Magyar Hang, 2019. augusztus (2. évfolyam, 31-35. szám)
2019-08-02 / 31. szám
Magyar Hang ! 2019. augusztus 28. is beszél a gondolatairól. Hónapokon át tartó verbális (szöveges) abúzust követően a lelkileg labilis lány más megoldás híján bátorítani kezdte barátját, hogy tegye meg, amit eltervezett. A felfoghatatlan tragédia azon a ponton vált jogi problémává, amikor Conrad megrémülve a tettétől, kiszállt a kocsiból, maga mögött hagyva a működő generátort, hogy felhívja a lányt, aki azonban erélyesen ráparancsolt, hogy azonnal szálljon vissza, és fejezze be, amit elkezdett. Conrad így is tett, az ügyben eljáró massachusettsi bíróság pedig úgy ítélte meg, hiába nem rendelkeznek az állam törvényei az öngyilkosságra való rábeszélésről, a lány olyan felelőtlenül járt el, hogy tette kapcsán felmerül a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja. Miután a média felkapta az ügyet, Michelle Carter egy csapásra országos közellenséggé vált. Conrad családi háttere, a szülők felelőssége és a fiú szuicid hajlama jelentéktelenné vált a lány ördögi praktikái mellett. A munkáját a Vice magazinnál kezdő, majd az HBO-nak bűnügyi történetekről dokumentumfilmeket készítő Carr a per által kijelölt kronológia szerint haladva, érzékenyen, a nehezen észrevehető - és a jogi procedúra során több esetben figyelmen kívül is hagyott - részletekre koncentrálva rajzolja át Michelle bulvárhírekből felépített portréját. A film nem ad egyértelmű magyarázatot az öngyilkosságra, a kérdésfelvetések azonban nem gonoszra és ártatlanra osztják az értelmetlen halált, hanem két segítségre szoruló fiatal tragédiáját körvonalazzák. Bármennyire is felkavaró Conrad Roy halála, a történet pszichológiai és jogi konzekvenciái önmagukban még nem feltétlenül indokolnák a dokumentumfilm elkészítését. Előbbi kórképek szerencsétlen összjátéka, utóbbi az amerikai jogrendszer anomáliáit célozza, az online szerelem természetének bemutatása azonban olyan általános érvényű felismerésekhez vezet, amelyek rémisztő korrajzzá avatják az ügyet és a filmet egyszerre. Michelle és Conrad az első találkozásuk után az online térbe költözött, ahol az üzeneteikből mindketten felépítettek egy karaktert, amely szép lassan elszakadt a valóságtól. És bár ez a valóság sokszor kellően illékony fogalom, ebben az esetben nagyon is megragadható jelentéssel bír: amint a fiú beindította a generátort, a virtuális történet hirtelen fájóan reálissá vált. A Szeretlek, most halj meg hátborzongató precizitással kapja el ezt a pillanatot, amely túlmutat a lelki jelenségek vizsgálatán, a per történésein, és a kiterjesztett valóságok egyelőre nehezen felmérhető hatását bizonyítja. Egy hús-vér embert nem lehet egyetlen SMS-sel megölni, egy online karaktert azonban el lehet annyira távolítani a valóságtól, hogy a kényszerű visszatérés a realitáshoz szükségszerűen tragédiával végződjön. Ez a következtetés pedig nem ígér sok jót a közösségi médián keresztül virtuális karakterré váló emberiség számára. Michelle Cartert a bíróság bűnösnek találta gondatlanságból elkövetett emberölés vétkében, jelenleg 15 hónapos büntetését tölti egy fiatalkorúak javítóintézetében. 99 A kérdésfelvetések nem gonoszra és ártatlanra osztják az értelmetlen halált, hanem két segítségre szoruló fiatal tragédiáját körvonalazzák SOROK KÖZÖTT -hogy Poirot hozzá méltó kihívást kapjon. Sophie Hannah: A háromnegyed rejtélye Ford.: Merényi Ágnes Helikon Kiadó, 2019.3499 Ft A monogramos gyilkosságok Ford.: Molnár Eszter Helikon Kiadó, 2019.3299 Ft \ : .'t k*v • ' ' 7 '” ■ 4 ' ^дд|, *Ш i ! HÁROMNEGYED ! REJTÉLYE SOPHIE HANNAH Poirot visszatért Rizikós, mint Hercule Poirot-val agytorna-vetélkedőbe bonyolódni: az Agatha Christie Társaság néhány éve felkérte a sikeres pszichotriller-szerzőt, Sophie Hannah-t, hogy - több mint harminc évvel a legendás írónő halála után - írjon regényeket, amelyekben a belga felügyelő nyomoz. Hannah az első olyan író a világon, aki szerepeltetheti Christie valamely hősét. A Helikon Kiadó nemrég jelentette meg Hannah két olyan könyvét, amelyben Christie legendás nyomozója a főszereplő. A feladatról az 1971-es születésű brit írónő annak idején így nyilatkozott (szavait a Cultura.hu idézte): „Abszolúte nem próbáltam utánozni Christie-t. Kristálytiszta, tűpontos, elegáns és csöppet sem szószátyár stiliszta, eleve kudarcra van ítélve, aki utánozni akarja. Én csak annyit szerettem volna, és remélem, sikerült is véghezvinnem, hogy Poirot hozzá méltó kihívást kapjon egy olyan krimiben, ami a korszak stílusában íródott''. A háromnegyed rejtélye és A monogramos gyilkosságok egyaránt remek könyv. Az első története dióhéjban: Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kérdőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabás Pándyt, akiről ő soha életében nem hallott? Erről a Barnabásról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor lakásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle. És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne. Hány levél lehet még? Ki küldte őket, és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meggyilkolták? Izgalmasnak hangzó sztori csakúgy, mint A monogramos gyilkosságoké: Hercule Poirot békésen vacsorázik, amikor a kávéházban egy fiatal nő azzal fordul hozzá, hogy nemsokára meg fogják őt, Jennie-t, ölni. Jennie retteg, de arra kéri Poirot-t, ne keresse és büntesse meg a gyilkosát.„Ha én meghalok, végre győz az igazság." Aznap este Poirot megtudja, hogy egy divatos londoni szállodában megöltek három vendéget, és mindhármuk szájába egy mandzsettagombot tettek. Lehet bármi köze a rettegő fiatal nőnek a gyilkosságokhoz? Míg Poirot igyekszik a bizarr rejtély darabkáit összeilleszteni, a gyilkos elrendezi a szálloda egyik szobáját a negyedik gyilkossághoz. Hátborzongató, ugye? Elolvasva a két könyvet nyilvánvaló, hogy Sophie Hannah nagyon ért a történetmeséléshez, és helyenként még nagy elődjénél is ijesztőbb tálalásban szolgálja fel a rejtélyeket, ítéletet mondani arról, szentségtörés-e így hozzányúlni Agatha Christie örökségéhez, vagy legitim vállalkozás, mindenesetre nem merünk: nyilván akadnak olyan Christierajongók, akik eleve a kezükbe sem vesznek ilyesmit, mások pedig talán a nagy előd utánozhatatlan stílusát hiányolják majd. Mégis, annak, aki a krimit szereti, mindenképp érdemes belelapoznia a Hannah-féle Poirot-történetekbe: garantáltan sem magában a sztoriban, sem az elmesélés módjában nem fognak csalódni. És ha megengednek egy kéretlen tanácsot, mit monogramos gyilkosságokkal kezdenénk. (Wekerle) MONOGRAMOS GYILKOSSÁGOK Majláth Ronald Amikor az amerikaiak a hetvenes évek végén kifejlesztették az F-20-as szuperszonikus könynyű vadászrepülőgépet, arra számítottak, hogy a szegényebb országok ezt más, drágább gépek csábító alternatívájának tekintik majd. Azonban a tervezőknek keservesen csalódniuk kellett. Ugyanis a szegény államok inkább a drága vadászrepülők parányi haderejét részesítették előnyben a nagyobb, harcképesebb, de olcsóbb vadászgépekkel szemben. Más szóval: egy csúcskategóriás gép birtoklásának szimbolikus értéke sokkal nagyobbnak bizonyult, mint annak, hogy nagyobb, olcsóbb és hatékonyabb haderejük legyen. Így fordulhatott elő, hogy az F-20-as vadászgép költségeinek csökkentése ironikus módon kevésbé vonzóvá tette a gépet a leginkább potenciális vásárlók számára. De ha szétnézünk a világban, a nemzetközi kapcsolatok tele vannak a feleslegesség példáival: egyes államok olyan drága fegyverkészleteket vásárolnak, amire nincs szükségük, és a fenntartását meg sem engedhetik maguknak. Mások méregdrága segélyprogramokat indítanak, amelyek a kedvezményezettek számára elhanyagolható hasznot hoznak. Máskor a kicsi, szegény, tengerparttal nem rendelkező országok haditengerészeti eszközöket szereznek be. És az is tudvalévő, hogy a szuperhatalmak az elképzelhető fenyegetések elleni küzdelemhez továbbra is a szükségesnél jóval nagyobb arzenált tartanak fenn. Miért? Erre keresi a választ Lilach Gilady nemrég megjelent, A presztízs ára című művében, amelyben a szerző egészen újsze Miért pazarolnak az államok? Jó magyarázatot kínál arra, miért fordítanak óriási pénzeket a különböző országok sokszor felesleges dolgokra. A Torontói Egyetem Politikatudományi Tanszékének vezető professzora a kérdés megválaszolásához a közgazdasági szakirodalomból ismert Veblen-hatást hívja segítségül, amely szerint a fogyasztók egy adott minőségi szinten az olcsóbb áruk helyett néha a drágábbat részesítik előnyben, hogy azzal demonstrálják társadalmi helyzetüket. Ilyenkor tehát a fogyasztók a többletköltségekkel presztízst is vásárolnak maguknak. A könyv írója szerint hasonlóan történik ez az államok esetében is, így a vebleni keretrendszer magyarázatul szolgál az állami szintű túlköltekezésekre, hiszen itt a presztízs legalább annyira fontos - ha nem fontosabb -, mint az egyének szintjén. Gilady a könyvében számos példával támasztja alá állítását, és bizonyítja, hogy a hivalkodó állami fogyasztás nem magyarázható egyszerűen az elrettentési, a nemzeti vagy éppen a bürokratikus politikára támaszkodó hagyományos válaszokkal - a presztízs vizsgálata tehát megkerülhetetlen. De a mű választ ad olyan kérdésekre is, mint hogy mennyit ér a presztízs, ha a nemzeti státusz a tét, vagy hogyan befolyásolja a nemzetállamok megítélését a státuszjavak fogyasztása, és pontosan mely státusszimbólumok mozgatják leginkább a nemzetközi kapcsolatrendszereket. A presztízs ára így nemcsak a hivalkodó fogyasztásra szolgál magyarázattal, hanem mélyebb betekintést nyújt abba a nemzetközi versenybe, amelyben cseppet sem mindegy, ki lesz végül a győztes. Lilach Gilady: A presztízs ára Ford.: dr. Varga Emília Pallas Athéné Könyvkiadó, 2011. ígyy forint HIVALKODÓ FOGYASZTÁS A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOKBAN teímtr MAGAZIN • KRITIKA 25