Magyar Fórum, 2017. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
2017-11-02 / 44. szám
12 SZABADSÁG HÍD Emlékezés az előeste helyszínén Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke és Simicskó István honvédelmi miniszter beszéde után a Műegyetemi felvonulás kezdetét izgatottan váró tömeghez csatlakoztunk. A nagy, platós tehergépkocsi és a rajta ülő, korabeli ruházatot viselő fiatalok idézték fel a megemlékezés fókuszába helyezett 22-ei felvonulás és az azt követő forradalom hangulatát. Székely népviseletbe öltözött és modern forradalmi ruházatot (farmer, barna bőrkabát vagyzakó) viselők kisebb körökbe állva, fáklyáikat összeérintve adták tovább egymásnak a szabadság lángját, a bátorság fényét. Csillogó szemű serdülő korúak, ápolt külsejű határon túli értelmiségi egyetemisták, nehéz helyzetből jövő, szerény öltözékű fiatalok, középkorú és idősebb fővárosi urak és hölgyek, továbbá budapesti egyetemisták mind együtt voltak. Együtt voltunk és madártávlatból egy nagy közös fényfoltot képeztünk a város egy történelmi jelentőségű szegletében. A felvonulás közben hazafias érzelmű, zeneileg igényes és tartalmas dalok szóltak a kocsikról, melyeket a tömeg egy része közösen énekelt. Ahogy magam is énekeltem, egy szembe jövő, a pláza világában valószínűleg túlságosan is otthonosan mozgó tinilány meghallva az általa is ismert Ákos-számot, az addig nem csak hogy csodálkozó, de kissé megvető ábrázata felderült és elkezdte hangosan énekelni a dalt. Azt hiszem, kicsi kellett volna ahhoz, hogy ő is közénk álljon. Végig vonulva a Duna-parton előresiettem és az Erzsébet hídról elgondolkozva néztem végig a tömegen. Fiatalok a déli végekről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Rétvári Bence államtitkár ünnepi beszédet mondott a Bem József téren. A déli határtól mintegy 15 km-re, a Tisza partján fekvő, a migráció által megtépázott Magyarkanizsa szülötte, a harmonikás Fábián Bálint a már majd egy órája tartó áztató eső ellenére is büszkén állt az első sorokban az ünnepségen, nem törődve fázó kezeivel és csurom vizes ruhájával. A művelt és határozott kiállású Bálint örömmel mesélt arról, hogy milyen nagy dolog számára ez az ünnep. Már az első néhány kérdés után kiderült, mély történelmi ismeretekkel rendelkezik. A beszélgetés közben kissé militarista öltözéke mögött egy komoly értékrenddel bíró, szélsőséges nézetektől mentes fiatal felnőtt alakja rajzolódott ki. A Bem téri ünnepség után a Stoczek-menza felé vitt a résztvevők útja. A beszélgetéseket nem akartuk megszakítani, így sétáltunk tovább velük. Útközben Bálint Tiborral találkoztunk, aki a Kanizsától mintegy 50 kilométerre délre lévő Törökbecse falujából érkezett. Hosszasan mesélt történelmi érdeklődéséről, és arról, hogy a környékről, ahonnan ők jöttek, sokan nem engedhetik meg maguknak anyagilag, hogy a fővárosba utazhassanak. A talpraesett legény aktívan ki szokta venni a részét a Rákóczi Szövetség délvidéki programjaiból is. Tibi elmesélte nekünk, hogy a Háló Közösség tagjaként is aktívan tevékenykedik saját régiójában, és egyaránt hatalmas örömöt jelentettek számára itt, az ünnepségen a tervezett és nem várt találkozások, melyek a csíksomlyói Háló Táborban fogant barátságokat erősítették tovább. Voltak itt barátai Erdélyből, Partiumból sőt még Franciaországból és természetesen Budapestről is. Mély benyomást tettek rá az itt töltött napok. Tibor úgy nyerte el az utazás lehetőségét, hogy egy történelmi dolgozatot írt ’56-os témában. Bevallom, engem megdöbbentett, hogy egy átlagos gimnáziumba járó végzős tanuló ilyen komoly témát választott és ilyen alapos utánajárással készítette el munkáját. A hősök emléke velünk él című írása a nyugati országok ’56-os eseményekre vonatkozó reakcióját mutatja be. A 10 oldalban leírt történelmi tényekről és saját gondolatiról örömmel mesélt. A munka lezárásában így fogalmaz: „Hiszen ha nincs történelmünk, múltunk is elveszik, ezzel együtt kultúránk, nyelvünk, majd végül mi is elveszünk, és megszűnik az a gyönyörű szép ajándék, amit Árpád apánk hagyott reánk, és amiért harcolt Hunyadi, amiről írt Arany, amiért meghalt Petőfi, amit vezetett Horthy, és aki fellépett egykoron az elnyomó törökök és szovjetek ellen is!” Az étteremhez érkezve sorban állás kezdődött. Mivel az eső nem hagyott alább, a hosszas várakozás egyeseknél azért elkezdte feszegetni türelmük határát, de amikor a székely lányok vidám népdalokba kezdtek, a bosszúságot okozó esőcseppek egyszeriben megváltoztak és a felszabadult pillanat megélésének eszközeivé lettek. Egy ’89-es forradalmár fia Ekkor már régen a hazamenetelt terveztük, de a jó beszélgetések miatt maradtunk. Végül elindultunk a Gellért tér irányába. A kivilágított Műegyetem látványa megragadta tekintetünket. Mivel eddigre már teljesen besötétedett, a színek sokkal élénkebbé váltak. Végül úgy döntöttünk, benézünk az aulába, ahol erdélyiek egy csoportjával kezdtünk társalogni. Egy egyetemistától megtudtuk, hogy ő évek óta jár a Gloria Victisre, és az egyetemen működő diákszövetség képviselőjeként más határon túli régiók diákköreivel is gyakran van lehetősége együtt dolgozni. A fiatal értelmiségi kérdésünkre elmondta, a rendezvényre szórványban élők is eljutnak. Azt gondolom ez nagyszerű dolog, hogy a rendezvény különböző társadalmi helyzetben lévőket, tömbben, illetve szórványban élőket egyaránt fogadni tud. A beszélgetést Hamar Márk Rolanddal folytatták, számára nagy megtiszteltetés volt, hogy a marosvásárhelyi egyetemistákhoz egyetlen középiskolásként csatlakozhatott. Elmesélte, hogy az október 6-i ünnepségre ünnepi beszédet írt, ami olyan jól sikerült, hogy felajánlották neki az ünnepségen való részvételt. Életében másodszor járhatott így Budapesten a gimnáziumban éppen végzős fiú, aki lelkesen osztotta meg élményeit arról, hogy mennyi szép helyet és épületet nézhetett meg ebben a két napban. Lenyűgözte az, ahogy a szobrok és az építészeti remekművek nem csak gyönyörködtetnek, hanem általuk életre kel a történelem. Természetesen nemcsak a 20. század, hanem ezeregyszáz éves múltunk elevenedik meg ezekben. A mély történelmi ismeretekkel rendelkező fiatalemberről hamar kiderült, hogy e tárgy iránti őszinte szeretetét édesapjától örökölte, aki ’89-es forradalmár volt Erdélyben a Ceausescu-rendszer megdöntésekor. Ekkor két golyó is érte, de szerencsére egyik sem okozott komoly sérülést. Elmesélte, tényleg valóság az, hogy a románok abban a hitben élnek, hogy - ahogyan ők nevezik - Korvin Mátyás az ő királyuk volt, és a magyar történelmet egyáltalán nem ismeri a többségi társadalom. A magyar nemzeti ünnepeket többnyire szabadon ünnepelhetik ugyan, de időnként már-már komikusan igyekeznek a magyar utcaneveket románra fordítani, így lett például a Kinizsi Pál utcából, Pavel Kinézi, ami annyit tesz, Kínai Pál. Márk magyar iskolába jár, és éppen idén tanulják a románok történelmét, de meglepőnek tartja, hogy a románok a magyar történelmet nem ismerik. Beszélgetésben és vitákban gyakran éri őt olyan támadás, hogy 1918-ig nem is volt olyan, hogy önálló magyar állam mert vagy török fennhatóság alatt volt, vagy pedig az osztrákok vezették az országot. Gyakran mondogatják neki, hogy hát a magyaroknak egy királyuk sem volt. Hozzátette, hogy ugyanakkor szomorúnak tartja, hogy magyar politikusok vagy újságírók, akik nem ismernek személyesen egy románt sem, sokszor „románoznak”. A meggondolatlan kijelentések pedig sokszor csak a romániai magyarokat hozzák nehéz helyzetbe. Hiszen a románok azt mondják az „ungurik”, vagyis általánosságban a magyarok ezt meg ezt mondták. Marosvásárhelyen egyébként március 15- e a legnagyobb ünnep, ezért is örül, hogy idén 23-áról is kellő hangsúllyal emlékezhet meg. A szabadság hídjának építése Az esemény végén eszembe jutott az a pillanat, amikor az Erzsébet hídon állva, a fénylő tömeget nézve, háttérben a Szabadság híddal elgondolkoztam. „Szabadságiad”. Ma hál’ Istennek Magyarországon és a szomszédos államaiban is szabadság van. Jóllehet sok szempontból nehezítik a magyar kisebbség életlehetőségeit (most főképp Kárpátalján), de viszonylagos béke és szabadság van. Most nem fegyverrel kell védekezni vagy támadásba lendülni, forradalmat kirobbantani. Most építkezni kell. Méghozzá hidakat kell építeni. Szabadságunk úgy erősödik, akkor leszünk a Kárpát-medencében szabad és erős nemzet, ha összetartunk, hidakat építve határon túli területek és az anyaország, valamint a különböző határon túli területek között. De még inkább valódi, személyes találkozások útján magyar és magyar között, lélek és lélek között. Egymásnak tovább adott lánggal, a közös jövőnkbe vetett hit fényénél építsük mindannyian magyar szabadságunk hídját. Széplaky Bálint 2017. október 21-23. között 25. alkalommal szervezte meg a Rákóczi Szövetség Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségét, ami egy Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel egybekötött hétvége a határon inneni és túli diákok számára. A találkozón idén körülbelül 2000 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vett részt. Emellett az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából 145 középiskola közel 7000 diákja utazott egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösséghez a szövetség Diákutaztatási Programjának támogatásával. A tavalyi 60 éves évfordulón megrendezett, rendkívül tartalmas és különlegesen méltó megemlékezést követő esztendőben is színvonalas ünneplésre számítottunk. Kíváncsian mentünk a rendezvényre, hogy személyes élményeket gyűjtsünk a diákokkal való közös ünneplésről és szóba elegyedjünk a szabadságharc kirobbanásának helyszínén a Kárpát-medence különböző pontjairól összegyűlt fiatalokkal. Hamar Márk - Marosvásárhely Bálint Tibor - Törökbecse Magyar Fórum 2017. november 2.