Magyar Hang, 2019. július (2. évfolyam, 27-30. szám)
2019-07-12 / 28. szám
16 MAGAZIN Nagygéci Kovács József ontos volna kölcsönösen ismernünk egymás mindennapjait, éljünk bár az úgynevezett anyaországban vagy a határokon túl. Ebben elsősorban a személyes kapcsolatok segítenek, de hasonlóan szükséges, hogy időről időre legyenek olyan dokumentumok, amelyek rögzítenek egy állapotot, megmutatnak helyzeteket, eseményeket és tendenciákat, azaz egyfajta térben és időben is használatos kalauzként működnek. A Nap Kiadó gondozásában Magyar Szemhatár címmel indult könyvsorozat ez utóbbi célt hivatott szolgálni. Az első kötet deklarált szerkesztői szándék szerint a legkisebb létszámú, az összmagyarság mindössze egy százalékát kitevő kárpátaljai magyarság életét mutatja be. A választás persze nem csupán ezért esett az Ukrajnában élő nemzetrészre: Kárpátalja történelme, jelene és talán nem túlzás kijelenteni - az összes többihez viszonyítva legkiszámíthatatlanabb jövője indokolja a döntést. A kárpátaljai magyarság a XXI. században cím így nyer értelmet: még alig két évtized telt el az új századból, illetve a szerzők még számos évtizedet kívánnak Kárpátaljának és a terület magyarságának. A könyv lapjain kevés a panasz, kevesebb mint indokolt volna, de ezzel együtt ott a bizonytalanság is. Kárpátalja és benne a nyelvet, szokásokat őrző - és a sokszínűségben egyébként magát kellőképpen otthonosan érző - magyarság még jelen van, még látható, még tervezni lehet vele, de az idő lassan a vége felé jár. Ha nem is mondják ki a szerzők, sok tekintetben az utolsó órák egyike tart. Ezért fontos, hogy a jövőről hangsúlyosan szóljanak a szövegek, így lesz ez utóbbi, a jövő és annak megrajzolása a kötet egyik fő erénye. Természetesen a sok remek tanulmány és esszé bőséges adatokkal informál a térség múltját illetően, mégis kitűnik: mindez egy reménybeli jövő érdekében íródik, mesélődik el. A kötet előszavában a szerkesztő, a kiváló nyelvész Pusztay János - kinek neve az egyik garanciapecsét a köteten egy ránk, anyaországiakra is bőven érvényes mondatában minden pátosz nélkül így fogalmazza ezt meg: „a kisebbségi élet legjobbjai felismerték, hogy csak a magasabb szintű kulturális szint, a Németh László-i »minőség forradalma« hozhat számukra megbecsülést, élhetőbb életet. Ezt a szemléletet a többségi magyarság is magáévá tehetné, hogy zavaros világunkban ezzel a (maga)tartással vívjon ki magának nagyobb ismertséget és elismerést”. (Lásd ehhez az anyaországi mondatot Esterházy Pétertől, mely szerint: „a hazaszeretet minőség kérdése”.) A kötet nem pusztán kultúrtörténeti (sajtó, egyház, gazdaság etc.) viszszatekintés, illetve annyiban az csak, hogy a jelenhez érés mikéntjét érthesse az olvasó. És természetesen nem lehet elégszer elmesélni sem a XX. századi szörnyűségeket, a háborúk borzalmait, a szovjet időkét vagy azt a már történelmi mémmé váló toposzt, hogy egy derék kárpátaljainak, ha, mondjuk, 1918. november 15- én született az Osztrák-Magyar Monarchiában, és 1991 augusztus 23-án halt meg Ukrajnában, akkor anélkül, hogy kitette volna a lábát a falujából, a neki adatott 73 év alatt 16 országban járhatott. Ahogy fontos újra és újra elmesélni a kárpátaljai zsidóság történetét, az ottani magyar egyházak viszontagságait, az írott szóért, a beszélt nyelvért való küzdelmet. Tudni kell a határok okozta traumákról, a családi tragédiákról, az elvándorlásokról és a megmaradás küzdelmeiről. Rezes János tanulmánya szól ezekről bőven, de említi Zubánics László gazdaságtörténeti esszéje is. Dunda György sajtótörténete hatástörténet is, kiváló összefoglalását adja a nyelvért való küzdelemnek. Ahogy az egyházak történetét is érzékletesen meséli el két felekezet képviselője, a katolikus Pogány István és a református Nagy István. Fontosak a szövegekben megjelenő árnyalatok és a saját, csak Kárpátaljára jellemző színek. Miért más a kereszténység és a nemzettudat összekapcsolódása ott, mint másutt? Mitől tűnik végzetesnek, hogy komoly politikai és kultúrpolitikai viták osztják meg az amúgy sem túl egységes kárpátaljai vitágot? A kötet szerkesztői és szerzői azonban a már említett célnak megfelelően a jelenlegi helyzetből kiindulva jövőképeket is vázolnak. Bacsó Róbert és Balogh Csaba egy kiemelten fontos terület, a gazdasági rész elemzésével, illetve a vállalkozások jövőjével foglalkozik, Kovács Péter (a közép-), Spenik Sándor (a felsőfokú) oktatásról ír, Bence Norbert pedig az Ungvári Egyetemről, de friss képet kaphatunk a mai magyar irodalmi törekvésekről is (Zékány Krisztina). Árvízvédelmi témájú esszé (Revallo Nikoletta) és egy szülészeti helyzetkép (Bocskor Szedlákovics Zita) teszi teljessé a kötetet. És itt is a kérdések: milyen helyzetből milyen lehetőségek felé indulhatna el a helyben még megmaradt, ott tervező gazdálkodó réteg? Milyen esélyei vannak Európa második legszegényebb országában az azon belül is a rangsor alján álló erősödő, de még mindig versenyképtelen régiónak? Milyen lehetőségekkel számolhat, áld a magyar oktatást választja? Mi lesz azokkal a keresőkkel és családtagjaikkal, akik sokszor már nem is Magyarországra, hanem uniós útlevél birtokában még messzebbre terveznek indulni? Milyen hatással lesz a jövőre a fiatal nemzetállam, Ukrajna forrongó bel- és háborús külpolitikája? Mi az ésszerű, okos segítségnyújtás módja? A térképekkel (elsősorban nemzetiségi összetételeket, de kivehető mellékletként az egész Kárpátalját megmutató) teljes, könyvtárgyként is szép kötet komoly és értékes vállalkozás. Ha minden a tervek szerint halad, és évente egy-egy határon túli közösség sorra kerül (a szerkesztői előszó a diaszpóramagyarságot is említi), akkor, ahogy szintén Pusztay János írja, eltelik egy évtized, és lehet majd újrakezdeni, megmutatni, mi történt tíz esztendő alatt. Vajon mit fognak írni akkor? Hogy egy kárpátaljai (is) barátommal közös kedves énekesemet, Cseh Tamást idézzem: „csak tíz év múlva ne ez a dal legyen”? Vagy legyen ez a dal, de reménytelibb, felszabadultad? Ehhez is segítség ez a kötet. Kárpátalja! Délen! A kárpátaljai magyarság a XXI. században - esszék, tanulmányok Hajdú Péter Bár Magyarországon még kevés szó esik a műhúsról, az Egyesült Államokban már per is indult a hústermelők érdekeit védő egyik törvény miatt. A július elsején Mississippi állam területén életbe lépett szabály szerint tilos a „hús” szót használni azon termékek megjelölésében, amelyeket nem állatok levágásával állítanak elő. E törvény hatályba lépése miatt amerikai vegán szervezetek nyújtottak be keresetet, mondván, „a tiltás megtévesztő, mert eddig a vásárlók pontosan tudták, hányadán állnak a termékekkel” - írja a Qubit.hu. Eddig ugyanis ezeken a termékeken szerepelhetett a „húsmentes hús” felirat. Az évtized elején érkeztek az első hírek arról, hogy műhús előállításával kísérleteznek, s 2013- ban sikerült akár hamburgerbe is használható húspogácsát készíteni - igaz, nagyon drágán. Azóta jelentősen előrehaladtak a kísérletek, s idén áprilisban már odáig jutottak a gyártók, hogy a Burger King által piacra dobott Whopper húspogácsája teljes egészében mesterségesen előállított húsból készült. Az alkalmazott technológia lényege, hogy a génmódosított szójafehérjét számos anyag, köztük az emberi hemoglobin növényi testvérével, a leghemoglobinnal kezelik. A végeredmény a valódi húshoz kinézetben, állagban - és ami a legfontosabb -, ízben erőteljesen hasonló műhús. Olyan kísérletek is zajlanak, amelyek során igazi állati sejteket tenyésztenek mesterséges körülmények között, s így valódi izomrostokhoz jutnak anélkül, hogy állatok millióit kellene lemészárolni. E módszer előnye, hogy amíg az állattenyésztés esetében az állat 23 kalóriányi takarmányt fogyaszt el egyetlen kalóriányi hús előállításához átlagosan, addig a sejttenyészettel gyártott hús esetében ugyanehhez alig 3 kalóriát használnak fel. A hatékonyságot mutatja, hogy egyetlen állatból származó szövetmintából tízezer szarvasmarha húsának megfelelő mennyiségű műhúst tudnak előállítani környezetbarát módon. Az így előállított készítmények ugyan nincsenek még forgalomban, de a hírek szerint már nem sokat kell várni, hogy megjelenjenek a kereskedelem kínálatában. Végül a műhús előállításának harmadik útja, hogy a Földön hatalmas mennyiségben létező rovarok felhasználásával állítanak elő ehető terméket. Az utóbbi időben azért került a figyelem középpontjába a műhús, mert az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re már 9,6 milliárdra, a következő századfordulóra pedig 11 milliárdra nő az emberiség létszáma. Ekkora tömeget pedig nem lehet a hagyományos állattenyésztésből származó hússal . A Burger King azon éttermeiben, ahol árulják a kamuhúsos szendvicseket, 17 százalékkal nőtt a vendégek száma, miközben a teljes étteremlánc látogatottsága 2 százalékkal visszaesett táplálni. Annál is inkább így van ez, mert Afrika és Ázsia jelentős területein most ér arra a szintre a fejlődés, hogy a jólét emelkedésével egyre nagyobb igény mutatkozik a fehérjefogyasztás, azaz a hús iránt. A Science tudományos folyóiratban megjelent felmérés szerint 2050-re 50-70 százalékkal emelkedhet meg a hús iránti igény. Ennek egyrészt nagyon magasak lennének a költségei, és a szegényebb országok számára megfizethetetlenek, másrészt igen nagy terhelést jelentenének a környezet számára. Ez utóbbit jól mutatja, hogy a hagyományos állattenyésztésnek magas a szénkibocsátása, a globális légszenynyezés 15 százalékáért felelős, és jelentős mennyiségű vizet, valamint földterületet igényel. Figyelembe kell venni ugyanakkor az is, hogy az emberi szervezet fehérjebevitelét nem lehet jelentősen csökkenteni, mert az emberi fejlődésre lenne negatív hatása. Sokan azzal érvelnek a húsfogyasztás mellett, hogy nagy szerepe volt a törzsfejlődés során az emberi agy pozitív változásában, és ez még ma is így van. Sokan emiatt látják a műhúsgyártásban a megoldást e problémákra. Idén akkora mértékben futott fel a műhússal készült ételek iránti igény, hogy a Wall Street Journal arról számolt be, a gyorsétteremláncok tömegével szerződnek műhúsgyártókkal, például az Impossible Foodsszal vagy a Beyond Meattel. Az Impossible Foods a Burger King partnere, s azokban az éttermeiben, ahol árulják a kamuhúsos szendvicseket, 17 százalékkal nőtt a vendégek száma, miközben a teljes étteremlánc látogatottsága 2 százalékkal visszaesett. Történik mindez annak ellenére, hogy még mindig drágábbak ezek a szendvicsek, mint a hagyományos húsból előállítottak. A felfutás egyelőre csak a tengerentúlon ilyen látványos, bár már Európában is kísérleteznek a műhús előállításával. Az európai és a magyar éttermekben azonban egyelőre biztosan nem találkozhatunk ezekkel a húsalternatívákkal, lévén génkezelt termékek, amelyet egyelőre nem lehet az unióban forgalmazni. Háború a hústermelők és a műhúsgyártók között 2019. JÚLIUS 12-18. Magyar Hang