Magyar Fórum, 2012. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

2012-03-08 / 10. szám

2012. március 8. / M­agyarok fórumA GAZDASÁG Világörökségi érdekvédelem A tokaji borok évszázadok óta hatalmas szerepet játszanak nemzeti identitásunk alakulásában 2012. január 1-jén hatályba lépett a Világörökségi Törvény, amely előírja az értékvédelmet biztosító Tokaj-Hegyalja Világörökségi Kezelési Terv elké­szítését. Dr. Takács Andrással, a Tokaj-Hegyalja Vi­lágörökségi Térségfejlesztési Programiroda veze­tőjével az ebből adódó feladatokról beszélgetünk. Mi adta az alapot ahhoz, hogy megszülessen a Tokaj- Hegyalja Világörökségi Térségfejlesztési Program? - Letagadhatatlan, hogy a tokaji borok évszáza­dok óta hatalmas szerepet játszanak nemzeti iden­titásunk alakulásában és hazánk nemzetközi meg­ítélésében. Kevés kereskedelmi termékünk kötő­dik olyan sokrétűen az ország történelméhez és kul­turális hagyományaihoz, mint a tokaji bor. Tokaj- Hegyalja nemzetközi jelentőségét és egyetemes kultúrtörténeti értékét az UNESCO Világörökség Bizottság 2002-ben világörökségi címmel tisztelte meg, így annak jövője már nem csupán belügy, ha­nem mindenkor egyetemes jelentőségű feladata is hazánknak. Az UNESCO Világörökség Bizottság döntése alapján pedig a kormánynak 2013. február 1-jéig jelentést kell benyújtania a Bizottság felé a borvidékkel kapcsolatos értékvédelmi és fejlesztés­­politikai problémák megoldásáról, amely feladatok Tehát a fő feladatuk a hatékony szervezőmunka.­­ Igen, és ebbe beletartozik a borvidékkel kapcso­latos fejlesztéspolitikai munkák szervezése, támo­gatása és koordinálása, különös tekintettel a parla­ment által 2011. június 14-én elfogadásra került vi­lágörökségi törvényből fakadó állami feladatokra és lehetőségekre. A térségfejlesztési program meg­valósítását pedig három fő szakmai pillérre lehet építeni, ilyen a világörökségi értékvédelem, érték­alapú térségi fejlesztéspolitika, a harmadik a ku­tatás, oktatás, tehát a szakmai háttér. Ezek a terve­zési irányok összességében és egyszerre biztosít­hatják majd az 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezményben foglalt nemzetközi kötelezettség­vállalások teljesítését, valamint a térség munkahely­teremtő, jövedelemtermelő és lakosságmegtartó erejének növelését, összhangban az adott kormány­zati törekvésekkel. Egy védettséget élvező táj esetében mire kell külön figyelni a fejlesztéseknél? - A fejlesztési programoknál különösen tekintet­tel kell lenni a térség világörökségi címmel is elis­mert kulturális, építészeti, természeti és szellemi értékeire, természeti erőforrásaira, valamint azok védelmére, amelyek a borkultúrával együtt a tér- FŐ CÉLOK Az UNESCO Világörökség Egyezményben vállalt értékvédelmi feladatok teljesítése. A térség munkahelyteremtő, jövedelemtermelő és lakosságmegtartó erejének növelése. Tokaj-Hegyalja felkészítése a 2014-2020 fejlesztéspolitikai tervezési időszakra. T­H VILÁGÖRÖKSÉGI TÉRSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAM Jogi és szakpolitikai alap: Nemzeti Vidékstratégia 1. Térségfejlesztési Módszertani, Kutatási, Innovációs és Monitoring Program 2. Szőlészet és Borászat Program 3. Mezőgazdaság, Helyi Termék, Helyi Piac, Helyi Gasztronómia Program 4. Turisztikai Infrastruktúra, Térségi Marketing, Térségi Rendezvények Program 5. Közlekedésfejlesztési Program (út, vasút, víziút, kerékpárút stb.) 6. Foglalkoztatáspolitika, Társadalmi Felzárkóztatás, Felnőttképzés Program 7. Ipari Üzemek - Világörökségi Borvidék Program 8. Ifjúságpolitika, Sport és Oktatás Program - Tokaj-Hegyalja Szakkollégium tükröződnek a Tokaj-Hegyalja Program 2012-2020 fő célkitűzéseiben is. Ilyen feladat az UNESCO Vi­lágörökség Egyezményben vállalt értékvédelmi fe­ladatok teljesítése és a térség munkahelyteremtő, jövedelemtermelő és lakosságmegtartó erejének növelése. Melyek a program eddigi fő eredményei? - Az egyik legfontosabbat már a bevezetőben em­lítette. Szintén lényeges, hogy a Nemzeti Vidékstra­tégia 2020 című szakpolitikai tervezési anyag „Tér­ségi komplex nemzeti programok” fejezetébe bekerült a borvidék hosszú távú fejlesztéspolitikai kereteit biztosító Tokaj-Hegyalja Világörökségi Térségfej­lesztési Program. Üdvözlendő, hogy a Vidékfej­lesztési Minisztérium újraindította a Tokaji Borvi­dék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet. Végül, de nem utolsó sorban, a fejlesztéspolitikai felada­tok hatékony szervezése érdekében a Nemzeti Fej­lesztési Minisztérium létrehozta a Tokaj-Hegyalja Világörökségi Térségfejlesztési Programirodát. Ennek az irodának befogadó intézménye pedig a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. cégbe irányuló turizmus fő vonzerejét jelentik. A turisztikai fejlesztéseknél törekedni kell a szüksé­ges infrastruktúra kialakítására, a megfelelő minő­ségű úthálózat, kerékpárútvonalak, túraútvonalak kiépítésére, továbbá az egységes térségi marketing megtervezésére és megvalósítására, amely nemzet­közi szinten is képes bemutatni Tokaj-Hegyalját, a tokaji bort, ezeken keresztül pedig Magyarorszá­got. A program során kiemelt figyelmet kell fordí­tani a kutatásra és az oktatásra, valamint a helyi ér­telmiség megerősítésére, mégpedig azért, hogy kel­lő számú és minőségi tudással bíró szakember tud­ja támogatni a program, és hosszabb távon a térség munkáját, feladatait. Mit gondol, a program sikere csak Tokaj-Hegyalja számára jelent előrelépést? - Nem, mert a program eredményeként erősöd­het a vidéki Magyarország egyik jelentős szegmen­se is, hiszen Tokaj-Hegyalja sikere kihathat a Bod­rogközre, a Szerencsi-dombságra, a Taktaközre, a Hernád-völgyre, illetve a Zempléni-hegység térsé­gére is. Pellengér Még önmagához képest is ritka gusztustalan képpel illusztrálja mondandóját a Népszabadság online-on bizonyos Majtényi László („jogtudós, az ORTT volt elnöke”)­ Azt mondja, a magyar állam orcáját egy óriási fekély csúfítja el, ami tíz-meg tízezer ki­lométerről is jól látszik, ez pedig a sajtószabadság bru­tális korlátozása. Az alkalmi országorca-bőrgyógyász látható ön­elégültséggel fejtegeti mondandóját a magát Magyar Szolidaritás Mozgalomnak nevezni merészelő (Wa­­lesáék által eddig ugyan miért be nem perelt?!), a régi, legendás Szolidaritás-jelvényt „magyarítva” használó társaság rendezvényén. A Majtényi vezette ORTT valaha, emlékszünk, a sajtószabadság valóságos fellegvára volt, hát hogy­ne. Az a speciális magyar gumi­jog pedig - 1949-ből eredeztetve -, amelynek a tudósa, ugyebár, a Kah­­ler-féle meghatározással szólva, joghalált hozott Magyarországra. És most valóságos kéj a szemében, amint mondja, mondja... Fekély e kéj. Vagy ha úgy tetszik: e kéj a fekély, domi Fekély e kéj Magyar ForfiM 5 A Visztulától a Dunáig Zsille Gábor rovata Beszélő nevek Régóta dédelgetett tervem, hogy ezeken a hasábokon egyszer a lengyel személynevekről is szót ejtek. Úgy érzem, végre itt a nagy alkalom. Ám ezt a szépséges témát két fejezetben szeretném tárgyalni, és e mostani írás­ban - hűen a rovat címében szereplő Dunához - előbb a magyar neveket veszem sorra, méghozzá a családneveket: személyes élményeim alapján csokorba gyűjtök néhány tréfás esetet. Vannak például bizonyos vezetéknevek, amelyek birtokában koránt­sem mindegy, hogy milyen foglalkozást választunk. Az egyik televízió hí­radójában, a tudósításokban rendszeresen megjelenik a felirat: operatőr: Kukucska Zoltán. Arról is tudok, hogy az egyik fővárosi kórházban dolgo­zik egy sebészorvos, akinek a becsületes vezetékneve: Hentes. Ő a tiszte­letre méltó doktor Hentes. Naponta operál, méghozzá közmegelégedésre. Régebben ismertem egy fiatal nőt, aki családneve szerint Hideg. Állami köztisztviselőként dolgozott. Nos, két éven keresztül rendszeresen talál­koztam vele, ám soha, egyetlen pillanatra sem láttam mosolyogni. A leg­kedvesebb bókok, a legjobb viccek hallatán sem engedett fel az arcát der­mesztő fagy. Ő a legridegebb ember, akihez mindmáig szerencsém volt. Krasznahorka a szláv nyelvekből fordítva ugyebár annyit tesz: szép domb, szép halom. így hát igazán méltó egybecsengés, hogy Krasznahorkai László írónk egyik műve a Széphalom Könyvkiadónál jelent meg. Továb­bá: a magam részéről mindig meghatottságot érzek, amikor egy-egy cuk­rászdában felfedezem, hogy a vitrinben egymásba fonódva ölelkezik a Rá­­kóczi-túrós és a Károlyi-túrós. Milyen szép történelmi kiengesztelődés... Az is roppant méltó, hogy az 1848. szeptember 29-én, a pákozdi síkon gya­lázatosan leszerepelt Jellasics horvát bán, akiről Petőfi barátunk úgy nyi­latkozott: „fut Bécs felé Jellasics, a gyáva” - tehát eme Jellasics tábornok egyenes ági leszármazottja, egy fiatal nő, néhány évvel ezelőtt Pákozdon lakott. Oda sodorta a történelmi végzet... Igen, a nevek beszélnek. Milyen szívmelengető azt olvasni egy reklám­táblán: Kalpagos Mihályné kalapkészítő. Azt is érdekesnek találom, amikor egy Papp családnevű férfit szentelnek pappá, vagy jogásszá avatnak egy Bíró nevűt. És az élet ezernyi módját leli a bájos helyzetkomikumnak. A savanyú káposztájáról nevezetes Vecsés négy éve áthelyezett plébánosát például úgy hívják: Káposztássy. A szomszédos település, Üllő jelenlegi papját pedig úgy: Kovács. A következő eset egy Bense nevű ismerősömmel történt a nyolcvanas években. Egy különösen nehéz vizsgát kellett letennie, hosszan várako­zott az egyetemi folyosón, végül sorra került. Bekopogott a hatalmas ajtón, benyitott, és fél lábbal belépve, félénken megállva azt mondta: „Bense va­gyok...” „Akkor menjen ki!” - rivallt rá a szigorú professzor. Anyai dédapám, Szép Imre ismert pesti ügyvéd volt a harmincas évek­ben. Nevével ellentétben - udvariasan fogalmazva - nem számított ki­mondott férfiszépségnek. Történt, hogy valami kacifántos per kapcsán bemutatták egy Nagy nevű ügyésznek, aki két méter tíz centis testmagas­sággal büszkélkedett. Dédapám a kézfogást követően kifakadt: „Uram, ha én olyan szép lehetnék, mint amilyen nagy ön!” Még nem fogytam ki az egyházi történetekből... Ennek az esetnek a fő­szereplője a XX. század derekán oly népszerű bencés hitszónok, Szúnyogh Xavér Ferenc. Egy alkalommal civil ruhában utazott a vonaton. Rettentő zsúfoltság volt. Ki akart menni a mellékhelyiségre, s ahogy botladozva kerülgette a szűk folyosón álldogáló utasokat, egy hirtelen rándulásnál - a maga százhúsz kilójával­­ rálépett egy hatvanöt kilós ember lábára. A madárcsontú a szerzetesre nézett, és azt ordította: „Elefánt!” Mire az atya szelíden kezet nyújtott: „Szúnyogh vagyok...” Tudom, hogy ezekben a hetekben már nem időszerű, mégis muszáj megemlékeznem a Karácsony vezetéknevű emberekről. Igen, ez élesen megmaradt bennem: Karácsony volt a vezetékneve annak a fiatal focistá­nak, aki egy NB I-es focimeccs hajrájában megszerezte a győztes gólt. A nyolcvanas évek közepén történt, mondjuk, hogy nyolcvanöt őszén. Az Újpest és a Vasas örökrangadóját rendezték, az akkoriban szokásos mó­don, vagyis úgynevezett kettős rangadó keretében (a másik mérkőzésen a Honvéd a Fradival játszott). A küzdelem 1:1-es döntetlenre állt, amikor tíz perccel a lefújás előtt az újpesti edző merész húzásra szánta el magát: becserélt egy tizenéves fiút, aki frissiben került fel az ificsapatból, és ko­rábban még egyszer sem szerepelt felnőtt mérkőzésen. E délceg u­tán volt Karácsony­­ keresztneve sajnálatosan kihullott gyarló emlékezetemből. És a csoda alig egy-két percet váratott magára. Egy újpesti szögletrúgást követően a labda valahogyan hősünk elé pottyant, a hét méter széles, két méter magas kapu torkában, s a többit már igazán nem nehéz kitalálni... Karácsony azon melegében sztár lett. A magas példányszámban megje­lent, szenzációs módon színes fényképeket is közlő, azóta megboldogult sporthetilap, a Labdarúgás, egy teljes oldalt szentelt személyének és győz­tes góljának. A cikk írója fényes pályafutást jósolt a fiúnak, aki maga is de­rűlátóan nyilatkozott. Nem ragozom tovább, szegény Karácsony nem szerzett több gólt, az Újpest hamarosan túladott rajta, végleg eltűnt az él­vonalból. Tudunk persze más Karácsonyokról is, így Karácsony Benőről, a XX. század első felében alkotó erdélyi íróról, vagy jóval ismertebb kortársáról, Karácsony Sándor debreceni egyetemi tanárról, az országos pedagógiai szaktekintélyről és nagy hatású ifjúsági nevelőről. Emlékezzünk meg egy elfeledett katolikus papról, az 1863-ban született Karácson Imréről, aki egyháztörténészként a török idők elmélyült kutatója volt. 1907-től négy évig Konstantinápolyban élt, ahol egy járvány áldozatául esett, mindössze negyvennyolc évesen. Másik egyházi jelesünk Karácsonyi János nagy­váradi címzetes püspök (1858-1929) szintén egyháztörténész volt, az Árpád-ház korának tudósa, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egye­temi tanár. Ő dolgozta fel elsőként a ferences rend történetét hazánkban. Ez idő tájt két Karátson nevű írónk is van: a Franciaországban élő, 1933-ban született Endre, és a nála két évvel fiatalabb, Pesten élő Gábor. Nagyon szépnek találom, hogy a karácsony családnévvé lett­­ egyes em­berek a puszta nevükkel Jézus születésének ünnepét hirdetik. Ugyanak­kor érdekes, hogy e jelenség egyáltalán nem mondható el a kereszténység másik fő ünnepéről, a húsvétról. Legalábbis még soha nem találkoztam a Húsvét vezetéknévvel.

Next