Magyar Hang, 2019. július (2. évfolyam, 27-30. szám)

2019-07-12 / 28. szám

16 MAGAZIN Nagygéci Kovács József­ ontos volna kölcsönösen ismernünk egymás mindennapjait, éljünk bár az úgynevezett anyaországban vagy a határokon túl. Ebben elsősorban a személyes kapcsolatok segítenek, de hason­lóan szükséges, hogy időről időre legyenek olyan dokumentumok, amelyek rögzítenek egy állapotot, megmutatnak helyzeteket, eseményeket és tendenciákat, azaz egyfajta térben és időben is használatos kalauzként működnek. A Nap Kiadó gondozásában Ma­gyar Szemhatár címmel indult könyvsoro­zat ez utóbbi célt hivatott szolgálni. Az első kötet deklarált szerkesztői szándék szerint a legkisebb létszámú, az összmagyarság mindössze egy százalékát kitevő kárpátal­jai magyarság életét mutatja be. A választás persze nem csupán ezért esett az Ukrajnában élő nemzetrészre: Kárpátalja történelme, je­lene és­­ talán nem túlzás kijelenteni - az összes többihez viszonyítva legkiszámítha­tatlanabb jövője indokolja a döntést. A kár­pátaljai magyarság a XXI. században cím így nyer értelmet: még alig két évtized telt el az új századból, illetve a szerzők még számos évtizedet kívánnak Kárpátaljának és a terület magyarságának. A könyv lapjain kevés a pa­nasz, kevesebb mint indokolt volna, de ezzel együtt ott a bizonytalanság is. Kárpátalja és benne a nyelvet, szokásokat őrző - és a sok­színűségben egyébként magát kellőképpen otthonosan érző - magyarság még jelen van, még látható, még tervezni lehet vele, de az idő lassan a vége felé jár. Ha nem is mond­ják ki a szerzők, sok tekintetben az utolsó órák egyike tart. Ezért fontos, hogy a jövőről hangsúlyosan szóljanak a szövegek, így lesz ez utóbbi, a jövő és annak meg­rajzolása a kötet egyik fő erénye. Természete­sen a sok remek tanulmány és esszé bőséges adatokkal informál a térség múltját illetően, mégis kitűnik: mindez egy reménybeli jövő érdekében íródik, mesélődik el. A kötet előszavában a szerkesztő, a kiváló nyelvész Pusztay János - kinek neve az egyik garan­ciapecsét a köteten­­ egy ránk, anyaországi­akra is bőven érvényes mondatában minden pátosz nélkül így fogalmazza ezt meg: „a ki­sebbségi élet legjobbjai felismerték, hogy csak a magasabb szintű kulturális szint, a Németh László-i »minőség forradalma« hozhat szá­mukra megbecsülést, élhetőbb életet. Ezt a szemléletet a többségi magyarság is magáé­vá tehetné, hogy zavaros világunkban ezzel a (maga­)tartással vívjon ki magának nagyobb ismertséget és elismerést”. (Lásd ehhez az anyaországi mondatot Esterházy Pétertől, mely szerint: „a hazaszeretet minőség kérdése”.) A kötet nem pusztán kultúrtörténeti (saj­tó, egyház, gazdaság etc.) visz­­sza­tekintés, illetve annyiban az csak, hogy a jelenhez érés mikéntjét érthesse az olva­só. És természetesen nem le­het elégszer elmesélni sem a XX. századi szörnyűségeket, a háborúk borzalmait, a szovjet időkét vagy azt a már történel­mi mémmé váló toposzt, hogy egy derék kárpátaljainak, ha, mondjuk, 1918. november 15- én született az Osztrák-Magyar Monarchiában, és 1991­ augusztus 23-án halt meg Ukrajnában, akkor anélkül, hogy kitet­te volna a lábát a falujából, a neki adatott 73 év alatt 16 országban járhatott. Ahogy fontos újra és újra elmesélni a kárpátaljai zsidóság történetét, az ottani magyar egyházak vi­szontagságait, az írott szóért, a beszélt nyel­vért való küzdelmet. Tudni kell a határok okozta traumákról, a családi tragédiákról, az elvándorlásokról és a megmaradás küzdel­meiről. Rezes János tanulmánya szól ezekről bőven, de említi Zubánics László gazdaságtör­téneti esszéje is. Dunda György sajtótörténete hatástörténet is, kiváló összefoglalását adja a nyelvért való küzdelemnek. Ahogy az egyházak történetét is érzékletesen meséli el két fe­lekezet képviselője, a katolikus Pogány István és a református Nagy István. Fontosak a szöve­gekben megjelenő árnyalatok és a saját, csak Kárpátaljára jel­lemző színek. Miért más a ke­reszténység és a nemzettudat összekapcsolódása ott, mint másutt? Mitől tűnik végzetesnek, hogy komoly politikai és kultúrpolitikai viták osztják meg az amúgy sem túl egységes kárpátaljai vitágot? A kötet szerkesztői és szerzői azonban a már említett célnak megfelelően a jelenlegi helyzetből kiindulva jövőképeket is vázolnak. Bacsó Róbert és Balogh Csaba egy kiemelten fontos terület, a gazdasági rész elemzésével, illetve a vállalkozások jövőjével foglalko­zik, Kovács Péter (a közép-), Spenik Sándor (a felsőfokú) oktatásról ír, Bence Norbert pedig az Ungvári Egyetemről, de friss képet kapha­tunk a mai magyar irodalmi törekvésekről is (Zékány Krisztina). Árvízvédelmi témájú esszé (Revallo Nikoletta) és egy szülészeti helyzet­kép (Bocskor Szedlákovics Zita) teszi teljessé a kötetet. És itt is a kérdések: milyen helyzet­ből milyen lehetőségek felé indulhatna el a helyben még megmaradt, ott tervező gaz­dálkodó réteg? Milyen esélyei vannak Európa második legszegényebb országában az azon belül is a rangsor alján álló erősödő, de még mindig versenyképtelen régiónak? Milyen lehetőségekkel számolhat, áld a magyar ok­tatást választja? Mi lesz azokkal a keresőkkel és családtagjaikkal, akik sokszor már nem is Magyarországra, hanem uniós útlevél birto­kában még messzebbre terveznek indulni? Milyen hatással lesz a jövőre a fiatal nem­zetállam, Ukrajna forrongó bel- és háborús külpolitikája? Mi az ésszerű, okos segítség­­nyújtás módja? A térképekkel (elsősorban nemzetiségi összetételeket, de kivehető mellékletként az egész Kárpátalját megmutató) teljes, könyv­tárgyként is szép kötet komoly és értékes vállalkozás. Ha minden a tervek szerint ha­lad, és évente egy-egy határon túli közösség sorra kerül (a szerkesztői előszó a diaszpó­ramagyarságot is említi), akkor, ahogy szin­tén Pusztay János írja, eltelik egy évtized, és lehet majd újrakezdeni, megmutatni, mi tör­tént tíz esztendő alatt. Vajon mit fognak írni akkor? Hogy egy kárpátaljai (is) barátommal közös kedves énekesemet, Cseh Tamást idéz­zem: „csak tíz év múlva ne ez a dal legyen”? Vagy legyen ez a dal, de reménytelibb, fel­szabadultad­? Ehhez is segítség ez a kötet. Kárpátalja! Délen! A kárpátaljai magyarság a XXI. században - esszék, tanulmányok Hajdú Péter B­ár Magyarországon még kevés szó esik a mű­húsról, az Egyesült Álla­mokban már per is indult a hústermelők érdekeit védő egyik törvény miatt. A július elsején Mis­sissippi állam területén életbe lé­pett szabály szerint tilos a „hús” szót használni azon termékek megjelölésében, amelyeket nem állatok levágásával állítanak elő. E törvény hatályba lépése miatt amerikai vegán szervezetek nyúj­tottak be keresetet, mondván, „a tiltás megtévesztő, mert eddig a vásárlók pontosan tudták, hánya­dán állnak a termékekkel” - írja a Qubit.hu. Eddig ugyanis ezeken a termékeken szerepelhetett a „hús­mentes hús” felirat. Az évtized elején érkeztek az első hírek arról, hogy műhús elő­állításával kísérleteznek, s 2013- ban sikerült akár hamburgerbe is használható húspogácsát készíte­ni - igaz, nagyon drágán. Azóta jelentősen előrehaladtak a kísér­letek, s idén áprilisban már odáig jutottak a gyártók, hogy a Burger King által piacra dobott Whop­per húspogácsája teljes egészében mesterségesen előállított húsból készült. Az alkalmazott technoló­gia lényege, hogy a génmódosított szójafehérjét számos anyag, köz­tük az emberi hemoglobin növényi testvérével, a leghemoglobinnal kezelik. A végeredmény a valódi húshoz kinézetben, állagban - és ami a legfontosabb -, ízben erő­teljesen hasonló műhús. Olyan kísérletek is zajlanak, amelyek során igazi állati sej­teket tenyésztenek mesterséges körülmények között, s így való­di izomrostokhoz jutnak anélkül, hogy állatok millióit kellene lemé­szárolni. E módszer előnye, hogy amíg az állattenyésztés esetében az állat 23 kalóriányi takarmányt fogyaszt el egyetlen kalóriányi hús előállításához átlagosan, addig a sejttenyészettel gyártott hús ese­tében ugyanehhez alig 3 kalóriát használnak fel. A hatékonyságot mutatja, hogy egyetlen állatból származó szövetmintából tízezer szarvasmarha húsának megfelelő mennyiségű műhúst tudnak elő­állítani környezetbarát módon. Az így előállított készítmények ugyan nincsenek még forgalomban, de a hírek szerint már nem sokat kell várni, hogy megjelenjenek a keres­kedelem kínálatában. Végül a mű­­hús előállításának harmadik útja, hogy a Földön hatalmas mennyi­ségben létező rovarok felhasználá­sával állítanak elő ehető terméket. Az utóbbi időben azért került a figyelem középpontjába a műhús, mert az ENSZ előrejelzése sze­rint 2050-re már 9,6 milliárdra, a következő századfordulóra pe­dig 11 milliárdra nő az emberiség létszáma. Ekkora tömeget pedig nem lehet a hagyományos állat­­tenyésztésből származó hússal . A Burger King azon éttermei­ben, ahol árulják a kamu­húsos szendvicseket, 17 százalékkal nőtt a vendégek száma, miközben a teljes étteremlánc látogatottsága 2 százalékkal visszaesett táplálni. Annál is inkább így van ez, mert Afrika és Ázsia jelentős területein most ér arra a szintre a fejlődés, hogy a jólét emelkedé­sével egyre nagyobb igény mutat­kozik a fehérjefogyasztás, azaz a hús iránt. A Science tudományos folyóiratban megjelent felmérés szerint 2050-re 50-70 százalék­kal emelkedhet meg a hús irán­ti igény. Ennek egyrészt nagyon magasak lennének a költségei, és a szegényebb országok számá­ra megfizethetetlenek, másrészt igen nagy terhelést jelentenének a környezet számára. Ez utóbbit jól mutatja, hogy a hagyományos állattenyésztésnek magas a szén­kibocsátása, a globális légszeny­­nyezés 15 százalékáért felelős, és jelentős mennyiségű vizet, vala­mint földterületet igényel. Figyelembe kell venni ugyan­akkor az is, hogy az emberi szer­vezet fehérjebevitelét nem lehet jelentősen csökkenteni, mert az emberi fejlődésre lenne nega­tív hatása. Sokan azzal érvelnek a húsfogyasztás mellett, hogy nagy szerepe volt a törzsfejlődés során az emberi agy pozitív változásá­ban, és ez még ma is így van. So­kan emiatt látják a műhúsgyár­­tásban a megoldást e problémákra. Idén akkora mértékben fu­tott fel a műhússal készült ételek iránti igény, hogy a Wall Street Journal arról számolt be, a gyor­sétteremláncok tömegével szer­ződnek műhúsgyártókkal, például az Impossible Foodsszal vagy a Beyond Meattel. Az Impossible Foods a Burger King partnere, s azokban az étter­meiben, ahol árulják a kamuhúsos szendvicseket, 17 százalékkal nőtt a vendégek száma, miközben a teljes étteremlánc látogatottsága 2 százalékkal visszaesett. Törté­nik mindez annak ellenére, hogy még mindig drágábbak ezek a szendvicsek, mint a hagyományos húsból előállítottak. A felfutás egyelőre csak a ten­gerentúlon ilyen látványos, bár már Európában is kísérleteznek a műhús előállításával. Az európai és a magyar éttermekben azonban egyelőre biztosan nem találkoz­hatunk ezekkel a húsalternatí­vákkal, lévén génkezelt termékek, amelyet egyelőre nem lehet az unióban forgalmazni. Háború a hústermelők és a műhúsgyártók között 2019. JÚLIUS 12-18. Magyar Hang

Next