Magyar Hang, 2019. január (2. évfolyam, 1-4. szám)

2019-01-11 / 2. szám

20 MAGAZIN 2019. JANUÁR 11-17. „Semmiképpen sem köpi le az ellenfelet” NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF A­ki nem tudja csinálni, az ta­nítja, aki tanítani sem tud­ja, abból lesz a tornatanár - mondta az Annie Hallban Woody Allen. Ami azért feltétlen gonoszság. Mert a legínségesebb „értő kommentár- és szakértősze­génységben" is létezik, hogy a tíz­millió szövetségi kapitány orszá­gában egy páran azért értenek még a focihoz. Ami száz éve már, hogy a legnépszerűbb sportág, és nálunk is az, legyen akár demokrácia, dik­tatúra vagy átmeneti kor. A foci hálás téma, ahogy úgy általában a sport is az, ráadásul az utóbbi években az irodalom- és futballkedvelőket elkényeztették a szerzők. Jobbnál jobb kötetek (Pető P.: Leshatár, Szekrényes M.: Bu­difoci, Gazdag J.: Egy futballfüg­gő naplója, Egressy Z.: Lila csík, Csepelyi A.: Belemenés stb.), ol­dalak (Focitipp.hu) és a különféle bajnokságok rajongóinak szájt­­jai mutatják, van lehetőség a ko­moly, igényes rajongásra. És bár nem minden futballirodalmi al­kotó Esterházy Péter köpenyéből (a „sportszárából” talán túlzás volna itt) bújik elő, valahogy onnan, tőle indul a legújabb kori magyar foci­irodalom. Ő a teoretikus, az anali­záló, a kellően bátor úttörő, akihez most megjelent kötetével odalép Kukorelly Endre a maga szintetizáló, enciklopédikus módján. A Pálya ugyanis egy gyűjte­mény, nem csak abban az értelem­ben, hogy szerzője, a közel har­minckötetes magyar író, költő, volt országgyűlési képviselő, a(z igen eredményes) magyar íróválogatott szövetségi kapitánya, a volt igazolt ifjúsági futballista sporttal, első­képpen labdarúgással kapcsolatos írásainak válogatott gyűjtemé­nye. Ennek is megfelel, hiszen a rövid írásoktól a nagy ívű elemzésekig, a parlamenti felszólalástól a versekig, a naplóbejegyzésektől a „kis színesig” minden­féle műfajú, hosszúságú és mélységű cikket közöl ez a kötet. De gyűjtemény abban az értelemben is, hogy Kukorelly a kortárs magyar irodalom nagy (ta­lán egyetlen) enciklopédis­­tája, a szerzőkre oly jellemző monotonitás és egyfókuszúság nála hiányzik. (Lásd ehhez a Por­celánbolt címmel megjelent, a ma­gyar irodalommal foglalkozó, nagy jelentőségű és terjedelmes munká­ját.) Mindent kommentál, mindent lajstromba vesz, figyelmét nem kerüli el semmi. (Idekívánkozik az egyetlen, de hangsúlyos kritikám: viszonylag sok a bántó, bosszan­tó elírás, neveknél, kötetcímeknél. Nyilván nehéz egy ekkora appará­tussal dolgozó szöveget pontosra javítani, de akkor is. Ha lesz máso­dik kiadás - legyen! - feltétlenül javítani kell, mert sok a hiba. És 99 Igazságos írások, be­szédek, firkák és dör­­mögések a futballról. Szentenciái egy-egy meccs előtt, közben és után is elraktároz­hattak, megjegyzendők, használandók én például az osztrák íróváloga­tott névsorát nem is néztem meg tüzetesen!) Az enciklopédikusság persze nem jelenti azt, hogy egyhangú volna a kötet, vagy hogy Kukorel­ly mindenhez (mindenhez is!) ért, csupán azt, hogy ha futballról van szó, neki vannak emlékei. Ő szedett labdát a (szerinte) legnagyobbnak, Varga Zoltánnak („Én nem láttam nála jobbat. Szebb, meglepőbb, kockáztatóbb, jobban magával ra­gadó játékot. Az a futball, amit ő művelt.”) Szurkolóként végigkö­vette a magyar válogatott elmúlt évtizedekben zajló hanyatlását. („S jön, mert semmi nem a régi, csak a turáni átok, az még a régi! És ha valamiből, hát ebből van elegem. De mi az a turáni átok? A turá­ni átok az, amikor ráeszmélünk, mekkorák vagyunk. Ekkorák, és csak ekkorák, kicsik, noha je­lentéktelenek, és ahelyett, hogy nyugodt munkálko­dásba fognánk, marad a frusztráció és a kom­penzálás hibás köre. Ez a turáni átok. És mintha nem lenne mód kikerülni belőle.”) Mind a mai na­pig heti rendszerességgel játszik is, sőt, az íróválo­gatott megálmodójaként és szervezőjeként gyakorlatban is igyekszik összehangolni a játékot az írással. Érdekes elmé­lete szerint a magyar foci a század első felében annyira sikeres volt, hogy a második etapban zajló zu­hanórepülés még így sem egyenlít - ez például az egyik legeredetibb vigasztalás, amit mostanában ol­vastam. „Nem mondanám el itt a tutit édes hazám lakosságának életvezetésével kapcsolatban, de ami a focit illeti: ha eztán száz évig folyton égnénk, olykor egy-egy döntetlen Andorrával, a (futball) történelemben akkor is aránytala­nul előkelő helyen állnánk. Ez pe­dig minimum nyugalommal kelle­ne, hogy eltöltsön minket. És akkor gyerünk, higgadt alapozás!” Kétévente az aktuális Eb-t, il­letve vb-t is figyelemre méltatja - bár minden esetben megjegyzi, hogy nem nézi, unja, illetve hogy nem szurkol senkinek, mert ő csak és kizárólag a magyaroknak tud. „A magyarok miatt izgulok, kizá­rólag értük, azt viszont túlzottan. Túlzásba viszem, bárki ellen druk­kolok nekünk. A szívszélhűdésig. Nem önsanyargatásból. Hanem? Hanem nem” - mondja. Szabály­módosítási javaslatai is vannak, évtizedes labdarúgómúlttal ren­delkezik, érdemes volna vitázni a felvetéseiről (folyamatos csere, ke­vesebb játékos stb. „A lest viszont nem törölném el, még mielőtt megkérdeznéd, hogy a lest eltöröl­ném-e.” De miért nem?). A szövegek több helyen tár­sadalomkritikák, a futballpoéti­­ka pedig néha egészen misztikus, kizáródhatna belőle bárki, aki ezt nem hajlandó elfogadni: „Aki fut­­ballozik, az addig nem él. Felfüg­geszti az életet, mert egy másikba, másba fog bele. Akkor az előbbiek, az előbbi és a majd aztán folyta­tandó valódi nem számít, csak ez a metaélet számít. Gólokban szá­mítja, sikeres megmozdulásokban tartja nyilván, úgy tartatik nyil­ván maga is. Éles helyzet, becsa­pás nincs, csalni nem lehet, magát csapja be, aki csal. Bármiféle mar­­háskodás elrontja. Nem végzete­sen, mert nem a végzet, magunk alakítottuk így, semmi szörnyű­ség, abbamarad, érdektelen lesz, a játék halála.” Kukorelly írja is, hogy kiktől fog komoly ellenvetéseket kapni: nők, fociszkeptikusok, más sportágak művelői, szurkolói, de ez is csak azt mutatja, hogy mindig egye­nesen és szenvedélyesen beszél. Igazságos írások, beszédek, firkák és dörmögések a futballról. Szen­tenciái egy-egy meccs előtt, köz­ben és után is elraktározhatók, megjegyzendők, használandók, mint például: „a futball mesterség és forma, szükséges kellő öniró­nia is, hűvös-mosolygós distancia, hogy siker vagy kudarc, igen, de (éppen ebbe) nem fogunk belehal­ni”; vagy az, hogy a futball „hu­mor és modor. Úriemberré válni. Aki nem fetreng, próbál föltápász­­kodni, önként lebiceg, elismeri, ha róla ment ki, nem reklamál, leg­följebb mosolyog, semmiképp sem köpköd, nem köpi le, elismeri az ellenfelet. Tulajdonképp bírja is őt, noha igyekszik legyőzni”. Kukorelly Endre: Pálya, avagy Nyugi, dagi, nem csak a foci van a világon. Kalligram, 2018.3500 Ft ▲ Kukorelly mezben. Varga Zoltánnak is szedett labdát FOTÓ: MH-ARCHÍV Zuhatag a Dózsa György úton INTERAKTÍV MAKRAI SONJA M­íg Párizsban ötezer em­berre, addig a magyar fő­városban harmincezerre jut egy nyilvános illem­hely. Budapesten évek óta hiány van közvécékből, az a nyolcvan pedig, amely rendelkezésre áll, az esetek nagy többségében nem működik vagy zárva van. Nem beszélve arról, hogy ezek egy ré­sze nincs is akadálymentesítve, és nem lehet ingyen használni őket. És akkor a tisztaságról még nem is ejtettünk szót. Egy jól szervezett városban a közhigiénia kiszolgálása alapve­tés kellene, hogy legyen, itthon erre sem a városvezetés, sem a köztisztasági cégek nem fordíta­nak kellő figyelmet. Jó példa erre a pesti Carl Lutz rakparton álló helyiség esete: a közvécé csupán a 2017-es vizes vb ideje alatt műkö­dött, akkor is mindössze két hetet, azóta pedig zárva van. Az üzemel­tető Fővárosi Csatornázási Művek automatizálni akarja az egységet, de hogy a vécé mikor nyílhat meg, arról nem tudni. Ha azonban az emberre a Dózsa György úton, a Városligeti fasor­hoz közel jön rá a szükség, kide­rül, hogy mégis van remény. Az épülő új Néprajzi Múzeum gödré­vel szemben hamisítatlan műal­kotás csábítja a föld alá a szüksé­get szenvedőket. A mélybe vezető lépcsősort óriási vízesés képe dí­szíti, amely azonnal feledteti az emberrel, hová és mi célból készül alászállni. Abban az esetben, ha a zuhatag fotója alapján mégsem lenne egyértelmű, mit rejtenek a zöld vasráccsal szegélyezett tár­nák, elég felpillantani a kartonpa­pírra festett, csillagokkal díszített „Toalett” feliratra, és máris el­száll a kétely. Hogy a szöveg mellé miért került egy ruhában zuhany­zó hölgy alakja, maradjon örök rejtély.­ ­ Közvécé a Városligetnél, zuhanyzó nővel. Ötcsillagos műalkotás A SZERZŐ FELVITELE Magyar Hang

Next