Magyar Hang, 2019. augusztus (2. évfolyam, 31-35. szám)

2019-08-02 / 31. szám

Magyar Hang ! 2019. augusztus 2­8. is beszél a gondolatairól. Hónapokon át tartó verbális (szöveges) abúzust követő­en a lelkileg labilis lány más megoldás híján báto­rítani kezdte barátját, hogy tegye meg, amit eltervezett. A felfoghatatlan tragédia azon a ponton vált jogi problémává, amikor Conrad megrémülve a tettétől, kiszállt a kocsiból, maga mögött hagyva a működő generátort, hogy felhívja a lányt, aki azonban erélyesen ráparancsolt, hogy azonnal szálljon vissza, és fejezze be, amit elkezdett. Conrad így is tett, az ügyben eljáró massachusettsi bíróság pedig úgy ítélte meg, hiába nem rendel­keznek az állam törvényei az öngyilkosságra való rábeszélésről, a lány olyan felelőtlenül járt el, hogy tette kapcsán felmerül a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja. Miután a média felkapta az ügyet, Michelle Carter egy csapás­ra országos közellenséggé vált. Conrad családi háttere, a szülők felelőssége és a fiú szuicid hajlama jelentéktelenné vált a lány ördögi praktikái mellett. A munkáját a Vice magazinnál kezdő, majd az HBO-nak bűnügyi történetekről dokumentumfilmeket készítő Carr a per által kijelölt kronológia szerint haladva, érzé­kenyen, a nehezen észrevehető - és a jogi procedúra során több esetben figyelmen kívül is hagyott - részletekre koncentrálva rajzolja át Michelle bulvárhírekbő­l felépített portréját. A film nem ad egyértelmű magyarázatot az ön­­gyilkosságra, a kérdésfelvetések azonban nem gonoszra és ártatlanra osztják az ér­telmetlen halált, hanem két segítségre szo­ruló fiatal tragédiáját körvonalazzák. Bármennyire is felkavaró Conrad Roy halála, a történet pszichológiai és jogi kon­zekvenciái önmagukban még nem feltét­lenül indokolnák a dokumentumfilm el­készítését. Előbbi kórképek szerencsétlen összjátéka, utóbbi az amerikai jogrendszer anomáliáit célozza, az online szerelem természetének bemutatása azonban olyan ál­talános érvényű felismerésekhez vezet, amelyek rémisztő kor­rajzzá avatják az ügyet és a filmet egyszerre. Michelle és Conrad az első találkozásuk után az online térbe költözött, ahol az üzeneteikből mindketten felépítettek egy ka­raktert, amely szép lassan elszakadt a valóságtól. És bár ez a va­lóság sokszor kellően illékony fogalom, ebben az esetben nagyon is megragadható jelentéssel bír: amint a fiú beindította a generá­tort, a virtuális történet hirtelen fájóan reálissá vált. A Szeretlek, most halj meg hátborzongató precizitással kapja el ezt a pilla­natot, amely túlmutat a lelki jelenségek vizsgálatán, a per törté­nésein, és a kiterjesztett valóságok egyelőre nehezen felmérhető hatását bizonyítja. Egy hús-vér embert nem lehet egyetlen SMS-sel megölni, egy online karaktert azonban el lehet annyira távolítani a valóságtól, hogy a kényszerű visszatérés a realitáshoz szükségszerűen tra­gédiával végződjön. Ez a következtetés pedig nem ígér sok jót a közösségi médián keresztül virtuális karakterré váló emberiség számára. Michelle Cartert a bíróság bűnösnek találta gondatlanságból elkövetett emberölés vétkében, jelenleg 15 hónapos büntetését tölti egy fiatalkorúak javítóintézetében. 99 A kérdésfelvetések nem gonoszra és ártatlanra osztják az értelmetlen halált, hanem két segítségre szoruló fiatal tragédiáját körvonalazzák SOROK KÖZÖTT -hogy Poirot hozzá méltó kihívást kapjon. Sophie Hannah: A háromnegyed rejtélye Ford.: Merényi Ágnes Helikon Kiadó, 2019.3499 Ft A monogramos gyilkosságok Ford.: Molnár Eszter Helikon Kiadó, 2019.3299 Ft \ : .'t k*v • ' ' 7 '” ■ 4 ' ^дд|, *Ш i ! HÁROMNEGYED ! REJTÉLYE SOPHIE HANNAH Poirot visszatért Rizikós, mint Hercule Poirot-val agytorna-vetélkedőbe bonyo­lódni: az Agatha Christie Társaság néhány éve felkérte a sike­res pszichotriller-szerzőt, Sophie Hannah-t, hogy - több mint harminc évvel a legendás írónő halála után - írjon regényeket, amelyekben a belga felügyelő nyomoz. Hannah az első olyan író a világon, aki szerepeltetheti Christie valamely hősét. A Helikon Kiadó nemrég jelentette meg Hannah két olyan könyvét, amelyben Christie legendás nyomozója a főszerep­lő. A feladatról az 1971-es születésű brit írónő annak idején így nyilatkozott (szavait a Cultura.hu idézte): „Abszolúte nem pró­báltam utánozni Christie-t. Kristálytiszta, tűpontos, elegáns és csöppet sem szószátyár stiliszta, eleve kudarcra van ítélve, aki utánozni akarja. Én csak annyit szerettem volna, és remélem, si­került is véghezvinnem, hogy Poirot hozzá méltó kihívást kapjon egy olyan krimiben, ami a korszak stílusában íródott''. A háromnegyed rejtélye és A monogramos gyil­kosságok egyaránt remek könyv. Az első története dióhéjban: Hercule Poirot ebéd után hazatérvén egy feldúlt hölgyet talál az ajtaja előtt, aki dühösen kér­dőre vonja: miért írt neki levelet, azzal vádolva, hogy megölt egy bizonyos Barnabás Pándyt, akiről ő soha életében nem hallott? Erről a Barnabásról Poirot sem hallott még soha, és soha eszébe nem jutott volna, hogy egy levélben vádoljon bárkit is gyilkossággal. A nyomozó még jobban elcsodálkozik, amikor la­kásában egy idegen férfit talál, aki azt állítja, aznap reggel levelet kapott tőle. És persze őt is Barnabas Pandy meggyilkolásával vádolta meg benne. Hány levél lehet még? Ki küldte őket, és miért? És főleg: ki a csoda ez a Barnabas Pandy? Él-e még? Vagy valóban meg­gyilkolták? Izgalmasnak hangzó sztori csakúgy, mint A monogramos gyilkosságoké: Hercule Poirot békésen vacsorázik, amikor a kávéházban egy fiatal nő azzal fordul hozzá, hogy nemsokára meg fogják őt, Jennie-t, ölni. Jennie retteg, de arra kéri Poirot-t, ne keresse és büntesse meg a gyilkosát.„Ha én meghalok, végre győz az igazság." Aznap este Poirot megtudja, hogy egy divatos londoni szállodában megöltek három vendéget, és mindhár­muk szájába egy mandzsettagombot tettek. Lehet bármi köze a rettegő fiatal nőnek a gyilkosságokhoz? Míg Poirot igyekszik a bizarr rejtély darabkáit összeilleszteni, a gyilkos elrendezi a szálloda egyik szobáját a negyedik gyilkossághoz. Hátborzongató, ugye? Elolvasva a két könyvet nyilvánva­ló, hogy Sophie Hannah nagyon ért a történetmeséléshez, és helyenként még nagy elődjénél is ijesztőbb tálalás­ban szolgálja fel a rejtélyeket, ítéletet mondani ar­ról, szentségtörés-e így hozzányúlni Agatha Christie örökségéhez, vagy legitim vállalkozás, mindeneset­re nem merünk: nyilván akadnak olyan Christie­­rajongók, akik eleve a kezükbe sem vesznek ilyesmit, mások pedig talán a nagy előd utánozhatatlan stílu­sát hiányolják majd. Mégis, annak, aki a krimit szere­ti, mindenképp érdemes belelapoznia a Hannah-féle Poirot-történetekbe: garantáltan sem magában a sztoriban, sem az elmesélés módjában nem fognak csalódni. És ha megengednek egy kéretlen tanácsot, mi­t monogramos gyilkosságokkal kezdenénk. (Wekerle) MONOGRAMOS GYILKOSSÁGOK Majláth Ronald A­mikor az amerikaiak a hetve­nes évek végén kifejlesztették az F-20-as szuperszonikus köny­­nyű vadászrepülőgépet, arra szá­mítottak, hogy a szegényebb országok ezt más, drágább gépek csábító alternatívájának tekintik majd. Azonban a tervezőknek ke­servesen csalódniuk kellett. Ugyanis a sze­gény államok inkább a drága vadászrepülők parányi haderejét részesítették előnyben a nagyobb, harcképesebb, de olcsóbb vadászgépek­kel szemben. Más szóval: egy csúcskategóriás gép birtoklásának szimbolikus értéke sokkal nagyobbnak bizonyult, mint annak, hogy nagyobb, olcsóbb és hatékonyabb haderejük le­gyen. Így fordulhatott elő, hogy az F-20-as vadász­gép költségeinek csök­kentése ironikus módon kevésbé vonzóvá tette a gépet a leginkább potenci­ális vásárlók számára. De ha szétnézünk a világban, a nemzetközi kapcsolatok tele vannak a feleslegesség pél­dáival: egyes államok olyan drága fegyver­­készleteket vásárolnak, amire nincs szüksé­gük, és a fenntartását meg sem engedhetik maguknak. Mások méregdrága segélyprog­ramokat indítanak, amelyek a kedvezmé­nyezettek számára elhanyagolható hasznot hoznak. Máskor a kicsi, szegény, tenger­parttal nem rendelkező országok haditen­gerészeti eszközöket szereznek be. És az is tudvalévő, hogy a szuperhatalmak az elkép­zelhető fenyegetések elleni küzdelemhez továbbra is a szükségesnél jóval nagyobb arzenált tartanak fenn. Miért? Erre keresi a választ Lilach Gila­dy nemrég megjelent, A presztízs ára című művében, amelyben a szerző egészen újsze­ Miért pazarolnak az államok? Jó magyarázatot kínál arra, miért fordítanak óriási pénzeket a különböző országok sok­szor felesleges dolgokra. A Torontói Egye­tem Politikatudományi Tanszékének vezető professzora a kérdés megválaszolásához a közgazdasági szakirodalomból ismert Veb­­len-hatást hívja segítségül, amely szerint a fogyasztók egy adott minőségi szinten az olcsóbb áruk helyett néha a drágábbat ré­szesítik előnyben, hogy azzal demonstrál­ják társadalmi helyzetüket. Ilyenkor tehát a fogyasztók a többletköltségekkel presztízst is vásárolnak maguknak. A könyv írója szerint ha­sonlóan történik ez az ál­lamok esetében is, így a vebleni keretrendszer ma­gyarázatul szolgál az álla­mi szintű túlköltekezések­re, hiszen itt a presztízs legalább annyira fontos - ha nem fontosabb -, mint az egyének szintjén. Gilady a könyvében számos példával támasztja alá állítását, és bizonyítja, hogy a hivalkodó állami fogyasztás nem magya­rázható egyszerűen az el­­rettentési, a nemzeti vagy éppen a bürokratikus politikára támaszko­dó hagyományos válaszokkal - a presztízs vizsgálata tehát megkerülhetetlen. De a mű választ ad olyan kérdésekre is, mint hogy mennyit ér a presztízs, ha a nemzeti státusz a tét, vagy hogyan befolyásolja a nemzetálla­mok megítélését a státuszjavak fogyasztása, és pontosan mely státusszimbólumok moz­gatják leginkább a nemzetközi kapcsolat­­rendszereket. A presztízs ára így nemcsak a hivalkodó fogyasztásra szolgál magyarázat­tal, hanem mélyebb betekintést nyújt abba a nemzetközi versenybe, amelyben cseppet sem mindegy, ki lesz végül a győztes. Lilach Gilady: A presztízs ára Ford.: dr. Varga Emília Pallas Athéné Könyvkiadó, 2011. ígyy forint HIVALKODÓ FOGYASZTÁS A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOKBAN teím­tr MAGAZIN • KRITIKA 25

Next