Magyar Fórum, 2015. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)

2015-06-11 / 24. szám

8 MAGYAR BOR Töltsük már a bort is, ne csak az időt! A borászat ma már olyan, mint a versenysport Leiher Géza három hektár területen foglalkozik szőlőtermesztéssel az er­délyi, szatmári krasznabélteki sző­lőhegyen. Az alábbiakban a szőlé­szetről és borászatról, a borkészítés és -forgalmazás jelenlegi problémái­ról, valamint a borászat jövőjéről kérdeztük.­ ­ A most többnyire legelőként vagy kaszálóként használt területeken valamikor többnyire magán­termő szőlő termett, amiből bort készítettek. Nem véletlen, hogy a Károlyi-család, amikor az 1700-as években megkapta ezt a területet, maga is szőlőt termesztett rajta. A múlt század közepén az állami gazdaságok vezetői is jobbnak látták, ha meghagy­ják a szőlőt, hiszen több hasznot hozott, mint ameny­­nyi hasznot hozhatott volna a búza vagy a kukori­ca. Az 1989-es változások után Krasznabélteken is gazdátlanokká váltak az állami gazdaságok földjei, így a szőlősök is kipusztultak, több mint tizenöt évnek kellett eltelnie, míg néhány krasznabélteki gazdaszellemű vállalkozó rá nem döbbent arra, hogy kár veszni hagyni azt, ami még megmaradt, sőt az üres szőlőterületeket is érdemes betelepíteni. Az elején nehezen ment, de amikor lehetőség adódott európai uniós pénzek lehívásához, többen éltek a lehetőséggel. Az állami gazdaságok idején kétszáz­ötven hektár állami szőlős volt, és ugyanannyi te­rületen termesztettek szőlőt - igaz, csak kisebb te­rületen - magánszemélyek is. Jelenleg a háztáji ma­gántermő szőlők mellett hatvan-hetven hektár újon­nan telepített szőlő van Krasznabélteken, ez még mindig kevés ahhoz képest, hogy mennyi volt, de a minőség talán pótolja a mennyiséget, a lehetőség pedig megvan az újabb telepítéshez. Első generációs borász? - Szerencsém volt, hogy apámnak a szőlészet, a gyümölcstermesztés és a virágkertészet volt a szak­mája. Mindig kutatóállomásokon dolgozott, ahol minden csínját-bínját megismerhette a mesterség­nek. A fiúnak volt kitől tanulnia, és volt hol gya­korolnia is a szőlészetet és borászatot. Abban az időben még másként nevelték a gyerekeket, az ott­honi munkából én is kivettem a részem, nem ma­radtam ki a szőlőgondozásból és a borkészítésből, de ennek csak a hasznát vettem a későbbiekben és hasznát veszem ma is, mert apámtól olyan dolgo­kat is megtanultam, amit egyetlen iskolában sem tanítanak. Akkor még egész másként tanultak a fi­atalok, mint most. Diákkoromban, mint minden gyereknek, nekem is szükségem volt egy kis zseb­pénzre. Elmentem napszámban gyümölcsöt szed­ni, amikor nagyobb lettem, fát oltani, amiért jól megfizettek. Abban az időben, az 1970-es években, ötezer lej volt egy Grigorescu televízió, én ennyit megkerestem egy nyáron akkor, amikor egy felnőtt fizetése havi 800-1000 lej volt. Igaz, hogy reggel héttől este hétig dolgoztam egész nyáron. Mehet­tem volna csavarogni is, de én összekötöttem a kel­lemest a hasznossal, akarva-akaratlanul tanultam meg olyan dolgokat, amelyeknek ma is hasznát ve­szem. Az én gyerekkoromban még tudták azt, hogy a gyereket otthon kell megtanítani a rendre, a mun­kára, a fegyelemre és a tiszteletadásra, nem az is­kolában. A gyerek az iskolában és a közösségekben úgy viselkedik, ahogy otthon megtanulja. A borá­szatot csak részben lehet megtanulni az iskolapad­ban. Az összes többi elemét csak tapasztalatokkal, gyakorlattal lehet elsajátítani. Mindig hajlandónak kell lenni befogadni az újat. Nem szabad elfeledni a borkedvelők szokásait és kívánalmait. Ha egy bor­ral kapcsolatban pozitív élmények érik a fogyasz­tókat, a mellett a bor mellett maradnak. Számom­ra különösen fontos, hogy olyan borokat készítsek, amelyek a „jól iható borok” kategóriájába tartoznak. Mi a jó bor titka? - Jó bort csak jó szőlőből lehet készíteni, egész­séges szőlő pedig csak ott terem, ahol az valóban jól érzi magát. Fejlesztette a birtokát? - Amikor családot alapítottam, krasznabélteki apósomnak volt egy kis szőlője, aminek művelése családi hagyomány volt. Én ezt elkezdtem gondoz­ni, később bővíteni, apró lépésekkel elkezdtem mo­dernizálni. A nagyobb borászok - Hetei László és Johann Brutter - biztattak, hogy telepítsek én is nemes szőlőt. Ma már ott tartok, hogy három hek­tárt művelek meg. Ez elég sok ahhoz képest, hogy hobbi­szintről indultam. Ma már nem úgy men­nek a dolgok, mint régen, amikor a borászathoz elég volt egy daráló, egy prés és egy hordó. Modern eszközöket kell használnunk ahhoz, hogy könnyebb legyen a dolgunk, és minőséget termeljünk. Meg­változott a világ, mindenki minőséget akar. Ma már a borászat olyan, mint a versenysport, a borászok is a csúcsra törnek, mint a sportolók az olimpián, ahol tized- és századmásodpercekkel mérik az ered­ményeket. A borászatban is megvannak a mércék és az igények. Ma már a fogyasztói társadalom sok­kal igényesebb, mint régen volt. Régebben az éte­leket sem cicomázták annyira, mint most. Volt egy szűk réteg, amelyik adott magára, de a többség be­érte az egyszerű ételekkel és italokkal. Megváltoztak az elmúlt évtizedekben a szüreti szo­kások? - A szüret a különböző történelmi korokban min­dig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított, hiszen egy egész évi munka gyümölcsé­vel szembesült a szőlőművelő. A jó bor nem úgy készül, hogy leszedik a szőlőt, azt kipréselik, hor­dóba teszik, és várják, hogy kiforrjon. A szőlőt ko­ra reggel szedik, amíg még hideg, mert ha melegen szedik le, akkor elkezd erjedni, ami nem használ a bornak. A fehér szőlő esetében, miután leszedik, a szemeket gyorsan el kell választani a gerezdektől, és darálás után hordóba, inox- vagy üvegedénybe tenni, hogy majd lassan beinduljon a forrás. A fe­­keteszőlő-szemeket is el kell távolítani a gerezdek­től, de a héján kell hagyni addig, amíg majdnem kiforr, hogy a héjától vegye át a színt és az ízeket. Mind a fehér-, mind a vörösbor esetén a forrást sza­bályozni kell, hogy az lassan forrjon. A kiforrt bort tovább kell kezelni, de időt kell adni, hogy saját magát tökéletesítse. Mára már mondhatni, kihal­tak a szüreti szokások. Régen kalákában szedték a szőlőt, ezt ma már nem lehet megtenni. Akinek ke­vés szőlője van, az hívhat néhány rokont és bará­tot szüretelni, majd elmegy segíteni azoknak, akik neki is segítettek, de három hektárnál ez nem ki­vitelezhető. A régi szüreteken megvolt a hangulat, a jókedv, ma már mindenki azt várja, hogy legyen este, és tudjon hazamenni. A fiatalok még tartanak egy-egy szüreti bált, de azt is modern zenével, más körülmények között. Az ó-, vagy az új bor a keresettebb? - Régebben az óbort szerették jobban, ma inkább a friss bor a keresettebb. Egy jól kiérlelt, tökélete­sen tárolt bornak nincs vetélytársa. Főként most, amikor a bort nem hordóban tároljuk, hanem inox­­vagy üvegedényben. Ha ezek az edények tele van­nak, minél idősebbek a borok, annál jobbak. Di­vatosak a barikolt borok is. Ezeket egyszer haszná­latos tölgyfahordóban érlelik, amiből a csersav át­megy a borba, és felveszi a vaníliás ízt. Szerintem ez olyan, mintha mindenféle ennivalóra ráhúznánk a fokhagymás mártást. Szüret után, amikor össze­gyűl az úgynevezett „mont”, abból törkölypálin­kát főznek. Sokan azt mondják, ez a legegészsége­sebb pálinka. Ha hordóban tartják, jó színt kap tőle. Leiher Géza Magyar Fomix A Visztulától a Dunáig Zsille Gábor rovata Fogadjuk be II. János Pált! A szobrok jelentőségét, erejét éppen az bizonyítja, hogy minden korszak­nak és rendszernek baja van velük. Az emberiség évezredes tapasztala­tokkal rendelkezik a szobrok ledöntéséről, szétveréséről, szakszerű fel­­darabolásáról. Legtöbbször az előző rendszerek idején állított köztéri szobrokat tüntetik el, cserélik le egy „időszerűbbre”, a hatalom szemé­ben rokonszenvesebbre. Különösen őrült pillanatokban megesik, hogy a múzeumokban található műalkotások is nemkívánatosakká válnak, több ezer évre visszamenőleg­­ mostanság éppen ez folyik az Iszlám Állam ál­tal felügyelt városokban. Olykor pedig egy jobb sorsra érdemes szobor­nak nem is kell „kivárnia” a következő korszakot, mert már a saját évti­zede kitermel keket, ellenséges alakokat, törekvéseket. Most éppen egy olyan személy szobra minősült nemkívánatosnak, aki néhány esztendeje még közöttünk volt, és világszerte hatalmas népsze­rűségnek örvendett. Korunk egyik legnagyobb erkölcsi-szellemi tekin­télyéről, Szent II. János Pál pápáról van szó - bizony, éppen róla... Nem gondoltam volna, hogy mindössze tíz évvel a halála után le akarják dön­teni a szobrát; gyanítom, mások is hasonlóan megrökönyödtek. Ha vi­szont elárulom, hogy az egyházellenes akció helyszíne Franciaország, döb­­benetünk máris kisebb... Az északi Bretagne megye tízezer lakosú tele­pülésén, Ploermelben járunk. A városka kulturális öröksége gazdag­ te­rületén áll egy XIII. századi karmelita kolostor, egy XII. századi vár romja és egy XV. századi gótikus templom, melynek kriptája két breton herceg, II. János és III. János végső nyugvóhelye. (Bár a „végső” szó lassan meg­kérdőjelezhető, mert itt már semmi sem biztos.) A százéves háború több fejezete is Ploermelhez köthető. 2006-ban a város egyik központi terén egészalakos szobrot állítottak a lengyel születésű pápa tiszteletére - idén tavasszal a rennes-i közigazgatási bíróság jogerősen úgy döntött, hogy a művet fél éven belül el kell bontani. Az ítélet indoklása szerint „az alko­tás elhelyezéséből és méretéből adódóan feltűnő, ezért ellentétes a fran­cia köztársaság világi jellegét előíró alkotmánnyal, továbbá az állam és az egyház szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvénnyel.” Mit lehet er­re mondani? A köztéri szobrok már csak ilyenek: elhelyezésükből és mé­retükből fakadóan feltűnőek. Éppen ez a feladatuk, ezért készítik őket: a járókelők felfigyeljenek rájuk, tekintetüket felemeljék, eltöprengjenek róluk. A rennes-i bíróság számára persze nyilvánvalóan nem a méret a legfőbb baj, hanem az, hogy a szoborkompozíció tetején, a boltív csúcsán egy kereszt van - nem eltúlzott méretű, aranyos és puritán kőkereszt. A szobor nyolc méter magas: a szentté avatott pápa imára kulcsolt kéz­zel áll egy kő boltív alatt. A talapzaton az egyházfő jelmondata olvasha­tó: Totus Titus, azaz Egészen a Tiéd. Egy grúz születésű, orosz állampol­gárságú művész, Zurab Cereteli alkotta, aki nem mellékesen Ploermel díszpolgára. (Érdekesség, hogy e világhírű alkotó az ezredforduló óta ki­zárólag irdatlan méretű szobrokat készít. Sevillában álló Kolumbusz­alakja ötven méter magas; moszkvai Nagy Péter-szobra kilencvennégy méteres; a moszkvai Győzelem parkban felállított második világhábo­rús emlékműve majdnem 142 méteres. Szerényebb méretűnek nevez­hető munkája, az Egyesült Államokban, Bayonne városkában létreho­zott szeptember 11-i emlékműve is harminc méter magas. Ehhez képest nyolcméteres pápa-kompozíciója törpének számít. (Képzeljük csak, mit szólt volna a francia bíróság egy százméteres II. János Pál-szoborhoz!) Cereteli ezt a művét ajándékba adta Ploermelnek, és az önkormányzat­nak csak a talapzatról kellett gondoskodnia. A rendkívül éber rennes-i bíróság ebbe már öt évvel ezelőtt belekötött: 2010-ben magas összegű büntetést szabtak ki Ploermelre azért, mert a szobor talapzatának elké­szítését közpénzből támogatta. Ám nem ez volt az első támadás, ugyan­is 2008-ban helyi anarchisták vécépapírral tekerték be a pápa szobor­alakját. Egy vallásellenes, provokátor francia civil szervezet diadalittas közle­ményben ünnepelte az elbontásról szóló bírósági döntést, a modern em­beriség győzelméről harsogva. Sajnos várható, hogy a francia fővárosban újabb eljárás indul, mert Cereteli művének kisebb másolata 2014 ősze óta Párizsban áll, méghozzá a Notre Dame-székesegyház mögötti téren. Igaz, II. János Pál ott még egyszerűbben, a boltív és a kereszt nélkül álldogál imára kulcsolt kézzel. Érdekesség, hogy a teret a szintén tavaly április­ban szentté avatott XXIII. János pápáról nevezték el. A műalkotás len­gyel kezdeményezésre került oda, az avatáson még Párizs első női polgár­­mestere, a szocialista pártállású Anne Hidalgo is jelen volt. A Notre Dame előtti tér pedig II. János Pál pápa nevét viseli, már 2006 óta. Ennek hát­tere meglepő: az akkori szocialista polgármester, a nyíltan homoszexuá­lis Bertrand Delanoë nagyon határozottan kiállt a lengyel pápa tisztele­te érdekében. A vallásellenes francia körök persze akkor sem hazudtol­ták meg magukat: kétszáz díszpinty tüntetett a Notre Dame előtt, kezük­ben óvszerekkel teleaggatott feszületeket tartottak. Ez ám a liberalizmus és a tolerancia magasiskolája... Ploermel városka polgármestere, a jobboldali pártállású Patrick Le Dif­­fon azt nyilatkozta, minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy a pápa szob­ra a helyén maradhasson. Mindazonáltal a vereséget, az elbontást is szá­mításba kell venni. Néhány elkötelezett honfitársunknak eszébe ötlött, hogy a száműzött, voltaképpen halálra ítélt szobornak menedéket nyújt­hatnánk magyar földön. Elhatározásuk néhány nap alatt mozgalommá terebélyesedett, azzal a mottóval, hogy Fogadjuk be II. János Pál pápa szob­rát. Lapjuk megtalálható a Facebook közösségi oldalon, jelenleg több mint 2100 követőjük van. Érdemes felkeresni őket, csatlakozni hozzájuk. A mozgalom egyik ötletgazdája és alapítója egy kiváló férfiú, Gyulai György politológus, minden követ megmozgat az ügy sikere érdekében. A mos­tani helyzet szerint két magyarországi önkormányzat nyitott a száműzött szobor befogadására. Budapest nyolcadik kerülete, Józsefváros, illetve Ta­ta vezetői jelezték, hogy szívesen biztosítanának közterületet II. János Pál emlékének ápolására. Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté arról nyi­latkozott, hogy az alkotást stílszerűen a II. János Pál pápa téren állítanák fel, és a magyarországra szállítás költségeihez is szívesen hozzájárulná­nak. Michl József tatai polgármester pedig úgy fogalmazott: meg kell menteni ezt a műalkotást, ha már „Franciaországban, a szabadság orszá­gában” nincs helye. A határozott magyar szándékról már a francia illeté­kesek is tudnak, megtörtént a hivatalos kapcsolatfelvétel. 2015. június 11.

Next