Magyar Fórum, 2016. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

2016-07-07 / 27. szám

2 Európa beteg, nagybeteg. Öt és fél évtizeddel a második világháború befejezése után, és sok évvel a Szovjetunió összeomlása után lassan, folyamatosan bomlott fel, egy új egyenirányí­tón glóbuszon kell szembesülnie végső­ alá­rendeltségével. Európa eltévedt önmagát ke­resve önmagán belül. Az új évezred kezdetén kiderülni látszik az, ami sok elmében már régóta világos, de ki­mondatlan, mert kimondhatatlanul fájdalmas tény, hogy a világháborút nemcsak a többiek által legyőzött Németország és a szövetsége­sei veszítették el, hanem Európa maga veszí­tette el. Megszállt és megszálló, legyőző és le­győzött vesztese között csak egy kis időrendi különbség van. S amikor a legnagyobb győz­tes, a Szovjetunió összeomlott, és ezzel egyi­dejűleg hatalmas felemelkedés lehetősége csil­lant fel a nagy vesztes, Németország egyesü­lésével, akkor azonnal megjelent a korlátozás parancsa, amely most már nemcsak Német­országot, hanem egész Európát kötelezte szel­lemi, kulturális és gazdasági önkorlátozásra. Európa rá van kényszerítve a benne élő nem­zeti szuverenitások korlátozására, de a nem­zeti függetlenségek, saját kultúrák, helyi önál­lóságok Brüsszelnek való beszolgáltatása nem európai, hanem Európán kívüli érdek. Ez a beszolgáltatás tulajdonképpen kozmopolita homogenizálás. Arctalanítás és jellegtelenítés. Európa számára ez maga a halál. Most apró és nagy jelentőségű események, jelenetsorok mutatják fel ezt az egyetemleges vesztességet. Európát most tőle idegen, külső érdekek rángatják, s valamikor célszerűen, sa­ját igények szerint megtervezett egyesülését idegen szempontok uralják. Európát a benne élő nemzetek vetélkedése, nemzeti kultúrák versenye és nemzeti öntudatok - nacionaliz­musok - küzdelme tette azzá, ami, most pe­dig anélkül, hogy az európai népek belső meg­győződésüktől vezérelve eljutottak volna er­re az elhatározásra, feladják a függetlenségü­ket. Miért? Kinek az érdeke ez? Az amerikai világhatalom, amely egyre inkább a világ pénz­ügyeit intézők világhatalmává változik, egy olyan közös Európa megteremtése irányába tolja az egész Európai Uniót, ami ellenkezik mindegyiknek az alaptermészetével. Ugyan­akkor az USA egyre szorosabban építi bele Iz­rael védelmi és politikai igényeit a saját világ­­hatalmi katonai és pénzügyi fölényébe. A glo­­balizmus Európa-képe egy brüsszeli kőmű­ves-vállalkozásból malterozott jellegtelenség, egy kívülről irányított fogyasztás, amelyben sehol nem áll ellen az üzleti haszonnak a nem­zeti öntudat. Ahol nincs is már nemzeti ön­tudat. E tekintetben ma már csak sorrendek van­nak: a parancsok előtti meghajlások sorrend­jei. A vesztes Németországnak és volt szövet­ségeseinek előbb kell - kellett - meghajolniuk, de ma Francia- vagy Olaszországban éppen úgy csak a nemzetköziség által irányított koz­mopolita és libertariánus politika folytatha­tó, akár szocdem, akár kereszténydemokrata, akár eurokommunista mezben, mint Ausztriá­ban vagy Lengyelországban. Mindegy, hogy me­lyik párt van kormányon, a szociáldemokrata­­­, vagy a kereszténydemokrata, csak a globaliz­­mus szempontjainak figyelembevételével kor­mányozhat, nemzeti politikát nem folytathat. Az utóbbi években Európa a következő lec­kéket kapta. Részt kellett vennie egy számá­ra érdektelen háborúban Irak ellen, amely semmilyen eredménnyel nem járt, csak elmé­lyítette a világválságot. Támogatnia kellett egy boszniai kalandot, amely nyilvánvalóan csak a koszovói háborúba torkollhatott. A Ko­­szovóért folyó háború közben azonban még el kellett szenvednie és ki kellett fizetnie a be­nyújtott kártérítési számlákat. Összeírások kezdődtek, és aki üldözött hozzátartozójának eszébe jutott, hogy akár lehetne is még pénze ősei révén valamelyik svájci bankban, az fel­iratkozhatott. És Svájc fizetett. 1990 után Európa szovjet uralom alól fel­szabadult országaira sorra rászabadították a sokkterápiát és utána nyomban a privatizáci­ót, és gyarmatosították őket. Most pedig cso­dálkoznak, hogy még élnek emberek az ősi földrészen, akik tiltakoznak a gyarmatosítás minden formája ellen. Magyarország mint a gyarmatosítás első számú, központi fekvésű célországa, elnyújtott sokkterápiát és gyors, vad privatizációt kapott. Mintagyarmat let­tünk. Utolsó csatlósból, mégpedig. Az utolsó felvonásban Európa rángatott or­szágai részt vettek egy bombázássorozatban, amelyben egy nemzetállamot bombáztak le azért, hogy szűnjön meg az lenni, ami, de ez nem történt meg: Milosevics rendszere erő­sebb, mint valaha. Ellenben most hatalmas NATO-, illetve amerikai támaszpont épül Al­bániában és Koszovóban. Méreteit tekintve nagyobbak annál, mint hogy Koszovót őriz­zék, sőt egész Szerbiára nézve is mamutok. Ez Izrael északnyugat felőli biztosítása. A zárójelenet ismét Európán kívüli európai kötelezettségvállalás, de most csak hallgatni kell. Félre kell nézni, amikor egy népet kiir­tanak. Ez egyben az orosz birodalmiság feltá­pászkodását is jelenti, amire Európának egy­általán nincs szüksége, annál inkább Ameri­kának és Izraelnek. Hogy aztán Oroszország alkalmas lesz-e az ázsiai muzulmán államok féken tartására és az olaj őrzésére, azt most még nehéz megmondani, de arra máris alkal­mas, hogy a befejezetlenül maradt muzulmán­ellenes háború bosszúszomjas terroristáit Eu­rópa világvárosaira szabadítsa. Ki fogja meg­számolni, hogy hány ártatlan légi utas áldo­zata lesz a csecsenirtásnak? A túlerő háború­ja és háborús politikája megbukott Belgrád ellen, megbukott Groznij ellen, a számlát azon­ban Európa állja. Irakkal szemben blokád van érvényben, Haider ellen blokádot hirdet a mé­diatúlerő. De ennek is megvan a visszahatá­sa. Hál’ istennek. Haider azonban mégiscsak kormányra ke­rült és egyelőre úgy áll a dolog, hogy az elle­ne folytatott szóháború is ugyanúgy befeje­zetlen marad, mint a fegyverekkel folytatott háborúk. Az eredmény eddig mindössze annyi, hogy a buta, kényszeres, vesztébe rohanó glo­­balizmus két központja, Amerika és Izrael csi­nált magának Európa közepén egy fehér kla­genfurti mumust, egy osztrák Szaddám Hu­­szeint és az európai népek nagy részéből, fran­ciákból, németekből, magyarokból s minden­kiből, akiknek még jelent valamit a szabad­ság és a függetlenség­­ ellenséget. Mert sok minden lehet igaz, vagy részben, igaz, amit a tévécsatornák és a lapok elmondanak, megír­nak és szétkürtölnek, de az bizonyosan nem igaz, hogy akár az osztrákok, akár a németek, akár az olaszok félnek Jörg Haidertől vagy at­tól, hogy a pártja kormányra került Bécsben. Nem, ettől nem fél senki Európában, ezt csak az európai szellemiség irányítása alól kikerült sajtó terjeszti, és ezt el akarják hitetni Euró­pa népeivel. Megint át akarják nevelni Euró­pa népeit. Ebben áll tulajdonképpen Európa vesztes­sége. A háború után úgy látszott, hogy csak a németeket és az utolsó csatlósnak mondott magyarokat kell átnevelni, de 1968-ban már kiderült, hogy a gaulle-ista franciákat is. Ké­sőbb az átnevelés kiterjedt az északiakra és a déliekre, a szegény, két oldalról megtaposott és szétdarabolt lengyelekre 81 után várt az át­nevelő tábor, és ránk, magyarokra a gulyás­­kommunizmus fertőtlenítője után ránk sza­badították a liberalizmus kunbélás átnevelő­­it, és egész tömegtájékoztatásunkat ez a nem­zetidegen társaság uralja. Mi örökös átneve­lés alatt állunk és közben vészesen fogyatko­zunk. Lehet, hogy a kettő összefügg? A veszteség nagysága, pusztító volta abban mutatkozik meg, hogy ha most valamelyik eu­rópai nép ki akar törni ebből a liberális átne­velő táborból, akkor a globalizmus szószólói azonnal körülállják, visszalökik a szögesdró­tok mögé, vagy egyszerűen legéppuskázzák a tévéőrtornyokból. Európa vesztessége most abban áll, hogy a bé­csi szociáldemokraták meg tudtak szervezni egy összeurópai tiltakozást a két szövetkező, a Nép­párt és Haider pártja ellen, de e mögött a tilta­kozás mögött egy Európán kívüli ország, Izra­el állt, és e mögött pedig az az amerikai kato­nai hatalom, amely blokád alatt tart zsarnoki vezetésű országokat, de soha nem semmisíti meg rendszerüket. A kommunista zsarnokság ellen pedig soha sincs egyetlen szava sem. Miközben Haider ellen tiltakozást vezényel­nek, Gregor Gysi kommunista pártja bent van a német parlamentben. Oroszország kiirtja a csecseneket, Romániából pedig cián érkezik a magyar Tiszába. A határok felülvizsgálata azonban nem lehetséges. Az, aki a Tisza és a Duna mentén élő szegény, ciánozott magya­rok önrendelkezéséért küzd, az nacionalista és szélsőséges. De hát mit jelentenek ezek a szavak ennyi cián, ennyi bomba, ennyi hábo­rú és ennyi tömegsír közepette? Hol van Eu­rópa híres tárgyilagossága és racionalizmusa? Haider, aki nem ölt, nem fenyegetett, nem vett el semmit senkitől, veszélyes, és azok, aki­ket most Bécsbe és más osztrák városokba szál­lítanak kirakatokat betörni, autókat felgyúj­tani, azok rendes emberek, azok védik a de­mokráciát? Ez a képtelenség Európa veresége. Ez ma­ga az európai betegség. A gondolkodás és az önkifejezés teljes szabadsága nélkül Európa megszűnik létezni. Ezt a százféle sajátságból összeállt organizmust nem lehet a fogyasztás kényelmébe csomagolva a nem gondolkodás tompaságába tolni, és fenyegetésekkel sem le­het amerikai átlagpolgárrá gyurmázni. Hogy Haidernek, Le Pennek, De Gaulle-nak vagy Franz Josef Straussnak igaza van-e, igaza volt­­e, azt csak Európában lehet eldönteni, s min­den kísérlet, amely aszfaltsimaságúra akarja ledöngölni az agyakat, amelyek egy gdanski villanyszerelő, egy bajor államférfi, egy karin­­tiai értelmiségi táborát és híveit alkotják, Eu­­rópa-ellenes. Erőszakos és végsőleg bukásra van ítélve még akkor is, ha egy ideiglenes hó­­dolás - árulás - folytán előrenyomul. Itt, Magyarországon mi vagyunk az egyet­lenek, akik minderről őszintén, hitelesen és bátran szólni merünk. Ütnek is érte eleget. Ezért ébresztő munkánkat, felvilágosító és új magyar, nemzeti közvéleményt teremtő mun­kánkat nem hagyhatjuk abba. Ezeréves ke­resztény állam, több ezer éves nemzet fiai va­gyunk. Nekünk Európa valóban érték, a ha­zánk, egyszerre Szent István koronája és 1848 ifjonti felhevülése, ’56 önfeláldozása és min­denekelőtt a szabadság. 2000. Csurka István EUROPA VERESÉGE Most apró és nagy jelentőségű események, jelenetsorok mutatják fel ezt az egyetemleges vesztességet. Európát most tőle idegen, külső érdekek rángatják, s valamikor célszerűen, saját igények szerint megtervezett egyesülését idegen szempontok uralják. Eu­rópát a benne élő nemzetek vetélkedése, nemzeti kultúrák versenye és nemzeti öntudatok - nacionalizmusok­­ küzdelme tette az­zá, ami, most pedig anélkül, hogy az európai népek belső meggyőződésüktől vezérelve eljutottak volna erre az elhatározásra, fel­adják a függetlenségüket. Miért­ kinek az érdeke ez? Csurka István a Hercegprímás utcában Magyar FordM 2016. július 7.

Next