Magyar Hang, 2019. március (2. évfolyam, 9-13. szám)

2019-03-01 / 9. szám

2 VILÁGKÉP Nyakláncért kenyeret LUKÁCS CSABA(CUCUTA) C­ompra pro! (Aranyat veszek!) - kiál­tozzák egész nap az Alejandra bazár egyik utcájában Cucutában. Két ház­­tömbnyi hosszan sorakoznak a nemes­fémfelvásárlók, és most kezdem megérteni, hogy a hétszázezres, nem éppen nyüzsgő gazdasági élettel megáldott városban miért van szükség ennyi zacira. A bazárosok a Ve­nezuelából érkezők ékszereit vásárolják fel, az eladók pedig a pénzből gyógyszert, élel­met és a túléléshez szükséges dolgokat visz­nek haza magukkal. Szó szerint elcserélve a családi ezüstöt kenyérre, húsra, inzulinra. Megdöbbentő történeteket hallottam az elmúlt napokban a kolumbiai-venezuelai határon. Egy részüket meg is írtam a Magyar Hang online felületére, és a cikkeket kitettem a Facebook-oldalra is. Alattuk pedig elszaba­dult a pokol - a mindent mindennél jobban tudók hozzászólásukban megmagyarázták, hogy rosszul látom a dolgokat, egyébként az én repülőjegyemet is Soros fizette, és az egész válsághelyzet azért van, hogy Amerika leigázhassa azt a nagyszerű patrióta vezetőt, akit Madurónak hívnak. Aki tiltakozik ellene, az csak felbérelt csőcselék Érdekes volt látni a posztokban a venezu­elai magyarok reakcióját, akik alig várják, hogy Amerika leigázza őket, mert akkor vég­re nem fenyegetné őket az éhhalál. Egyikük az írta: „Amerika legalább rendesen kifizeti az olajat, nem úgy, mint Kuba vagy mások...” A venezuelai recept egyébként másutt is szolgál tanulságokkal. Légy erős veze­tő, nyerd agyon magad egy választáson, és fogj neki nagyívű terveid megvalósításához! Ne hallgass másra, te mindent mindenki­nél jobban tudsz! Államosíts, amit lehet! Ha jól megy a szekér, szórd a pénzt, lehetőleg fölösleges dolgokra - minek tartalékolni a szűkebb időkre? Lopj el, amit lehet, és ne foglalkozz olyan úri huncutságokkal, mint a szakértelem! A tudósok, kutatók, fejlesztők fölöslegesek, ne foglalkozz velük, mehetnek, amerre látnak! Az eredményt látjuk: több százezer gyer­mek éhezik a latin-amerikai országban, olyan járványos betegségek jelentek meg, amelyeket a világ szerencsésebb részein már el is felejtettek, és bele lehet halni a legegy­szerűbb egészségügyi problémába is, mert nincs gyógyszer. A szomorú folyamat persze nem Nico­las Maduróval kezdődött, hanem még Hugo Chávezzel. Államosították az olajkitermelő és -feldolgozó cégeket, elvették az „impe­rialistáktól”, ami szépen hangzott, csak­hogy ezek a cégek értelemszerűen nem adták át ingyen az évtizedes kutatásaik, fejlesztéseik eredményeit. Chávezék pedig nem fizettek, mert az olaj jött bőven­­ egy ideig. A technológia közben elavult, fejlesz­tések nem történtek, a kutak hozama és a feldolgozók kapacitása drasztikusan csök­kenni kezdett. Bedőlt az olajár is, és mire 90 Érdekes volt látni a posztok­ban a venezuelai magyarok reakcióját, akik alig várják, hogy Amerika leigázza őket, mert akkor végre nem fenye­getné őket az éhhalál észbe kaptak, hogy baj van, már olyan spi­rálba került a gazdaság, ahonnan - külö­nösen megfelelő szaktudás nélkül, mert az nem volt fontos, csak a párthoz való hű­ség­­ már nem vezetett kiút. Ráadásul amíg volt pénz, azzal sem gazdálkodtak megfe­lelően. Egy részét ellopták - mind Chávez, mind Maduro családja dollármilliárdos lett, svájci számlákkal -, más részét szét­osztották a szegények között, de értelmes programok helyett kizárólag a szavazatvá­sárlásra koncentrálva. Az ország kitettségét nem próbálták meg függetleníteni az olaj­tól, sőt­­ amíg volt pénz, nem figyeltek az akkor fölöslegesnek tűnő iparágakra sem. Abbahagyták a zöldségtermesztést (olcsóbb volt Kolumbiából importálni), de leálltak a papírgyárak is - most már a toalettpapírt is kénytelenek importálni. Lehet Amerikát hibáztatni a szankciókért, de a számok el­lentmondanak: az Egyesült Államok 2012- ben a venezuelai olaj negyedét vásárolta fel, most már a 45 százalékát. Ha ők nem ven­nék, még nagyobb lenne a baj. A baj pedig így is nagy, mégsem kell a se­gély, amit Amerika és a világ annak a része ad, amely kívül esik a kínai-orosz érdeke­ken. Felgyújtják a kamionokat, a határokat lezárják, az emberek szenvednek. Már akik még maradtak, mert 3,4 millióan már el­menekültek a 32 milliós országból. Maduro köszöni, jól van - salsázik a feleségével, mi­közben az emberei a határon lelövik azokat, akik segélyt visznek és változást akarnak. Venezuelai tüntetők sérült társukat viszik át a Kolumbiába vezető hídon Cucutában, február 25-én. Rendszerhiba FOTÓ: DEUTERS/MARCO BELLO 2019. MÁRCIUS 1-7. Magyar Hang

Next