Magyar Fórum, 2015. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

2015-12-17 / 51. szám

­ M­agyarok fóISAEGÉSZSÉGÜGY A szembesülés ösvényén Elengedhetetlen, hogy a gyerek is akarja és a szülő is jóváhagyja a terápiát Függőségben szenvedő gyerekeknek nyitott rehabilitációs otthont Rácke­­resztúron a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Men­tő Missziója. A fiatal fiúk önkéntesen vehetnek részt a programban, szen­vedjenek akár kémiai vagy viselkedési, például számítógép-, illetve Face­­book-függőségtől. Orsolics Zoltán Zénó, az otthon és a program szakmai vezetője érdeklődésünkre közölte: már az is nagy siker, ha egy pozitív füg­gőségbe csap át a személyiség; gondolok a szenvedélyes futballozásra, ze­nélésre. Több mint tíz éve a Ráckeresztú­ri Drogterápiás Intézet terápiás mun­katársa. Miben különbözik egymás­tól a két intézmény feladata? - A misszió 1987-ben kezdte el a működését Ráckeresztúron, és alapvetően felnőtt rehabilitáció­val foglalkozik. Néhány éve gon­doltunk arra a különböző statisz­tikai adatokat vizsgálva, mikor láttuk, hogy egyre fiatalabb kor­ban kezdenek el drogozni, és újabb szereket használni, hogy teljesen külön épületben, és más program­mal kellene kezelni a tinédzsere­ket. Lehetőségünk adódott egy „rehabilitációs szolgáltatások fej­lesztése” pályázat kapcsán arra, hogy megépítsünk egy teljesen új intézményközpontot. Ami a fel­nőtt rehabilitációs intézettől 300 méterre fekszik, de azért egy ut­ca elválaszt minket egymástól. Itt 10-től 18 éves korig, gyermek- és fiatalkorúak addiktológiai reha­bilitációjával foglalkozunk. Az intézmény szintén bentlakásos, de sokkal rövidebb terápiás prog­rammal működik. A program fő­leg az életkori sajátosságok és az új designer drogok megjelenése miatt tér el a felnőttekre vonat­kozótól. Milyen függőségben szenvedőket várnak? - Az addikciós problémákon belül két típusról beszélhetünk a viselkedési - ami igen sokrétű le­het - és a kémiai függőségről. A kémiainál főleg a kábítószerekre gondolok, elsősorban a designer drogokra, melyek elég új keletű­ek, a marihuánafüggőségre, de ebbe a csoportba tartozik az al­koholfüggőség is. A viselkedési típusba a számítógép- az inter­net- és a Facebook-függőség tar­tozik bele. Tehát minden, ami a családnak, a mikro-környezetnek problémát okoz. Az internet-, vagy a kábítószer­függőség mennyiben kapcsolódik az elmagányosodáshoz?­­ Az alkoholt vagy a kábítószert általában csoportosan próbálják ki, de akár a számítógépnél is meg­figyelhető az, hogy társaságban, divatból vagy megfelelésből kez­dik el, és majdnem minden eset­nek a vége az elmagányosodás. A kábítószer terén előbb-utóbb min­denképp az lesz a fiatal célja, hogy önmagának megszerezze a szert, és nem érdekli már a társaság - egyre inkább magányossá válik. A számítógép már eleve egyfajta magányosságot feltételez, de ez csak tovább fokozódik, nem tud felállni a gép mellől, képtelen ab­bahagyni a chatelést, a játékot. A családban ez úgy jelentkezik, hogy a semmilyen otthoni munkát nem végez el a számítógép előtt élő fi­atal - ott eszik, ott iszik, sőt sú­lyosabb esetben ott is ürít. A vi­zeletét palackokban tárolja maga körül. Annyira nem képes abba­hagyni az online játékot, ami azt jelenti, hogy csak virtuális kap­csolatai vannak. A fiatalok önökhöz maguktól jön­nek. De vajon felismerik-e maguk­ban a függőséget? - Ezen a téren is eltér a gyer­mek- és ifjúsági addiktológia a felnőttől. Mire egy nagykorú be­kerül egy intézménybe, addigra jó esetben felismeri, hogy komoly életvezetési és függőségi problé­mái vannak. Míg egy tinédzser­nél visszajelez a környezete, te­hát a szülők, vagy esetleg jelzik, hogy hiányzik az iskolából, s ak­kor belép a folyamatba a család­­segítő. S ilyenkor már elég erős a nyomás a gyereken, de még lehet, hogy úgy érzi, hogy nincs semmi problémája, csak annyi, hogy kö­rülötte mindenki bántja őt. El kell jutnia egy olyan szintre, amit az előgondozás során is megte­het, hogy némi belátásra jut. Mi igazából együttműködési szándé­kot kérünk arra vonatkozólag, hogy nem vagyunk gyermekott­hon, tehát a szülői felügyeleti jo­got nem vesszük el. Ha a szülő az előgondozási szakasz után ide­hozza a gyermekét, akkor kéthe­tes próbaidőre szerződünk le. Köz­ben a gyerek eldöntheti, hogy jó­­­ neki ez az intézmény, és mi is, hogy tudunk-e vele ebben a terá­piás közösségben megfelelően fog­lalkozni. Lehet, hogy már olyan súlyos az eset, hogy önök mondanak nemet?­­ Létezik a szakmában a kettős diagnózis, ami azt jelenti, hogy az addiktológiai probléma, pél­dául a drogfüggőség mellett ki­alakult egy pszichés zavar. Ilyen­kor nyilvánvaló, hogy az illetőt egy ideig pszichiátrián kell ke­zelni, s utána nyitottak vagyunk arra, hogy visszajöjjön hozzánk. Abból indulunk ki, hogy a kama­szok gyakran mondanak nemet az ismeretlen dolgokra. Nem tud­ják, hogy milyen lehet ez a hely, és a terápiás program, s hogy bán­nak vele. Reméljük, két hét alatt megérti, belátja a fiatal, hogy se­gíteni szeretne rajta a szakmai stáb, a pályázatnak köszönhető igényes és szép környezetben zaj­lik a terápia. Önsegítő elemekkel dolgozunk, tehát csak annál tudunk változást elérni, aki azt szeretné is. A két hét próbaidő után a gyer­mek szabadon eldöntheti, hogy marad-e az intézményben, s ha úgy dönt, akkor ajánlja föl a stá­bunk azt a terápiás időszakot, amit szakmailag indokoltnak tart. Ez há­rom hónap, de egy teljes év is lehet. Valószínű, hogy leginkább az 5-6 hónapos terápiákkal dolgozunk. A felnőttek között voltak olyanok, akiknél teljes gyógyulást lehetett el­érni? - Elég sokan letértek már a füg­gőség útjáról. Magam is kábító­szerfüggő voltam a ’90-es évek­ben, majd tíz évet dolgoztam a felnőtt rehabilitációban, és 2008 óta foglalkozom tinédzserekkel. A józan életvitelt hangsúlyozzuk. Azt, hogy drogok nélkül is lehet valaki boldog. Azt is elmondjuk, hogy a suli nem rossz találmány, azáltal lehet elérni céljainkat. A sport, a művészetek előnyére, szép­sége is felhívjuk a figyelmet. Azt sem bánom, ha egy pozitív füg­gőségbe csap át a személyiség; gondolok például a szenvedélyes futballozásra, zenélésre. Orsolics Zoltán Zénó, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió otthonának szakmai vezetője Magyar ForfiM 2015. december 17. A Visztulától a Dunáig Zsille Gábor rovata Varsó nem Budapest? Villámgyors tüntetésváltás - e szavakkal jellemezhetjük az elmúlt hétvé­ge eseményeit. A lengyel fővárosban mindkét napon nagyszabású felvo­nulást tartottak, ugyanabban a belpolitikai ügyben, pro és kontra. A szom­bati tüntetésen körülbelül ötvenezer ember tiltakozott Andrzej Duda köz­­társasági elnök és az új kormány intézkedései ellen. Az ötvenezres lét­szám első olvasásra magasnak tűnik, de ha meggondoljuk, hogy Lengyel­­ország lakossága 38 millió fő, már nem is olyan komoly a helyzet. A cir­kuszt az újonnan létrehozott Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) szer­vezte, úgymond „az alkotmányos rend védelmében”. Valahonnan isme­rős ez a demokráciavédelmesdi, igaz? Mintha csak azt hallanánk: De­mokratikus Charta. Amikor egy országban demokratikus választások eredményeként a polgári konzervatív erők kerülnek kormányra, a helyi balliberálisok rettenetes veszélyben érzik a demokráciát, és minden kö­vet megmozgatnak a demokratikusan megválasztott nemzeti kormány megbuktatására. A liberális erők számára csak az minősül demokráciá­nak, ha ők vannak hatalmon... Például most, hogy a nemzeti konzerva­tív Jog és Igazságosság (PiS) párt került kormányra, és a néhány hónap­pal korábban megválasztott államfőt is e párt delegálta, az ellenzékivé vált lengyel erők hevesen aggódnak a demokráciáért. Az elmúlt nyolc év, ami­kor ők voltak hatalmon, „természetesen” a demokrácia aranykora volt. Mindez kísértetiesen hasonlít a magyar belpolitikai történésekre, melyek különösen az első és a második Orbán-kormány nyitó hónapjait kísérték. Magyar földön is élénken szűköltek a hatalomból kibukott elvtársak, urak. Ugyanakkor leszögezhetjük, hogy a lengyel politikai erőtérben mást je­lent a baloldaliság és a liberalizmus. A szombati varsói tüntetésen a tömeg a köztársasági elnöki palotához vonult, és azt kiabálta, hogy „Dudának távoznia kell”, továbbá „Buda­pest nem Varsó”. (Ez utóbbi jelszó azért is kifogásolható, mert Áder Já­nos államfőt törvényszegő színben tünteti fel. Ugyan milyen államfői túl­kapást, demokráciaellenes bűnt követett el a magyar elnök?) A fene nagy felháborodás oka, hogy állítólag az elnök az alkotmányt megsértve neve­zett ki alkotmánybírákat. Ahogy arról legutóbbi cikkemben beszámol­tam, egészen pontosan az történt, hogy idén tavasszal, az előző parlamen­ti ciklus végén az akkor kormányzó Polgári Platform törvénymódosítást hajtott végre, és ennek alapján öt új alkotmánybírót választottak az össze­sen tizenöt tagú testületbe. Az új parlament három héttel ezelőtt érvény­telenítette a bírák megválasztását, és öt újabb bírót választott. Az alkot­mánybíróság időközben úgy döntött, hogy a Polgári Platform által vég­rehajtott tavaszi törvénymódosítás törvénytelen volt. Duda államfő pe­dig a törvényeknek megfelelően beiktatta a novemberben felterjesztett alkotmánybírákat, azzal az indoklással, hogy a jelenlegi parlament dön­tése az irányadó. Az elnök döntése józannak, törvénytisztelőnek tűnik. Összegezve: a jelenlegi ellenzék szerint az általuk végrehajtott, utolsó percben szült törvénymódosítás demokratikus - a demokratikusan meg­választott kormánypárt által kezdeményezett törvénymódosítás viszont antidemokratikus. Hát így megy ez. A tüntetők persze nyilatkoztak is az általuk odaszervezett külföldi új­ságíróknak. Az AFP francia hírügynökségnek például arról beszéltek, hogy a PiS kormányzása mellett „mindenki szabadsága veszélyben van. Huszonhat évvel ezelőtt azt hittük, a kommunizmus bukásával szabadok leszünk, de kiderült, hogy a szabadságért ismét meg kell küzdenünk.” Egy másik tüntető pedig amiatt aggódott, hogy Lengyelország intoleráns országgá válik, és elszigetelődik az Európai Unióban. Nyilván valahogy úgy, ahogy a balliberális hangadók szerint Orbán Viktor miatt Magyar­­ország is kirekesztő, idegengyűlölő, fasiszta országgá vált... Hanem azután fel­virradt a vasárnap, és újabb tüntetés kezdődött Var­só szívében, ezúttal a kormányzó PiS felhívására. Alapjáraton az 1981-es hadiállapot évfordulója alkalmából vonultak fel, ám az ötödik alkalom­mal megtartott évfordulós demonstrációt a szervezők az új kormány tá­mogatásának szentelték. A szombati ellentüntetésen ötvenezren voltak, a kormánypárti felvonuláson viszont nyolcvanezren vettek részt. A ma­gasba tartott táblákon leginkább olyan feliratok szerepeltek: „Az állam­fővel vagyunk” és „Ki a kommunistákkal a bíróságokról és a médiából!”. A skandált jelszavak között az is elhangzott, hogy „Varsó Budapest”, il­letve „Budapest és Varsó két közös ügy”. A sajtójelentések kiemelik: a so­kaság a lengyel nemzeti zászlók mellett jó néhány magyar zászlót is len­getett. A hadiállapot áldozataira emlékező menet a belvárosi utcákon ha­ladt végig, és az alkotmánybíróság épületéhez érkezett. Ott a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski mondott beszédet. A Szolidaritás mozgalom alapér­tékeire hívta fel a figyelmet, az igazságosságra és a szolidaritásra. Úgy fo­galmazott: a nemzeti konzervatív kormány által tervezett változtatásokat azok akadályozzák, akiknek egyáltalán nem érdekük szétoszlatni a „cin­kos bandát, amely manapság az egész közigazgatást uralja.” Kaczynski szerint bátran szembe kell szállni azokkal, akik szerint jelenleg veszély­ben van a lengyel demokrácia. Rámutatott: az ellenzék részéről nevetsé­ges diktatúrát emlegetni, hiszen egy nappal korábban ugyanazon a hely­színen zavartalanul tüntethettek a kormány ellen. Miféle diktatúra az, ahol az ellenzék szabadon tüntethet a diktatúra ellen? Éppenséggel ez a magyar viszonyokra is tökéletesen igaz, hiszen nálunk az Orbán Viktort gyűlölők minden utcasarkon, minden világhálós közösségi felületen há­rom műszakban ordítják, hogy diktatúra van... Az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy a NATO atomfegyvereket telepít Lengyelországba. A varsói nemzetvédelmi tárca most hivatalos nyilatkozatban cáfolta a hírt, hangsúlyozva, hogy nem csatlakoznak az atomfegyverek telepítését lehetővé tevő NATO-programhoz. A kérdés azért merült fel, mert nyugati elemzőközpontok újabban azt pedzegetik, hogy a NATO keleti szárnyán hiányos a nukleáris elriasztó képesség, ezért a lengyeleknek csatlakozniuk kellene a Nuclear Sharing elnevezésű prog­ramhoz. E csatlakozás azért is bonyodalmas lenne, mert Lengyelország részese az 1968-ban aláírt, 1970-ben hatályba lépett atomsorompó-egyez­­ménynek, amely megtiltja atomfegyverek telepítését, illetve a segítség­­nyújtást ilyen fegyverek előállításához. Az 1950-es években elindított Nuclear Sharing program viszont az atomfegyverek tervezését, tárolását és telepítését célozza. Ez a NATO nukleáris elrettentési politikájának alapja, és kétségtelenül sérti az atomsorompó-egyezményt.

Next