Magyar Hang, 2019. május (2. évfolyam, 18-22. szám)

2019-05-03 / 18. szám

2 VILÁGKÉP Ki nyit ajtót a kínai sárkánynak? MAJLÁTH RONALD K­ína Egy övezet, egy út elnevezésű kez­deményezése teljes egészében egy­beesik a magyar nemzeti érdekekkel - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő múlt héten Pekingben, miután megbeszé­lést folytatott Li Ko-csiang kínai miniszter­­elnökkel. Orbán nem fukarkodott a nagy szavakkal: mint mondta, a kezdeményezés a kölcsönös tisztelet és a kulturális hagyomá­nyok elfogadásának elvét követi, az elmúlt néhány évben ez vált a világ legnagyobb gazdaságfejlesztési projektjévé és megfelelő választ ad a változó világrend által támasz­tott kihívásokra. Ha mindebből kivonjuk a politikai reto­rikai fordulatokat, akkor sem mondhatjuk, hogy ezek csupán üres szavak. Szijjártó Pé­ter külgazdasági és külügyminiszter ugyanis bejelentette, hogy lezárult a közbeszerzés, és egy kínai-magyar konzorcium építheti a kínai hitelből finanszírozott Budapest-Bel­­grád-vasútvonal hazai, Ferencváros és Kele­­bia közti szakaszát (mint később kiderült, itt a magyar felet ez esetben Mészáros Lőrinc ér­dekeltségei jelentik, amelyek a Fidesz szerint szakmai alapon nyerték el a munkát). Csakhogy mostanra egyre többen látják úgy, hogy az Egy övezet, egy új kezdemé­nyezés (Belt and Road Initiative, BRI) egy­általán nem biztos, hogy mindenkinek ilyen nagyszerű üzlet lesz. Az eredetileg 2013-ban indított program fő célja az volt, hogy infra­strukturális fejlesztésekkel javítsák az ösz­­szeköttetést Kína, Dél- és Délkelet-Ázsia, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, Afrika és persze Európa között. Túl azon, hogy az Egyesült Államok már az első perctől riválisa erősö­dését látta a projektben - sőt nyíltan fel­szólította az európai szövetségeseit, hogy ne írjanak alá a BRI keretében semmit, mert adósságcsapdába kerülnek -, mostanra több nyugat-európai országban is úgy véleked­nek, hogy Kína célja nem más, mint kiszo­rítani őket azokból a térségekből, ahol ők tradicionálisan fontos szereplők. Ám még ha eltekintünk is attól, hogy itt csupán a vadászterület féltéséről van szó, bőven akadnak még problémák, amelyek óvatosságra adnak okot. A BRI-hez mos­tanra már 126 ország csatlakozott, amelyek nagyjából 500 milliárd dollár értékben írtak alá megállapodásokat Kínával. Ha a projekt térképére tekintünk, jól látható, hogy stra­tégiailag rendkívül fontos energiatermelő források, kikötők és útvonalak kerülnek így Kína kezére. És akkor még nem is beszéltünk az eddigi tapasztalatokról, vagyis az irtóza­tos költségekről, a környezetterhelésről és a minőségi problémákról. Azonban a Belgrád-Budapest-vasútvo­­nal esetében még számos további kritika is felmerülhet. Míg Magyarország arra számít, hogy a kínaiak által megvásárolt pireuszi ki­kötőből a jövőben a Belgrád-Budapest-vas­­útvonalon jöhetne tovább a kínai áru, s eb­ből Magyarországnak jelentős vámbevételei származhatnak, a valóság nem biztos, hogy igen szép lesz. Mint lapunk korábban meg­írta, ennek a vasútvonalnak a fontosságát jelentősen csökkentheti, ha Pireusz helyett Trieszt lesz Kína kapuja Európába - erre 99 Amennyiben Magyarország nem lesz képes gyorsan profitálni a projektből, csupán annyit érünk el, hogy ezúttal nem a Nyugatnak, hanem Kínának leszünk kiszolgáltatva pedig egyre nagyobb az esély. Arról nem be­szélve, hogy a helyi politikai-gazdasági ösz­­szefonódások eleve abba az irányba mutat­nak, hogy a projekt fő nyertesei a kivitelezők lesznek, így tehát - sajnos vagy nem sajnos - Ma­gyarország egyelőre nagyon távol áll attól, hogy Kína ajtaja legyen Európa felé. Annál is inkább, mert a kínaiak is tudják, hogy nem ezen a vasútvonalon múlik az európai sikerük, így másfél éve maga a pireuszi ki­kötőt üzemeltető kínai Cosco ismerte el az Indexnek, lényegében mindegy nekik, hogy tehervagonjaik 70-nel vagy 100-zal halad­nak a Budapest-Kelebia szakaszon, amíg a teljes balkáni úton nagyságrendekkel több időt veszítenek. Ezzel pedig visszatértünk a BRI-vel szemben leggyakrabban hangoz­tatott kritikához, vagyis az eladósodáshoz. Amennyiben Magyarország nem lesz képes gyorsan profitálni a projektből - még a leg­optimistább forgatókönyvek szerint is száz évnél több időre lesz szükség a megtérülés­hez­­, csupán annyit érünk el, hogy ezúttal nem a Nyugatnak, hanem Kínának leszünk kiszolgáltatva, így pedig a kínai terjeszkedési politika - igaz, más eszközökkel, mint gon­doltuk - célt ér. Orbán Viktor, valamint Hszi Csin-ping kínai államfő és felesége Pekingben. Esély vagy veszély? FOTÓ: MINISZTERELNÖKI SAJTÓIRODA/SZECSŐDI BALÁZS 2019. MÁJUS 3-9. Magyar Hang

Next