Magyar Fórum, 2012. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
2012-03-08 / 10. szám
Trianontól Trianonig 1920. június 4-től 2004. december 5-ig Trianont a mai napig szándékos félremagyarázások, vaskos hazugságok, tévhitek fátyla borítja. A békediktátum aláírását követő 25 évben, a Horthy-rendszerben foglalkoztak a magyar tragédiával, de 1945 után a Rákosi-, majd a Kádárrezsim alatt tabu téma volt, felejtésre és hallgatásra ítéltetett. A rendszerváltást követően már tucatjával jelenhettek meg történeti feldolgozások, melyek Trianont vizsgálták, azonban a legtöbb munka csak a problémakör feltárásának egy-egy szeletére vállalkozott. Az elmúlt években már nemcsak olvasni lehetett a nemzet sorsdöntő katasztrófájáról. Film készült Koltay Gábor rendezésében, és megnyithatta kapuit az első múzeum Várpalotán. A világhálón is gombamód szaporodnak a témát taglaló, igényes honlapok. A magyarság, a hosszú évtizedek hallgatását megtörve, felébredni látszik Csipkerózsika-álmából. Trianon ma is velünk és bennünk él. Végzetes hatása itt áll kapuinkban, amikor választani vagy tüntetni indulunk. Mellettünk fekszik ágyunkban álmatlan éjszakáinkon, kísér mindenhová elcsüggedésünkben. Ha nem építjük bele önképünkbe, mindennapi döntéseinkbe, akkor „Kompország” utasai maradunk a XXI. század globalizált világában is. Ezért kell fáradhatatlanul szólni a belső magyar tragédiáról, létszükség megérteni a magyarságot sújtó tudatos és irgalmatlan országdarabolást, nemzetpusztítást. Meg kell nevezni kertelés nélkül Trianon hazai és külföldi előidézőit, fel kell tárni a belső okokat, a nemzetközi körülményeket, vizsgálni kell a tragikus utóhatásokat. Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó szintézissel még adós a történettudomány. Jelen cikksorozat ehhez próbál morzsákat hozzátenni, az 1920. június 4-től 2004. december 5-ig terjedő időszakot veszi górcső alá, és szándékozik feltárni a magyarság kálváriáját határainkon belül és túl. CCLIV. fejezet A romániai magyarság szellemi elitjének meghurcolása 1948 után a. 1948-ban Romániában, ahogy Magyarországon is, bekövetkezett a fordulat, a totális kommunista hatalomátvétel. A Román Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egy részének fúziójával megalakult Román Munkáspárt (RMP) 1948. december 12-én hirdette meg nemzetiségi politikájának új irányelveit. Az „osztályharc fokozódásának jegyében”, a párthatározat egyrészt a román részről megnyilvánuló magyarellenes és antiszemita magatartás veszélyeire figyelmeztetett, másrészt fellépett az egyes nemzetiségek részéről tapasztalható elszigetelődési kísérletek ellen. Az osztályharc fokozódásának ürügyén ugyanakkor az RMP megkezdte a magyar értelmiség elleni hadjáratát. 1948-1950 között került sor a párttagság „osztályharcos alapon történő felülvizsgálatára”, ennek a tisztogatási hullámnak részeként a magyar nemzetiségű párttagokat - a párton belüli arányuknál jóval nagyobb számban - zárták ki a Román Munkáspártból. 1949-1951 között koholt vádak alapján letartóztatták és elítélték a Magyar Népi Szövetség több vezetőjét, valamint az erdélyi magyarság politikai, gazdasági, kulturális és egyházi életének számos irányítóját. A letartóztatottakat többéves kényszermunkára ítélték, és a Duna-delta haláltáboraiba internálták. 1949. január 23-án tették közzé a csendőrség és rendőrség megszüntetéséről szóló 25. sz. rendeletet. A rendőrség helyett megalakult a „népi milícia” (Directia Generala a Militiei), ez lett a hatalom vasökle, amely először ez év márciusában sújtott le. 1949. március 3-án hajnalban „kiemelték”, kényszerlakhelyekre hurcoltak országszerte mintegy 3500-5000 magyar földbirtokos családot. Erdélyben, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Nagyenyed, Gyulafehérvár és Déva lett kijelölve számukra. (A Háromszék megyei földbirtokosságot Sepsiszentgyörgyre, majd másfél év múlva Dobrudzsába hurcolták.) 1949. április 5-én letartóztatták Bogdánffy Szilárdot, Scheffler János szatmári püspök titkárát, akit Bukarestben Gerald Patrick O’ Hara, a nunciatúra régense még 1949. február 14-én titokban felszentelt Scheffler utódává. Bíróság elé nem állították, a nagyenyedi börtönben halt meg 1953. október 3-án. 1948 után Romániában a magyar kisebbség utolsó, még viszonylag önálló intézményei az egyházak maradtak. Ez annak ellenére így volt, hogy a nemzeti kisebbségek egyházait az állam a ’40-es évek második felétől a templomok falai közé szorította, megfosztva azokat anyagi alapjaik döntő többségétől, a közművelődést és a nemzeti kultúrát szolgáló intézményeiktől. A kommunista diktatúra kiépülésével az egyházi vezetők sem kerülhették el sorsukat, megtörésükre a hatalom hadjáratot indított. 1949. június 4-én Csíksomlyón tartották a korszak utolsó búcsúját, százezres tömeggel. (Ez volt az utolsó olyan búcsú, amikor megtarthatták a körmenetet is.) A bérmakörúton résztvevő Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök is megjelent a búcsún, összehívta a csíki papságot, hogy megbeszélje velük az állam által követelt új Statútum kérdését. Kijelentette, hogy ha a hatóságok olyat követelnek tőle, ami hitével és az egyház érdekeivel ellenkezik, abba soha bele nem egyezik. 1949. június 21-én Márton Áront Bukarestbe menet csellel lefogták és a fővárosba hurcolták. Utóda az ordináriussá kinevezett dr. Boga Alajos vikárius lett letartóztatásáig, 1950. május 10-ig. 1949. július 29-én látott napvilágot a vallásügyi miniszter 810. sz. rendelete, amely feloszlatta azokat a szerzetes rendeket, melyek oktatással, betegápolással foglalkoznak. A rendelet 15 katolikus rendet és kongregációt érintett, ezek 41 férfi és 71 női házát, kolostorát elkobozta a román állam. A szerzeteseket, apácákat egy-egy rendházba „koncentrálták”. A ferenceseket ez nem érintette, ezért egyedüliként megmaradtak. 1949-ben visszatért Magyarországra a Bolyai Tudományegyetemről László Gyula, Módi Mihály, Tettamanti Béla, Incze Miklós, Vargha László, Borbély Sámuel, Láng István, Krompecher István, és Mosonyi István. (Az utolsó magyar állampolgár tanár, Entz Géza a kolozsvári egyetemről 1950 nyarán ment viszsza Magyarországra. Ezután már csak Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnél maradt magyar állampolgárságú egyetemi tanár. Közben 1949. november 1- én a magyar-román határügyi egyezmény értelmében megszűnt a kishatárforgalom, az addig működő határátkelőket bezárták. A magyar politikai elit üldözése is tovább folytatódott: 1949. november 3-án letartóztatták dr. Csőgör Lajost, Szász Pált, Korparich Edét, Kurkó Gyárfást, Méliusz Józsefet és Balogh Edgárt. (Baloghot 1951 júniusában szabadon engedik.) A Securitate eleinte igyekezett a Rajk-pert felhasználni, és Tito ügynökeinek beállítani a csoportot. A vallatások elhúzódnak 1950 nyaráig, és az ítélethozatal egyre késik. Még ebben az évben, 1949 -ben kiadják a nyilvánosságra nem hozott - 86.311/49. sz. igazságügyi miniszteri rendeletet. Ebben minden társadalmi szervezetet feloszlat az állam. Ekkor szűnik meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület, Petőfi Közművelődési Egyesület (volt EMKE), az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület, és a román közművelődési egyesület, az ASTRA is. 1950. február 17-én letartóztatják Lakatos Istvánt, Venczel Józsefet, gr. Teleki Ádámot, Bodor Bertalant, és Pásztai Gézát. (Pásztait nem állítják bíróság elé, ítélet nélkül 5 évet tölt börtönben.) 1950. április 27-én a stockholmi békekonferencia felhívásának ürügyén Marosvásárhelyen „békeértekezletet” tartanak katolikus papok és világi hívek. (A papok egy részét kényszerrel hurcolják Vásárhelyre a Securitate emberei.) Az értekezleten megalakítják a Katolikus Akcióbizottságot, melynek elnökévé Ágotha Endre nyárádselyei esperes-plébánost választják. 1950. május 23- án Kőrösbányára internálják dr. Scheffler János szatmár-nagyváradi megyéspüspököt. 1950. szeptember 5-én újabb „békegyűlést” tartanak a békepapok, ezúttal Gyergyószentmiklóson. A Katolikus Akcióbizottság rendezte összejövetelre a lelkészek egy részét ismét fizikai kényszerrel viszik el. 1950 szeptember 8-án a Buletinul Oficialban megjelenik az 5/1950. sz. közigazgatási reform-törvény, amellyel létrehozzák Románia új közigazgatási beosztását: szovjet mintára a megyék helyett 28 tartományt alakítanak ki. Erdély 22 megyéjéből 11 tartomány lesz, például Sztálin tartomány része lesz Csík, Udvarhely és Háromszék megyék (mint Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, és Sepsiszentgyörgy rajonok). 1951. március 15-én a nagyváradi, temesvári, brassói, bukaresti regionális gyűlések után, Kolozsváron tartják az újabb országos „békepapi” gyűlést, melyen mintegy kétszáz lelkész és egyháztanácsos vesz részt - jó részük ismét csak az erőszaknak engedve. A gyűlés elnöke Fodor Gergely szerzetes. Ez alkalommal összeül a - Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök által már 1948-ban felfüggesztett - Egyházmegyei Tanács „utóda”, az Erdélyi Római Katolikus Státus rendkívüli közgyűlése, melyen jóváhagyják a működési szabályzatot. Az ideiglenes igazgatótanácsba 27 tagot választottak, 14 egyházi és 13 világi személyt, akik mind a kommunista párt kiszolgálói. (A Státus létrehozásával Bukarest azt szerette volna elérni, hogy a vezetőség vegye át Márton Áron helyett a katolikus egyház vezetését.) Április 13- án a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége jóváhagyja a szervezeti és működési szabályzatot. Válaszként Jakab Antal gyulafehérvári ordinárius valamennyi résztvevőt kiközösíti. 1951. április 18-án a magyar hatóságok kiadják Romániának (a még március 15-én letartóztatott) a magyar állampolgárságú Demeter Bélát. (Az Erdélyi Fiatalok mozgalmánál feltűnő Demeter 1941-44 között a Kolozsvári Estilap főszerkesztője, az Erdélyi Párt elnökének, Teleki Bélának a titkára, majd 1945- től Budapesten a Békeelőkészítő Osztály Erdély-szakértője, az erdélyi magyarság érdekeinek következetes védelmezője volt). Feltehetően ő lett volna Csőgör Lajos és csoportja, valamint Márton Áron és csoportja perekben a koronatanú, miszerint Csőgör Lajos, Demeter János, Venczel József, Korparich Ede adatokat szolgáltatott ki Magyarországnak, „azzal a céllal, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától”. Demeter 1951. december 24-én a vacaresti-i rabkórházban, az elszenvedett kínzások miatt halt meg. 1951 nyarán - július 30- án - Bukarestben kezdődött el Márton Áron és társainak pere. A vádlottak padján ült Márton Áron gyulafehérvári püspök, Szász Pál az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület volt elnöke, Kurkó Gyárfás az MNSZ volt elnöke, Venczel József volt egyetemi tanár, Lakatos István volt szociáldemokrata politikus, volt parlamenti képviselő, Teleki Ádám, az Erdélyi Gazda volt főszerkesztője, Korparich Ede a Kaláka Szövetkezeti Központ volt elnöke, Bodor Bertalan a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója. A vádlottakat a következő hazug vádakkal illették: Rajk László irányításával - háttérben Titóval és a nyugati kapitalistákkal - vissza akarták állítani a kapitalizmust, és el akarták szakítani Erdélyt Romániától. A vádlottak ellenezték a magyar szövetkezeti központok egyesítését az INCOOP-pal. Továbbá Venczel adatokat szolgáltatott ki a párizsi béketárgyalások alatt Teleki Gézának Romániáról. Csurka Dóra Scheffler János szatmári püspök Bogdánffy Szilárd Márton Áron püspök Demeter Béla Magyar RmtM 2012. március 8. Liget rejtvénylapok, keresse a levelet!