Magyar Fórum, 2015. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)
2015-12-17 / 51. szám
Magyarok fóISAEGÉSZSÉGÜGY A szembesülés ösvényén Elengedhetetlen, hogy a gyerek is akarja és a szülő is jóváhagyja a terápiát Függőségben szenvedő gyerekeknek nyitott rehabilitációs otthont Ráckeresztúron a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója. A fiatal fiúk önkéntesen vehetnek részt a programban, szenvedjenek akár kémiai vagy viselkedési, például számítógép-, illetve Facebook-függőségtől. Orsolics Zoltán Zénó, az otthon és a program szakmai vezetője érdeklődésünkre közölte: már az is nagy siker, ha egy pozitív függőségbe csap át a személyiség; gondolok a szenvedélyes futballozásra, zenélésre. Több mint tíz éve a Ráckeresztúri Drogterápiás Intézet terápiás munkatársa. Miben különbözik egymástól a két intézmény feladata? - A misszió 1987-ben kezdte el a működését Ráckeresztúron, és alapvetően felnőtt rehabilitációval foglalkozik. Néhány éve gondoltunk arra a különböző statisztikai adatokat vizsgálva, mikor láttuk, hogy egyre fiatalabb korban kezdenek el drogozni, és újabb szereket használni, hogy teljesen külön épületben, és más programmal kellene kezelni a tinédzsereket. Lehetőségünk adódott egy „rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése” pályázat kapcsán arra, hogy megépítsünk egy teljesen új intézményközpontot. Ami a felnőtt rehabilitációs intézettől 300 méterre fekszik, de azért egy utca elválaszt minket egymástól. Itt 10-től 18 éves korig, gyermek- és fiatalkorúak addiktológiai rehabilitációjával foglalkozunk. Az intézmény szintén bentlakásos, de sokkal rövidebb terápiás programmal működik. A program főleg az életkori sajátosságok és az új designer drogok megjelenése miatt tér el a felnőttekre vonatkozótól. Milyen függőségben szenvedőket várnak? - Az addikciós problémákon belül két típusról beszélhetünk a viselkedési - ami igen sokrétű lehet - és a kémiai függőségről. A kémiainál főleg a kábítószerekre gondolok, elsősorban a designer drogokra, melyek elég új keletűek, a marihuánafüggőségre, de ebbe a csoportba tartozik az alkoholfüggőség is. A viselkedési típusba a számítógép- az internet- és a Facebook-függőség tartozik bele. Tehát minden, ami a családnak, a mikro-környezetnek problémát okoz. Az internet-, vagy a kábítószerfüggőség mennyiben kapcsolódik az elmagányosodáshoz? Az alkoholt vagy a kábítószert általában csoportosan próbálják ki, de akár a számítógépnél is megfigyelhető az, hogy társaságban, divatból vagy megfelelésből kezdik el, és majdnem minden esetnek a vége az elmagányosodás. A kábítószer terén előbb-utóbb mindenképp az lesz a fiatal célja, hogy önmagának megszerezze a szert, és nem érdekli már a társaság - egyre inkább magányossá válik. A számítógép már eleve egyfajta magányosságot feltételez, de ez csak tovább fokozódik, nem tud felállni a gép mellől, képtelen abbahagyni a chatelést, a játékot. A családban ez úgy jelentkezik, hogy a semmilyen otthoni munkát nem végez el a számítógép előtt élő fiatal - ott eszik, ott iszik, sőt súlyosabb esetben ott is ürít. A vizeletét palackokban tárolja maga körül. Annyira nem képes abbahagyni az online játékot, ami azt jelenti, hogy csak virtuális kapcsolatai vannak. A fiatalok önökhöz maguktól jönnek. De vajon felismerik-e magukban a függőséget? - Ezen a téren is eltér a gyermek- és ifjúsági addiktológia a felnőttől. Mire egy nagykorú bekerül egy intézménybe, addigra jó esetben felismeri, hogy komoly életvezetési és függőségi problémái vannak. Míg egy tinédzsernél visszajelez a környezete, tehát a szülők, vagy esetleg jelzik, hogy hiányzik az iskolából, s akkor belép a folyamatba a családsegítő. S ilyenkor már elég erős a nyomás a gyereken, de még lehet, hogy úgy érzi, hogy nincs semmi problémája, csak annyi, hogy körülötte mindenki bántja őt. El kell jutnia egy olyan szintre, amit az előgondozás során is megtehet, hogy némi belátásra jut. Mi igazából együttműködési szándékot kérünk arra vonatkozólag, hogy nem vagyunk gyermekotthon, tehát a szülői felügyeleti jogot nem vesszük el. Ha a szülő az előgondozási szakasz után idehozza a gyermekét, akkor kéthetes próbaidőre szerződünk le. Közben a gyerek eldöntheti, hogy jó neki ez az intézmény, és mi is, hogy tudunk-e vele ebben a terápiás közösségben megfelelően foglalkozni. Lehet, hogy már olyan súlyos az eset, hogy önök mondanak nemet? Létezik a szakmában a kettős diagnózis, ami azt jelenti, hogy az addiktológiai probléma, például a drogfüggőség mellett kialakult egy pszichés zavar. Ilyenkor nyilvánvaló, hogy az illetőt egy ideig pszichiátrián kell kezelni, s utána nyitottak vagyunk arra, hogy visszajöjjön hozzánk. Abból indulunk ki, hogy a kamaszok gyakran mondanak nemet az ismeretlen dolgokra. Nem tudják, hogy milyen lehet ez a hely, és a terápiás program, s hogy bánnak vele. Reméljük, két hét alatt megérti, belátja a fiatal, hogy segíteni szeretne rajta a szakmai stáb, a pályázatnak köszönhető igényes és szép környezetben zajlik a terápia. Önsegítő elemekkel dolgozunk, tehát csak annál tudunk változást elérni, aki azt szeretné is. A két hét próbaidő után a gyermek szabadon eldöntheti, hogy marad-e az intézményben, s ha úgy dönt, akkor ajánlja föl a stábunk azt a terápiás időszakot, amit szakmailag indokoltnak tart. Ez három hónap, de egy teljes év is lehet. Valószínű, hogy leginkább az 5-6 hónapos terápiákkal dolgozunk. A felnőttek között voltak olyanok, akiknél teljes gyógyulást lehetett elérni? - Elég sokan letértek már a függőség útjáról. Magam is kábítószerfüggő voltam a ’90-es években, majd tíz évet dolgoztam a felnőtt rehabilitációban, és 2008 óta foglalkozom tinédzserekkel. A józan életvitelt hangsúlyozzuk. Azt, hogy drogok nélkül is lehet valaki boldog. Azt is elmondjuk, hogy a suli nem rossz találmány, azáltal lehet elérni céljainkat. A sport, a művészetek előnyére, szépsége is felhívjuk a figyelmet. Azt sem bánom, ha egy pozitív függőségbe csap át a személyiség; gondolok például a szenvedélyes futballozásra, zenélésre. Orsolics Zoltán Zénó, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió otthonának szakmai vezetője Magyar ForfiM 2015. december 17. A Visztulától a Dunáig Zsille Gábor rovata Varsó nem Budapest? Villámgyors tüntetésváltás - e szavakkal jellemezhetjük az elmúlt hétvége eseményeit. A lengyel fővárosban mindkét napon nagyszabású felvonulást tartottak, ugyanabban a belpolitikai ügyben, pro és kontra. A szombati tüntetésen körülbelül ötvenezer ember tiltakozott Andrzej Duda köztársasági elnök és az új kormány intézkedései ellen. Az ötvenezres létszám első olvasásra magasnak tűnik, de ha meggondoljuk, hogy Lengyelország lakossága 38 millió fő, már nem is olyan komoly a helyzet. A cirkuszt az újonnan létrehozott Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) szervezte, úgymond „az alkotmányos rend védelmében”. Valahonnan ismerős ez a demokráciavédelmesdi, igaz? Mintha csak azt hallanánk: Demokratikus Charta. Amikor egy országban demokratikus választások eredményeként a polgári konzervatív erők kerülnek kormányra, a helyi balliberálisok rettenetes veszélyben érzik a demokráciát, és minden követ megmozgatnak a demokratikusan megválasztott nemzeti kormány megbuktatására. A liberális erők számára csak az minősül demokráciának, ha ők vannak hatalmon... Például most, hogy a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt került kormányra, és a néhány hónappal korábban megválasztott államfőt is e párt delegálta, az ellenzékivé vált lengyel erők hevesen aggódnak a demokráciáért. Az elmúlt nyolc év, amikor ők voltak hatalmon, „természetesen” a demokrácia aranykora volt. Mindez kísértetiesen hasonlít a magyar belpolitikai történésekre, melyek különösen az első és a második Orbán-kormány nyitó hónapjait kísérték. Magyar földön is élénken szűköltek a hatalomból kibukott elvtársak, urak. Ugyanakkor leszögezhetjük, hogy a lengyel politikai erőtérben mást jelent a baloldaliság és a liberalizmus. A szombati varsói tüntetésen a tömeg a köztársasági elnöki palotához vonult, és azt kiabálta, hogy „Dudának távoznia kell”, továbbá „Budapest nem Varsó”. (Ez utóbbi jelszó azért is kifogásolható, mert Áder János államfőt törvényszegő színben tünteti fel. Ugyan milyen államfői túlkapást, demokráciaellenes bűnt követett el a magyar elnök?) A fene nagy felháborodás oka, hogy állítólag az elnök az alkotmányt megsértve nevezett ki alkotmánybírákat. Ahogy arról legutóbbi cikkemben beszámoltam, egészen pontosan az történt, hogy idén tavasszal, az előző parlamenti ciklus végén az akkor kormányzó Polgári Platform törvénymódosítást hajtott végre, és ennek alapján öt új alkotmánybírót választottak az összesen tizenöt tagú testületbe. Az új parlament három héttel ezelőtt érvénytelenítette a bírák megválasztását, és öt újabb bírót választott. Az alkotmánybíróság időközben úgy döntött, hogy a Polgári Platform által végrehajtott tavaszi törvénymódosítás törvénytelen volt. Duda államfő pedig a törvényeknek megfelelően beiktatta a novemberben felterjesztett alkotmánybírákat, azzal az indoklással, hogy a jelenlegi parlament döntése az irányadó. Az elnök döntése józannak, törvénytisztelőnek tűnik. Összegezve: a jelenlegi ellenzék szerint az általuk végrehajtott, utolsó percben szült törvénymódosítás demokratikus - a demokratikusan megválasztott kormánypárt által kezdeményezett törvénymódosítás viszont antidemokratikus. Hát így megy ez. A tüntetők persze nyilatkoztak is az általuk odaszervezett külföldi újságíróknak. Az AFP francia hírügynökségnek például arról beszéltek, hogy a PiS kormányzása mellett „mindenki szabadsága veszélyben van. Huszonhat évvel ezelőtt azt hittük, a kommunizmus bukásával szabadok leszünk, de kiderült, hogy a szabadságért ismét meg kell küzdenünk.” Egy másik tüntető pedig amiatt aggódott, hogy Lengyelország intoleráns országgá válik, és elszigetelődik az Európai Unióban. Nyilván valahogy úgy, ahogy a balliberális hangadók szerint Orbán Viktor miatt Magyarország is kirekesztő, idegengyűlölő, fasiszta országgá vált... Hanem azután felvirradt a vasárnap, és újabb tüntetés kezdődött Varsó szívében, ezúttal a kormányzó PiS felhívására. Alapjáraton az 1981-es hadiállapot évfordulója alkalmából vonultak fel, ám az ötödik alkalommal megtartott évfordulós demonstrációt a szervezők az új kormány támogatásának szentelték. A szombati ellentüntetésen ötvenezren voltak, a kormánypárti felvonuláson viszont nyolcvanezren vettek részt. A magasba tartott táblákon leginkább olyan feliratok szerepeltek: „Az államfővel vagyunk” és „Ki a kommunistákkal a bíróságokról és a médiából!”. A skandált jelszavak között az is elhangzott, hogy „Varsó Budapest”, illetve „Budapest és Varsó két közös ügy”. A sajtójelentések kiemelik: a sokaság a lengyel nemzeti zászlók mellett jó néhány magyar zászlót is lengetett. A hadiállapot áldozataira emlékező menet a belvárosi utcákon haladt végig, és az alkotmánybíróság épületéhez érkezett. Ott a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski mondott beszédet. A Szolidaritás mozgalom alapértékeire hívta fel a figyelmet, az igazságosságra és a szolidaritásra. Úgy fogalmazott: a nemzeti konzervatív kormány által tervezett változtatásokat azok akadályozzák, akiknek egyáltalán nem érdekük szétoszlatni a „cinkos bandát, amely manapság az egész közigazgatást uralja.” Kaczynski szerint bátran szembe kell szállni azokkal, akik szerint jelenleg veszélyben van a lengyel demokrácia. Rámutatott: az ellenzék részéről nevetséges diktatúrát emlegetni, hiszen egy nappal korábban ugyanazon a helyszínen zavartalanul tüntethettek a kormány ellen. Miféle diktatúra az, ahol az ellenzék szabadon tüntethet a diktatúra ellen? Éppenséggel ez a magyar viszonyokra is tökéletesen igaz, hiszen nálunk az Orbán Viktort gyűlölők minden utcasarkon, minden világhálós közösségi felületen három műszakban ordítják, hogy diktatúra van... Az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy a NATO atomfegyvereket telepít Lengyelországba. A varsói nemzetvédelmi tárca most hivatalos nyilatkozatban cáfolta a hírt, hangsúlyozva, hogy nem csatlakoznak az atomfegyverek telepítését lehetővé tevő NATO-programhoz. A kérdés azért merült fel, mert nyugati elemzőközpontok újabban azt pedzegetik, hogy a NATO keleti szárnyán hiányos a nukleáris elriasztó képesség, ezért a lengyeleknek csatlakozniuk kellene a Nuclear Sharing elnevezésű programhoz. E csatlakozás azért is bonyodalmas lenne, mert Lengyelország részese az 1968-ban aláírt, 1970-ben hatályba lépett atomsorompó-egyezménynek, amely megtiltja atomfegyverek telepítését, illetve a segítségnyújtást ilyen fegyverek előállításához. Az 1950-es években elindított Nuclear Sharing program viszont az atomfegyverek tervezését, tárolását és telepítését célozza. Ez a NATO nukleáris elrettentési politikájának alapja, és kétségtelenül sérti az atomsorompó-egyezményt.