Magyar Fórum, 2016. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

2016-05-12 / 19. szám

8 2016. május 12. Magyar FóriíM Regéc vára és a kuruc szabadságharc A turizmusban rejlő lehetőséget kell kiaknáznunk Regéc Község Ónkormányzata az elmúlt bő egy év alatt hajtotta végre azt a turisztikai fejlesztést, amelynek eredménye képpen újjáépülhetett Regéc várának legősibb építménye, az Óregtorony. A felújításról és a Rákóczi­­kultuszról Bakos Ferenc polgármestert kérdeztük. Simon Zoltán régész és Bakos Ferenc polgármester a regéci vár felújításánál Május 7-én kitárta kapuit Regéc várának Öregtomya. Mikor kezdték el a vár legősibb építményének fej­lesztését?- Akkor tartottuk a kapunyitó rendezvényt, azzal céllal, hogy a 2015-ös várberuházásunkat be­mutassuk a nagyközönségnek. Ez nem egy klasszikus átadás volt, hanem a fő cél, hogy a látogatók bejussanak az Oregtorony épüle­tébe, hiszen sokáig erre nem volt lehetőségük. Mi minden látható az Oregto­­ronyban?- Az Oregtorony négyszintes, monumentális épület, ez a vár leg­ősibb, több száz éves része, amit 2015-ben teljes egészében helyre­állítottunk. Ez a létesítmény el­sősorban hadászati célokat szol­gált annak idején, illetőleg nagyon fontos tárolóterülete volt a vár­nak. Alapvetően hadászati eszkö­zöket, lőport, élelmiszer-tartalé­kot tároltak ebben az épületben. Ilyen módon is került helyreállí­tásra. Ez nem egy főúri reziden­cia, hanem olyan épület, ami most különböző kiállításoknak, instal­lációknak, interaktív multimédi­ás eszközöknek ad helyet. Az utóbbiak a várral kapcsolatos tar­talmakat, a gyerekeknek játéko­kat jelenítenek meg. A földszin­ten a feltárások során előkerült egykori kőkeretek darabjaiból készül kőkiállítás. Ez még folya­matban van. Tudtommal két helyszínen is fel­újításokat végeztek. Mi látható a lá­togatóközpontban?- Valóban, egy beruházáson be­lül két célterületet neveztünk meg. Az egyik a vár, a másik a telepü­lésen egy látogatóközpont létre­hozása. Sajnos az utóbbi még nincs üzembe helyezve, mert a belsején még dolgozni kell. A telekommu­nikációs fejlesztések még nem fe­jeződtek be. Ebben az épületkomp­lexumban helyet kap a Rákóczi­­családdal kapcsolatos kiállítás ­­némi leletanyaggal, s lesznek kü­lönböző installációk, multimédi­ás eszközök. A látogatóközpont­ban kialakítanak egy háromdi­menziós vetítőtermet, amelyben a látogatók megtekinthetik azt a 3D-s animációs anyagot, amely szintén a projektben készült el, és ez a vár három különböző kor­szakát mutatja be. A látogatóköz­pontban vendéglátás is helyet ka­pott: kávézó, ajándékbolt, s a gye­rekeknek pedagógiai foglalkoz­tató, a kerti részben történelmi játszótér. Mikorra várható az átadás?- Pontos időpontot még nem tudok mondani, de szeretnénk, ha még májusban kinyithatnánk a nagyközönség előtt a látogató­központot is. Miként hirdetik meg ezeket a fejlesz­téseket? Hiszen bizonyára lényeges, hogy megtérüljenek a beruházások.- Természetesen nagyon fon­tos, hogy minél több látogató ér­kezzen a várba és a látogatóköz­pontba. A várat is meg kell ismer­tetnünk a hozzánk érkezőkkel, bár a várról többen hallottak, töb­ben is felkeresik. A látogatóköz­pont még széles körben nem is­mert, így mindenképpen a várban is közöljük a turistákkal, hogy ér­demes megtekinteni a település épületkomplexumát. Igyekszünk különböző médiumokban, hirde­tések útján, reklámanyagokban is megjeleníteni a fejlesztéseket ­­tudják meg, hogy a regéci vár olyan egykori Rákóczi-birtok, mely ma­gával ragadja azokat, akik hoz­zánk érkeznek. Említette a pedagógiai foglalkoz­tatót. Felvették a kapcsolatot a kör­nyékbeli települések iskoláival?- Egyértelmű, hogy szükséges minél több iskolához eljuttatni az információt a várról és a látoga­tóközpontról. Az iskolák bevoná­sa nem csak azért fontos, mert a gyerekek nagyobb csoportban ér­keznek, hanem mert a diákok olyan történelmi ismereteket sajátíthat­nak el a regéci várban, mely nem csupán a várról szól, hanem az or­szág múltjának neves személyisé­geit is megismerhetik. Hiszen a magyar történelem kimagasló sze­mélyiségei valamikor Regécen tar­tózkodtak, nevelkedtek. Ápolják a Rákóczi-kultuszt?- Mindig is tudták a regéciek, hogy ez a vidék Rákóczihoz kap­csolódik. Amióta, 1990-ben, el­kezdtünk a várral foglalkozni, az­zal a várral, mely addig nagyon elhanyagolt állapotban volt, Re­géc lakóinak körében nyilvánva­lóan megerősödött a Rákóczi-kul­­tusz. Kötelességünk ápolni a ha­gyományokat, foglalkozni a vár­ral, hiszen ez a mi történelmi, kul­turális örökségünk. Ezen keresz­tül a nemzettudatot is erősítjük. Ez is része annak a törekvésnek, amit mi a rendszerváltás idején megfogalmaztunk. Miből élnek a település lakói?- Sajnos hosszú ideje nagyon rossz helyzetben van ilyen szem­pontból a település. Regécen 120- an élnek, és ez a település mégis úgy döntött, hogy megmenti az egykori főúri várat. Hiszen ez a vár megtartó erővel bír, és fejlő­dést, bevételt hoz a helyben lakók számára. Más lehetőségünk nincs a megmaradásra. Ezért a turiz­musban rejlő lehetőséget kell ki­aknáznunk. WWW.LIGETWEBARUHAZ.HU ^caet., webaruhaz A Visztulától a Dunáig Zsillé Gábor rovata A tizenhárom éves hős A mögöttünk álló hét megindító eseménye, hogy csütörtökön Budapes­ten, a Medve utcában emléktáblát avattak az 1956-os poznani „fekete csü­törtök” legfiatalabb áldozata, Romek Strzalkowski tiszteletére. Megjegy­zendő, hogy e tizenhárom esztendősen meggyilkolt fiú emlékére már 1981 júniusában utcát neveztek el Lengyelországban, a kilencvenes években pedig Miskolcon egy közteret. Strzalkowski most leleplezett táblája a Med­ve utcai iskola homlokzatán Mansfeld Péteré mellé került, aki az 1956-os magyarországi forradalmat követő megtorlás legfiatalabb áldozata volt. Az avatóbeszédet a Magyar Országgyűlés házelnöke, Kövér László mondta. A szabadságért folytatott küzdelem fontosságát hangsúlyozva leszögezte: Strzalkowski és Mansfeld Péter emléke megerősít bennünket abban, hogy a függetlenségért vívott harcunkat soha ne adjuk fel, lengyelek és magya­rok egymást soha cserben ne hagyjuk. Majd arról beszélt, hogy szabadság­küzdelmeink összekötnek minket, magyarokat és lengyeleket. Például az 1956-os magyarországi forradalom nyitányát is a júniusi poznani munkás­felkelés jelentette. Utalt arra, hogy múltunk bővelkedik az egymás mel­letti kiállásban, egymás segítésében, a középkortól egészen napjainkig. Emlékezetes, hogy idén március 15-én is lengyelek ezrei fejezték ki szo­lidaritásukat a magyar nemzettel és kormánnyal. „Az ezeréves magyar­lengyel barátság ereje olyan erő, amellyel élnünk kell, amelyből meríte­nünk kell mindennapjaink közös problémáinak megoldásakor” - jelen­tette ki Kövér László. Hanem 1956-os küzdelmeink is bizonyítják: a sza­badságnak ára van, és ez az ár olykor csak emberéletekben mérhető. Az emléktábla avatásán felszólalt a lengyel szejm elnöke, Marek Tade­­usz Kuchcinski. Beszédének fő gondolatai: a hatvan évvel ezelőtti ese­mények arra is rámutattak, hogy a szabadság óriási érték. A szovjet meg­szállók kényszerítették országainkra azt a rendszert, amely gaztetteket követett el. A két középiskolás fiú, Mansfeld és Strzalkowski a testvéri­ség jelképe. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, Földváryné Kiss Réka pedig arról beszélt: a kommunista hatalom soha nem engedte ki­deríteni, pontosan mi és hogyan történt Poznanban. A diktatúra képle­tesen és valós értelemben is elvette a gyerekkort. A zsarnoki rendszerek­ben korán kell felnőtté válni, és bárki áldozat lehet”. Mi is történt pontosan, mit tudunk Romek Strzalkowski vértanúságá­ról? A poznani üzemek munkásai - miután az illetékes minisztériumi emberekkel kezdeményezett tárgyalásaik kudarcba fulladtak - 1956. jú­nius 28-án általános sztrájkba kezdtek, és tömegesen felvonultak a város fő útvonalán. Az egyre növekvő tömeg a város központja felé hömpöly­­gött, méltóságát mindvégig megőrizve. A munkások mellett a társadalom valamennyi rétege képviseltette magát benne. A menet célja a város szí­vében található Sztálin tér volt: az ott álló várban székelt a városi tanács. A tömeg betiltott hazafias dalokat és egyházi énekeket harsogott, egy kö­zeli díszletműhely jóvoltából pedig transzparensek is kerültek, rajtuk ilyen feliratok: „Le a piócákkal!”, „Kenyeret kérünk!”, „Enni akarunk!” Néhány perccel később már jóval általánosabb érvényű követelések ke­rültek az egyre újabb táblákra: „Le a bolsevizmussal!”, „Le a vörös bur­zsoáziával!”, „Szabad választásokat ENSZ-ellenőrzéssel!” „SZABADSA­GOT! A felvonulás eredeti célja mindazonáltal az volt, hogy a munkások képviselői érdemben tárgyalhassanak Cyrankiewicz miniszterelnökkel ­­hiszen az előző hetekben bebizonyosodott, hogy az alacsonyabb szintű egyeztetéseknek semmi értelmük. Délelőtt tíz óra körül a város főterén kissé tanácstalanul várakozó tö­megben elterjedt a hír: a varsói munkásküldötteket letartóztatták, és a poznani államvédelmi hivatal közeli székházában tartják őket fogva. Az események e ponton döntő fordulatot vettek. A felháborodott, egyszeri­ben türelmét vesztett tömeg behatolt a városi tanács épületébe. A párt­iroda alkalmazottai persze semmiféle ellenállást sem tanúsítottak, inkább ész nélkül elmenekültek. A tüntetők fehér zászlókat tűztek ki a vár tete­jére, ezzel hirdetve: a kommunista hatalom megadta magát a népnek. A sokaság nemsokára a vajdasági pártbizottság épületét is birtokba vette. Az eufórikus állapotba került emberek szobáról szobára jártak, és letép­kedték a vörös zászlókat meg a különféle pártvezérek arcképeit. A párt­­bizottság homlokzatára hatalmas betűkkel felpingálták: „Ez a ház kiadó!” Más helyekre pedig azt írták: „Kenyeret!”, „Szabadságot!” Ám a tüntetők ennyivel nem érték be: a néhány száz méterre magaso­dó államvédelmi székházat is megostromolták. A főbejáratot a rettegett elvtársak már egy órával korában elbarikádozták, mi több, Varsóból fia­tal biztonsági szolgálatosokat hívtak. A tüntetők fél tizenegykor küldött­séget menesztettek a székházba, de az államvédelmisek vezetője nem volt hajlandó tárgyalni. Helyette parancsot adott az embereinek, hogy víz­ágyúkkal tisztítsák meg az épület előterét. A tömeg a vízsugarakra kőzá­porral felelt, miközben azt skandálta: „Ma végzünk veletek!”, „Le a kom­csikkal!”. Tizenegy órakor pedig megtörtént az, amire néhány nappal ko­rábban még senki sem számított: eldördült az első lövés. Egy államvédel­mis adta le a székházból - újabb lövések követték, majd elkezdett csat­togni egy géppisztoly. Sebesültek és halottak maradtak a téren. Köztük egy kilencéves fiúcska, név szerint Bronislaw Król. A tüntetők azonban nem menekültek a színről. Sokan még csak fedezéket sem kerestek ma­guknak. Különösen az a fiatal kalauznő kínált vonzó célpontot, aki két kolléganője társaságában a nemzetiszínű zászlót lobogtatta. Fél tizenkettő körül már volt mivel visszalőni: a tüntetés fegyveres fel­keléssé alakult át. Ekkor játszódott le az a jelenet, amely a poznani feke­te csütörtök jelképévé vált. A szemtanúk állítása szerint az államvédel­misek székházának ablakából egy vörös hajú nő tüzelt a leghevesebben. O vette célba a kalauznők zászlót lengető kis csoportját is. Sorozata meg­sebesített két kalauznőt, egy tizenkét éves gyereket, továbbá megölt egy vasutast. A zászló, akár egy hatásvadász módon megrendezett filmjele­netben, arra hullt, aki tartotta: fehér színén átütött a vér. A zenei általá­nos iskola egy tizenhárom éves kisdiákja, Romek Strzalkowski emelte a magasba, és a golyózáporra ügyet sem vetve megindult vele az épület fe­lé. A fiút délután holtan találták az államvédelmi székházhoz tartozó jár­műtelepen. Pisztolylövéssel közvetlen közelről végeztek vele. Később tisztázni akarták meggyilkolásának körülményeit, de eredménytelenül. Az 1956-os esztendőben nem csupán a pesti srácok írták be magukat a történelembe, hanem a poznani srácok is. | Magyarok ÖNKORMÁNYZAT _

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék