviselő, Teleki Ádám, az Erdé­lyi Gazda volt főszerkesztője, Korparich Ede a Kaláka Szövetkezeti Központ volt elnöke, Bodor Bertalan a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója. A vádlottakat a következő hazug vádakkal illették: Rajk Lász­ló irányításával - háttérben Titóval és a nyu­gati kapitalistákkal - vissza akarták állítani a kapitalizmust, és el akarták szakítani Erdélyt Romániától. A vádlottak ellenezték a magyar szövetkezeti központok egyesítését az IN­­COOP-pal. Továbbá Venczel adatokat szol­gáltatott ki a párizsi béketárgyalások alatt Te­leki Gézának Romániáról. Csurka Dóra Scheffler János szatmári püspök Bogdánffy Szilárd Márton Áron püspök Demeter Béla Magyar RmtM 2012. március 8. Liget rejtvénylapok, keresse a levelet!

Next