Magyar Fórum, 2014. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

2014-10-22 / 43. szám

2014. október 22. Szabadkán - noha egyelőre csak 852 név szerepel a márványtáblákon - több mint kétezren nyugszanak a Zentai úti temető 44-es parcelláján. Örök álmukat az a törött szárnyú tu­rulmadárszobor „őrizte” 19 éven át, amelyet 2013 októberében loptak el. Egyesek szerint ez politikai indítta­tásból történt, mások szerint csu­pán színesfém-kereskedők szokvá­nyos akciójáról van szó. Bármelyik is legyen, a 300 kg súlyú bronzma­dár azóta sem került elő, a rendőr­ség a mai napig nem tudott (vagy nem is akart!) az elkövetők nyomá­ra bukkanni... Vergődő madarunk A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben a Vergődő madár­szo­bornál emlékeznek meg az ártatlan civil áldozatokról. Ez az egyetlen is­mert és megjelölt tömegsír Szabad­kán, ahová a hozzátartozók bármi­kor kivihetik a kegyelet virágait, és gyertyát gyújthatnak az ott elhan­­toltak lelki üdvéért. A madár már nincs a helyén, elhagyta fészkét, alig néhány nappal alkotója, Kalmár Fe­renc szabadkai szobrászművész ha­lála után... A törött szárnyú turulmadár, ez a 300 kilogrammos, bronzszobor va­lóságos jelképévé lett a 44-es parcel­lán történő megemlékezéseknek, hi­szen egy szobor, annak nemzeti mo­tívumokkal való felruházása, meg­formálása és nem utolsósorban, „misz­tikus ereje” jóval több, mint egy em­lékmű. A mi turulmadarunk igazi nemzetegyesítő szimbólum volt. A szabadkai városvezetéstől ígéretet kaptunk arra, hogy az idei novem­ber 2-i megemlékezésre elkészül az új turulmadárszobor, a tömegsír te­rületét körülkerítik és fényszóró­kat, illetve térfigyelő kamerákat szerelnek fel annak céljából, hogy megakadályozzák az új emlékmű esetleges eltulajdonítását. Az ello­pott régi szobrot korábban ugyan már leöntötték zöld festékkel, de különösebb atrocitást nem kellett „elszenvednie”. Nem úgy, mint ta­valy ilyenkor... Eszmei értéke felbecsülhetetlen A 350 kilogrammnyi bronz felvá­sárlási ára 2000 euró körül mozog. Ennyit kaphattak érte azok, akik - ha egyáltalán ebből a célból - el­emelték a helyéről. Az új szobor ki­öntése elérheti a 15 000 eurót is. A költségeket ezúttal is a város önkor­mányzata állja, a Vergődő madár ha­sonmását pedig egy belgrádi szob­rászművész készíti el - remélhető­leg még az idei, november 2-ai meg­emlékezés előtt. Az emlékezők és a magyar érzüle­tű emberek számára a szobor eszmei értéke felbecsülhetetlen. Pótolha­tatlan. Volt, nincs. A történteket nem tudjuk feldolgozni. Nem is akarjuk. Szívünket tépték ki a tolvajok, ami­kor a madarunkat kiemelték a fész­kéből. Ezen nem segít már semmi: sem új madár, sem az elkövetők kéz­re kerítése. Gyászunkban és nemze­ti érzületünkben gyaláztak meg min­ket. Ez megbocsáthatatlan bűn... A madár „hűlt helye” Azon a bizonyos októberi szomba­ton Szabadkára látogatott a pécsi Német Egyesület küldöttsége. Ven­déglátójuk a Német Népi Szövetség volt Weiss Rudolf elnök vezetésé­vel. A városnézés után közösen kí­vánták megkoszorúzni az emlék­művet, de annak csak „hűlt helyét” találták. Weiss Rudolf szavai szerint aznap, szabadkai vendéglátóként a város szebbik arcát szerette volna bemutatni a vendégeknek, ezzel mint­egy optimizmust sugallni az esetle­ges és tényleges problémák megol­dását illetően. A 44-es áldozatokról és a tömegsírról is mesélt a vendé­geknek, közben nemlegesen vála­szolt a feltett kérdésekre: érik-e at­rocitások magát az emlékművet, il­letve az ide kilátogatókat? Aztán a vandalizmus eléjük tárult: ellopták nemzeti jelképünket. A groteszk hely­zetről az elnök ekképp nyilatkozott: „Nagy meglepetésünkre és meg­rökönyödésünkre a szobor hűlt he­lyét találtuk csak. Szó szerint ki volt tépve az alapzatból. Azonnal értesí­tettük az illetékeseket, akik miután megérkeztek, el is végezték a hely­színelést. Nagyon rossz érzéssel tá­voztunk a temetőből, és külföldi ven­dégeink számára is kellemetlen volt ez az egész eset. Szerbiáról sajnos megint rossz hírek jutnak ki kül­földre.” Weiss Rudolf, aki szerint a szobor ellopása mögött három le­hetséges indok állhat. Az első sze­rint színesfémgyűjtők lopták el, a második szerint egy szélsőséges cso­port árulta el fémgyűjtőknek, hogy busás kereseti lehetőség van a teme­tőben, a harmadik elképzelés szerint pedig egy, a megbékélést ellenző, az ártatlan áldozatok létét el nem isme­rő csoport távolította el a szobrot. Az eredetmonda motívuma Törött szárnyú. Vergődő madarunk nem véletlenül épp a kerecsensó­lyom, vagyis a turulmadár. Ez az ál­lat ugyanis a magyar eredetmonda és identitás motívuma, éppen ezért egybeforrt a magyar történelemmel is. A délvidéki magyarok történel­me és szenvedése pedig jelentős mértékben meghatározza az össz­­magyarság történelmét. A szabad­kai szobrot 1994 októberében állí­tották fel. Még ugyanazon év no­vember 2-án a népirtásban érintett magánszemélyek és közösségek meg­emlékeztek az 1944-es áldozatok­ról. Nehéz időszak volt. Dúlt a bal­káni háború, a második világhábo­rú idején történt vérengzésekről pe­dig még mindig nem volt szabad be­szélni. Az emberek féltek, a vajdasá­gi magyar politikum igyekezett lé­péseket tenni a hallgatás falának át­törésére, de kevés sikerrel. Az első nyilvános megemlékezést a 44-es parcellánál álarcos fiatalok zavarták meg, miközben fegyveres rendőrök fi­gyelték a gyülekezet minden tagját... Ám azóta is, minden évben leró­juk kegyeletünket az ártatlan áldo­zatok emléke előtt, elhelyezzük az emlékezés és együttérzés virágait még mi is, akiknek nincs ott a tö­megsírban közvetlen hozzátarto­zónk. E napon (november 2-án) szí­nes koszorúk borítják az emlékmű­vet, és a kegyelet gyertyái világítanak a tömegsír fűvel benőtt halmain. Az 1944-es tisztogatások Szabad­kán október 17-től december végéig tartottak. Az áldozatokat négy nagy tömegsírban hantolták el itt, a 44-es parcellában. Árkokat ásattak civi­lekkel, majd az éj leple alatt teher­autóval kihozták a megkínzott ál­dozatokat - közöttük sok nőt és gyer­meket­­, majd a tömegsírba ölték őket. Szabadkán az esetek többsé­gében a partizánok nem alkalmaz­tak válogatott kínzási módszereket, a már ismerteket is a Sárgaházban, a Huszárkaszárnyában vagy Csend­őrlaktanyán fogva tartottakon al­kalmazták. Maga a kivégzés golyó által történt. Nem így a Délvidék többi telepü­lésén, ahol az elhurcoltakat a leg­több esetben az egész falu szeme lát­tára kínozták és ölték meg­­ vagy agyonlőtték, vagy agyonverték őket. A kommunista partizánok elvete­mült vérengzésének nem csak ma­gyarok estek áldozatául, noha e nemzet képviselői voltak jelentős többségben. Más ártatlan kisebbsé­gieket, sőt szerbeket is kivégeztek. Ők azért váltak a sajátjaik áldozata­ivá, mert nem értettek egyet a nép­irtással, vagy mert valami okból azt gondolták róluk Tito partizánjai, hogy segítik a magyarokat. A szabadkai Kegyeleti Bizottság hathatós munkájának köszönhető­en az áldozatok egy részének neve és születési dátuma felkerült a 44-es parcellán levő emlékhely márvány­tábláira. Őket bizonyítottan ott vé­gezték ki és hantolták el a tömegsír­ban. Magáról a tömegsírról, az ott nyugvók halálának körülményeiről hivatalos írásos bizonyíték nincs. Hét évtizedes gyász E napon Vajdaság-szerte tartanak megemlékezéseket: Szabadkán, Baj­­mokon, Zen­tán, Temerinben, Járe­­ken, Moholon, Újvidéken, Magyar­­kanizsán, Csúrogon, Adorjánon és a Sajkás-vidéken, ahol a vérengzé­sek a legkegyetlenebb módon zaj­lottak. Ezen a napon minden együtt­érző ember gyújt egy gyertyát az ár­tatlan áldozatok lelki üdvéért, vagy elhelyez egy virágot az emlékmű­nél. Ma már szabadon, gyászunkat, múltunkat és történelmünket büsz­kén felvállalva adózunk kegyelettel mártírjainknak, édesapáknak, édes­anyáknak, gyermekeknek, fivéreknek és nővéreknek, nagyapáknak és isme­rősöknek, akik egy kegyetlen és igaz­ságtalan politika áldozatai lettek. Egészen tavaly októberig némi vi­gaszt nyújtott minden hozzátarto­zónak, hogy a 300 kilogrammos bronz­szobor - még ha szimbolikusan is - de őrizte a tömegsírban nyugvó lel- Kalmár Ferenc szobrászművész, a Vergődő madár alkotója 2013 októ­berében halt meg, nem élte meg a gyalázatot. Agyaggal, fémmel, kő­vel, papírral, üveggel és mindezek kombinálásával próbálgatta vizuá­lis szótárát, miközben mindig át­mentette a korábbi kísérletek ta­nulságait, megőrizve így az életmű folytonosságát és hitelété­keket, ugyanakkor teljes súlyával ránehezedett az elkövetők lelkiis­meretére is. 2013. október 19-i ello­pásával az elkövetők megbecstele­­nítették több mint kétezer áldozat emlékét. Kegyeletadás az „üres fészeknél” A lopást követő megemlékezésen, november 2-án a megjelentek a Ver­gődő madár nélkül tisztelegtek a 44- es áldozatok előtt. A megemlékezé­sen - az áldozatok hozzátartozóin kívül - képviseltette magát a vajda­sági magyar politikum, a közigazga­tási intézmények, illetve civil szerve­zetek. Ökumenikus istentiszteletet koncelebrált Palatínus István, Mir­ko Stefkovic és Jozef Vogrinc római katolikus lelkész, Móritz Árpád re­formátus lelkész, Amir Dzanko imám, az iszlám egyházközösség képvise­letében, valamint Kovács Róbert a szabadkai zsidó hitközség nevében. Ezt követően a Vergődő madár meg­maradt talapzatánál helyezték el a kegyelet virágait a helyi önkormány­zat, Magyarország, Horvátország, a vajdasági képviselőház, a Magyar Nemzeti Tanács, a politikai pártok és civil szervezetek képviselői, vala­mint a gyászolók és emlékezők is le­rótták kegyeletüket az áldozatok neveit tartalmazó emléktáblák előtt. Az 1944-ben kivégzettek tömegsír­ján a lassan leereszkedő esti félho­mályban több száz gyertya lángja pislákolt... Kísérteties, egyben lé­lekemelő érzés volt akkor és ott ma­gyarnak, embernek lenni... A turul újjáéled! Sokan szeretnénk hinni, hogy a tol­vajok csupán a fémet látták az ello­pott szoborban és nem a jelképet. Hiszen a turulmadár több vajdasági nép szenvedését szimbolizálta. Je­lentősége elsősorban abban állt, hogy ellopása az itt élő kisebbségieket egyaránt tragikusan érintette, és ez akár újabb ellentétekhez is vezethet. A szobor visszaállítása most már csak és kizárólag a szabadkai önkormány­zaton múlik. Szívből reméljük, hogy az idei, 70. évfordulón már szerb, horvát, magyar és német együtt em­lékezik nem egy „vergődő”, hanem egy „újjáéledő” turulmadár szobránál. FELÉLED A TURULMADÁR A Délvidék magyarsága ellen 1944 és 45-ben elkövetett vérengzés kétségkívül a magyar történelem legvéresebb korszaka. A Tito partizánjai által elkövetett kegyetlenségeknek a becslések szerint több tízezer ártatlan magyar, de rajtuk kívül zsidó, német és más kisebbségi áldozata is volt. Mára már egyértelművé vált: az akció célja a magyartalanítás, vagyis a térség etnikai arányának megbontása volt. Megrökönyödésünkre a Vergődő madár szobrának hűlt helyét találtuk csak. Szó szerint ki volt tépve az alapzatból. Azonnal értesítettük az illetékeseket, akik miután megérkeztek, el is végezték a helyszínelést. Nagyon rossz érzéssel távoztunk a temetőből, és külföldi vendégeink számára is kellemetlen volt ez az egész eset. Gyászunkban és nemzeti érzületünkben gyaláztak meg minket. Ez megbocsáthatatlan bűn. Rencsényi Hajnal Elvira, a délvidéki Hét Nap újságíró-szerkesztője Magyar Fórum 13

Next