Magyar Gazda, 1842. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1842-03-31 / 26. szám
MAGYAR GAZDA KIADJA A MAGYAR GAZDASÁGI EGYESÜLET. ?Kl§Od év. Festen, mártius* Síkén 1 M2. 21. §ZillII. TARTALOM : Puszták népesitése. Második közlés. (IIj. Bezerédy István). — Észrevételek Schanis szőllőmi vetési közleményihez. (Rumszauer Ferencz). — Azon lepke- ’s illetőleg hernyófajok, mellyek Magyarhonunkban a’ gyümölcsfák legkártékonyabb ’s így legveszedelmesebb ellenségei, természettani nevezetük szerint. (Szőjka S.) __ Felszólítás. (Gray Lajos). — Gazdasági hírek. — Gabona ára. A* puszták népesitése. Második közlés. Pusztáinknak megszállásáról szólván e lapok 7-ik számában, említettem nehézségeket és akadályokat is, mellyek azt hazánkban környezik. Ezek közt azok látszanak legaggasztóbbaknak, s legkártékonyabb hatásuaknak előttem, mellyeket a’ dolgok’, viszonyok, s okok hamis felfogásával, és helytelen alkalmazásával, úgy az azokból fonákul vont következtetésekkel min magunk alkotunk és állítunk magunk elébe, a féle álokoskodások szerint, mellyeket sophismáknak szoktunk nevezni; mert a’ jó akaratot is tévútra, rósz czélra vezetik, sőt annál több bajt szereznek, minél elvenebb különben az illysophismák táplálóiban, és azok után indulókban az igyekezet, és derekabb a cselekvő tehetség. Sokfélét lehetne kimutatni, mi köz- és magángazdálkodásunkban úgy áll előttünk, mint kérdésen fölül való elv, mint legbiztosb axióma, és minek (ámbár igen súlyos) következéseit, eredményeit, úgy megszoktuk, hogy azokat jámbor hittel mintegy a’ természet változhatlan rendében levőknek tekintve, csak tűréssel szenvedjük, s inkább resignatioban keressük megnyugvásunkat, mintsem hogy azon elveknek és axiómáknak, mellyekből az érintett súlyos következések és eredmények származnak, mivoltát némi próbakőre tennék,és ha fonákoknak mu itkoznak, magunkat általuk folyton folyvászámítatni ’s károsítatni ne hagynánk. Azt, mit Bentham a politikai sophismák osztályozásával és taglalásával tanított, igen jó volna nekünk magyar gazdáknak átalában gazdasági alapdolgainkra nézve is némi figyelembe vennünk; különösen pedig bő alkalmat találhatnánk illy taglalásra, (habár Benthamok nem vagyunk is,) azon nézetek, okoskodások, és következtetések körül, mellyek hazánkban gazdasági tekintetből axiomaképen azt állították fel, hogy „kinek pusztája van, azt ne impopulálja. Ezt hallotta gyermekségétől fogva a földbirtokos, és úgy megszokta mint csalhatatlan arany szabályt tekinteni, hogy akkor is, midőn a’ roppant földbirtoknak jövedelme mégsem igen mutatkozik aránylag megfelelőnek, és a magasztalt pusztai gazdálkodást folytonos gyarapodás mégsem igen követi, mindent hajlandó okozni, miért nem megyen jól dolga, csak a népesség hiányát nem; mindent, bár a’legkoczkáztatottabb költséggel és lefordítással járót» a’ leg nyomasztóbb pénz szűkében is kész megpróbálni, csak egy kis megszállítást nem ; — holott azon haszon mellett, melly már magával a’ megszállással jár, épen az volna az egyik leghathatósb és biztosítóbb előzmény , sokszor mellőzhetlen feltétel, melly után, és gyakran mondhatni, melly