Magyar Fórum, 2014. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-22 / 43. szám
2014. október 22. Szabadkán - noha egyelőre csak 852 név szerepel a márványtáblákon - több mint kétezren nyugszanak a Zentai úti temető 44-es parcelláján. Örök álmukat az a törött szárnyú turulmadárszobor „őrizte” 19 éven át, amelyet 2013 októberében loptak el. Egyesek szerint ez politikai indíttatásból történt, mások szerint csupán színesfém-kereskedők szokványos akciójáról van szó. Bármelyik is legyen, a 300 kg súlyú bronzmadár azóta sem került elő, a rendőrség a mai napig nem tudott (vagy nem is akart!) az elkövetők nyomára bukkanni... Vergődő madarunk A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben a Vergődő madárszobornál emlékeznek meg az ártatlan civil áldozatokról. Ez az egyetlen ismert és megjelölt tömegsír Szabadkán, ahová a hozzátartozók bármikor kivihetik a kegyelet virágait, és gyertyát gyújthatnak az ott elhantoltak lelki üdvéért. A madár már nincs a helyén, elhagyta fészkét, alig néhány nappal alkotója, Kalmár Ferenc szabadkai szobrászművész halála után... A törött szárnyú turulmadár, ez a 300 kilogrammos, bronzszobor valóságos jelképévé lett a 44-es parcellán történő megemlékezéseknek, hiszen egy szobor, annak nemzeti motívumokkal való felruházása, megformálása és nem utolsósorban, „misztikus ereje” jóval több, mint egy emlékmű. A mi turulmadarunk igazi nemzetegyesítő szimbólum volt. A szabadkai városvezetéstől ígéretet kaptunk arra, hogy az idei november 2-i megemlékezésre elkészül az új turulmadárszobor, a tömegsír területét körülkerítik és fényszórókat, illetve térfigyelő kamerákat szerelnek fel annak céljából, hogy megakadályozzák az új emlékmű esetleges eltulajdonítását. Az ellopott régi szobrot korábban ugyan már leöntötték zöld festékkel, de különösebb atrocitást nem kellett „elszenvednie”. Nem úgy, mint tavaly ilyenkor... Eszmei értéke felbecsülhetetlen A 350 kilogrammnyi bronz felvásárlási ára 2000 euró körül mozog. Ennyit kaphattak érte azok, akik - ha egyáltalán ebből a célból - elemelték a helyéről. Az új szobor kiöntése elérheti a 15 000 eurót is. A költségeket ezúttal is a város önkormányzata állja, a Vergődő madár hasonmását pedig egy belgrádi szobrászművész készíti el - remélhetőleg még az idei, november 2-ai megemlékezés előtt. Az emlékezők és a magyar érzületű emberek számára a szobor eszmei értéke felbecsülhetetlen. Pótolhatatlan. Volt, nincs. A történteket nem tudjuk feldolgozni. Nem is akarjuk. Szívünket tépték ki a tolvajok, amikor a madarunkat kiemelték a fészkéből. Ezen nem segít már semmi: sem új madár, sem az elkövetők kézre kerítése. Gyászunkban és nemzeti érzületünkben gyaláztak meg minket. Ez megbocsáthatatlan bűn... A madár „hűlt helye” Azon a bizonyos októberi szombaton Szabadkára látogatott a pécsi Német Egyesület küldöttsége. Vendéglátójuk a Német Népi Szövetség volt Weiss Rudolf elnök vezetésével. A városnézés után közösen kívánták megkoszorúzni az emlékművet, de annak csak „hűlt helyét” találták. Weiss Rudolf szavai szerint aznap, szabadkai vendéglátóként a város szebbik arcát szerette volna bemutatni a vendégeknek, ezzel mintegy optimizmust sugallni az esetleges és tényleges problémák megoldását illetően. A 44-es áldozatokról és a tömegsírról is mesélt a vendégeknek, közben nemlegesen válaszolt a feltett kérdésekre: érik-e atrocitások magát az emlékművet, illetve az ide kilátogatókat? Aztán a vandalizmus eléjük tárult: ellopták nemzeti jelképünket. A groteszk helyzetről az elnök ekképp nyilatkozott: „Nagy meglepetésünkre és megrökönyödésünkre a szobor hűlt helyét találtuk csak. Szó szerint ki volt tépve az alapzatból. Azonnal értesítettük az illetékeseket, akik miután megérkeztek, el is végezték a helyszínelést. Nagyon rossz érzéssel távoztunk a temetőből, és külföldi vendégeink számára is kellemetlen volt ez az egész eset. Szerbiáról sajnos megint rossz hírek jutnak ki külföldre.” Weiss Rudolf, aki szerint a szobor ellopása mögött három lehetséges indok állhat. Az első szerint színesfémgyűjtők lopták el, a második szerint egy szélsőséges csoport árulta el fémgyűjtőknek, hogy busás kereseti lehetőség van a temetőben, a harmadik elképzelés szerint pedig egy, a megbékélést ellenző, az ártatlan áldozatok létét el nem ismerő csoport távolította el a szobrot. Az eredetmonda motívuma Törött szárnyú. Vergődő madarunk nem véletlenül épp a kerecsensólyom, vagyis a turulmadár. Ez az állat ugyanis a magyar eredetmonda és identitás motívuma, éppen ezért egybeforrt a magyar történelemmel is. A délvidéki magyarok történelme és szenvedése pedig jelentős mértékben meghatározza az összmagyarság történelmét. A szabadkai szobrot 1994 októberében állították fel. Még ugyanazon év november 2-án a népirtásban érintett magánszemélyek és közösségek megemlékeztek az 1944-es áldozatokról. Nehéz időszak volt. Dúlt a balkáni háború, a második világháború idején történt vérengzésekről pedig még mindig nem volt szabad beszélni. Az emberek féltek, a vajdasági magyar politikum igyekezett lépéseket tenni a hallgatás falának áttörésére, de kevés sikerrel. Az első nyilvános megemlékezést a 44-es parcellánál álarcos fiatalok zavarták meg, miközben fegyveres rendőrök figyelték a gyülekezet minden tagját... Ám azóta is, minden évben lerójuk kegyeletünket az ártatlan áldozatok emléke előtt, elhelyezzük az emlékezés és együttérzés virágait még mi is, akiknek nincs ott a tömegsírban közvetlen hozzátartozónk. E napon (november 2-án) színes koszorúk borítják az emlékművet, és a kegyelet gyertyái világítanak a tömegsír fűvel benőtt halmain. Az 1944-es tisztogatások Szabadkán október 17-től december végéig tartottak. Az áldozatokat négy nagy tömegsírban hantolták el itt, a 44-es parcellában. Árkokat ásattak civilekkel, majd az éj leple alatt teherautóval kihozták a megkínzott áldozatokat - közöttük sok nőt és gyermeket, majd a tömegsírba ölték őket. Szabadkán az esetek többségében a partizánok nem alkalmaztak válogatott kínzási módszereket, a már ismerteket is a Sárgaházban, a Huszárkaszárnyában vagy Csendőrlaktanyán fogva tartottakon alkalmazták. Maga a kivégzés golyó által történt. Nem így a Délvidék többi településén, ahol az elhurcoltakat a legtöbb esetben az egész falu szeme láttára kínozták és ölték meg vagy agyonlőtték, vagy agyonverték őket. A kommunista partizánok elvetemült vérengzésének nem csak magyarok estek áldozatául, noha e nemzet képviselői voltak jelentős többségben. Más ártatlan kisebbségieket, sőt szerbeket is kivégeztek. Ők azért váltak a sajátjaik áldozataivá, mert nem értettek egyet a népirtással, vagy mert valami okból azt gondolták róluk Tito partizánjai, hogy segítik a magyarokat. A szabadkai Kegyeleti Bizottság hathatós munkájának köszönhetően az áldozatok egy részének neve és születési dátuma felkerült a 44-es parcellán levő emlékhely márványtábláira. Őket bizonyítottan ott végezték ki és hantolták el a tömegsírban. Magáról a tömegsírról, az ott nyugvók halálának körülményeiről hivatalos írásos bizonyíték nincs. Hét évtizedes gyász E napon Vajdaság-szerte tartanak megemlékezéseket: Szabadkán, Bajmokon, Zentán, Temerinben, Járeken, Moholon, Újvidéken, Magyarkanizsán, Csúrogon, Adorjánon és a Sajkás-vidéken, ahol a vérengzések a legkegyetlenebb módon zajlottak. Ezen a napon minden együttérző ember gyújt egy gyertyát az ártatlan áldozatok lelki üdvéért, vagy elhelyez egy virágot az emlékműnél. Ma már szabadon, gyászunkat, múltunkat és történelmünket büszkén felvállalva adózunk kegyelettel mártírjainknak, édesapáknak, édesanyáknak, gyermekeknek, fivéreknek és nővéreknek, nagyapáknak és ismerősöknek, akik egy kegyetlen és igazságtalan politika áldozatai lettek. Egészen tavaly októberig némi vigaszt nyújtott minden hozzátartozónak, hogy a 300 kilogrammos bronzszobor - még ha szimbolikusan is - de őrizte a tömegsírban nyugvó lel- Kalmár Ferenc szobrászművész, a Vergődő madár alkotója 2013 októberében halt meg, nem élte meg a gyalázatot. Agyaggal, fémmel, kővel, papírral, üveggel és mindezek kombinálásával próbálgatta vizuális szótárát, miközben mindig átmentette a korábbi kísérletek tanulságait, megőrizve így az életmű folytonosságát és hitelétékeket, ugyanakkor teljes súlyával ránehezedett az elkövetők lelkiismeretére is. 2013. október 19-i ellopásával az elkövetők megbecstelenítették több mint kétezer áldozat emlékét. Kegyeletadás az „üres fészeknél” A lopást követő megemlékezésen, november 2-án a megjelentek a Vergődő madár nélkül tisztelegtek a 44- es áldozatok előtt. A megemlékezésen - az áldozatok hozzátartozóin kívül - képviseltette magát a vajdasági magyar politikum, a közigazgatási intézmények, illetve civil szervezetek. Ökumenikus istentiszteletet koncelebrált Palatínus István, Mirko Stefkovic és Jozef Vogrinc római katolikus lelkész, Móritz Árpád református lelkész, Amir Dzanko imám, az iszlám egyházközösség képviseletében, valamint Kovács Róbert a szabadkai zsidó hitközség nevében. Ezt követően a Vergődő madár megmaradt talapzatánál helyezték el a kegyelet virágait a helyi önkormányzat, Magyarország, Horvátország, a vajdasági képviselőház, a Magyar Nemzeti Tanács, a politikai pártok és civil szervezetek képviselői, valamint a gyászolók és emlékezők is lerótták kegyeletüket az áldozatok neveit tartalmazó emléktáblák előtt. Az 1944-ben kivégzettek tömegsírján a lassan leereszkedő esti félhomályban több száz gyertya lángja pislákolt... Kísérteties, egyben lélekemelő érzés volt akkor és ott magyarnak, embernek lenni... A turul újjáéled! Sokan szeretnénk hinni, hogy a tolvajok csupán a fémet látták az ellopott szoborban és nem a jelképet. Hiszen a turulmadár több vajdasági nép szenvedését szimbolizálta. Jelentősége elsősorban abban állt, hogy ellopása az itt élő kisebbségieket egyaránt tragikusan érintette, és ez akár újabb ellentétekhez is vezethet. A szobor visszaállítása most már csak és kizárólag a szabadkai önkormányzaton múlik. Szívből reméljük, hogy az idei, 70. évfordulón már szerb, horvát, magyar és német együtt emlékezik nem egy „vergődő”, hanem egy „újjáéledő” turulmadár szobránál. FELÉLED A TURULMADÁR A Délvidék magyarsága ellen 1944 és 45-ben elkövetett vérengzés kétségkívül a magyar történelem legvéresebb korszaka. A Tito partizánjai által elkövetett kegyetlenségeknek a becslések szerint több tízezer ártatlan magyar, de rajtuk kívül zsidó, német és más kisebbségi áldozata is volt. Mára már egyértelművé vált: az akció célja a magyartalanítás, vagyis a térség etnikai arányának megbontása volt. Megrökönyödésünkre a Vergődő madár szobrának hűlt helyét találtuk csak. Szó szerint ki volt tépve az alapzatból. Azonnal értesítettük az illetékeseket, akik miután megérkeztek, el is végezték a helyszínelést. Nagyon rossz érzéssel távoztunk a temetőből, és külföldi vendégeink számára is kellemetlen volt ez az egész eset. Gyászunkban és nemzeti érzületünkben gyaláztak meg minket. Ez megbocsáthatatlan bűn. Rencsényi Hajnal Elvira, a délvidéki Hét Nap újságíró-szerkesztője Magyar Fórum 13