Magyar Fórum, 2014. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

2014-07-03 / 27. szám

2014. július 3. Magyar FőriíM MEGJELENT A JÚNIUSI HAVI MAGYAR FÓRUM Csurka István: Az áldozat imperializmusa I—II. rész Duray Miklós: Az elkerülhetetlennek látszó tragédia Kosaras Péter Ákos: A trianoni diktátum aláírásának „kulisszatitkai” 100 éve halt meg Feszty Árpád Knut Hamsun (1859-1952) Faludy György: Karinthy Frigyes Ybl Miklós, aki megszólaltatta a követ Chrudinák Alajos: Amerikai elnökök és a cionista lobbi Dr. Kiss Lajos: 1914 KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL ÉS A MAGYAR FÓRUM KIADÓHIVATALÁBAN! A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA Kedves Honfitársam! soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Ma­gyarországon. Idén tavaszszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Ist­vánt ábrázoló bronzplakettjét, va­lamint Boros Péter szobortervét. Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamel­lett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba, a középiskolások számára novellapályázatot hirde­tünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük. Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les prelu­des című művének mondanivalójával búcsúztam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz. Budapesten, 2014. nyarán , / fl r\ Q»r Barátsággal: /^avfe^yAdám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tarto­zunk megőrizni annak az ember­nek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság leg­jobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őr­zés megszervezése egy értelmisé­gi csoport feladata. Erre vállal­kozott a Csurka István Emlék­­bizottság, amely elnökévé vá­lasztott. Négy-öt magyar összehajol­­ Csurka István emlékére, ez a jel­mondatunk. A mintegy 4000 honfitársunk­tól kapott támogatásának köszön­hetően, ígéretünknek megfelelő­en, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlé­két, melyen valóságos láng lobog. Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára: 11712004-20341426 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére". A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik. Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Kotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjén­ek neve, elérhetősége: Medveczky Attila, 1092. Budapest, Ráday u. 32. ­ A Horn-kormány regnálási ideje, amikor a hazai balliberálisok közel háromnegyedes parlamenti több­séggel rendelkeztek, a rendszervál­tás utáni magyar belpolitika egyik legsötétebb, legkártékonyabb idő­szaka volt. Számos területen követ­kezett be olyan mérvű rombolás, amelynek kihatásai máig érezhe­tőek. Az egyik ezek közül a média, amelynek elképesztő mértékű tár­sadalomformáló hatására immáron egyre többen ébrednek rá, és amely pont emiatt napjaink egyik kulcs­ágazatának is tekinthető. Aligha írható a véletlenek szám­lájára, hogy éppen ekkor, a három­negyedes balliberális uralom idején érezték fontosnak a döntéshozók a hazai médiapiac alapvető struktu­rális átalakítását. Hosszas jogszabá­lyi és egyéb előkészületek után 1997 tavaszán írt ki pályázatot az Orszá­gos Rádió és Televízió Testület (köz­ismert rövidítéssel: ORTT) magyar­­országi, földfelszíni, országos keres­kedelmi televíziós csatorna megala­pítására és működtetésére. A meg­hirdetett két sugárzási engedély közül az egyiket az M-RTL Rt., a má­sikat pedig az MTM-SBS Televízió Rt. nyerte el. Előbbi az RTL Klub, utóbbi pedig a TV2 „anyacége”, kisebb névmódosításokkal, illetve a tulaj­donosi szerkezetben bekövet­kező változtatásokkal máig ugyanez a két cég tulajdonolja a két nagy ke­reskedelmi tévéadót. Az adás 1997 őszén indulhatott meg. Köszönhetően az újdonság va­rázsának, valamint az addig meg­szokottól sok tekintetben eltérő mű­sorrendnek és műsortípusnak, szin­te azonnal hatalmas népszerűségre tett szert mindkét csatorna. Milliók napi szintű, elmaradhatatlan szoká­sává vált leülni a pamlagra és bam­­bulni a két kereskedelmi adó által tálcán kínált „szórakoztató” prog­ramok előtt. A gondolkodók közül már akkor jó néhányan - mások mellett lapunk alapítója, Csurka Ist­ván is - figyelmeztettek arra, hogy a kereskedelmi televíziók éppen ezen tulajdonságaik miatt jelenthetnek új veszélyforrást a társadalomra, ám szavaikra kevesen figyeltek. Hang­juk halknak bizonyult a népszerű­ségben fürdő csatornák dübörgése mellett. Pedig csakhamar bizonysá­got nyert, hogy nagyon is igazak, helytállóak a velük szemben táplált előzetes félelmek. Felmérhetetlen az a károkozás, amelyet a két csatorna a magyar tár­sadalomban véghezvitt. Olyan ér­tékrend, erkölcsiség és viselkedés­­kultúra meghonosodásában játszot­tak úttörő szerepet, amely nélkülük talán soha be sem következett vol­na, vagy ha mégis, akkor sem ilyen mélyrehatóan és beágyazottam Mű­soraikban ráadásul észrevehető a fokozatosság elve, ami azt jelenti, hogy egyre mélyebbre süllyednek az általuk közvetített értéktelenség­ben, mocsokban. Mert bár a legelső valóságshow-k, majd később az al­pári stílusú Mónika- és Győzike­­show-k sem a magasröptű gondola­tokról és a filozofikus mélységű tár­salgásokról szóltak, ám napjaink fő műsorai még ezeknél a korábban alulmúlhatatlannak hitt produk­cióknál is szörnyűbbek. Amikor egy olyan személy képezheti a soron lé­vő aktuális valóságshow hősét, aki annyit tud „felmutatni”, hogy férfi­asságát megpörgetve „helikoptere­­zik”, akkor az nem csupán a „heli­­kopterező” személyről állít ki ka­tasztrofális szegénységi bizonyít­ványt, de arról a csatornáról is, amely ilyet bármilyen címszó alatt képer­nyőre enged. Mindezzel az igazi baj ott van, hogy az alatt a 17 év alatt, amióta ezek az adók mérgezhetik a magyar­­országi közéletet, felnőtt egy telje­sen új fiatal generáció, amely szá­mára - bármennyire nem tetszik is, sajnos be kell vallani - az számít elsődleges értékmérőnek, sőt sok esetben igazodási pontnak, amit ezeken a csatornákon lát. A jövő ma­gyar nemzedéke - de legalábbis an­nak egy tekintélyes hányada - szá­mára menő lesz a valóságshow-k „sittes kultúrája”, ha fel akar szedni egy „bombázót” akkor „helikopte­­rezéssel” vagy akár herevasaltatás­­sal fog próbálkozni, és úgy általában szentül meg lesz győződve arról, hogy neki is hasonlóan kell visel­kednie, mint ahogyan azt a Fókusz­ban vagy az Aktívban látta az éppen aktuális „sztártól”. Ezzel párhuza­mosan és egyenes arányban pedig fogalma sem lesz az igaz szerelem­ről, a családi boldogságról, a nem­zeti kultúráról, és nem lesz képes­sége arra, hogy megkülönböztesse a percemberkét a valódi értéket fel­mutatni képes sztártól. Márpedig ez tragédia, amelyért mindazokat felelősség terhel, akik egyfelől kiengedték az ártó szelle­met a palackból, másfelől meg nem tettek semmit a kiengedés óta eltelt 17 évben, és hagyták, hogy ez az ártó szellem romboljon, fertőzzön, amer­re csak jár. Nem lehetünk persze Retek Klub annyira naivak, hogy ne vegyük észre: nagyon is tudatos folyamat­ról van szó, amelynek végcélja egy önálló véleményalkotásra alkalmat­lan, az értékest az értéktelentől meg­különböztetni nem képes társada­lom kialakítása, amelynek nincs hi­te, nincs istene, amelynek nem fon­tos a hazája, és mindezek által arra hajlik, amerre sugallják neki. Felmerül a kérdés: cui prodest, azaz kinek az érdeke mindez? Itt jön el a pont, amikor szólni kell a keres­kedelmi televíziók politikai elköte­leződéséről is. Bár mind az illetékes csatornák, mind pedig a balliberális politikai erők folyamatosan tagad­ták, hogy közük volna egymáshoz és - legalábbis szellemiségükben - egy tőről fakadnak, a helyzet több mint egyértelmű. Úgy a hír­, mint a háttérműsorok rendre a balliberális erők szekerét tolják, de ugyanez igaz a csatornák saját gyártású, egyéb jel­legű műsoraira is. Különbség leg­feljebb abban figyelhető meg, hogy egy-egy adott műsor nemzet- és ér­­tékellenessége nyíltan vagy burkol­tan jelenik-e meg. Előbbire a Heti hetes, utóbbira pedig a nemzeti jel­legű produkciókat még mutatóban sem színpadra engedő tehetségku­tatók szolgálnak példával. Ha pedig valaki mindeddig a nem­zeti oldal ármánykodó vádaskodá­sának tekintette volna a kereskedel­mi televíziók balliberális kötődé­sére vonatkozó véleményeket, az most nyíltan megtapasztalhatja, hogy ez nem vád, hanem maga a valóság. Az Orbán-kormány tervezett reklám­adója miatt ugyanis olyan kampány­ba kezdett az RTL Klub, amely im­már a hírműsorok tekintetében is alulmúlja a jó ízlés legalsó határát. Most már nyíltan vállalják, hogy kormányellenes híradót szerkeszte­nek, igaz, indoklásként nem a ta­gadhatatlan politikai elkötelezett­ségüket, hanem a reklámadó elfo­gadhatatlanságát hozzák fel. Ami árnyaltan fogalmazva is pofátlanság egy olyan cégtől, amely milliárdos nettó bevételeket könyvelhet el év­ről évre, és amely duplán követ el erkölcstelenséget a társadalommal szemben, hiszen egyrészt nyeresége döntő hányadát társadalomrombo­ló műsorai révén szerzi meg, más­részt pedig műsorainak színvonalát arcátlan módon azzal indokolja, hogy ez kell a népnek, hiszen a né­zettség magas. Látható, hogy bárhonnan szem­léljük is a kereskedelmi adókat, le­hetetlenség róluk jót, építő jellegű értékelést mondani. Ezért maximá­lis támogatást érdemel a kormány reklámadóra vonatkozó elképzelé­se. Mert ha már betiltani nem lehet őket ebben a fene nagy diktatúrá­ban, legalább vasaljon be tőlük az állam minden egyes forintot, ame­lyet csak tud. Ha ezt ssikerül elérni, az gazdasági értelemben jó lesz ugyan, ám még mindig kevés. Hátra lesz ugyanis egy legalább olyan fon­tos feladat. Törvényi erővel ki kell kényszeríteni, hogy azoknak a csa­tornáknak, amelyek a különböző szolgáltatók alapcsomagjaiban he­lyet kapva országos lefedettséghez és ezáltal valamennyi háztartásban sugárzási lehetőséghez jutnak, tel­jesíteniük kelljen egyfajta erkölcsi és etikai normát. Olyat, amely ki­zárja, hogy főműsoridőben - a né­zettségre hivatkozva - herevasalta­tók, „helikopterezők” és más, szel­lemi és lelki sérült emberek rombol­hassák tovább a magyarság erköl­csét. Ha közmegegyezéssel nem megy, itt is érvényre kell juttatni a kéthar­mad adta lehetőségeket. A magyar fantázia és nyelvi lele­mény kiapadhatatlan ötletgazdag­ságú. Jómagam nem sokkal a keres­kedelmi adók színre lépését köve­tően hallottam először azt a kife­jezést, hogy Retek Klub. Kérdő pil­lantásomra meg is magyarázta az illető, hogy ez nem más, mint az RTL Klub közszájon forgó elneve­zése. Látva mindazt, amit a nevezett csatorna a magyar közállapotok és közízlés rombolásában 17 éves fenn­állása alatt véghezvitt, elmondható, hogy ennél találóbb nevet keresve sem kaphatott volna... Kovács Attila

Next