Magyar Fórum, 2018. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-04 / 1. szám

. Kezdjük látszólag egy aprósággal. Itt van mindjárt a magyar körbezártság kérdése, amely a balliberális vagy másképpen liberálbolsi magyarországi sajtó kedvenc témája és új állítása az új médiatörvény szövegének köz­readása, parlamenti elfogadása és a köztársasági elnök által történt aláírása óta. Mindenki kifo­gásol, rosszul, szigorúan néz ránk, állítja a hazai sajtó terjedelemben, tő­kében, hangerőben nagyobbik fele. Tekintélyes vagy hirtelen tekintélyesnek nyilvánított nyugati lapok aggódnak a magyar sajtószabadságért, a demok­ráciáért és első vagy másodvonalbeli nyugati kormányférfiak fejezik ki fenntartásaikat a magyar eljárások diktatórikus volta iránt, és egyes magyarországi nagyvállalatok külföldi anyacégei folyamodnak az EU-hoz a magyar kormány intézkedései elleni védelemért. Egyeduralkodói magatartást látnak kialakulni. Az idegen nagyvállalatok is a demokráciát féltik, nem az extraprofitjukat. Körbe vagyunk zárva. Egyedül vagyunk, mert Orbán autoriter. Kilöket bennünket az európai népek ölelésé­ből, óbégatja a magyar sajtó fentebb jellemzett része. Úgy is mondhatnánk, kilöknek bennünket a kisdedóvóból, amelyben eddig minden játé­kunkat elvették a nagyobbak, viszont az óvónéni mindig megsimogatott bennünket, hogy oly szépen, oly hangtalanul tűrtük ezt. A tényt azonban, hogy mindent elvettek tőlünk, azt is, amit alázatosan, Károlyi Mihály-módra odaadtunk, meg azt is, amit csak vonakodva, ezek a körülzártságot hirdető­k nem említik. Az ügylet hamissága könynyen átlátható. Hazudnak, nem vagyunk körülzárva. A saj­tóművelet szervezettségét és alattomosságát már nehezebb elemezni és bizonyítani. A szer­vezés ugyanis a hamis történelem talaján tör­ténik, begyakorlottan, titkos ösvényeken, sokszor titkosszolgálatiakon, évtizedes tapasz­talatokkal, sőt adott esetekben évezredes rutin­nal. Mire alapuljon hát a támadó fellépés, a visszacsapás? Inkább elmarad. A kormány inkább tűr és bátortalanul helyreigazít. Meg­­állapítódik ugyan, hogy a nyilatkozó minisz­terhelyettes a szocialista munkáspárthoz tartozik, a sajtóban sokszor a vélemény rova­tokban megjelent levelekre hivatkoznak, de az egésznek egy központból szervezettségét, esetleg hazulról való pénzeltségét, netán egyes nagy nemzetközi (Soros) alapítványokkal való összekötöttségét már nem említik, mint ahogy a hitelminősítő intézetek, a vaskosan lemi­­nősítők függését, eltartottságát sem teszik szóvá érdemben. Mert minden jó szándék ellenére a kétharmados kormánytisztviselők fejében is ott ül a hamis történelem. Tisztelik és félik a hitelminősítőket, még ha látják is, mennyire piszkos a kezük és elismerik a bal­liberális sajtó jogát a földalatti szervezkedésre, mert azok csinálják, akik csinálják. Félnek a hamis történelem kalodájától, sőt guillotine­­jától. Mert eddig mindig, a második világháború óta pedig kizárólagosan az az imperializmus győzött, amely a művelt nyugat ruháját öltötte magára. A magyarság maradjon csak a Bar­­baricumban. Majdcsak el leszünk valahogy. Már, ha megmaradunk. De ez még nem a teljes körképe a történe­lemhamisításnak. Minden mai küzdelemnek van előzője, mintája, természetesen fenyegetése is. Ez a hálózat 1989-90-91-ben már dolgozott, amikor a nemzeti-népi hatalomátvételt akarta megakadályozni. És akkor is célt ért. Megtörtént az a privatizáció, amelynek folyományaként ma a nagyvállalatok Brüsszelben panaszkod­nak. Akkor minden sikerült a hálózatnak és a magyarságot megverték egy hálózati csataté­ren. Sok népi elem elkallódott, megkeseredett. Mindenki emlékszik rá. A támadás akkor sokkal tömegesebb, fedezettebb volt és a Nyu­gat-imádattal jól meghintett magyar talajon meleg magágyakra talált. A tömeg gyarapodni akart és elszegényedett. Most, húsz év tapasz­talatai után vergődéses a dolog. A Nyugat már semmilyen értelemben nem példakép, nem eszmény, hanem csak vonzó munkahely nagyobb fizetései miatt, ennélfogva az onnan ide irányított sajtószabadság-óvások, intések süket fülekre találnak. Akkor az Antall-kor­­mánynak nagy gondot okoztak, mert maga a kormány tele volt tűzdelve olyan átmentett káderekkel, akik kívánták is, hogy nagy gondot okozzanak és azért is, mert voltak komoly bankgaranciái, valamint kormányfedezetei az üzeneteknek. A gyakorlat ugyanez volt: vészjelzés Pestről - sikoly Nyugaton és a sikoly felerősítése szintén itthon. Az ismétlőfegy­verként való üzemmódot már akkor is alkal­mazták. Szünet nélkül lőttek az Antall-kor­­mányra és persze a mögötte álló népi erőkre, szélsőségesekre. Volt taxisblokád, Surányi­­ügy, Göncz-purparlé, Charta, médiaháború, volt pokoli hangzavar, és lett belőle Horn- Kuncze-kormány és kiárusítás. Ma sokkal gyengébbek. Ott van mögöttük a Lehmann and Lehmann bankház bukása, azaz egy válság ténye, nyomora, az egész nyugati világra ráboruló árnyéka, amelyet ha általuk kiprovokáltnak és szándékolt öncsőd­nek tekintünk is, mégiscsak csőd, és ott van mögötte három borzalmas, értelmetlen háború, az iraki, az afganisztáni és a gázai, amelyet a művelt Nyugat már csak erkölcsi önfeladás­sal tud megemészteni. Ebben a helyzetben, amikor szükségképpen háborús cenzúra mű­ködik, nagyon nehéz magasztos elvvé felfújni annak a sajtónak a szabadságát, amely hallgat ezeknek a háborúknak az értelmetlenségéről. Mit írjon az az amerikai sajtó a népek önren­delkezési jogáról, amelyiknek demokráciahozó első hadserege ezzel a wilsoni elvvel hajózott át Európába, hogy örök békét és szabadságot teremtsen és most képtelen megakadályozni a palesztinok évtizedek óta tartó rabságát, irtását, bebörtönzését? Egyáltalán kinek lehet ma szava a sajtószabadságról? Amikor a saj­tószabadság pénzfüggő és bankfüggő. Amikor az újságok többségét el kell tartani, mégpedig nem csak az olvasók által, hanem a hirdetők által is és a hirdetők, tisztelet a kivételnek, politikai befektetésnek tekintik leadott hir­detéseiket. Mert a rendszer így van megszer­vezve, hálózatba szőve. Meg úgy, hogy a nagy nézettségű tévék a hamis történelmet és a jelent is meghamisítva köztik, a sokkal kisebb tömeghatású napi- és hetilapok pedig meg­engedhetnek maguknak igazmondást, lelep­lezést. Azért, hogy a háttérhatalom hivatkoz­hasson rájuk mint a sajtószabadság tényeire. A CNN amerikai hírtelevízió annak idején élőben közvetítette az iraki háború egy részét. Ameddig szenzáció volt. Láttuk a sarkon beforduló bombákat, hallottunk az iraki lég­elhárítás légtér-ellenőrzés teljes megbénításáról, de azt, hogy a háborúnak nem volt oka és amit oknak feltüntettek, az hazugság volt - nem voltak tömegpusztító fegyverek Irakban - azt nem, később sem. Az már nem volt hír. A mai világ egyetlen imperialista gyalázatáról, egyetlen valódi képtelenségéről nem beszél, nem ír, nem közvetít semmit a szabad sajtó. Amikor valaki ezek felé a jelenségek, ember­telenségek felé közelít, rögvest ráfogják, hogy összeesküvés-elmélet rabja, és senki nem akarja észrevenni, hogy az egész mekkora képtelenség, merénylet a szabadság és a sajtószabadság ellen. A sajtószabadság tekintetében éppen fordított a helyzet, mint ahogy azt a sajtószabadság mai felkentjei, idegenség-irányította népszabad­­ságosai, népszavásai és ATV-sei állítják. Ők, a hálózatba szervezettek, a külföld beavatko­zásáért sírók, fejüket a Soros Alapítvány falába verdesők szeretnék fenntartani a hamis tör­ténelmet­­ az extraprofitért. Semmi másról nincs szó. A további tetszés szerinti hazudozás, félrevezetés, elhallgatás, csúsztatás, a káosz sajtószabadsága az extraprofit kinyerésének alapfeltétele. Az ő sajtószabadságuk egy-egy célra szervezett, a kiválasztás és kiképzés monopóliumát leíró, rendszerint etnikai alapon és szigorú meg­bízhatósági tesztek alapján működő szerkesz­tőség teljes függetlenségét jelenti. Mitől is? Hát a nép akaratától és a nemzeti lét kötelező fegyelmétől, s ennyire tragikusan kiszolgáltatott nép esetében a megmaradás feltételeitől. Az ő szerkesztőségi, saját sajtószabadságuk, akármi és akárki is a tényleges fenntartó, csak a háló­zatnak tartozik szolgálattal, csak ennek tartozik megfelelni. A hálózat őstípusa, amelybe ezen magyarországi sajtótermékek, tévék tartoznak, a Rothschild bankház eredeti hálózata, amely ma is működik. Az öreg Anzelmnek, a dinasztia megalapítójának, aki frankfurti gettóban szerezte meg az indulópénzt, mint pénzügyi zseni, öt fia volt. Aztán az egyik a nápolyi, a másik a bécsi, a harmadik a párizsi, a negyedik a londoni és az ötödik a frankfurti bankot vezette. Minden nagyobb üzletüket egyeztették, állandóan kapcsolatban álltak egymással, éven­ként legalább egyszer összeültek Rothschild csúcstalálkozóra. Királyoknak, államoknak, hercegeknek hiteleztek. Háborúkat pénzeltek. Ez még a XIX. század elején, Napóleon bukása után, a Szentszövetség korában alakult ki és aratta fényes sikereit. A Rothschild testvérek jó testvérek voltak. De a lényeg a hálózat volt. Ennek a mindenkinél gyorsabb hálózati infor­mációáramlásnak és szoros együttműködésének köszönhették, hogy az akkori világ legnagyobb hatalmassága lettek, noha nagyobb bankok talán voltak a piacon. Háborúk indítása, ered­mények befolyásolása, nehéz helyzetek átvé­szelése egyaránt a pontos hálózati összeköt­tetéseknek volt köszönhető. Amikor aztán az első világháború előtt Amerikába is áttették magukat, a vlág urai lettek, holott Amerikában Rockefeller mindig nagyobb volt náluk. Kétségtelen, hogy a mai magyar sajtót, a tévéket immár a Soros-hálózattal is megerősítve ez a Rothschild hálózat tartja fenn, inkább amerikai pénzzel és amerikai utasításokkal, de a viágot uraló globális tőke érdekkijárójaként, s a hamis történelem fenntartásának, kiter­jesztésének, a nemzeti kultúra elsorvasztásának kötelezettségével. Azok tehát, akik most üres első oldallal jelennek meg, egyáltalán nem a sajtószabadságért aggódnak, hanem a hamis történelem terjesztésének megakadályozása miatt. Pedig a korlátozás ebben a vonatkozásban igen gyermeteg, nagyon humánus, nagyon megengedő. Mármint a törvényben. Csakhogy őket a törvény szövege nem is érdekli. Ők továbbra is hazudni akarnak, nekik a hazudozás szabadsága a szabadság, de mit és hogyan hazudjanak, ha nincs bent a fülük a tanácsteremben. Ez a baj. Amellett ők, akár fiatalok, akár idősek, egyszerűen nem is képesek másra, mint a jól bebiflázott hamis történelem tanait, történelmi ferdítéseit, hírben, hírcso­portosításban, elhallgatásban pesti viccben és durva káromkodásban, lélekrombolásban előadni. Nekik a nyolcvan-kilencven éves pesti kabaré felszínessége, pesti szlengje kell, a röhögtetés gatyaletolással és politikai ártás, egyoldalúság, s mindenekelőtt a nemzetelle­­nesség. A hálózat a maga által kitalált fenyegetett­ségben újjáépíti magát és a sírásával, az üres lapjaival, a nemzetközi óbégatással eléri, hogy a tengerentúlról, vagy akárhonnan még több pénzt töltsenek bele. S ha a hamis történelem orgánumaiban jobban lehet keresni ezután is, akkor hiába a sok tiszta vagy féltiszta kura­tórium, testület, hatóság, a médiatörvény marad, a hamis történelmet pedig éneklik, költik, hazudják tovább. A gyakorlat ugyanez volt: vészjelzés Pestről - sikoly Nyugaton és a sikoly felerősítése szintén itthon. Az ismétlőfegyverként való üzemmódot már akkor is alkalmazták. Szünet nélkül lőttek az Antall-kormányra és persze a mögötte álló népi erőkre, szélsőségesekre. Volt taxisblokád, Surányi-ügy, Göncz-pur­parlé, Charta, médiaháború, volt pokoli hang­zavar, és lett belőle Horn-Kuncze-kormány és kiárusítás. A Népszabadság 2011. január 3-án címlapján magyarul és még huszonkét nyelven hazugságot közölt. A hazugság ártó szándéka, nemzetel­­lenessége nyilvánvaló. Időzítése nemkülönben. Ha a médiahatóság a talpán áll, ezért a hazug­ságért a legkeményebb büntetést szabja ki. Csak ez bizonyítja ugyanis, hogy hazánkban van sajtószabadság, de hazudozási nincs. Mert a kettő kizárja egymást. (2011) CSURKA ISTVÁN A TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS - IMPERIALIZMUS Magyar A­mix 2018. január 4.

Next