Magyar Fórum, 2015. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

2015-07-02 / 27. szám

2015. július 2. Megszorítás A szemünk előtt élőben játszódik Görögor­szág drámája. Ennek a drámának a forgató­­könyvét Amerikában írják, Európa vezetői csupán társszerzők. A konfliktus megoldását tekintve tévúton járnak. A kritikus E Krug­­man Nobel-díjas közgazdász szerint sem a krí­zis okait nem tárják fel teljes mélységükben, sem kezelésének módját nem választják meg jól. J. Stiglitz­ A globalizáció és visszásságai c. művében világosan rámutat arra, hogy a tár­sadalmi egyenlőtlenség extrém magas fokú az USA-ban, s az államok gazdasági válságának fő oka az, hogy a leggazdagabb egy százalék érdekében kormányoznak. Még, mint a Vi­lágbank alelnöke szerezte rossz tapasztalata­it a globalizációs nemzetközi fejlesztési folya­matokban, a sok kudarcba fulladt fejlesztési kezdeményezésről, a sorozatosan elkövetett hibákról, az ezeket kísérő korrupciós esetek­ről, valamint a neoliberális gazdasági modell bukásáról szóló eszmefuttatásait az idő mara­déktalanul igazolta. Ehhez kapcsolódóan érdemes felidéznünk, hogy az EU-ból száműzték a kereszténységet, már csak az hiányzik, hogy hivatalosan meg­tagadják azokat az eszményeket is, melyekre állítólag az EU épült: az emberi méltóságot, szabadságot, az egyenlőséget, a toleranciát, a szolidaritást és azt a deklarált célt, mely ezen értékeknek, nem utolsó sorban a békének, va­lamint az emberek jólétének a biztosítását je­lentené. A görög dráma nem pusztán a görögökről szól, benne van a világ baja, mint a cseppben a tenger. Kár tagadni, a globális hálózatoknak aláren­delt gazdaságpolitikai kolosszus düledezik. A bankok egyeduralma Az elmúlt évtizedekben az elhibázott globá­lis gazdasági stratégia, mely a bankok egyed­uralmára épült hatalmas állami adósságokat halmozott fel a világ országainak gazdasága­iban. Ismert kifejezés az ingatlanfejlesztés mint szakma, de úgy tűnik létezik egy másik szakma is a világban, ez az „adósságfejlesz­tés”. Az „adósságfejlesztők” tevékenysége az off-shore-bankokban fekvő milliárdos magán­vagyonok „turbósítását” célozzák. Nem ered­ménytelenül, mert „áldásos” tevékenységük­nek köszönhetően világszerte növekednek az egyenlőtlenségek, a Föld lakossága egy száza­lékának birtokában a jövedelemmel rendel­kező 50 százalék vagyonával megegyező va­gyon koncentrálódik. Ennek a helyzetnek az abszurditását mutatja, hogy például a fejlett országok államai által központosított jövede­lem sem elegendő ahhoz, hogy eltartsa a nyug­díjasokat. Emiatt az Amerikai Egyesült Álla­mokban az Occupy néven elhíresült mozga­lom kezdett utcai zavargásokba, melyeket an­nak rendje és módja szerint levertek. Az FBI, a Nemzetbiztonsági Minisztérium, még csak nem is a kormányzat, hanem a New York-i tőzsde óriáscégei, tehát a globális pénzügyi szektor szolgálatát tartotta szem előtt. Az Occu­py nyomán sorozatosan Londonban, Spanyo­lországban, Frankfurtban, Baltimore-ban is elégedetlenségi mozgalmak indultak. Az egy­re növekvő szegénység ellen tüntetőket, szer­vezőit, aktivistáit bűnözőkként és belföldi ter­roristaként kezelte az FBI, megfigyelés alatt tartotta őket és természetesen lehallgatta. A lehallgatások során tudomást szerzett az FBI egy mozgalom ellen tervezett merényletről, amiről azonban az érintetteket nem tartották fontosnak tájékoztatni. Úgy tűnik, a társadal­mi egyenlőtlenségek, a pénzügyi-gazdasági elit, az óriáscégek túlhatalma, illetve politi­kai befolyása ellen szót emelő mozgalom USA- beli táborainak karhatalmi felszámolása a Wall Street-i bankok és óriáscégek „megrendelésé­re” történt, az FBI (Szövetségi Nyomozóiro­da) vezényletével. Ez önmagában is elég riasztó képet fest a „szabadság földjén” uralkodó állapotokról, mondja a Guardian újságírója: azok a tények melyek az eltérő véleményen lévőket egysé­gesített vállalati állami elnyomás alá való he­lyezésről szóltak, egykor paranoid képzelgés­ként lettek elutasítva, pedig a Nemzetbizton­sági Minisztérium, az FBI és a helyi rendőr­ségi alakulatok jól koordinált hálózatban mű­ködtek együtt a privát óriáscégekkel, bankok­kal, olyan szorosan összedolgozva, hogy tu­lajdonképpen egy entitást alkottak - egyes ese­tekben saját, külön név alatt, mint „Belbiz­tonsági Szövetség Tanácsa”. Következmény Az Egyesült Királyság egyetemi kutató pro­fesszorai szerint az öngyilkosságok számának növekedése és a megszorítási politika között határozott korreláció mutatható ki. A pénzcsapok elzárásával kivéreztethetik Görögországot, sarokba szoríthatják a görög kormányt. A kilátásba helyezett népszavazás eredménye felőrölheti támogatottságát, a meg­szorítások ellen fellépők kudarcát okozhatja. Mert ha Görögország ma kerülne ki az euró­­zónából és újra bevezetné a drachmát, annak várhatóan gyors és jelentős leértékelődése to­vább növelné az euróban fennálló adósságot, mely visszafizethetetlen lenne. Bár vannak elemzők, akik úgy vélik, az eredeti görög ál­lamkötvényekre vonatkozó jogszabály szerint a görög állam átválthatta volna drachmára a tartozását, ha kilép az euróövezetből, így a ki­lépést követő drachma-leértékelődés kedve­zett volna neki. Azonban 2012-ben, a „men­tőcsomag” kapcsán a magánhitelezőkkel foly­tatott adósságcserében az új államkötvénye­ket az angol jog szerint bocsátották ki, ami azt jelenti, hogy mindig euróra vonatkozó köve­telést fognak megtestesíteni. Most látszik iga­zán, hogy a Sziriza politikai stratégiája hagy kívánni valót maga után. Azt megtapasztal­ták, hogy euróval a megszorítások, a kilépés­sel pedig újabb gazdasági sokk jár. Ami szin­tén nagy terhet jelent a lakosság számára, azon­ban van remény valamivel önállóbb gazdaság- és társadalompolitikára Bretton Woods kudarca A Bretton Woods-i rendszer összeomlása, az euróövezet - már sokak által leírt - konstruk­ciós hibái arra mutatnak, hogy a görög eset csak a vég kezdete az európai monetáris unió számára. Legalábbis amennyiben alapvető vál­tozások, éppen, amelyekre a görög kormány igényt támaszt (mint pl. a gazdagok felől a sze­gények felé történő jövedelemátcsoportosí­tás), nem következnek be. A kezek még az asztal alatt vannak Annak idején alapvetően geostratégiai okok miatt vették fel Görögországot az EU-ba. Ta­lán 1981-ben. Az EU övezetből való kiszoru­lás rákényszerítheti Görögországot, hogy a ke­zében lévő geostratégiai kártyáit kijátszsza. Az amerikai mesterkedések eredményeként az EU-val ma Ukrajna miatt feszült viszony­ba került Oroszország. Kérdés, hogy tehetség­­telenség, vagy szándékos rombolás teremt bi­zonytalan helyzetet Dél-Európában is. Félő, hogy a gazdasági felfordulás nyomában járó társadalmi felfordulás leverésére a „nagy stra­tégák” a hirtelen támadt geopolitikai érdekek felismerésének jeleként kénytelenek lesznek beavatkozni, mint Ukrajnában, vagy az arab tavasz mintájára. Ugyanis a görög miniszter­­elnök, Alexis Ciprasz többször is kijelentet­te, ellenzi az Oroszországgal szembeni EU- szankciókat. 2015 április elején Oroszország­ba látogatott és támogatja a Törökországon keresztül építendő orosz gázvezeték tervét. Oroszország pénzügyminisztere és elnöke is jelezte, hogy készek segíteni Görögországot, ha kéri, például a privatizálásra kínált görög állami vagyon megvásárlásával, vagy beruhá­zási projektekkel (mint például a Török Áram­lat), amelyek mindkét félnek nyereséget hoz­nak. Az orosz pénzügyminiszter felajánlotta Görögországnak a BRICS Fejlesztési Bankjá­ban való részvételt. Mint köztudott ezt a ban­kot Brazília,Oroszország, India, Kína és Dél- Afrika egyenlő arányú befizetéssel 50 milli­árd dolláros kezdő tőkével alapította, amelyet később 100 milliárd dollárra emelnek. Az újabb tagok felvételéről többségi szavazással dönte­nek, és a taggá válás akár egyetlen 100 ezer dollár értékű részvény megvásárlásával is le­hetséges. A vég kezdete­ Észak-Afrikából, Szíriából, Koszovóból az EU országaiba, emberek tízezreit szállítják szer­vezetten, lelkiismeretlen emberkereskedők. Az olajban gazdag észak-afrikai országok (ko­rábban amerikai támogatást élvező) diktáto­rok nyugati hátszéllel történő megdöntésével egy időben felfegyverzett Iszlám Állam nép­irtást folytat, az EU szankcióitól is ösztökél­ve nőnek az orosz és kínai hadiipari kiadások. Szakértők véleménye: ezek a kiadások így is legfeljebb a negyedét teszik ki az USA kato­nai költségvetésének. Az IMF és a Világbank globális pozíciója már a múlté. Tőlük függet­len pénzügyi szervezetekkel (BRICS Fejlesz­tési Bank, Ázsiai Fejlesztési Bank, Bancosur, ami a 12 latin-amerikai országot tömörítő M­ASUR fejlesztési bankja), küszöbön áll Irán felvétele a világ legnépesebb biztonsági tömörülésébe, az egyebek mellett Oroszorszá­got és Kínát tömörítő Sanghaji Együttműkö­dési Szervezetbe. Noam Chomsky szerint „sza­kadék felé tart a világ”. A keresztény Európá­ra nagy feladat várna, ez Görögország: LAST MINUTE Magyar Forf­M , Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek ellenségei, Ang­liának érdekei vannak, mondta Lord Palmerston, aki még külügyminisz­ter korában annyira kellemetlenné vált Viktória királynő számára, hogy 1851 decemberében menesztette, mert feltételezte, hogy III. Napóleon 1851. december 2-i államcsínyéhez a Lordnak is volt némi köze. Ennek ellenére később belügymi­niszter majd miniszterelnök lett, de azért bátorkodom felidézni kijelen­tését, mert a Lord legalább nem ját­szotta meg magát. Nem papolt vi­lágbékéről, nem mondta, hogy bár­kinek is jót akarna. A füstölgő gyár­kéményekről nem mondta, hogy egészséges és nem akarta elhitetni, hogy a szegényházak vagy a gyer­mekmunka miatt megszakad a szí­ve a klubjaikban tereferélő úriem­bereknek. Lord Palmerston természetesnek tartotta a folyamatot, amely során Anglia és általában a vezető nagyha­talmak gazdasági és politikai függő­ség alá vonták, katonailag megszáll­ták, ellenőrzés ún. protektorátus alatt tartották, tisztán gazdasági eszkö­zökkel, egyoldalúan előnyös szerző­désekkel a világ fejletlenebb (nem iparosodott) területeit. Az ő korá­ban nyíltan vállalták, hogy a terület stratégiai biztosítása a gyarmaton lé­vő természeti kincsek kiaknázása, az olcsó munkaerő kihasználása, és az újabb piacszerzési lehetőség a gyar­matosítás célja. Nem hazudoztak, hogy a diktatú­rák alól akarják felszabadítani az el­maradott népeket, azt mondták ci­vilizálni akarják. Ez a civilizációs tö­rekvés igencsak ellentmondásosan valósult meg, bár számos telepes, misszionárius valóban megpróbált segíteni. Most véres tévéjátékot rendeznek, gumicsónakon érkezik a kötelezően muzulmán merénylő a strandra, egy napernyő alól Kalasnyikov gépka­rabélyt húz elő és tüzet nyit a föve­nyen pihenő turistákra, majd a szál­lodában folytatja a vérengzést. A mu­zulmán böjti hónap, a ramadán ide­je alatt a muszlimok biztosan nem járnak strandra. A halálos áldozatok többsége brit, német, belga, tunézi­ai, és francia állampolgár. A kalifá­­tus egy katonája intézett támadást a prostitúció, az erkölcsi fertő és a hi­tetlenség förtelmes fészke ellen, je­lentette be az Iszlám Állam, amivel magára vállalta a vérengzést, s ami­re a hatóságok úgy reagáltak, hogy bezártak nyolcvan mecsetet, ame­lyekben uszító szónokok állítólag rendszeresen erőszakra buzdítottak. Ha a támadó muzulmánok a muzul­mánokat akarták volna móresre ta­nítani, akkor nem ramadán idején tették volna. Vagy a támadók még­sem muzulmánok voltak? A tunézi­ai elnök a mostani terrortámadás után a globális erők fellépését sür­gette. A negyedévvel korábbi akció, a Bardo Múzeum megtámadása után a tunéziai kormányfő menesztette a tuniszi rendőrség hat vezetőjét, mond­ván, hiányosságok voltak megfigyel­hetők a múzeumi negyed védelmé­ben. Ezzel a támadással véget érni látszik az a legenda, mely szerint az autokrata rendszerek megdöntése után végigvihető egy átmenet a nyu­gati értelemben demokráciának tar­tott rendszerekbe. Szabadnak mondott választások eredményeként az ún. szakértő ta­nácsadók politikai kompromisszum­ról beszélnek a világi és a mérsékelt iszlamista pártok között, ám a kor­mányon lévők szerint a „biztonsági erők” úgy vívják küzdelmüket a ra­dikális iszlamistákkal, hogy azt sem tudják megmondani, hogy például a múzeumban lelőtt két terrorista melyik csoporthoz tartozott. Alexander Melengrou-Hitchins terrorszakértő szerint a merénylet „a tunéziai gazdasági és politikai helyzet destabilizálására irányuló kí­sérletként” is felfogható. A bizton­sági erők lelőtték a támadót. ő már biztosan nem fogja elkotyogni, ki­től kapta a megbízást a gyilkolásra. Úgy tűnik, Tunisz következik, az előző állomás Líbia volt, ahol jelen­leg politikai káosz uralkodik, miu­tán megdöntötték Moammer Kad­hafi több évtizedes diktatúráját. Az egymás ellen fordított törzsek hábo­rúja folytatódik. A Kadhafi ellen fel­hozott bűnökről lassan bebizonyo­sodik, hogy nem pont úgy történ­tek, ahogy mondták, például az 1986-os berlini diszkotékarobbantásról kiderült, hogy a tanú a CIA, a bom­ba elhelyezője pedig a Mossad ügy­nöke volt. A Lockerbie-katasztrófa sem pont úgy volt, ahogy mondták. Líbia olaj­mezői és sivatag alatti víz­készlete nem különben a kínai be­ruházások megsemmisülése Afrika befolyási övezetének átalakítási szán­dékára enged következtetni. És ta­lán az egész Közel-Kelet, beleértve Szíriát és Iránt is. A Nyugat által ha­talomra segített ellenzékiek alatt az érintett országok beláthatatlan idők­re anarchiába szédülnek. Sajnálatos, hogy Amerikának nincsenek örök barátai, mert például amikor Szad­­dám és Kadhafi iránti barátságuk­nak vége szakadt, olyan eredményes népirtásokról, amik a demokratizá­lódás éveiben történtek a különböző arab államokban, nem sokról tud majd beszámolni a történelem. Szyla Amerikának nincsenek örök barátai A fegyveresek által fogva tartott túszok a Bardo Múzeumban Gumicsónakon érkezett a merénylő a strandra, ahol egy napernyő alól Kalasnyikov gépkarabélyt húzott elő

Next