Magyar Hang, 2019. augusztus (2. évfolyam, 31-35. szám)

2019-08-02 / 31. szám

VILÁGKÉP Balogh Roland H­ongkongban valami olyasmi zajlik, ami ed­dig még talán soha. Ami túlmutat, egyúttal akár véget is vethet az 1997 óta fennálló - elvileg ötven évig, azaz 2047-ig szavatolt - „egy ország, két rend­szer” elvének: a nagy felfordulás közepette, azt kihasználva Peking szép csendben teljesen ráteheti a kezét a globális piac még mindig egyik legversenyképesebb és leg­szabadabb központjának számító városállamra. Március utolsó napja óta ismét tüntetésektől hangos a mintegy 1100 négyzetkilométeren elterü­lő­, 7,48 millió lakosával a világ egyik legsűrűbben lakott helyének számító különleges közigazgatási státust élvező városállam. Ezúttal az új kiadatási törvény tervezete miatt mentek utcára. A jogszabályt egy Tajvanon elkövetett gyilkos­ságra reagálva dolgozták ki, mi­után a hongkongi állampolgárságú tettes hazamenekült. A szövegezés azonban nem sikeredett túl jóra, mert akár lehetővé tehetné, hogy Hongkong szökevényeket - köztük esetleg politikai menekülteket - adjon ki Tajvan mellett Kínának. Az általános felháborodás után a Hongkongot két éve vezető Carrie Lam visszavonta a tervet. Ám a tün­tetések nem csillapodtak, átcsaptak egy általános, „több demokráciát” követelő megmozdulássorozattá­­ Kína-ellenes felhangokkal fűsze­rezve. A központi sugárutat meg­szálló, leginkább fiatalokból álló tömeg a helyi kínai adminisztráció épületét sem kímélte. Miközben Lám utóbb zavargásoknak mi­nősítette az eseményeket, a helyi rendőrség könnygázzal, gumilöve­dékkel, egyre keményebb erőt be­vetve lép fel az elégedetlenkedők­kel szemben. Az indulatokat tetézte, hogy bűnbandák jelentek meg, akik brutális agresszióval estek neki nem csak a tüntetőknek, hanem ütöttek mindenkit, akit értek: ter­hes kismamát vertek félholtra, vagy épp az eseményekről tudósító fiatal újságírónőt. A kínai alvilági triádokhoz kötött „szabadcsapa­tokat” állítólag a pekingi hata­lom uszította, így szítva káoszt, kijátszva egymás ellen a hongkon­gi vezetést, a helyi hatóságokat és a demonstrálókat. És meglepték a cselt, miután egyszer csak közöl­ték: ha a hongkongi vezetés kéri, a kínai hadsereg „szívesen segít” a közrend megőrzésében és ka­tasztrófaelhárításban - erre jogi­lag ugyanis van lehetőség. Miként jutottak el idáig? Hong­kong a brit uralom alatt ugyan szin­te minden tekintetben szabadnak számított, de nem volt klasszikus demokrácia. A kormányzót Lon­donban nevezték ki, és az első köz­­igazgatási választásra 1985-ig, az 90 Hongkongban valami olyasmi zajlik, ami eddig még talán soha. Ami túlmutat, és akár véget is vethet az 1997 óta fennálló - elvileg ötven évig, azaz 2047- ig szavazolt - ,egy ország, két rendszer­ elvének első közvetlen voksolásra 1991-ig kellett várni. A választási rendszert a britek az után kezdték el „refor­­málgatni”, hogy 1984. év végén aláírták a kínaiakkal az 1997-es átadás-átvételről szóló megállapo­dást, amely 50 évre „konzerválta” az előbb említett „egy ország, két rendszer” elvét. Nem csoda, ha a kínai vezetés zabos szemmel nézte a szerződés utáni közjogi „moder­nizációt”. A váltás után azonban Peking sokáig csak diszkréten és szinte észrevétlen érvényesítette befolyását a város felett. Főleg ak­kor, amikor rém kínosnak számí­tott közvetlenül üzletelni a kom­munista Kínával, Hongkong volt a tőke trójai falova. Öt éve azonban valami megvál­tozott, Kína belenyúlt a rendszer­be, azaz előzetes „átvilágítást” írt elő a várost vezető aspiránsok kiválasztásához - például a jelöl­teknek Hongkong mellett Kínához is hűnek kell lenniük. Ugyan még mindig nem tartanak ott, hogy Pe­­kingből egy szimpla paranccsal le­­küldenek kormányzót a város nya­kára, de a kétségkívül Kína-barát lépés sokaknál kiverte a biztosíté­kot. A 2014-es nagy tüntetésekkor így jött létre az „esernyős forrada­lom”, amelyet ugyan 3 hónap alatt letörtek, de az engedetlenség ma­radt. Főleg, hogy azóta Kína is ak­tívabb a befolyásszerzésben, 2015- ben például több, a rendszerrel kritikus lapkiadót tartóztattak le, egyeseket pedig állítólag a kínai hatóságok el is raboltak. A népi Kí­nára nem felesküdő tanácsosokat pedig ott próbálják ellehetetleníte­ni, ahol csak lehet, így jutunk el a jelenlegi esemé­nyekig, ahol, ha a lapok mögé né­zünk azt látjuk, Kína kifejezetten ügyes hatalomtechnikai machiná­ciókkal próbál mindenkit kiütni a nyeregből. Kijátssza az egymással szemben álló feleket, miközben az ellenérdekeltek szerint az általuk tovább kavart felfordulást ürügyül használva megpróbálnak benyo­mulni a légüres térbe, hogy átve­gyék az irányítást. Amit meg egy maguk fajta „sorosozással” pró­bálnak elütni, azaz, miként a kínai külügyminiszter, Vang Ji fogalma­zott: „aggodalomra ad okot, ahogy a nyugati erők nyugtalanságot és konfrontációkat szítanak, amely próbálkozásaikkal alá akarják ásni Hongkong stabilitását és békéjét.” Hogy mi lesz a végjáték, tovább­ra is nehéz megjósolni. Az viszont elég látványos, hogy Kína eddig soha nem látott aktivitással tartja az események ütőerén az ujját, és mindent kihasznál, hogy növelje befolyását. Emlékszem, 1997-ben arról beszélgettünk, előbb alakul át a kínai rendszer, semhogy ötven év múlva bekebelezze Hongkongot. Napjaink eseményeit látva egy­re kevésbé mernénk arra fogadni, hogy az egy ország, két rendszer kihúzza 2047-ig, odacsaptak a triádok A demokráciáért tüntetők szélárnyékában tör teljhatalomra Kína Hongkongban? A Victoria-öböl látképe a Hongkong-sziget egyik felhőkarcoló szállodájából A SZERZŐ FELVÉTELE ________________________________ 2019. AUGUSZTUS 2­8.­­ Magyar Hang

Next