Magyar Hang, 2019. július (2. évfolyam, 27-30. szám)

2019-07-05 / 27. szám

16 MAGAZIN - INTERJÚ Az életünk túlságosan átpoliti­zált, legalább az a kis idő le­gyen kivétel, amíg az emberek a műsorát hallgatják - mondta Kőhalmi Zoltán. A humorista, stand-up komikus nem akar megmondóember lenni, nagy igazságok helyett inkább a közös kis dolgainkat igyekszik szín­padra vinni, amelyekben min­denki magára ismerhet. Kőhalmi Zoltánnal a Karinthy-gyűrűről, a zárkózottságról, a család vétó­jogáról, a trágárságról, az első könyvéről és a sumér istenségek szakálláról beszélgettünk. Ficsor Benedek el tartja a Karinthy-gyű­­rűjét? - Előkelő helyen. A Karinthy-gyűrű a leg­nagyobb és talán az egyetlen elis­merés, amit humorista kaphat, ha a Kossuth-díjat nem számoljuk, de azt, ha jól emlékszem, csak Sándor György és Hofi kapta meg. Nem egy kitüntetésekkel elhalmozott szak­ma a miénk, más kérdés, hogy a színpadi visszajelzés mellett kell-e még egyáltalán díjazni a humoris­tákat. De mivel én zsenge gyermek­korom óta vágytam rá, nagy becs­ben tartom. Sokat látott darabról van szó, egyszer a gyerekeim kapa­rintották meg, tőlük kellett vissza­szereznem, és még egy betörést is átvészelt. Csomó mindent elvittek, de a gyűrűt nem vették észre.­ ­ Idén Bagi Iván és Nacsa Olivér párosa kapta az elismerést. Díjazásuk nyomán több helyen udvari humoris­tákról, lakájhumorról írtak, nem az volt a kérdés, hogy jó vagy rossz, amit csinálnak, hanem hogy politikailag melyik oldalon állnak. Létezik jobb- és baloldali humor? - A művészeket kapásból beso­rolják valahová. És ehhez nem is kell feltétlenül állást foglalni va­lamelyik oldal mellett, elég, ha a közönség kitalálja valakiről, hogy hová tartozhat. Röhejes, hogy aszerint ítélnek meg, mondjuk, egy karmestert, hogy bal- vagy jobboldali. Egy rokonom úgy ol­dotta meg ezt a helyzetet, hogy két helyre vásárolt bérletet a kon­certterembe, ha jobboldali kar­mester vezényelt, akkor a baloldali páholyból hallgatta, ha baloldali, akkor jobbról. Ennyit tudott tenni a pártsemlegesség érdekében. Ami engem illet, a színpadon szándé­kosan nem beszélek közéleti dol­gokról. A Heti Világgazdaság (Hvg) címlapjáért felelős tervezőként azonban nem tudom távol tarta­ni magam a közéleti humortól, a Facebookon meg is találnak emiatt a sértett fanatikusok. Egy idősebb úr, amikor rádöbbent, hogy közöm van a Hvg-hez, dühösen fröcsög­­ve vádolt meg, hogy a baloldal szekértolója vagyok, amit sokáig titkoltam ugyan, de végül csak le­lepleztem magam, és így a kétmil­lió jobboldali szavazó bojkottálni fogja a műsoromat, én pedig éhen halok. Erre csak azt tudtam vála­szolni, hogy remélem, a közönség ennél árnyaltabban gondolkozik, és végül nekem lett igazam, hiszen még mindig nem haltam éhen. - Nem vállalja a baloldali szekér­toló szerepét? - Egyes kérdésekben konzer­vatív vagyok, másokban liberális, egyik politikai oldalhoz sem tu­dom odasorolni magam. - A politikai szerepvállalás kap­csán nem hagyhatjuk szó nélkül a szakállát, amiről nehéz eldönteni, hogy Kossuth vagy Széchenyi hatását mutatja inkább. - Én sumér istenségre gon­dolok. Azoknak kunkorodik úgy a szakálla, mint a szinuszgörbe. De a kérdés nem is az, hogy miért lett szakállam, hanem hogy eddig miért nem növesztettem. Sokáig azt hit­tem, hogy így nem nevetnek rajtam az emberek, de kiderült, hogy té­vedtem, így maradt a szakáll. - Többször mesélt róla, hogy az édesanyja még azt is nehezen viseli, ha borostásan lép színpadra, mit szólt a szakállhoz? - Nem szereti, de én ezt kama­­szos lázadásként, önmegvalósí­tásként élem meg. - A politikai távolságtartás a sze­mélyiségéből fakad, vagy tudatos al­kotói döntés? - Véleményem mindenről van, de a színpadi szereplésem más­fajta humort kíván. Én megfigyelő humoristának tartom magam, aki a hétköznapi apróságokból épít­kezve igyekszik felmutatni vala-Egyes kérdésekben konzervatív vagyok, másokban liberális, egyik politikai oldalhoz sem tudom odasorolni magam mi általános érvényűt. A stand-up veszélyes műfaj, a fellépő könnyen elhiheti magáról, hogy azért ne­vetnek rajta, mert hatalmas igaz­ságokat mond. Holott a közönség azért vesz jegyet, hogy nevessen, és ha emellett a humorista még okosakat is mond, az jó, de senki sem akarja, hogy valaki kiálljon, és csak okosakat mondjon. Ez is­mert betegség a humoristáknál, én ezért kerülöm messziről, hogy megmondjam a frankót. Inkább beszélek magamról, és ha ezekben a történetekben magukra találnak az emberek, akkor elértem a cé­lom. A közös kis dolgainkat sze­retem színpadra vinni. Az életünk már így is túlságosan átpolitizált, legalább az a pár óra legyen kivé­tel, amit a stand-uppal töltenek. - Sokat mesélt korábban zárkó­zottságáról, szorongásairól. Ilyen habitussal nem megterhelő a színpa­di kitárulkozás? - Ha úgy érzem, hogy figyel­nek rám, akkor más állapotba ke­rülök, mintha szeánszot tartanék. A való életben sokkal visszafogot­tabb vagyok, mint a színpadon. A stand-up esetében ki van jelölve a tér, engem néznek és hallgat­nak, vagyis csak én ronthatom el a dolgot egyedül. Ez számomra egy egyszemélyes játék, páros fellé­pésre nem is vagyok alkalmas, ott más fizikai törvények érvényesek. - Pedig régen még társas táncot is tanult. - De az sem segít. Ahogy az iskolai szavalóversenyeknek sem láttam sok hasznát, amikor elő­ször ki kellett állnom a színpad­ra. A figurámat eleinte a szoron­gásaimból és az esetlenségemből építettem fel. És ez nemcsak rám volt igaz, az egész műfajnak az esetlenség volt a legfőbb vonz­ereje szerintem. Mi messze nem voltunk annyira profik, mint ami­hez a közönség hozzászokhatott a színészek által előadott hu­moros műsorok esetében. A su­taságunkkal, csapongásunkkal, hadarásunkkal és a hétköznapi kinézetünkkel együtt lehettünk népszerűek. Mára persze megvál­tozott a helyzet, ma már senki sem azért vesz jegyet a Dumaszínház­ba, mert esetlen előadásokat akar látni, hanem egy profit, aki legfel­jebb felidézi az esetlenségét. - Tudatosan őrizte meg ezt a szo­rongó karaktert? - Természetesen alakult így. Sosem tervezem az imidzsemet, igyekszem mindig önazonos és őszinte lenni. De persze a figura, amelyik a színpadon megjelenik, nem teljesen azonos velem. A kö­zönség csak a vicces oldalamat látja, így önkéntelenül is másnak látnak, mint amilyen valójában vagyok. - Nehéz is elképzelni például a sö­tét oldalát, ami Fekete Zoli karakteré­ben öltött testet. - Fekete Zoli szunnyad mosta­nában. A sötét oldalam arra volt jó, hogy megmutassam a nem annyi­ra vicces énemet, de kétlem, hogy ez igazán sikeres lett volna. - Mit művelt a sötét én, tört-zú­zott? - Közlekedési kötekedőként még gyalog is képes voltam kö­vetni valakit, hogy végül egy cuk­rászdában kérjem számon rajta egy záróvonal átlépését. De ezt sem hiszik el nagyon sokan, ahogy például a hangyáimat sem. De mi­ért találnék ki olyasmit, hogy han­gyákat tartok? - Még mindig megvannak a han­gyái? - Nagy szeretettel elpusztítot­tam őket, de éppen a napokban Kőhalmi Zoltán 1977-ben szüle­tett Szentesen. Humorista, első regénye - egy krimiparódia - hamarosan megjelenik. Három gyermek édesapja, fogtam be egy királynőt, vagyis újabb sikertörténet vette kezdetét. - Az előadásaiban kiemelt szerep jut a családjának, hogy viselik, hogy a nagy nyilvánosság előtt kibeszéli őket? - Mindenkinek vétójoga van. Ők találkoznak legelőször a poén­jaimmal, sokat beszélek előttük a készülő műsoraimról, így teljesen belelátnak a munkámba. - Sok mindent megvétóznak? - Nem olyan sokat, de minden tiltás nagyon fáj. Mindig a legke­ményebb dolgokat húzzák ki, és az erős ecsetvonások sokszor a leg­jobbak egy műsorban. De fejet haj­tok a kérésük előtt, ha rosszulesik nekik valami, akkor nem fogom azzal a poénnal végigturnézni az országot. Egyébként mostanában úgy érzem, hogy nem foglalko­zom velük eleget a műsoraimban. A gyerekeim sokkal többször ke­rültek szóba, amíg kicsik voltak, ahogy lassan belenőttem az apa­ságba, ők pedig kamaszok lettek, egyre ritkábban mesélek arról, hogy milyen velük együtt élni. El is kezdtem gyűjteni ezeket a tör­téneteket. - A gyerekei megnézik a színpa­don? - Megnéznek néha. A fiam a szilveszteri műsor után annyit mondott, hogy jó volt, apa, csak nem nyitod ki rendesen a szádat. Megragadta a lényeget. -Amíg a hazai stand-up szinte el­képzelhetetlen káromkodások nélkül, ön látványosan kerüli a trágárságot. - Sokat beszélgettünk er­ről Bödőcs Tiborral, szerinte van olyan figura, amelyik kifejezetten kívánja a trágárságot. Tőlem tá­vol áll egy ilyen karakter, inkább máshogy oldom meg a helyzetet. De mindenkinek szíve joga, hogy mit csinál a színpadon. Van, aki cigánykereket hány, és jól áll neki, nekem valószínűleg nem állna jól. - Mennyire határozzák meg a mű­sort a nézők, létezik rossz közönség? - Nem hiszem, hogy van rossz közönség, inkább csak rossz hely- „Valaki ezért felelni fog” Névjegy 2019. JÚLIUS 5-11. Magyar Hang

Next